Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szívek szállodája - 4x06-4x10

2008. június 24. 16:00 - candyperfumegirl

Az ’An Affair To Remember’ című epizód két fontosabb történetszállal foglalkozik, és az egyik olyan szinten sokkoló, hogy nem árt előre felkészülni, és valami kapaszkodót, illetve szíverősítőt keresni. A másikkal kezdem. Richard és Jason beindítják közös vállalkozásokat, amit Emily szerint muszáj egy puccos, orosz stílusú partival ünnepelni (vodka, légkondi a maximumon, éjfélkor párbaj, ilyesmi), be is indul az Emily Gilmore partiszervíz. És ha már Lorelai és Sookie nemrég indították be a kiszállító cégüket, akkor nem kérdés, kiket fog Emily megbízni.

Sookie megállás nélkül gyártja a brokkolipamacsokat milliós tételben (csak tudnám, minek), Lorelai pedig legszívesebben milliós tételben kapkodná be a nyugtatókat, valahányszor az anyjával kell beszélnie a parti részleteiről. Azt kérte Emilytől, hogy ne úgy tekintsen rájuk, mint a lánya és a barátnője vállalkozására, hanem mint egy ismeretlen cégre, akiket megbízott. Nem ez volt Lorelai Gilmore életének legbölcsebb döntése, ez hamar kiderül. Innentől kezdve az epizód jelentős része arról szól, hogy Emily mindenbe bele köt, amibe csak emberileg lehetséges, milyen színű cérnával varrták az abroszokat, vagy milyen hosszúak a gyertyák, de milliméterre pontosan kéri ám, ő ugyanis leméri. Vajon van annyi kávé a világon, amennyivel Lorelai képes lesz mindezt elviselni?

Tovább
komment

Szívek szállodája - 4x01- 4x05

2008. június 17. 10:00 - candyperfumegirl

Elérkezett a legkirályabb Gilmore évad, legalábbis szerintem, de ezt a kérdést vitára bocsáthatjuk a kommentekben. A negyedik évad kis időugrással nyit, a nyárnak vége, és a Gilmore lányok éppen visszaértek hátizsákos európai körútjukról (tehát azt komolyan gondolták, hihetetlen). Tele vannak élményekkel, és nevetséges úti szuvenírrel és nem is sejtik, mi minden történt, mialatt az óceán másik oldalán kalandoztak. A ’Ballrooms And Biscotti’ című epizód arról szól, hogy szembesülnek azzal a minimális, de igen jelentős változással, ami Stars Hollow-ban történt, illetve szeretnék még Rory Yale előtti utolsó hetét olyan tartalmasan eltölteni, amennyire csak lehet, vagyis korlátlan zabálással és mozizással, tökéletesen tudok velük azonosulni ilyenkor.

A nagyratörő tervek azonban befuccsolnak, Roryt ugyanis szívhez szóló levél várja a Yale-től, miszerint a tanév egy héttel korábban kezdődik, mint gondolta, ami azt jelenti, hogy már holnapután. A tervezett tivornyának lőttek, és a kötelező „megjöttünk, még élünk, nézd milyen szép barnák lettünk” köröket is a lehető leggyorsabban kell lefutni, mert még egy Péntek Esti Vacsi is része kell, hogy legyen a programnak a sors kegyetlen fintora folytán. A Stars Hollow-i pofaviziten kiderül pár érdekes dolog. Elsőre szembetűnik, hogy Taylor megnyitotta a régimódi üdítőBOLTOCSKÁJÁT (mert van pofája így hívni), méghozzá Luke kávézója mellett, és képes volt a közös falra egy hatalmas ablakot tetetni, szerintem unja az életét. A Gilmore lányok elérkezettnek látják az időt a mozizáshoz, ugyanis az, ahogy Luke hosszú évek elfojtott frusztrációját Taylor gondosan válogatott cukorkáin éli ki, miközben Taylor úgy próbálja lefogni, hogy közben kedélyesen mosolyog a vásárlókra, tökéletes egész estés élmény, elő is kerül az Olaszországból átmentett biscotti.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 3x18-3x22

2008. június 04. 17:08 - candyperfumegirl

Szerencsére most úgy jött ki a lépés, hogy ezzel a csomaggal pont le is zárjuk a 3. évadot. A soron következő epizódban (’Happy Birthday Baby’) Lorelai-nak születésnapja van, ami valószínűleg sokkal jobban felvillanyozná, ha nem állna jelenleg romokban a Szabadság Szálló. A tűz után nem sok maradt belőle, így válságstábot kell tartani, ahol hamar kiderül, hogy a lehetőségeik finoman szólva korlátozottak, ami a lakható szobák és a fallal, padlóval, tűzhellyel rendelkező vehető konyhák számát illeti. Ez az alapállapot egy olyan dolog felé tereli őket, ami amúgy rémálmaikban ne jöjjön elő, nevezetesen Bed & Breakfast kontinentális reggelivel, délután borozással, vegyüléssel, csevegéssel, hányászacskó készenlétben tartása erősen javallott. Egyelőre kénytelenek lesznek ebbe belenyugodni, mert szállodaként nem funkcionálhatnak, egyértelmű viszont, hogy ez az állapot nem maradhat sokáig.

Pár szót az ünneplésről is, ha már az egyik főszereplőnek születésnapja van. Luke ajándéka, hogy minden olyan ház körüli munkát megcsinál, amit Lorelai fel tud sorolni egy a/4-es papíron. Merész ígéret volt ez a részéről, mert az ilyes esetekben derül ki, hogy Lorelai Gilmore és a szerénység köszönőviszonyban nincsenek egymással. Rory a világ legnagyobb pizzáját, és kisvárosi keretek között elképzelhető legnagyobb partiját akarja anyjának ajándékba adni, de ez nem lesz egyszerű, főleg úgy, hogy a rugalmasságot és találékonyságot hírből sem ismerő pizzasütő és Kirk is részt vesznek a dologban.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 3x13-3x17

2008. május 30. 07:33 - candyperfumegirl

A ’Dear Emily And Richard’ a sorozat első és egyetlen flashback epizódja, aminek az apropója, hogy Christopher Sherry-je megszüli Rory kistestvérét. Akit péntek délután 5 órakor, szigorúan a munkaidő után egy gyors császármetszéssel akart lerendezni, és még aznap este beíratni óvodába, balett intézetbe, és bejelenteni a fodrászhoz. Na persze. Ehhez képest a gyerek jön, kicsit sem alkalmas időpontban (munkaidőben, hogy merészeli!), Lorelai-nak pedig erről eszébe jut, hogy is lett Rory.

Borzalmasan ronda sárgásbarnás színezés különbözteti meg a flashback jeleneteket a többitől, és rögtön azt a délutánt látjuk, amikor a tini Lorelai és a tini Christopher összehozták Roryt. Hogy ez a délután bizonyos következményekkel járt, az csak 2-3 hónappal később esett le a kismamának, amikor egy nagy családi fotózáson egy hófehér habcsókruhában kellett volna pompáznia, csak éppen az előre lepróbált ruha nem érte be. Tini Lorelai és Megfiatalított Emily még megkísérlik előadni a Titanic nagyjelenetét, nevezetesen a klasszikus anya-lánya ruhába gyömöszölős magánszámot, de nem jön össze. Valahol itt jöhetett el az a pont, amikor Lorelai rádöbbent, hogy ő most vékonyabb egész biztos, hogy nem lesz a következő 7-8 hónapban.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 3x08-3x12

2008. május 22. 10:42 - candyperfumegirl

Legutóbb volt szó a sorozat egyik legemlékezetesebb epizódjáról (táncmaraton rulez), most az ott történtek következményeivel folytatjuk. A ’Let The Games Begin’ című epizódban két főszál fut végig, az egyik Rory és Jess kapcsolatának első fejezete. A táncmaratonon ugye lehullt a lepel pár dologról, többek közt kiderült, hogy ezek ketten csak arra vártak, hogy végre összegabalyodhassanak, és hiába küzdött ez ellen Dean, Lorelai, meg szinte a fél város, az elkerülhetetlen csak megtörtént, vonzalom útjába állni mindig hiábavaló. Most már Lorelai is képes lesz talán elfogadni Rory döntését, ami pedig a fiatalokat illeti, éppen a korukat és intelligenciájukat erősen meghazudtoló „alig merünk egymásra nézni, és egy szónál többet képtelenek vagyunk kinyögni” –fázisban tartanak éppen, ami azért valahol aranyos.

Éppen amikor már sikerülne egyről a kettőre jutni, nevezetesen a kávézó fölötti lakásban sikeresen megközelítik egymást egy méternél közelebbről is, világbajnok időzítéssel rájuk nyit Luke bácsi. Rory pánikszerűen iszkol, Jess viszont maradni kényszerül, és semmi nem menti meg az ilyenkor szokásos hegyibeszédtől. „Mindig legyen köztetek minimum 3 méter, és minimum egy feddhetetlen jellemű felnőtt felügyelő”, stb, Jess csak mosolyog, Luke viszont baromira elégedett magával. Na igen, a tizenévesek az ilyen ésszerű szabályokat csuklás nélkül be szokták tartani.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 3x03-3x07

2008. május 14. 13:04 - candyperfumegirl

Az ’Application Anxiety’című epizódban Roryra ismét rátör a Harvard-hiszti, ugyanis megérkeznek a jelentkezési lapok, éppen miközben ő meg Lorelai a TV történelem egyik legcikisebb revüműsorát bámulják. Rory szerint ez már kapásból rontja az esélyeit, de akkor pánikol be igazán, amikor az iskolai „Hogyan jussunk be Amerika nívós egyetemeire?” tájékoztatón a felvételi bizottság leírása szerint a tökéletesen alkalmatlan felvételizőről készült leírás pontosan Roryra illik. Vagyis: túllihegi, túlzottan nyomul, közhelyes esszét ír, a szobáját faltól falig Harvard relikviák borítják, más szóval klinikai eset, ismerős, igaz? A pech az, hogy az egyetemeken az ilyenektől sikítófrászt kapnak. Itt Lorelai sürgős közbeavatkozására van szükség, és szupermami remek ötlettel áll elő: szervez egy találkozót egy harvardi öregdiákkal, hadd lássa Rory, hogy egyszerű földi halandók képesek voltak már ezt végigcsinálni anélkül, hogy a vihogóban végezték volna.

Az öregdiáknál való látogatás elég tanulságos, először is a család 99%-a harvardi mintadiák volt vagy lesz, a lakás mini modern művészeti múzeum, belépés csak 130-as IQ fölött, és még ebéd közben is műveltségi vetélkedőt játszanak. Beteges nyilván, de inspiráló. Mr. Öregdiák pedig annyira el van ájulva a kisasszony képességeitől (Rory szerzett pár jó pontot azzal, hogy a házi vetélkedőbe is bekapcsolódott), hogy személyesen fogja megmondani a Harvard felvételi-bizottságának, hogy amennyiben nem veszik fel Rory Gilmore-t, baltás gyilkost küld rájuk.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 2x20-3x02

2008. április 30. 14:41 - candyperfumegirl

Jess legutóbb érdemei elismerése nélkül távozott Stars Hollow-ból, és a következő (’Help Wanted’) epizód ennek az utóhatási köré épül. Az általános álláspont városszerte az, hogy szegény angyali kis Roryt randa balesetbe keverte az a sátánfajzat Jess, akit ezért nyilvános kivégzésben kellene részesíteni az elképzelhető legbrutálisabb módon, majd 4 felé vágni és kitenni a darabjait a város stratégiailag fontos pontjain. Ezt a nézetet osztja Taylortól kezdve Lorelai-ig mindenki. Luke kivételével, ő ugyanis olyat tett, amire még nem volt példa az írott történelemben: bezárta a kávézót, és elment horgászni. Lorelai ezek után szoros ismeretséget köt a Bűntudattal, amivel eddigi életében még nem sokszor találkozott.

Van itt még valaki, akit nem ártana beavatni a történtekbe, mert ha mástól tudja meg, mi történt, az extra gáz. Dean-ről van szó, aki éppen most érkezett haza mit sem sejtve, és Rory a jól bevált Rachel Greene-módszert segítségül hívva egy kb. 10 oldalas levéllel várja. Dean már az első bekezdéstől tikkelni kezd, pedig hol van még az „összetörte a kocsit, amit te csináltál nekem” rész… Némi kukarugdosás és visszafojtott bazmegelés után Dean úgy dönt, ha Jess végre elhúzta a belét a városból, az mindenképpen szerencsés körülmény, az édes drága ártatlan Rory feje fölött pedig változatlanul ragyoghat a glória, őt semmilyen felelősség nem terheli.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 2x15-2x19

2008. április 23. 15:08 - candyperfumegirl

A ’Lost And Found’című epizódban Luke lakásán éppen végigsöpört a tornádó, ugyanis a gondos anyuci elküldte Jess minden tulajdonát, így most faltól falig dobozok, könyvek, cédék, könyvek, hajzselé, könyvek és férfi alsók burjánzanak minden mennyiségben, az őskáosz közepén pedig ott ALSZIK Jess. Nem is érdekelhetné a dolog kevésbé, Luke-ot viszont annál jobban bosszantja. Ezen a ponton már neki is be kell látnia, hogy ketten kinőtték a kávézó fölötti lakást, és némi bátorítás után (Lorelai részéről) elindulnak lakást keresni. Jesst természetesen ez a program sem villanyozza fel, valahogy így zajlik a dolog: „az a ház rózsaszín volt!”, Luke: „nem mindegy? Majd kifestjük.”, Jess: „Jó. Közben majd énekelgetünk.” Most minden második mondata ez, mert Jess ilyen vicces fiú. Luke ezek után viszonylag rövid idő alatt eljut arra a pontra, hogy ha Jess nem húzza el a belét, de azonnal, akkor leválasztja a fejét a nyakáról. Közben majd énekelget.

De Jessnek most úgyis mennie kell, mert dolga van: Luke, a gondos nagybácsi beszervezte, hogy tisztítsa ki Loreali ereszét terápiás jelleggel, amitől persze Lorelai ugrál a boldogságtól (/szarkazmus), de ez már csak így van, egy barátságban néha áldozatokat kell hozni. Rory előtte még anya lelkére beszél, hogy próbáljon a civilizáltra legalább nyomokban emlékeztető hangot megütni Jess-szel, egy anyát persze elgondolkodtat az ilyesmi, mégis miért olyan fontos ez a lánynak? Ráadásul Rory nem áll meg itt, miután Jess és Lorelai lezavartak egy baromi erőltetett, összesen 5 egyszótagú szóból álló „párbeszédet”, Jess is megkapja az ukázt: viselkedj, ha az anyámmal beszélsz, mert muszáj jóban lennetek. Miért, kérdezi Jess, vége van a világnak, ha valaki nem jön ki a szupernő Lorelai Gilmore-ral? Erre Rory összehord mindenfélét, Luke-ról, rokoni kapcsolatokról, a szociális viselkedés alapvető szabályairől, de érdemes megnézni, milyen mosollyal kezd neki Jess a melónak ezek után. Nem olyan hülye ő, mint amilyennek néha mutatja magát.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 2x10-2x14

2008. április 16. 10:42 - candyperfumegirl

Közelít a karácsony, a Gilmore lányok Björk alakú, szélütéses hóembert építenek, a szállóban pedig nagy esemény készül: a Bracebridge vacsora. Ami annyit jelent, hogy egy csapat gazdag idióta unalmában azt bírta kitalálni, hogy 19. századi kajákat akar zabálni, és hozzá olyan stílben beszélni, amit ember meg nem ért, és Dickens is hangosan kiröhögne. De az ilyesmi marha hülyén néz ki, ha otthon, az irodából hazatérve próbálkozik vele az ember, úgyhogy rendezze meg a Szabadság Szálló. Sookie és Lorelai természetesen teljes lázban, vagyis utóbbi a szokottnál is magasabb fordulatszámon, előbbi az idegösszeomlás szélén. És mindez csak fokozódik, amikor az elmeroggyant Bracebridge banda telefonál, hogy behavazódtak, és nem tudnak menni. Csakhogy addigra a lányok már mindent leszerveztek, egy hadseregnek is elég ehetetlen kaját, teljes személyzetet, 10 lovasszánt, és kb. 25 bricsesznadrágot is beleértve, amikkel nem ártana kezdeni valamit, különben Sookie-t helyben megüti a laposguta.

Kezdenek is, megrendezik a vacsorát Stars Hollow teljes lakosságának, abból kiindulva, hogy nincs a földon akkora baromság, amiben ezek ne akarnának részt venni. Megy is mindenki, aki a városban mozdulni tud, sőt a poén kedvéért Emily és Richard is. Erre azért van szükség, mert Richard mióta megtudta, hogy félreállítja a cége kifejezetten antiszociális. Már a gyász 4. fázisában van, túl a tagadáson, a haragon, és az alkudozáson, most a depresszió van soron. Ilyen állapotban Emily sem tud szót érteni vele, és a lányok szerint a felrázására a 19. századi hangulatban rendezett vacsi pont jó lesz.

Tovább
komment

Szívek szállodája - 2x05-2x09

2008. április 09. 14:04 - candyperfumegirl

Remélem, van elég óvóhely és pince Stars Hollow-ban, ugyanis tornádó közelít a város felé! Jess névre hallgat, nyomában pusztulás, felfordulás és síró tinilányok. És nincs menekvés előle, ugyanis Jess nem más, mint Luke unokaöccse, akit Luke sajátos humorú húga szabadít a városra, mondván, hogy ő már nem bír vele, vesződjön vele a nagybácsi. Jess dióhéjban: a klasszikus lázadó kamasz archetípusát képviseli, persze sokkal összetettebb és érdekesebb, mint amit a felszínen mutat, ő viszont gondosan ügyes rá, hogy felületes szemlélő csak egy bunkót lásson benne. Leggyakrabban használt kifejezése a „whatever”, pedig akadémiai szókinccsel rendelkezik, de úgy van vele, hogy ezt arra érdemteleneknek nem prezentálja. Ugyanis még csak 17 éves, de már több könyvet olvasott, mint Rory Gilmore, Hermione Granger és James Ford együttvéve. Ezt persze nem tudja róla senki. Még.

Luke-nak pedig fogalma sincs, mit vállalt, amikor családi kötelezettség címén az első szóra beleegyezett, hogy a srác meghatározatlan időre hozzá költözzön, úgy gondolta ugyanis, hogy 17 éves korára már mindenki túl van legproblémásabb korszakán. Ez tökéletesen példázza Luke Danes ismereteit a kamaszokról. Most majd tanul egyet s mást kínról és szenvedésről, előre sajnálom; a rajongók viszont csápolhatnak, ugyanis Jess személyében a sorozat egyik legkirályabb karaktere érkezik most a menetrendszerinti busszal.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása