Hogy volt?

Hogy volt: Grace Klinika 2x08 - Rettenet

2006. november 08. 08:52 - sixx

A "Rettenet" nem az epizód minősítése, hanem az angol Let it Be epizódcím magyar verziója, csókoltatom a fordítót innen is. Lássuk mi is történt a betegekkel ritkábban, magánéletükkel annál inkább foglalkozó orvosok/medikusok/rezidensek életében ezen a héten!

Shep és b. neje továbbra is jó pofát vágnak a dolgokhoz, megjelenik azonban egy házaspár (nagyon jó barátaik, stb.), mert baj van, és ilyenkor értelemszerűen a másik partig kell rohanni, kórház nincs, csak errefelé. A rohanás oka a baráti házaspár női felének aggodalma a nemrég elhunyt édesanya rákos megbetegedése miatt, örökletes a dolog, később gáz lehet, inkább most tessék kivenni és levágni amit kell, hátha. Shepné persze a nővel ért egyet, míg Shep a férjjel, a vége persze műtét, és a vonakodó férj is megjelenik a műtőben, sírva picsogunk, érzelmes futamokat húz a vonósszekció.

Az epizód legjobb pillanatai megint Christináé, Burke társaságában készül vacsorázni, ami már eleve mulatságos ugye, mert ez a két ember kurvára nem illik össze, ezt sulykolják belénk a készítők is, ELLENTÉTEK VONZZÁK EGYMÁST, üvölti a fogatókönyvíró, és rázza a pofánkba a forgatókönyvet, VEGYÉTEK MÁR ÉSZRE. A szomszéd asztalnál persze rosszul lesz valaki, a két orvos egymást taposva próbál hőst játszani, műtét a vége - ez nem a Vészhelyzet, itt nem mentünk életet golyóstollakkal, mint Kovács Ross doktor annak idején, az esős autópályán (eleve Jack is megmondta a Lost-ban Boone-nak, hogy szar ötlet). A csontfűrészt a kezébe kapó medika számára ennél jobban nem is alakulhatott volna a nap, ilyen első randiról álmodott már kislány korában is.

A többiekről dióhéjban: Meredith megint egy szívszorító pacienst kap, és szerelmes Shepbe (még mindig), aki meg ezzel (egyelőre) nem tud mit kezdeni, de a liftben (hol máshol) majdnem nekiesik, mint OV GyF-nek; George paciense meghal műtét közben, de eleve ezzel a szándékkal érkezett be, hiszen öngyilkos akart lenni; Alex közli Izzie-vel, hogy az előző részben látott nyelves csóknak folytatása lesz még; a Náci pedig terhes, köszöni szépen, és nem megy sehová a kórházból, pedig ajánlatt annyi van, mint égen a csillag.

19 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bateman · http://bateman.sarok.org 2006.11.08. 09:22:41

Egy apróság. Nem Kovács Doktor használta gégemetszésre a tollat hanem Dr. Ross, azaz maga George Clooney. :P

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.08. 09:36:38

Oops, régen volt. De mintha Kovács is tett volna ilyet, nem?

Bateman · http://bateman.sarok.org 2006.11.08. 09:39:56

Nem elképzelhetetlen, hiszen a Ross dokis manőver után nagyon cool lett pennával torkot metszeni (Lásd akár a Jericho-ban, ehhez mindenki ért -> bár először talán David Duchovny követett el ilyet az Istent Játszva című remekben -> de nem vagyok ebben biztos), ám töredelmesen bevallom, engem a Vészhelyzet egy idő után nem nagyon kötött le, így Kovács doktor munkássága jobbára kimaradt...

starsheep 2006.11.08. 10:00:15

Szerintem a Grace klinika nyálas. Olyan mint a Dawson's Creek, csak az jobb, mert bevállalja.

avman 2006.11.08. 10:23:42

lehet tévedek, de az első gégemetszést David "fokszmuldör" Dachovny követte el a Playing God-ban, 1997-ben.

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.08. 10:26:28

jó, de én kórházas sorozathoz/orvosokhoz hasonlítottam.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2006.11.08. 11:31:25

De azért a zenék között ott figyelt eny Nouvelle Vague is...

kade 2006.11.08. 11:44:56

Mindannyian tévedtek! :) Az első tollas gégemetszés Jack Wagner alias Dr. Peter Burns nevéhez fűződik a Melrose Place című sorozatban! Muhahaha :)

ePtOn · http://www.facebook.com/autohifibolt 2006.11.08. 12:19:34

spamdog,
hol??? asszony nezte, de en innen a gep mellol nem hallotam. melyik notajuk volt?

JP · http://hemar.freeblog.hu/ 2006.11.08. 14:31:30

Ezt épp láttam, mert a kislányom nem tudott aludni, és ébren akart tartani bennünket is. Jól fölboszantott az a hülye nő, aki ok nélkül levágatja csöcseit, kiszedeti méhét "jaj nehogy rákos legyen", és senki nem mondja neki, hogy nem is biztos, hogy ott lenne neki a daganat. Eszement perverz síkhülye forgatókönyv-író.

cozumel 2006.11.08. 15:03:04

Az idei szezon meg szarabb...

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2006.11.08. 23:12:49

ePtOn : Amikor az étteremben összeesett embert műtik (Christina és Burk) és a dal az I Melt With You(Modern_English) volt és egy kicsit felgyorsították.

ePtOn · http://www.facebook.com/autohifibolt 2006.11.09. 10:22:33

spamdog,
aha, arrol az albumrol a Too Drunk To Fuck azert odabasz:) amugy ha figyelted valamelyik pia reklamnak ennek a "klón" zenéje megy. Csak ott nincs ének, pedig a kiscsaj nagggyon melegen adja elő.

Slyka 2006.11.09. 11:02:28

Az még senkinek nem tűnt fel, hogy a GREY'S Clinicből hogy lett GRACE Klinika??????????? Ez nem semmi.

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.09. 11:09:26

Kurvára nem Grey's Clinic, hanem Grey's Anatomy, ami kettős jelentésű cím - egyrészt az egyik egyetemi tankönyv Amerikában, másrészt a főszereplő és életének kielemzése kb. a jelentése. A magyar cím a kórház nevét kapta jobb híján.

Huba 2006.11.09. 11:56:11

"A magyar cím a kórház nevét kapta jobb híján."

Szlovákiában is ez a címe: Klinika Grace.
Lehet, hogy a mi példánk alapján, mert ott még az első szezon megy (asszem).

A lengyeleknél viszont Chirurdzy, ami elég sótlan cím.

Egyébként önmagában a Grace is "szójáték", merthogy ilyesmiket jelent, hogy kellem, báj, kecsesség stb. és hát pl. az Index is megírta, hogy ez nem egy véres kórházsorozat, hanem inkább "gracy" :)

Persze az angol nyelvben az a jó, hogy mindennek legalább egy tucat jelentése van, úgyhogy ha pénzügyekről lesz egyszer szó a sorozatban, akkor is passzol a cím, merthogy "give grace, to = haladékot ad váltófizetésre" meg "letter of grace = írásbeli engedély fizetési haladékra" stb.
:)

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.09. 12:30:10

a klinika nevét annak idején nem hiszem, hogy szinonímaszótárral választották ki, bevett szokás az ilyen Grace, meg St Mary, meg mittudomén milyen nevek adása.

Huba 2006.11.09. 12:43:34

"a klinika nevét annak idején nem hiszem, hogy szinonímaszótárral választották ki"

Nem is arra gondoltam, hogy a valóságos klinika nevét, hanem hogy a sorozatban szereplő klinika elnevezése aligha lehet véletlen, illetve nem véletlen, hogy a sok szent-nevű valóságos kórház helyett éppen egy ilyen nevűt vettek alapul a sorozathoz.