Hülye egy cím, gondolhatnánk, de nem kell hozzá 2 perc sem, és kiderül, hogy miért pont ez lett a sorozat tulajdonképpeni első részének címe: ennyi idő kell a cylonoknak, hogy a flotta nyomára bukkanjanak egy-egy ugrás után. A hídon tartózkodók állapotából azonnal lejön, hogy nem először számol vissza a nagy óra, mindenki kivan és fáradt, ezt a borostákkal is alátámasztjuk, melyeket jó kis közelikben kapunk szépen sorban. Baltar persze inkább saját kis világában van el a szőke robotmacával, aki közli vele, hogy istennek terve van vele - a cylonok tehát a monoteizmus mellet tették le a voksot, míg az emberek többistenhitet vallanak, ebből is lesz még kavar.
5 napja folyik a bújócska, és lassan esnek szét az emberek, nem is lehet bírni ezt 33 perces (váltott) alvással, csak ha drogokat szednek (a pilóták), isznak (Tigh), vagy ha vasból vannak (Adama). Arra, hogy Gaeta hadnagynak mitől poros az egyenruhája, nem kapunk magyarázatot, de biztos van rá. Baltar tudatalatti kurvázását nem tudom hogy tudja titokban tartani, amikor ChipSix beleül az ölébe, konkrétan felnyög az elnöki hajón, és mégsem nézi senki totál hülyének.
Amikorra már kissé sok lenne "a kurva fáradt e legénység, nem megy semmi, mint ahogy kellene" sztoriból, kapunk emberi drámát: Boomer, a cylon és Chief a fedélzetmester dugnak, de vitáznak is, Dualla a rokonait keresi a többi hajón, mint ahogy a többiek is teszik - a BSG egy folyosója van tele az eltűntek képeivel. Ehhez jön az obligát szomorú muzsika, kissé vinnyogó énekesnővel, de belefér.
Az emberiség létszáma 49.998 fő, ezt az elnöknő egy táblán tartja számon filctollal, kilátástalan a helyzet, kérem szépen. Egy Dr. Emerich nevű fazon jelentkezik be az elnöki hajóra, híre van a támadásról (azaz Baltar részvételéről benne), és szeretne átjönni. Gaius pánikmódba kapcsol, vesztét érzi, de van még 33 perce a következő ugrásig. Hogy, hogy nem, a tudóst szállító hajó lemarad a következő ugrásról, tán ChipSix sietett segítségére?
Közben van egy történetszálunk New Capricán is, itt Helo, az önfeláldozó pilóta menekül a Kenyérpirítók elől (a fém cylon modellek gúnyneve), és szabotázsakciókkal írtja őket kettessével. Nagyon rom állapotban van ő is, hiszen a bolygót termonukleáris fegyverekkel szórták meg a cylonok, sugárbetegség ellen szúrja magát valami cuccal, míg el nem kapja Six. Erre megjelenik Boomer bazmeg, mert itt is van belőle egy, és kimenti. Tricia Helfer mellett Grace Park is két szerepben, köszönjük, van isten.
A civil hajó lemaradása kisebb hegyibeszédet eredményez a tintás Tigh ezredestől, jobb lenne, ha magába nézne először, de mindegy. Letelik a 33 perc, a 238. ugrás után vagyunk, de egyszer csak megjelenik az eltűntnek nyilvánított Olympic Carrier, és mindenki bepánikol. Mi van, ha a cylonok elkapták, és bomba van rajta? És ha eleve volt rajta egy cylon ügynök, és így tudták pontosan, hogy hová ugrik a flotta?
Adama nem kockáztat, az órát beindítja, mindenki sík ideg, Baltar az idegösszeomlás szélén. ChipSix azt súgja a fülébe, hogy a leglogikusabb megoldásaz, hogy a cylonok egy ügynöke a hajó fedélzetén pocol, így követték őket - ebben az esetben pedig szét kell őket lőni. Ezzel megoldódna Baltar kis problémája is, mármint az, hogy az a tudós elárulja, hogy ő azt áruló. Kár, hogy az már kiderült korábban, hogy Gaius kulcsszereplő, így sejteni lehet, hogy a hajó percei meg vannak számlálva. Mindennek tetejébe a cylonok is megjelennek, így Apollo osztaga kapja a nem túl kellemes feladatot, és szétlövik a hajót.
Igazuk volt a hajóval kapcsolatban, Baltar külön bejáratú mentőangyala megint megmentette a seggét, hiszen 24 órája egy cylon sem jelent meg a horizonton. Az emberiség pedig eggyel gyarapodott, hiszen fiú született a Rising Staron. Létszám: 47.973
Facebook kommentek