Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Lost 2x21 - ?

2007. február 09. 22:20 - sixx

Májkül, Májkül, nagy geci vagy te, fiam. Nem elég, hogy lelövi AnaLúsziját és Libbit, rögvest rákeni a dolgot NemHenrigélre, amit az időközben megérkező Dzsekk-SzójerDzsémszFord-Katinka-Lokkbácsi négyes készségesen el is hisz. Ja, Ekó is megjelenik, mert miközben álmában templomot épített kicsit, megjelent neki a véresszájú AnaLúszija mezítláb és a kedves tesója, Jemi, aki csupa kérdőjelekkel ellátott billentyűzeten is tud gépelni, és ez a két figura aszonta, hogy segítsen Lokkbácsinak a kérdőjelet megtalálni.

Flessbekkelünk, Ekó a pap-haknit erőltette már itt is, nekem kissé unottnak tűnt a gyóntatószékben, valami kis lelkesedés lehetett volna a hangjában. Papírt hoztak neki, hamisat, irány Los Angeles, de hát ez nem jött össze, mint tudjuk, többek között azért sem, mert papkolléga jő hírrel: csoda történt, menni kell kivizsgálni. A csoda tárgya egy fulladásos halált szenvedő majd Lázárként felkelő leányzó, aki kicsit halott volt, de most már nem is az. Majd Ekó lebuktatja, oszt jónapot. Templomépítő izompacsirtánk a halottkémtől érdeklődik a kis trükk iránt, hogy is volt ez a zombizás? Magnóról meghallgathatjuk minden horrorrajongó szentkelyhét, a boncolás alatt magához térő nemhalott lány sikolyait, elég szar lehet az a fűrész a mellcsonton, miközben magunknál vagyunk.

Höjj, a nemhalottlány apja az a jósember aki Klert az első évadban elemezte és biztosította, hogy a szigetre kerüljön. A fazonnak családi bajai vannak, nem részletezem, nem hisz a lány feltámadásában, ennyi is sok róla. Ekó sem hisz benne, szóval kvittek, akár mehetnénk vissza a szigetre is, mert kezd érdekes lenni. Azt azért jegyezzük meg, hogy a mókus bevallja, hogy csak bolondozik a jóslás témával, ezek szerint Klert valaki nagyon is a gépen akarta tudni, vajh ki kavarja a málnaszőrt a háttérben? Az utolsó flessbekkben a nemhalott lány a reptéren éri utól Ekót, és közli vele, hogy Jemi üzeni: jól csinálja a papi dolgot, Ekó kissé ideges lesz, csaló apát sejt a háttérben, ahol pont jókor jelenik meg Libbi egy crossoverre, még egy kapcsolatot ki lehet pipálni a múltból.

Közben a szigeten a egyik szálban Lokkbácsi és Ekó elindul az erdőben NemHenrigél után, illetve ezt hiszi a kopaszember, de Ekó persze a kérdőjel után menne, és miután Lokkbácsi vonakodik, izomból lefejeli. Én is szerettem volna így elintézni vitás kérdéseket, ha ilyen Ekós felsőtestem lenne, meg is fontolnám. A lassan magához térő Lokk jobbnak látja átadni a kérdőjeles hogyishívjákot ábrázoló irományt a szemmel láthatóan kattant Ekónak, minek ingerelni a zaklatott álpapot? A keresgélés a repülőhöz viszi a két kalandort, hová máshová, ez egy ilyen sziget, minden út oda vezet, ahová éppen köll neki. Búnról beszélgetünk, de könnycseppet nem ejtünk, Ekó megy aludni, hogy a szellemek vagy mik közöljék vele a hogyan továbbot, de ezúttal Lokkbácsi lát álmot (igaz Ekónak képzeli magát benne): Jemi jelenik meg neki, aki elkezd felmászni a géphez, ez ugye kurvára bejött Búnnak is, de hát a küldetéstudat az buzog ezerrel, Lokk felébred, és indulhat a realtime mászóka.

Ekó felkínlódja magát a tetőre, majd lenéz, és meglátja a kérdőjelet, aminek képzeletbeli pontján pont a gép hever. Snitt, Ekó lemászott/repült, mit lehet it tudni, és heves ásás kezdődik, a földben lesz valami. Heccs ez is, hát persze, hogy heccs, ezzel négyre emelkedett a számuk összesen. A heccs elég lerobbant állapotban van, nem tudnak ezek az ádörök semmire vigyázni. Képernyők a falon, áram valahogy csak kerül, és az egyik tévén egyszer csak megjelenik az oridzsinál heccs, Dzsekk kamera előtt el, nabazmeg. Lokkbácsi már sejti, hogy valami nem stimmel a szám nyomogatós hogyishívjákkal, lassan feléled az új heccs (generátor? mókusok kerékben a pincében? honnan az áram?), és Lokkbácsi kinyomtat egy rakás érthetetlen számot és az "elfogadva" szót tartalmazó izét. Ja, kúl csőposta is van, meg egy orientációs film, amitől letettem a hajam, de alaposan.

A filmen a korábban már látott félkarú ember elmagyarázza, hogy ebben a heccsben (Gyöngy a neve) megfigyelés folyik, mégpedig alapos, három héten keresztül kell megfigyelni egy kísérlet alanyait, akiket arra utasítottak, hogy szémokat üssenek be 108 percenként egy másik heccsben. Hoppácsak. Lokkbácsi olyan szinten készül ki, hogy az valami hihetetlen, és ugyan teljesen illogikus,de Ekót pont ez győzi meg arról, hogy tovább kell nyomogatni a gombokat, mert ugye az öccsére itt talált rá, meg minden, és így a nyomogatás igenis fontos, de nem túl meggyőző a dolog.


A heccsben zajló szálban Libbi már nem vérzik, ami a hiedelem ellenére nem jó, Májkül kezd egy kicsit fellélegezni, még a végén megússza a dolgot. Dzsekknek hernyó kell fájdalom csillapítani, SzójerDzsémszFord megy is az anyagért, de Katinkát rálőcsölik, mert ugye a cucc és a fegyverek egy helyen vannak, mégpedig a sátorban, lent a parton. Hörli szegény megtudja mi történt Libbivel, komolyan sajnálom a faszit, most akkor már neki nem is lesz szerelmi szála?

Libbi szegény már nagyon a végét járja, szegény Hörli. Csóró csaj próbálná megnevezni Májkült mint tettest, de persze félreértik, a Májkül szóra azt hiszik, hogy csak aggódik, pedig. Mindenki sírni kezd, SzójerDzsmészFord Katinkát ölelgeti, és szomorú a muzsika is, Májkül az egyetlen aki nem sír, ő el van tökélve, mert Vóltot akarja visszaszerezni. Szombaton három résszel és három hogyvolttal búcsúzik a sorozat, kemény nap lesz, nekem elhihetik. 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OnixTitan 2007.02.10. 10:07:28

Nem tudom ki hogy van ezzel, de nekem ez a rész tetszett idáig a legjobban a Lost 2. évadából... Mellesleg a Google Earthen végignéztem Hawaii-on, a forgatás helyszínén a kérdőjeletet keresve, és találtam is valamit ami arra hasonlít, de kétlem, hogy ez ugyan az lenne mint amit a filmben láthattunk.

KékFény6 2007.02.10. 13:23:34

"Höjj, a nemhalottlány apja az a jósember aki Klert az első évadban elemezte és biztosította, hogy a szigetre kerüljön."

Ezek poén dolgok, de komolyan, van olyan ember, aki visszaemlékszik, hogy 1 évvel korábban egy kétperces flashbackben milyen mellékszereplőkkel találkoztak a főszereplők??? Ehhez már nagy fannak kell lenni szvsz.

Bruti* 2007.02.10. 14:00:52

Mondjuk erre spec én is emléxeztem, bár én szinte egybe néztem a II. évadot.

csadag 2007.02.10. 16:18:38

Hát ez a rész sztem is elég király volt, annak ellenére, h azért egyre feltűnőbbek a következetlenségek. pl: most, h Libbi megpurcant ugye nagy rá az esély, h nem fog újra szerepelni (bár a Lost-nál ebben sem lehetünk biztosak), akkor viszont az is valószínű, h nem lesz rá vonatkozó flessbek, tehát nem tudjuk meg, h mit is keresett az elmegyogyóban. Ez egy átlagos sorozatnál nem lenne olyan nagy dolog, de a Lost-nál, ahol direkt az ilyen sejtelmes, kavarós kapcsolatokra hegyezik ki az egészet, azért ez elég nagy amatőrség. (Vagy tényleg csak a dagi képzeli az egészet, és mindenki sárgakártyás.) Komolyan a végén addig kavarják a kakit, h a végén ez lesz az egyedüli "logikus" megoldás. De mindezek ellenére, már kurvára várom a ma estét:)

dr66 2007.02.10. 19:07:16

már csak pár perc...
süti beállítások módosítása