Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Hősök 1x02 - Ne nézz vissza!

2007. március 04. 22:05 - sixx

A kórházban nyitunk, ahol az első rész végén halálugrást végrehajtó Peter fekszik, Nathan ugyan megmentette, de kicsúszott a kezéből az öccs, és kicsit összetört. Repülésről hadovál és hasonlókról, Nathan úgy tesz, mint aki nem tudja miről van szó, jobb így mindenkinek. Claire reggelizik a Szemüveges Emberrel, akiről kiderül, hogy csak örökbe fogadta. Más nem derül ki róla, pedig lennének kérdéseink már most is. Miért vegzál indiai taxisofőröket, he?

Mohinder hazatérve egy faszit talál az asztal alatt, aki persze nem szerelő, hanem geciember, poloskát szerelne a lakásba, de nem jön neki össze, mert egy Eden nevű aranyos csajszi pont jókor érkezik a helyszínre, és segít. Az ilyen véletleneknek én nem hiszek a képregényekben sem. A csaj egyébként Papa Suresh (az öreget így becézte) szomszédja, és etette a Mohinder nevű gyíkját, meg főzött rá. A fater üzenetrögzítőjén egy elég vészjósló beszélgetést hallgatnak meg Papa Suresh és az általa felfedezett első alany között, akivel agyilag nem stimmel minden. A neve? Sylar, ez még később fontos lesz.

Hiro rohadt jól érzi magát New Yorkban, szalad az utcán, és köszönget mindenkinek, majd egy újságárusnál rálel egy képregényre, melyben saját történetét olvassa - pont úgy, ahogy történt. A képregény rajzolója? Igen, kitalálták: Isaac, a hernyós festő, akinek a címe szerepel az impresszumban, így Hiro elindul megkeresni. Isaac eközben otthon pocol, izzad és a nőjét próbálja meggyőzni arról, hogy a jövőt festette le, de kevés sikerrel. Katasztrófát emleget, várost pusztító kataklizmát, és a hatóságokhoz akar menni. Mert senki nem nézné hülyének, mi?

Claire éli a tinik életét, flörtöl valami nyikhajjal, és látványosan kerüli az önpusztító kísérleteit videózó nyomit, pedig az csak annyit akart neki mondani, hogy eltűnt a szalag, valaki éppen javában kukkolja a videót. A tűzoltóság is megjelenik, mert keresik at a szőke csajt, aki halált megvetve mentett tűzoltót, de Claire nem akar feltűnősködni. Nem úgy egy osztálytársa, aki nem átall idegen tollakkal ékeskedni, kis geci.

 

Niki magához tér a leginkább mészárszékre emlékeztető szobában, és indul a gyerek után, útközben pedig a videókameráján nézi vissza, hogy tulajdonképpen mi is történt a házban, de megint kiesik neki egy pár óra, és mire magához tér, más ruhában van, egy parkolóban, és gőze sincs, hogy mi lett vele. Ez egy nagyon szar különleges képességnek tűnik. A házba visszatérve mindent rendben talál, nyoma sincs a vérfürdőnek, és egy nagyon cool kabrió kulcsa is vár rá, meg egy térkép és két hulla a csomagtartóban.

Hiro rátalál Isaac lakására, és miközben a festmények között téblábol, a festő hullájára is ráakad, fejtető levágva, agy sehol, nem szép látvány. A lakás tele van képekkel, melyeken a DNS spirál félbevágva látható, erre majd tessék a jövőben is jobban figyelni, mert fontos dolog a sorozatban.

 

Újabb hőssel ismerkedünk meg: Matt Parkman közrendőrrel, aki az istennek nem tudja letenni az őrmesteri vizsgát, de egy sorozatgyilkosos ügy helyszínén megfordul vele a világ. A levágott fejtetejű és agymentesített hullák között járkálva hallja mások gondolatait, többek között a gyilkosságokkal gyanúsított faszi nevét is: Sylar. Ezt pedig más nem tudhatja, csak a nagyon unszimpatikus főrendőrcsaj, aki azonnal gyilkossággal vádolja a szerencsétlen fakabátot - mondom, nem egy szerencsés fikcó ez a Parkman.

Az epizód végén Claire faterja, a Szemüveges Ember otthon figyeli kislánya életveszélyesnek tűnő, de láthatóan hatástalan öngyilkossági próbálkozásait, Peter szembesül azzal, hogy 1) mégis tud repülni 2) ő is le tudja festeni a jővőt, de sokkal szarabbul mint Isaac, és jövetkezhet at odabaszós utolsó jelenet.

Hirot a rendőrök Isaac lakásán elfogják, és miközben egy tolmács segítségével kihallgatják, kiderül, hogy nem csupán térben, hanem időben is elmozdult az előző részben látott metróból: egy újság címlapjára rápillatva Nathan Petrelli győzelméről értesülünk, és a dátumról, miszerint nem október 2 hanem november 8 van. ÉS EKKOR EGY KURVA NAGY ROBBANÁSSAL ELTŰNIK EGÉSZ NEW YORK, HIRO MEG VISSZAMEGY A METRÓBA. Folytatás csütörtök este.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2007.03.04. 22:11:33

"miért pont nov.8?!"

És miért tűnnek el az agyak??? ;)

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.03.04. 22:12:36

azért, hogy megnézd a többi részt:))

tistedur 2007.03.04. 22:16:26

a velő finom..vesével,tojással,hagymával és friss fehér kenyérrel..meg persze savanyúsággal :)

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.03.04. 22:17:20

tist!
brrrrr... fene az izlésedet:))

tistedur 2007.03.04. 22:19:13

a kacsa is finom :)
fogadok,hogy hiro legközelebb útlevéllel utazik majd..és repülőn :)

Blitzkrieg 2007.03.04. 22:19:44

hannibal is így szerette

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.03.04. 22:24:27

ja. nincs is már belőle:)
a hannibalos az durvább volt:(

Garott 2007.03.04. 22:30:06

Huh, jó kis sorozat ez. Az első rész nekem kicsit lassan indult be, de valószínű ez köszönhető a sok trailer-nek, amiből már az első rész jó részei kiderültek, de ez a második nem volt semmi. Már előkerült egy főellenség is, és egy dátum, ameddig jobb esetben az első évad végéig eljutnak. Várom a folytatást.

Tom Gambler 2007.03.04. 22:30:22

Utálom a szuperhősöket. Utálom a képregényeket. Ez meg tetszik. Na de ilyet... :)

DzsonMeklén · http://defenderdown.gportal.hu 2007.03.04. 22:30:26

A regenerálódós csaj (p*csa) nagyon iritáló. Viszont a sorozatgyilkos anyuka sztorija még érdekes lehet. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy ő is a rosszfiúkkal lesz a végén. Gondolom vannak ilyenek...

A második rész vége téleg elég ütősre sikerült.

DzsonMeklén · http://defenderdown.gportal.hu 2007.03.04. 22:35:37

A szőke regenerálódós kapta meg nálam a legidegesítőbb szereplő díjjat. A sorozatgyilkos anyuka szerintem érdekes sztori. Gondolom késöbb a rosszfiúk oldalán szerepel majd.
A hangulat sokszor életszerűtlen, de ha a történet nem laposodik el, akkor egésszen elfogadható így is...

A zárójelenet tényleg ütősre sikerült, valahogy itt döntöttem el, hogy kíváncsi vagyok a folytatásokra is.

Hüpnosz 2007.03.04. 22:53:27

Üdv Mkinek!
A tv2 hány évadot fog leadni egyhuzamban,és milyen gyakran adja majd az 1es részeket?

heki 2007.03.04. 22:54:31

Most akartam kérdezni de hogy a festő akkor má meg van halva az elején? azt rájöttem hogy Hiro időugrásával kapcsolatos hehe és ő visszament Tokióba tehát még se nem se még nem majd november 8-án vagy akkor sem mer addigra Hiro is tesz valamit

zolij 2007.03.04. 22:59:01

fülig_jimmy, ez nem egy befejezett sorozat, júeszéjben is most megy a tizenakárhányadik rész az első évadból. A tv2 amúgy hetente fogja adni a részt, csütörtökönként 9-től

jamesz 2007.03.05. 07:27:49

Talán még megnézek 1-2 részt,talán. Hiányolom a fordulatokat, és az izgalmat.
Túl sok a levegőben lógó filózgatás.....hm. Ugyan érdekes lenne a sztori, de valahogy mégsem kötött le.Ja és persze a hősök kapcsolódnak valahogy egymáshoz, az már a Lostban lement.

ApukadHUN 2007.03.05. 07:39:09

Sajna nekem a szinkron fura. Ha hallottad Hiro-t japánul beszélni, meg "magyarul", na ez rossz.
Szóval inkább szedem eredeti nyelven, minden kedden.


at hiszem a negyedik rész lesz az, amelyik először üt, de nagyon. Aztán meg egyre jobb lesz.

toi 2007.03.05. 08:09:48

jólesz ez, nekem bejön. várom már a csütörtököt. ezentúl fel kell venni a miamit.
a sorozatletöltős oldalon be is raktam a kedvencek közé a heroest.
teccik, teccik
valószínű, a rendőr lesz a kedvenc karakterem. niki se rossz.

homár molla 2007.03.05. 08:20:36

az a félbevágott dns vagy mi tényleg ott volt mindenhol, a medencén, az öreg taxis képletében, a repülő srác rajzán, stb... a legjobb meg Hiro! Amikor a NY-i rendőr mondta neki, hogy "nem emlékszem magára a Star Trekből", erre ő felemelte a kezét... hát nagyon röhögtem :) ezt bizony nézzük.

vicc1 2007.03.05. 08:21:32

"Hiányolom a fordulatokat,"

Höhö. a 2. rész végén nem volt elég? Akár várd ki a többi rész befejezését. Ha valami, akkor fordulat van benne.

Luthor 2007.03.05. 10:04:45

Miért maradt ki a Hogyvoltból a múlt heti 4400? Nem tudtam rendesen nézni, ezért már nagyon vártam, de nem jön...
Az Euréka nem lesz annyira jó, hogy érdemes legyen arról is írni?

sixx · http://comment.blog.hu 2007.03.05. 10:06:06

Luthor: de, annyira jó, de nincs már kapacitásom...a 4400 azért maradt ki, mert unalmamban lefejeltem a billentyűzetet, és nem bírtam befejezni. majd lesz egy szolgálazi közlemény is róla.

Tengertánc (törölt) 2007.03.05. 10:48:39

Na, megnéztem a "cuccot" a szinkron miatt. Bevallom rosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam. Egész tűrhető volt a magyar szinkron, bár Parkman kolléga "dzsimkerris" hangja egy picit melléfogás számomra. De ez legyen a legnagyobb gond. Az igaz nagy durranás az lett volna, hogy ha a Kállóy-Molnár full leszinkronizálja Hirot japán szövegestül együtt.:) Szerintem ment volna neki.

Tengertánc (törölt) 2007.03.05. 10:51:40

DzsonMeklén, a sorozatgyilkos anyuka sem "úgy" sorozatgyilkos. De nem spoilerezem.:)

OnixTitan 2007.03.05. 11:06:43

a sorozatgyilkos anyuka története félelmetesen hasonlít Dr. Jekyll Mr. Hyde sztorira... csak itt a gonosz én is uu. néz ki mint a jó én! Skizofrén sorozatgyilkos háziasszonyok FTW!

sarasvati / sütifej (törölt) 2007.03.05. 11:07:58

ha valaki leírja, megkeresem és megölöm:))
Csend legyen!

tistedur 2007.03.05. 11:09:06

svati!
ha nem vigyázol te is sorozatgyilkos anyuka leszel :)

jamesz 2007.03.05. 13:17:55

Ha egy sorozat 1-2 résszel nem fog meg, akkor nem leszek nézője úgy tűnik. A Prison megfogott, a SG nem, a BSG megfogott, a Heroes nem, a 24 megfogott a DH nem, a Lost megfogott a CSI nem.
Így megy ez, mondáná Vonnegut mester.

cézé 2007.03.05. 16:51:02

nekem nem tetszett ez a film.
a magyar fókuszon meg magdinénin szocializálódott, így kicsi az esélye, hogy ezt fogja nézni, mikor a másik adón kiloccsanó agyvelőket láthat (csi).
Amerikában, ahol a képregényegnek komoly kultusza van, ott oké, de én amikor megláttam, hogy repül a két csávó, egyből kikapcsoltam.

sixx · http://comment.blog.hu 2007.03.05. 17:16:48

de bazze, akkor mi? magdinéni, meg a bozontos szemöldökű julcsi a szomszédokból? húzzuk már ki a fejünket a kollektív seggből, könyörgöm.

cézé 2007.03.05. 17:22:51

egyikse. Könyv, mozi, színház. Nálunk évek óta nincs kábeltévé, nem is szivacsosodik el a gyerek agya.

danni 2007.03.05. 17:32:36

Jó volt na.A fakabátnak biztos valami komolyabb szerepe lesz,mert mégiscsak intellektualisabb dolog a gondolatolvasás mint a levegőben repkedés.Az már egy kicsit húzós. Meglátjuk.

sixx · http://comment.blog.hu 2007.03.05. 17:40:23

cézé: nem szólok én bele a gyereknevelésbe, isten ments, de ha már sorozat, akkor inkább híróz, mint szeress, de azonnal.

cozumel 2007.03.05. 19:00:38

Nalunk van kabelteve a velejaro nemtomhanyszaz csatornaval, de leginkabb nem az neveli a gyereket.

Nem latom be, a ketto mert zarja ki egymast.

De en sem kezdtem el nezni ezt a sorozatot, valahogy a tema nem az en vilagom, masreszt meg valami mas fut vele parhuzamosan. Annyira meg nem vagyok sorozat fuggo, hogy barmit is felvegyek. Szoval a Hiroz igy kimaradt.

2007.03.05. 19:23:19

Nikki karaktere nagyon rossz sztem, remélem kiírják a 'csába.
Bár sok esély nincs rá, a csöcs miatt.

Linderman viszont valami nagy figura lehet.
Rá kiváncsi vagyok.

Neoprimitív 2007.03.05. 22:33:06

Alapvetően nem rossz, de azért vannak benne - nekem - elég cinkes dolgok. Először is Hiro, aki lehet, hogy aranyos a kis Pikachu fejével, de valóban, miért pont a téridő-kontinuitásból akar kitörni egy lúzer kis japán irodakukac? Szegény pompomlányka is elég érdekes - gondolom kellett egy "családbarát jónő" is a sorozatba. Tetszik amúgy az amerikai felfogás a normális családról - se apuci, se anyuci nem tudja (jó apuci igen, de az nem ér), hogy egyszem kislánykájuknak baja esett. Nem most, hanem amikor először, véletlenül. Azt sem veszik észre, hogy a snájdig pompom egyenruha úgy néz ki, mint ha Lara Croft kérte volna kölcsön egy kiadós barlangtúrához. Az már csak hab a tortán, hogy az egy Hiro kivételével természetesen a föld összes szupermenje Ámerika kies tájain mutálta szét a DNS-ét.

Na mindegy, ettől még van egy hangulata a sorozatnak, remélem, nem csak az agykifordítós horrorra lesz kihegyezve.
süti beállítások módosítása