Hogy volt?

Hogy volt: Topmodell 1x06

2006. november 07. 12:32 - sixx

Az oldalt látható kép beszúrásával ugyanazt érjük el, mint amit a műsor kiagyalói annak felépítésével: Judit láttán mindenki azt hiszi, hogy a békaszájú értelmiségit szavazta ki a szakértő zsűri tegnap este, pedig nem is, hiába erre hegyezték ki a tegnapi részt az első perctől kezdve.

Az eheti epizód témája az intelligencia, a bizalom, és a nemi vágyak voltak, ennek megfelelően kaptunk egy kissé üldözési mániában szereplő Juditot, aki meg volt arról győződve, hogy őt senki nem szereti; egy szintén a kiborulás szélén álló, meglepően kék szemű Annát, aki úgy hallotta, hogy nagyseggű vén kurvának titulálták, és egy saturészeg Valentinát, aki a jutalombulin két faszit is szeretett volna magáévá tenni, de vagy nem jött össze neki a dolog, vagy csak nem láttuk.

A fotózáson Szipál Márton kezébe kerültek a csajok, a Lugosi Béla és egy UTE szurkoló szerelemgyerekének tűnő bácsika a zsűri véleménye alapján nem igazán fogta meg a lányok lényegét, "prádákt fotózás volt ez", mint megtudtuk. Az Anna féle vádak Kata (aki állítólag az ominózus dolgokat mondta) esetében azt eredményezték, hogy szétfolyt sminkkel követelt fotózást magának, hála istennek nem volt kamera senkinél, csak víz és cigi.

Volt még intelligenciateszt, amin Titanilla 100 pont alatt végzett, de ezen nem csodálkozott senki, a kislány meg csak röhögött rajta, hát igen, a "bedepressziózni" kifejezést ebben a részben elsütő modellreménységet nem az eszéért szeretjük. Judit 118 pontja azt eredményezte, hogy a délutáni kosarazás alatt nem passzolt neki senki, mondom, végig arra hegyezték ki a dolgot, hogy Judit fog lelépni, pedig nem: Anita, a nagyon rövid hajú, és nagyon nem idevaló szőke lánynak kellett Demjén muzsikára pakolnia lassított felvételen, miután a Derrickre hajazó táskákkal a szeme alatt zsűrielnökosködő Viki elzavarta a vérbe.

Jövő héten: Titanilla nem akar tanulni, a csajok bokszolni tanulnak, Valentina lábát kutya rágja meg és vita ezerrel, vajh ki használta el az utolsó tégely bőrradírt?

20 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kevert 2006.11.07. 12:57:28

Szipál Márton, csak hogy kekeckedjek :P

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.07. 13:00:31

kösz, lqrtam. böszmeség volt.

kevert 2006.11.07. 13:01:11

Ja, és ha már benne vagyok a kekeckdésben: az "anyánk az index" link a logó fölötti pirosságban van, és nem az index logón. Javitsátok, léccilécci, használnám sokszor.

kcu 2006.11.07. 13:04:02

Új rovat, persze, hogy legálisan lessed a reality-ket...

Toymao 2006.11.07. 13:40:33

Szipál Martinként is szokta használni (vagy úgyis szokták közölni). (Nem tudom, hogy írtad eredetileg.)

sn4ke 2006.11.07. 14:24:58

egyébként valóban ilyen hisztis picsákkal van tele a világ. tinilány koruk óta kiválasztottnak érzik magukat akik a tanulmányaik befejezése után maximum táncosként, szoláriumoslányként vagy műkörmösként akarnak "dolgozni"

Alien 2006.11.07. 15:12:38

Dehogyis!

Mind a "médiában" szeretne dolgozni.
Elvégeznek (hehe) valami gyorstalpaló kommunikációszakot, aztán várják a szájbaröppenő sültpulitzert.

cozumel 2006.11.07. 15:30:46

Arulja el nekem valaki, minden sz.rt ilyen gyorsasaggal atvesznek a magyar kereskedelmi tevek?
Az osszes Pop Idolbol kiviragzo enekes, tancos, modelles, buveszes stb kozonsegkiszavazos versenyt? Nem kritizalni szeretnek, csak ugy erdeklodom...eredeti otlet alapjan keszul meg valami?

one nation under-dog 2006.11.07. 15:35:00

Sztem nem a lányokkal van itt a gond. 18-20 évesek, néhányuk kissé ostoba (na és, nem az MTA-ba pályáznak), de valójában ANNYIRA talán nem gáz egyik sem (mondjuk én csak 1 részt láttam, lehet, hogy elhamarkodottan ítélek). Eszük nincs sok, de modellnek jók lehetnek. Én pl. nem ítélem el azokat sem, akik porn'oznak, ha legalább felvállalják.
Ami viszont egyszerűen rettenetes, az a "zsűri": a fotós, aki akkora buher, hogy mellette Terry Black férfiasnak tűnne; a "hetero divattervező", aki bundesliga séróval és rózsaszín izompólóban feszít; a kövérkés (csak hogy pc legyek) nő, aki beszélni nem nagyon tud; és a befutott topmodell, aki azért smink nélkül már nem annyira jó nő (na jó, azért nem is rossz).

emde 2006.11.07. 15:50:16

viszont a vamosi viki legalabb egesz jol kosarazott. a tobbieknek kozuk nem volt hozza. a rovid szokehajut meg agyon kellett volna dobni labdaval.

morrisal 2006.11.07. 16:29:12

Falusi,nagyorrú, nagy egójú tenyeres-talpas leányok, egyikük-elmondása szerint 10 éves korában olvasott utoljára könyvet(!). Oké, nem az Akadémia tagsági könyvébe akarnak bekerülni-ezt senki nem is állította-, ettől függetlenül a kisugárzást nem véletlenül hívják KISUGÁRZÁSNAK...(Az ürességből mi sugározzon ki???He?)Az amerikai csajok se voltak észlények, mégis valamiért sokkal dögösebbek voltak...Talán mert nem lógott kapanyél a szájukból.
Tegnap odakapcsoltam,és a következő "párbeszédet" sikerült elcsípnem:
-Kéne valami buli...
-Jajjajja...(üres,buta arc)
-Baszki,ha eszembe jut a volt pasim...(beszédhibás,affektáló modor)
-Jajajajajaja.....
-Mosmá tejjesen bedepressziózunk így...
-Aha, jajajajajaja...
Hát,nem tudom...(ezt már én mondom)

madz 2006.11.07. 16:33:50

szerintem is a zsűri a leggázabb. már hatvanharmadjára hallom, hogy "nem nyílsz meg eléggé", "próbálj megnyílni", mindezt kb akkora beleéléssel, mint egy német hangalámondásos szexfilmben. lehetnének kreatívabbak kicsit. pl. mondhatnának valami adekvát szakmai véleményt is néha, hogy a kiesések ne egészen randomnak tűnjenek.

olga 2006.11.07. 16:37:46

Ha valaki elmagyarázná nekem, mit is jelent a Vámosi Viki által oly gyakran használt, nyílj meg ja és talán a Vikinek egy kicsit erélyesebbnek kéne lennie, nagyon langyos az egész, többet kihozhatnának az egészből.
A műsorvezetőt is kisminkelhetné néha valami profi sminkes, szegénynek olyan táskái voltak, kéthétre becsomagolhatna, de jó csaj. Tetszik

chico 2006.11.07. 18:20:51

Az amerikai műsor anno még érdekes is volt. Főleg azt látni, hogy mennyire komolyan vették, hogy modellek akarnak lenni. A tegnapi kiszavazott csaj meg azt mondja, nem is versenyként kezelte, egész addig amíg el nem zavarták.
Ezek a magyar "topmodell" lányok nagyon gázok. Buták is sokszor, de többnyire egyszerűen csak tahók. Lehet, hogy a korábbi műsort jobban vágták, de abban nem nagyon hallottam egy bazmeget se. itt meg abszolút kötőszó. Arról nem is beszélve, hogy vajh melyik nagy divatcég szeretné, ha az arcául választott modellről folyvást az jelenne meg a másnapi bulvárban, hoyg amint kiszabadult a melóból rögvest megd*tta magát vmi ismeretlennel? Eddig már nem nagyon ér egyik lány agya se...

Igaza volt valamelyik korábbi hozzászólónak, hogy az ürességből vajon mi sugározhat ki... mármint a tömény hülyeségen, meg a gamma sugarakon kívül...

chico 2006.11.07. 18:26:39

ja meg azt is viccesnek találtam, hogyha állítólag annyira nagyon a divat világában akarnak érvényesülni, akkor vajon miért nincs egyiknek se igazán stílusérzéke. Normális ruhát, mint az a fekete, amiben bulizni mentek, nem is nagyon tudnak viselni: annyira látszott rajtuk, hogy teljesen idegen tőlük, és kényelmetlenül érzik magukat benne. Civilben is, amikor nem dolgoznak, úgy fel tudnak öltözni, de úgy..., á, mindegy gáz az egész

Dr. Stein_1 2006.11.07. 19:47:50

Nem lehetne úgy, hogy elkezdtek egy sorozatnaplót és az elején leírjátok, hogy miről szól? Oké, a cím magáért beszél, dehát ki néz ilyet magától? Csak ha fizetnek. Szal bővebben kicsinykét, ha lehet.

sixx · http://comment.blog.hu 2006.11.07. 20:39:46

mindegyik "hogy volt" sorozatról írtunk már bőven, szerintem felesleges lenne.

Lou 2006.11.08. 14:26:32

Nagy különbséget nem látok az amerikai és a magyar versenyzők között. Nem szabad elfelejteni, hogy az amcsi változatot már (szinkron)színészekkel hallgattuk, a magyarok meg saját hangjukon, saját modorukban.
Sztem nem kell, hogy stílusérzékük vagy intelligenciájuk, uram bocsá' személyiségük legyen, mert az utóbbi kettő nem látszik, az elsőt meg úgyis kapják az adott munkaadójuktól. Amit meg kellene érteniük, hogy ők csak tárgyak, az a ruha, vagyéb "prédákt" a fontos, amit viselnek.
A zsűri már más eset. Szerintem is kifejezetten kevés valódi szakmai érv hangzik el. A leggázabbnak én is azt a fotóst tartom. A többiekre lehet mondani, hogy nem a szavak embere, mert a szakmájukban nincs feltétlenül szükség sok adekvát megfogalmazásra, ezért furcsa, hogy olyanokat mondanak, amiket én is. De Brémer Miklóst láttuk dolgozni is, és hát...
Továbbra is visszasírom Tyra Banks-t, mert mérföldekkel áll Viki előtt. Pedig alapvetően ő sem rossz.