Hogy volt?

Aranyláz Alaszkában 1x03 - Final Countdown

2011. május 24. 16:30 - Nico Tindeath

A Porcupine-folyó partján továbbra is hatalmas markológépekkel keres apró aranyrögöket a Hoffman-klán, akik mind a messzi Oregonból jöttek Alaszkába, egyrészt szerencsét próbálni, másrészt azért, mert ide nem kézbesítik olyan könnyen a házuk elárverezéséről szóló végzést. Ugye, milyen romantikus? A még mindig drámai főcím után rögtön újra a dúsgazdag telekszomszédnál kuncsorog tanácsért a csapat. A favágóba oltott Dagobert bácsiról két dolog derül ki egy jelenet alatt: hogy kilencven éves, és hogy naponta van, hogy 30 ezer dollárnyi aranyrögöt is kimos a Hoffmanék melletti telek köves talajából. Ehhez képest pont ugyanaz a megviselt kockás ing van rajta, mint az előző epizódban.

Hoffmanék az előző részekhez képest szemmel láthatóan megszőrösödtek, Todd metálos szakálla példáué most már inkább egy válófélben lévő erdőmérnököt idéz, de azért mindannyian civilizáltan igyekeznek csontig benyalni az idős telekszomszédnak, hogy mondja már meg, hogyan is kell az aranymosó gépet rendesen beüzemelni, mert hiába értik az elméletet, azért a többtonnás berendezés mégsem olyan, mint egy Klippan kanapé az IKEÁ-ból: nem lehet csak szerelési útmutatóból összerakni.

Tovább
2 komment

VV4 - 4X143

2011. május 09. 17:20 - Hódos Hajnalka

Túl vagyunk egy hosszú éjszakán, véget ért a ValóVilág 4, az Ózdi Hős mellé kaptunk egy Érdi Őrt is. Nagy Alekosz mindent vitt, keserves négy órás döntő után, ma sem jut eszembe másik kifejezés, mint a nézhetetlenül unalmas és a siralmasan vontatott. A rétes tésztát nem nyújtják úgy, ahogy azt tegnap tették. Pontosan ezért lesz a mai hogyvolt csapongó, mindenféle kronológiát nélkülöző, mert még egyszer nem vagyok hajlandó megnézni. Az utolsó nap a Villában igazán ténfergősre sikerül, felröhögök, mikor látom, Jerzsi porszívót ragad, vonyíttatja, ettől, meg az ébresztő zenétől Éva idegbeteg lesz. Hadd dögöljön már! Összeugat Alekosszal, nem kérnek egymás kedvéből. A nap további részében céltalanul lődörögnek, Jerzsi majd holnap izgul, ma még nem, Éva nem fog gyűlölködni, ugyanúgy fog viselkedni a döntőn, mint most, Alekosz meg reméli, hogy Éva nem őt fogja hibáztatni a stúdióban és hogy a nadrág menni fog a cipőjéhez. Éva napi programja a semmittevésen kívül abból áll, aggódik, hol fog aludni a kilenc zsákjával.

Alekosz sóhajtozik még egy keveset, de hamar elment, be- és lelakták a helyet, aztán röhögés és úristenezés, mert fotókat kapnak magukról, a bajszos Alekosz a Tordas-esten valóban odabasz, és mi láttuk az egészet, nemcsak egy fényképet. A viháncolás után mindenki kipucolkodik, felmegy a redőny, a kertben terített asztal várja őket. És a búcsúvacsora. Nincs miről beszélni, ez fölső tízezer. Még a pohár is el van törölve. Koccintás, mindenki tósztot mond, Alekosznak elvonási tünetei lesznek, Éva minden pillanatot imádott, a rosszakat is. És őt ki akarták toloncolni a Villalakók, mégis itt van. Otthonának tartja a Villát, minden szegletét. Jerzsi gratulál a másik kettőnek és belekezd egy követhetetlen szövegbe arról, hogy 18 ezer emberből ők a finalisták, nem figyelek, minek. Mindenkinek volt egy álma, egy szebb, jobb jövő. Kívánja, hogy az álmaik valóra váljanak. Ja, és szerelmes a Villába, de alig várja, hogy elhagyja. Se veled, se nélküled. Éva és Alekosz most is vívnak egy sort, Éva minden reggel felnézett, mikor felébredt, hogy Alekosz ott van-e, ezt lelki társa szerelemnek definiálja, nyígnak egy sort, ahogy szoktak. Hát ez a szerelem! A vacsora után Éva és Alekosz nem tudnak aludni, Jerzsi szeretne, de nem hagyják, Évát Évicicának kellett volna szólítani. Jerzsi, ne aludj! Éva és Alekosz tényleg átélték ezt a helyet, töviről-hegyire megélték és az utolsó éjszakán nem akarnak aludni. Tiszteljük ezt a helyet, ellentétben veled! Ez a ValóVilág, eeeeggggen. Tomboljunk! Tombolás helyett a lelki társak az udvaron ugatják a Holdat, én a tenyerembe temetem az arcom és az est folyamán először gondolok arra, de jó, hogy vége.

Tovább
Címkék: vv4
948 komment

VV4 - 4X142

2011. május 08. 16:10 - Hódos Hajnalka

Utolsó öfi, utolsó balhé, utolsó leszarom Évától. Az utolsó kínzó kérdés, miért volt Jerzsi zsinórtangában az utolsó vacsorán? Utolsó feladatok. Utolsó előtti poszt a VV4-ről. Sokadik kávé, bajnok a Milan. Az ég is ezt siratja, ezért esik egész nap, én mondom. A Villában jósolnak egymásnak a lakók, kinek hogyan alakul az élete? Éva Alekoszt húzta és a semmit mondja nagy lendülettel, barokkos körmondatokkal. Alekosz számára kezdetben ismeretlen lesz a népszerűség és ami ezzel jár. Új pályán (oválpályán) fog dolgozni, mint eddig, de a privát dolgaira mindig marad ideje. A családjával ugyanilyen marad a viszonya, öt-hat év múlva fog családot alapítani. Rengeteg futó kaland után talál rá a szerelem, ami elég sokáig fog tartani. Lesznek hullámvölgyei is, de ezeket jól fogja kezelni. Megteremti a szükséges anyagiakat hátralevő életéhez. Egy-két éven belül megírja első könyvét ami óriási kasszasiker lesz.

Alekosz el tudja képzelni Jerzsit egy főzőműsorban. Az ország asszonyai kíváncsiak Jerzsire. Kikérem magamnak. Az unatkozó háziasszonyok is. A konyhában, vagy a konyha környékén fogja megtalálni élete párját. A Gigit is a konyhában fedezte föl. A konyhában lesz az a nő. El tudja Jerzsit képzelni egy dohányzást mérséklő kampány arcának is. Azáltal, hogy megtanulta az érzelem kinyilatkoztatás képességét, és megfelelő szókinccsel rendelkezik, más értelmet adott a karakterisztikájának. Már nem egy szépfiú, és az sem igaz már rá, hogy üres fej, kockahas. A fej már nem üres. Remélem, Alekosz nem Retorika címmel fog könyvet írni, mert besírok.

Tovább
Címkék: vv4
1204 komment

VV4 - 4X141

2011. május 07. 08:05 - Hódos Hajnalka

Azt hittem, a finálé előtt közvetlenül már semmivel nem lehet engem meglepni, de az engem is váratlanul ért, hogy Ágica dühös lesz. Az volt, már reggel, így az összefoglaló egy elementáris erejű, pusztító érzelmi viharral indul, mintegy feltéve a koronát az ex-villalakók villalétére. A két szőke lány brutális összecsapása igazi jutalomjáték, két ego harcos és öldöklő egymásnak feszülése. Ágica dühös és ideges, a Jerzsi-féle szituáció, ami a részéről szimpátia, figyelem és segítség volt, a többit nem tudtam kihámozni, a gonosz többiek elbaszták, na. Meg rá is tukmálták. Miután fekve kiidegeskedte magát, Milónak panaszkodik, nem kellett volna, hogy ennyire figyelmes és kedves legyen. Hibáztam? Milo tudja, hogy Ágica ilyen, ilyen közvetlen, de azért adta Jerzsi alá a lovat, mindennek van következménye. Ágica nemcsak dühös, hanem csalódott is, mert Anett kezdte ezt az egészet. Miért nem állítottad le? Próbálta, többször is. És utána mégis csipkelődtél tovább. Érkezik Alekosz, aki a Villadalból énekelget Ágicának, ajándék kameramentes óra, hehehe.

Úgy látszik, Ágica a dühét fekvéssel vezeti le, a kanapén fekszik Milo és Alekosz társaságában, jön Anett, lehuppan Milo mellé, ha zavarosak lennének a következő mondatok, nem az én hibám. Ágica itt benn már semmit nem akar Anettel megbeszélni. És akkor, nem szólsz hozzám? De, itt vagyok. Ágicának rosszul esett. Anettnek is. Anett szerint ezt meg lehet beszélni normálisan is. Áginak rosszul esett. Anett csak felolvasott egy levelet és úgy néztek rá, hogy. Ez a baj, hogy Anett azt sem tudja, hol kezdődött ez az egész, amiről beszél. Majd megbeszélik kinn. Ágit bántja valami, sajnos nem a szelek. De mondja el Anettnek. Ági még egyszer és utoljára elmondja, hogy itt nem fogja elmondani. Anett nem érti, miért kell őt szarul kihozni ebből az egészből. És akkor ma már nem fogsz hozzám szólni? De. Majd Ági megoldja magában, csak itt nem akar belekezdeni. Anett szerint pár szóban meg lehetne beszélni. Ááááááá. Ági még mindig nagyon dühös, csak úgy fortyog, a szemcerkáit pakolgatja a hálóban, Jerzsinek panaszkodik, át kell értékelnie kapcsolatokat. Ha Anett egy kicsit meggondoltabb, és nem kezdi hajtogatni ezt, akkor nem kerülnek ilyen szituációba. Azért ne verd meg, vigyorog Jerzsi. Jaj, Jerzsi annyira szemét, úgy beszél, mintha Ágica ilyen agresszív lenne. Hihihi, de egyébként az. El tudom képzelni.

Tovább
Címkék: vv4
389 komment

VV4 - 4X140

2011. május 06. 18:55 - Hódos Hajnalka

Ez az utolsó előtti előtti előtti poszt, furi, de még nem kezdek nosztalgiázni. Majd holnap. Igen, el fogok érzékenyülni. Azt is holnap. De most nézzük, mit akart Ági szájába adni Jerzsi. Jaj, de aranyosak vagytok, csiripelnek a Villaleányzók, a fiúk tálcákkal sorakoznak az ágy mellett. Ági nem szokott reggelizni, de most fog. Meg kell, hogy etesselek, tehát valamit a szádba kell, hogy adjak. Jerzsi, Balázs egyszer már kérdezte tőled, most én is megkérdezem: ki az a Freud? Kuncogás. Tejszínhabot kérsz rá? A szőlőre? Van, aki úgy szereti. Igen, én is ismerek olyat, aki kristálycukorral gyalázza meg az epret. És képes megenni előlem az utolsót. Hihihi, most meg azt mondta, csak a csücskét, nincs ehhez még korán? Ági siránkozik, Jerzsi állandóan zavarba hozza.

Az ágyban elköltött reggeli után Jerzsi és Anett együtt zuhanyoznak, az a bikini de gáz, istenem. Jerzsinek nagyon tetszik Ági. Igen, nagyon fiatalos, nyolc évet simán letagadhatna. Kéne egy ilyen barátnő, mint Anett. Jerzsi belekezd a nem akarok kapcsolatot monológba, Ági benyit, miért nem szólt Anett, hogy jöjjön zuhanyozni? Féltékeny vagy? Te magadból indulsz ki, odavagy érte és engem cseszegettek! Jerzsi vigyorog, mint a tejbetök, neki ez tetszik, folytassák csak a lányok! Jerzsi nem szokott olyan lányokkal flörtölni, akiknek van pasija, ezt megbeszéli Ágival is, a konyhában. Fú, hát Ági erre most felkészül. Nem volt sok egyik pillanat sem? Nem, nem volt sok, de Jerzsi ne nézzen így rá és ne is röhögjön, akármit mond, Jerzsi kineveti. Nem rajtad nevetek, hanem veled. Hú, ez de jó volt, vannak nagyon jó megnyilvánulásaid! Ági mindig nagyon határozott, erős kemény nőnek tűnik, ezek a visszajelzések, és most rájött, hogy ez nem minden esetben van így. Előjött az érzékenyebb énje. Pár nap alatt megismerte Jerzsit, aki olyan értékeket hordoz, ami a mai világban nagyon ritka és ez jó. Fú, ez Jerzsinek nagyon jól esett. Akkor menjünk is ki. A kertben mindenki jégkrémet eszik, Ági betámadja Anettet, mindig kettesben van Alekosszal, de bezzeg ő Jerzsivel nem szekálja őket. Alekosz magával vonszolja Anettet, aki olyan gusztustalanul eszi a jégkrémet, hogy ilyet még nem láttam, és fogadást kötnek, ma este Jerzsi megcsókolja Ágit. Sőt. Lehet, hogy ők ketten is fognak. Biztos, hogy nem. Soha ne mondd, hogy soha. És még azt hittem, a tegnapi nap volt a mélypont. Nem, ez az.

Tovább
Címkék: vv4
122 komment

VV4 - 4X139

2011. május 05. 15:14 - Hódos Hajnalka

A tegnapi öfiben egyetlen jó dolog volt, a Smooth c. szám rögtön az elején. Rob Thomas egyébként is a kölleszmost kategória, tépném a húsát, jaja, még szárákonorosat is játszanék vele, és az sem érdekelne, ha trotyigatyiban lenne. Persze mindezt csak halkan írom, nehogy állandó, egyetlen és örök szerelmem, Denis Leary meghallja. És hogy mi van Angus-szal? Vele olyan legfölsőbb dimenziókban járunk, ahova másnak sskk nem követhet minket. Szóval, Rob Thomas és Santana teszik a dolgukat, ébredezés, Jerzsi és Ági táncolnak a fürdőben, aztán kávézás a teraszon. Ági nem tudja feldolgozni az éjszakai szexkiborg támadást, úgy dönt, kibeszéli magából Jerzsinek és Milonak. Alekosz közben szemrehányást tesz Évának, miért hagyta egyedül éjszaka és eldicsekszik, valamelyik lánynak megfogta a fenekét, nem tudja, melyiknek, amelyik közelebb volt. Igen, úgy támadt, hogy a lányok aludtak. És igen, a lányok élvezték, csak nem merték bevallani maguknak. De majd ma! Ma be fogják! Anettnek nézzük meg a táskás szemeit, nem tudott elaludni, ideges lett, mikor Alekosz felébresztette és tényleg minden lánnyal ezt csinálta? Fú, de rafinált ez az Alekosz! Fú, de rafinált!

A rafinált Alekosz és Jerzsi zuhanyoznak, Jerzsi szerint Alekosznak ilyen csajozós iskolát kéne vezetnie. De hát nem jön össze, látod! Jerzsi a nagy számok törvényére hivatkozik, felröhögök, aztán csodálkozik. Hogy jut eszedbe hajnalok hajnalán (Hajnik Hajniján) beöltözni, kiöltözni, arcszesz? Szólított a természet. Én ezt kangörcsnek hívom, de ez egy természetes görcs. A reggelinél(?) még mindig az a téma, melyik szőkeség seggét markolászta Alekosz, Éva érdeklődik a leghevesebben, és persze elmondja, hogy az ő fenekét megfogdosta. Csak azt nem teszi hozzá, hogy bibibíííí. Ágicát az érdekli, hogy Alekosz mindig bepacsulizva alszik-e, Ágit az, ha megengedi, hogy közéjük feküdjön, úriember maradt-e vona. Hát persze, Alekosz egy meghitt, odabújós alvást képzelt el és megint kimondja az illat-jaitokat szót, így, ahogy leírtam.

Tovább
Címkék: vv4
360 komment

VV4 - 4X138

2011. május 04. 15:00 - Hódos Hajnalka

Bevallom, hogy sírok e sorok írása közben. A nyűszítek talán jobb szó. Kínomban. Még alkudozni is próbáltam, hátha erre a pár napra kényszerszabadságra mehetek. A műsor alatt többször felálltam, kimentem a szobából, a kezembe temettem az arcom, egyszer befogtam a fülem is. Igen, azt is hajtogattam, hogy én ezt nem bírom tovább. És csak azért írom le, hogy aki nem látta, szenvedjen velem együtt.

Kedélyes beszélgetéssel kezdődik az öfi, Alekosz arra gondol, ha kimennek, akkor lesznek igazán bezárva. Úgy érti, hogy nem a szabadságba megyünk, hanem a bezártságba. Éva arról érdeklődik, hogy nézett ki a párbajon? Már mondtam, mint egy tojásrántotta. Alekosz még sárgább ruhát is el tudott volna képzelni. Tudod mit éreztem, mikor győztem? Hogy megfogom Anikót és hozom vissza magammal. Szegény, a negyedik helyen kiesni, az a legrosszabb! Kellett neki téged kivinni! Ha a Jerzsit hívja, ő jön vissza! A csevegést levél szakítja meg, vendégek érkeznek, fogadják őket szeretettel.

Tovább
Címkék: vv4
371 komment

VV4 - 4X137

2011. május 03. 14:42 - Hódos Hajnalka

Elöljáróban szeretnék megnyugtatni mindenkit, én sem hiszem el, még mindig nem, hogy a Kazal tért vissza a Villába. Mint ahogy azt sem, hogy tudott megint ennyi vasalni való felhalmozódni, de ez évek óta a lovaglópálcám, kezdek arra gyanakodni, hogy éjszakánként osztódással szaporodik a cucc. Fogamban meg az idegen anyag. Nézzük, ma hány új ősz hajszálat szerezhettünk az öfi alatt. Nem ébredezéssel kezdünk, hanem egy éjszakai jelenettel, levél érkezik. A férjek ne felejtsék el, hogy reggelit kell készíteni hitvesüknek. Alekosz háborog, ő csinált vacsorát is, most még a reggelit is neki kell, akkor most kér egy masszást. Akkor Éva megy fürdeni. Akkor is, ha nem távolodhat el. És Alekosz fogja már föl, hogy ő holnap megy párbajozni! Mire visszaér, férje mordori hangulatba süllyed.

Éva agyonütötte az est hangulatát. Nem tudja magát beleélni semmibe, nem tud örülni semminek. Mániákus szabályszegő, innentől kezdve nincs kedve a házasságosdiban részt venni. A házaspár külön tölti az éjszakát is, mert Éva nem úgy viselkedik, mint egy feleség, hiába ajánlkozik, na gyere már, háljuk el a nászt! A héja nászt. Az avaron. Fagyos hangulatban indul a reggel, Alekosz összedob egy szendvicset. Te nem eszel? De. Majd. Szótlanul reggeliznek, a Fehér Házaspár az asztal másik végén eszeget. Alekosz tovább játssza a zárkózottság játszmát, Éva köszöni a reggelit, akkor ő bemegy. Azt csinálsz, amit akarsz. Jó, csak nem szeretem ezt a stílust. Fogadni mernék, hogy Alekosz ezt nem hagyja annyiban, már indul is Éva után, erre a fensőbbrendű, kioktató, stílusra és a szándékosan lassan kimondott mondatokra még mindig nem találtam megfelelő jelzőt, lehet, meg kell néznem még pár filmet.

Tovább
Címkék: vv4
466 komment

VV4 - 4X136

2011. május 02. 18:11 - Hódos Hajnalka

Hirig van, elementáris felháborodás, sorstragédia, dráma, katasztrófa. A Kazal negyedik párbaján kiejtette Anikót és visszatért lelki társához a Villába. Fiaim összeomlottak, S. üzeni, hogy maga alatt van és varand sincs túl jól. Mondjuk én is megnéztem volna a saját fejemet, mikor a fantomképek megfordultak és megláttam, hogy Éva az, aki 51%-on áll, az álom tehát valóra vált, Alekosszal jött, vele megy. Kéz a kézben. A folyó folyik tovább. Az öfi annyira kínosan szar volt, hogy csak na, sejthettem volna, hogy a vége lesz a legnehezebb, és Ágica még be se költözött. De Rossinak meg üzenem, hogy kapja be.

Kevés idő van hátra, amit a négy lakó együtt tölthet, ezért szorosabbra fűzik a köteléket, egy hétvégére házastársakká válhatnak. Mindenkinek azonnali reakciója van, Jerzsi már most válna, Anikó nyüszög, nem akarok az Alekosszal lenni, Éva viszont Alekosszal akar lenni, de sorsolás alapján kell dönteni. Majd úgy sorsolunk, hogy az enyém legyél. Alekosz kap az alkalmon, akkor házaséletet is kell élni. Éva azt fogja mondani, hogy fáj a feje. A sorsolás Anikónak kedvez, Jerzsit húzza, kurjongatva örül, Alekosz összeomlik, Jerzsi annak örül, hogy Anikó ennyire örül neki.

Tovább
Címkék: vv4
397 komment

VV4 - 4X135

2011. május 01. 15:40 - Hódos Hajnalka

Vannak kemény napok, vannak kemény esték. Tegnap nekem kijutott. Tökéletesen értem a mondatot, „a pillanatok öregítenek, nem az évek”. Mikor megláttam Lacibetyárt a Villa kertjében, úgy éreztem, végem van és akkor még nem sejtettem, hogy körülbelül egy óra múlva sóbálvánnyá dermedve nézem Kossuth Gergőt a Csillag születik színpadán. A produkciót a bekategorizálhatlan kategóriába sorolnám, na mije van neki, szöszi haja van a fején. A táncról magáról még ha akarnék, sem tudnék írni, a részleteket a holnapi CSISZ posztban olvashatjátok. A pipipipipiros rúzsnál kaptam az első hiperventillációs rohamot. Vannak megválaszolatlan kérdések. Az enyém így hangzik, miért? Miért?

Lacibetyár betyárt nevel a lakókból. A lakók számomra érthetetlen módon örülnek neki. Én könnyek nélkül sírok. Először a betyárnak enni kellett. Olyan trágyás szekér nincs, amire ne lehetne dobni! Éva szalonnával kezdene, Lacibetyár pálinkával. A pálinka kóstolásához négy érzékszerv kell, hogy tudjátok. És melyik a negyedik? A hang a fülnek, a koccintás! Ó, hát ezt Alekosz beépíti a szövegkörnyezetébe! Hejj, a lányok szépek, Anikó is, párbaj előtt mosolyog, így, pozitívan kell gondókodni! Kis tréfálkozás arról, Alekosznak az a lényeg, hogy minél több lány legyen. De miért jó az? Egy legyen, de az főzzön, mosson, takarítson meg ágyas legyen. 

Tovább
Címkék: vv4
1015 komment