Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Lost 2x10 - A 23. zsoltár

2006. november 11. 08:38 - sixx

Ideje volt, hogy a közönségkedvenc hallgatag feketeember is kapjon egy flesbekket, hát tegnap este kiderült, hogy nem volt ő mindig pap (most sem az), hanem egy kurva nagy gazember. Jó, jelek voltak eddig is, a túlparton egy nagy kővel verte szét vagy két ember fejét ugye, és úgy első blikkre sem nagyon hasonlít a dorogi plébánoshoz. Drogot csempészett szakrális szoborparkban, rozzant repülő fedélzetén, és az öccse halálát okozta, jó nagy geci volt, na. Persze ideológiát talált hozzá (ne a niégriai gyerekek használják a hernyót), de ki nem szarja le, mások szúrhatják magukat napestig?

A visszaemlékezés nagyon életszerű, szinte érezzük a párás nigériai meleget a bőrünkön, tapasztalatból mondom, ilyen arra a vidék, nem szebb, nem csúnyább. Eko és Yemi testvérek, Eko kinyír valakit Yemit mentendő és elindul a lejtőn a fonotthajú gengszer imidzs és a kissé buzis fülönfüggők irányába, Yemi pap lesz, majd besúgó, mert ráhívja a sereget az akkor már (ál)papi gallérban flangáló tesóra. Eko zseniális ötlete ugyanis, hogy a Csárlsz barátunk által halomba rakott Mária szobrokban csempésszen herkát valahová, csak persze jön az említett sereg, meg egy lövöldözés, Yemi a gépen végzi lőtt sebbel, Eko a kifutón új munkahellyel.

A szigeten közben Csárlsz kis titka (szoborban a drog) kiderül, Kler nagyon megorrol rá, de ez majd csak jövő héttől lesz fontos, Eko szeme vérben forog, amikor szobrot lát, és elrángatja magával a szegény selejtes rockzenészt, hogy a meseerdőben mutassa meg a lelőhelyet. Nem, nem belőni akarja magát, Yemit keres és talál, érzelmes futamokat játszik a zenekar. Megjelenik azonban a sziget rezidens biztonsági rendszere vagy mi, fekete füst gomolyog, benne Eko életének kevésbé szép eseményei diafilmszerűen, ezért még meglakolsz, sugallja a forgatókönyvíró, hát igen, népszerű téma a bűn és bűnhődés. Azt még nem látom át, hogyan képes egy fekete füstfelleg pilótát fülkéből kitépni, Lokkot föld alatti üregekbe rángatni és közben olyan hangokat kiadni, mint a kisföldalatti karbantartás közben, de azt hiszem pont ezért nem én írom a sorozatot.

Dzsekk mindeközben feltűnően keveset szerepel (hála istennek), Katinka Szójer haját vágja, Hörli a szőke bigét próbálja becserkészni, Lokk pedig Májkült tanítja lőfegyverrel bánni, hiába no, a fiát is megtanította kést dobálni, rendes ember ez. Ugyan nem Májkül a soros a gombnyomogatásnál, de az előző rész végén látott üzenetváltás miatt kisírja Katinkánál, hogy odaülhessen helyette, újabb üzenet jő, Wólt az, vagy nem, lehet csak az ádörök szórakoznak holtrészegen, majd kiderül egy hét múlva. (Muhaha, mikor derül itt ki bármi is?) Májkülön mindenesetre látszik, hogy eltökélt szándéka, hogy megtalálja a fiát, de sejthető, hogy nem lesz ez annyira egyszerű, mint hangzik.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Stein (törölt) 2006.11.11. 09:13:48

A színész annyira hitelesen formálja a vérbunkó Májkült, hogy legszívesebben repülőre ülnék és ott helyben kitaposnám a belét, amíg nem késő - tekintve a később történteket. De sajnos késő, csak nem akarom lelőni a poént. Mr. Eko kultfigura, tagadhatatlan.

Anak 2006.11.11. 09:21:34

Dzsekk biztos azért nem tűnik fel sokat mostanság, mert őt szerződtették le egy újabb 24 órás szar napra és nem ér rá. Katinka úgyis másfelé kacsintgat már.

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.11. 09:50:24

ne szpojlerkedjen doktor úr, én is a 3x06-nál tartok, mégsem árulok el semmit.

cs242 2006.11.11. 09:58:02

Lám csak, már feltétele is van annak, hogy idehányjon az ember. Hurrá szólásszabadság. Mindegy.
Nem únjátok ezt a kibaszott rétestésztává nyűtt faszság-sorozatot? Nem veszítettétek el a fonalat? Ez nem olyan, mint egy külföldi Barátok közt? Nagyságában olyan, mint a Szökés, és a Cobra 11 no meg a Bohóc és a Helyszínelők. Tehát nulla.

Dr. Stein (törölt) 2006.11.11. 10:16:08

Pöcörge új IP-t kapott? :)

vincentius · http://kep.tar.hu/vincentius 2006.11.11. 10:46:05

Milyen szőke bigét? És hogyhogy Eko és Yemi mind a ketten pont ugyanoda zuhantak le? Ezt a kib.szott véletlent
(nem láttam a részt, Boratot néztem)

groundwalker 2006.11.11. 10:53:45

vincentius
"És hogyhogy Eko és Yemi mind a ketten pont ugyanoda zuhantak le? Ezt a kib.szott véletlent"

Hát igen ez nekem se tetszett. Nem azért mert valószerűtlen (ebben a sorozatban mi nem az?), hanem mert erőltetett vol(számomra).

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.11. 11:25:16

ez egy ilyen sorozat. a szőke bige a túloldaliak Libby nevű tagja. és nincs feltétele az idehányásnak, bazmeg (stílusosan), csak kértem, hogy ne rontsuk el más szórakozását.

marisell · http://kifozde.blog.hu 2006.11.11. 12:52:18

Libby nem meghalt?vagy ott még nem tartunk?és ez a májkel, nem is látta a gyerekét szinte soha oszt mégis miket meg nem tesz érte.Nem egy magyargazdagvokdeminibálbértkapoknincsanevemen
semmimineknekedgyerektartás apuka.Lost akarok lenni!

archer 2006.11.11. 15:24:57

baszki marisell, nem megmondták, hogy ne szpojlerezz? rohadék!

giornalista · http://www.tcm.gportal.hu 2006.11.13. 00:34:37

Marisell, bazmeg (stílusosan), szerinted ha Hurley épp őt fűzi, akkor...?

Lasombra 2006.11.13. 11:20:55

szerintem sixx levonta a következtetést. folyamatban levő sorozat nem-legfrissebb epizódjáról esélytelen bármit is írni, h a jófej fórumozók ne spoilerezzék szét a kommenteket. :)

marisellre és Steinre felnézünk, meghajlunk tudásuk előtt, hogy milyen jól informáltak, és naprakészek. oly jó nekik. de tényleg...

(btw 3x05 után vagyok a sorozatban, és 12 után életkorban)

2006.11.13. 12:37:17

mondjátok meg nekem lécci, tényleg olyan jó ez a sorozat, vagy csak jól adják el?

lOc (a pasztafáriánus) 2006.11.13. 13:53:50

Jól adják el, ezért tényleg olyan jó. Mellesleg nekem ez is spoilergyanús -> "ezért még meglakolsz, sugallja a forgatókönyvíró".
süti beállítások módosítása