Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Az elnök emberei 7x06 - Kényes téma

2007. február 14. 00:30 - sixx

A jó öreg abortusz téma köszön vissza az epizódban, illetve Toby kirúgásának utóélete - azaz annak komplett hiánya, no comment, mondja a Fehér Ház, oszt jónapot. Josh és Donna ismét összetalálkozik, és persze veszekednek egy kicsit, remélem később majd lesz módjuk levezetni a szexuális feszültséget, mondjuk egymáson.

A két elnökjelölt stábja nem tud megegyezni a vita/viták időpontjáról, Josh kissé ideges miatta, Santos nem különben, Bruno meg csak vigyorog azzal az önelégült képével, nem tett jót Ron Silvernek a jólét, olyan kalácsfeje van, hogy ihaj. Az angol címben említett vacsora (The Al Smith Dinner) egy katolikus dzsembori, ahol illik megjelenni, meg egyébként is, lehet szavazatokat gyűjteni a bigott oldaltól, miért is ne. Vinnick és Santos egymástól x kilométerre jut ugyanarra a következtetésre: majd az alelnökjelölt elmegy.

A tévében lemegy egy Santost mocskoló ellenreklám, Vinnick kiakad, mivel nem akart negatív kampányba kezdeni és azonnal el akar határolódni az egésztől. Santos kiakad, mert Vinnicket sejti a dolog mögött (Josh meg persze Brunot), mire Lou azonnal ellentámadásba akar lendülni. Kiderül, hogy Santos támogatja ugyan az abortuszt, de csak részlegesen, azaz ha az anya élete veszélyben forog, illetve ha a magzat vérfertőzés vagy nemi erőszak eredménye. A gáz az, hogy tulajdonképpen Vinnick sem ellenzi ugyanezt, márpedig ennek a két oldalnak szigorúan tilos lenne egyetérteni bármiben is.

Will beköltözik Toby üres irodájába, és vonakodva ugyan, de átveszi a szóvivő szerepét. Természetesen az elején szívás az egész, nem tud mit kezdeni a riporterekkel, de aztán belejön - erről a sztoriról ennyi bőven elég is, Toby első napja sem volt sokkal jobb, de a prímet mindenképpen Josh rövid életű, de annál emlékezetesebb produkciója viszi el a Celestial Navigation című epizódban.

Vinnick (sikertelenül) próbálja lebeszélni a republikánus párt fejeseit a Santost támadó reklám további sugárzásáról, a Josh által belengetett negatív viszontválasz taktika lehet megtette hatását, mert Bruno is azt akarja, hogy mindenki határolódjon el a dologtól. A két tábor a Keresztapából jól ismert matracra vonulás mellett dönt, előveszik a már régen kész terveket és mocskolódó videókat, bezzeg nálunk ezzel kezdenek minden rohadt kampányt.

A probléma persze az, hogy ha így halad a dolog, a republikánus Vinnick egyre több szavazót hoz el a demokraták tradicionális középvonalas bázisából, ezzel ugye odavágva Santosnak, de saját magának is, hiszen a republikánus szavazók nagy többsége nem fog egy olyan jelöltre szavazni, akit a Nemzeti Nőegylet az Abortuszért elnevezésű szervezet nyíltan támogatna.

A dolog végül csak megoldódik az utolsó öt percben: Vinnick utasítja a republikánus fejeseket, hogy határolódjanak el a reklámtól, vagy ő maga teszi meg az Al Smith vacsorán 50 vagy hány püspök előtt; Santos bevallja Leonak, hogy magánemberként abszolút ellenzi az abortuszt, de politikusként támogatja, és ezt el is magyarázza a Vinicket kerülgető nőegylet vezetőjének.

A másik két háttérben zajló szálról csak röviden: Lou a mocskolódó hirdetésre válaszul Donnát bízza meg a Santos-tábor reakciójának közlésével, Josh persze nem hagyja szó nélkül, hogy ismét Donnával kell melóznia, de aztán megenyhül a kérges lelke, és a szőkecsaj egy ötletét is figyelembe veszi.

Bruno és Lou nem jutnak dűlőre a viták számáról, fajtájáról és így tovább - ez Vinnicknek kedvez, de a két elnökjelölt tojik a slepp olcsó kis húzásaira, és az Al Smith vacsora előtt megegyeznek egy vitában, ami nem egymés lejáratásáról, hanem a valóban fontos kérdésekről szól. A következő epizód maga a vita, ami annak idején a keleti parton élőben ment le, és ezért kissé furcsára is sikeredett, de majd meg tetszenek látni jövő héten.

5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toymao 2007.02.14. 02:43:07

Szerintem marha jó volt a vita, igaz, néhány helyen lehetett érezni, hogy a színházasdi kicsit furcsa volt a színészeknek, de emiatt volt különleges.

Én viszont úgy tudom, hogy két vita volt, mindkettő élő (nagyvonalakban nyilván ugyanaz) keleti parti és nyugati parti, és mai napig nem tudom, hogy nekem melyik The Debate van meg.

Persze Alan "Hawkeye Pierce" Alda lejátszott mindenkit a képernyőről, de ez csak természetes. AA for prez!

bigjoe 2007.02.14. 10:30:53

Csak azt nem értem, hogy egy ilyen marha jó sorozatot mi a túróért hajnalban vetítenek?????

sixx · http://comment.blog.hu 2007.02.14. 10:39:56

mert itthon az embereket nem érdekli az amerikai politikai élet belterjes világa. pedig ha tudnák...

vasszűz 2007.02.14. 12:12:19

Mért fáznak ennyire a lejártó kampánytól?

Crystalline 2007.02.14. 15:51:28

csatlakozom big joe-hoz? miért hajnalban kell ezt vetíteni? pedig amit eddig láttam belőle, azt mind imádtam. csak nem bírok egyszerűen fennmaradni.
süti beállítások módosítása