Hogy volt?

Hogy volt: Az elnök emberei 7x10 - Csapatmunka

2007. március 14. 04:08 - sixx

Alelnöki vitára készül (feltehetően) mindkét tábor, mi persze Santosékat, a jó demokratákat követjük nyomon, és kapunk egy nagy adag "de jó színész volt ez a John Spencer" jelenetet, a pali ahogy a bizonytalan Leot hozza a vitára való felkészülés alatt, no meg a magában vívódó, pályafutásának végét érző, idős politikust, az valami félelmetes. Josh és Lou attól tart, hogy Sullivan feltörli Leoval a padlót, valahol jogosan.

A sajtó tudomást szerez Leo meglehetősen aggasztó teljesítményéről, Josh kiborul kissé, de én valahogy már ekkor is sejtettem, hogy túl egyszerű ez így, szándékos kiszivárogtatás-szaga van. (GyF beszéd, valaki?) A republikánusok persze örülnek a hírnek, de Sullivant nem érdeklik a pletykák, "mindent bele Leo ellen" ez a heti szlogen.

Leo tovább készül a vitára, és továbbra is borzalmasan teljesít, kissé átlátszó, hogy egy óriási buktát készítenek elő nekünk, ami úgy sem fog megtörténni, szóval a feszültség (legalábbis nálam) kissé odaveszett a dologból. Josh sokkal nyugodtabb a vártnál, a többiek aggódnak, és istenigazából akkor készülnek ki, amikor Leo (Santos tanácsára) lemondja a vita előtti utolsó felkészítést. Josh azonnal lép, és a sajtó felé azt szivárogtatja ki, hogy túl sokat ne várjanak a formán kívüli alelnökjelölttől. Toby tanácsára is szükség van, de túl sokat ő sem tud segíteni, túl kell élni a vitát, ami senkit nem érdekel, ez van. Leo nagy fiú már, tudja mit csinál.

Másik főszálunkban Santos hazamegy Houstonba, mert egyrészt ez jól mutat a tévében, másrészt meg nem látta a gyerekeket vagy két hónapja. Persze elnökjelöltként hazaérkezni annyira nem mókás az utca többi lakója számára, és Santos is kissé ideges lesz, amikor a postaládához nem mehet ki anélkül, hogy az utcát ki nem ürítenék. Tovább bonyolítják a dolgot az egyre-másra ágynak eső gyerekek, akikkel így Matt nem nagyon tud időt tölteni, és a betoppanó Santos tesó is, akivel valami nem stimmel, ez messziről üvölt a szituról.

Santosné sem nagyon örül annak, hogy innentől kezdve egy családi szalonnasütés (tudom, barbecue, de így viccesebb) alatt mindenkinek névtáblát kell hordani, és annak sem, hogy ügynökből több van a házban és körülötte, mint civilből, de konyörgöm, ez ezzel jár, mégis mit gondolt? Eddig olyan jó volt ez a karakter, miért pont most, a finisben kellett elcseszni az íróknak? Teri Polo nagyszerű színész, ezt különösen abban a jelenetben értékeltem, amikor egy bulvárlapon megjelenik az elnöknő gatyájából divatosan kivillanó piros bugyi, a reakcióját simán túl lehetett volna játszani, de nagyon ízlésesen és finoman oldotta meg. Santos kiborul, ezen sincs mit csodálkozni.

A Fehér házi mellékszálban Kate és Will látványosan flörtöl egymással, egész héten a kazah helyzetről beszélgetnek, illetve nem nagyon, mert minden információ titkos, ami mulatságos sajtókonferenciát eredményez, de ebből már láttunk egy párat, szóval annyira nem érdekes. Kate Harperből nekem soha nem elég, flörtöljenek csak nyugodtan.

A vita ilyen felvezetés után természetesen csakis Leo sikerét hozhatja, szétszedi Sullivant, mint bolond a hógolyót két perc alatt. És kiderül az is, amit sejtettünk: Leo szivárogtatta ki a dolgot, ügyes, mi? Jövő héten kazah válság és kampány beteg elnökjelölttel, mi is jövünk vissza.

7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fandi 2007.03.14. 14:18:02

Hűha.
Ki a hölgy az utolsó képen?

veronel 2007.03.15. 19:32:11

Köszönet Nektek, nekem a TVben nem jött le, hogy mi is jelent meg a bulvárlapban.

Tuskó Hopkinsz 2007.03.19. 12:19:36

sixx!
John Spencer mikor halt meg, a forgatás alatt, vagy utána?

sixx · http://comment.blog.hu 2007.03.19. 12:40:50

sajnos alatta. az a rész nagyon durva.

Tuskó Hopkinsz 2007.03.19. 13:08:20

és melyik rész az a rész?

Fandi 2007.03.21. 14:05:46

Civitas: Köszönöm.