Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Shark 1x12 - Wayne világa

2008. február 21. 12:13 - mg_b

Egy úrvezető csapzott-megvert asszonyt talál az úton, aki úgy fest, mintha most szökött volna egy munkatáborból. A rendőrök Starkot és Isaacot riasztják, be is futnak a kórházba azonnal: három hónap alatt öt nő tűnt el, hátha ez az egyik. De nem, ő a hatodik. Azt a kutyafáját! Ráadásul belehal a sebeibe, legalábbis ezt jelenti be másnap a polgármester, de ez csak porhintés, hogy megvédjék a csajt az elkövetőtől. Még bekommandózná magát a kórházba, hogy elvágja a torkát!

Raina és Madeleine kihallgatják a csajt, Janet Butlert, akinek a sztorija kicsit olyan, mint valami Dexter-crossover: fekszik az asztalon, mindenhol kések, itt-ott véres az arca, épp csak lekötözve nincsen. Ezért sikerült meglépnie is, jól hókon vágta a rabtartóját valami kemény csővel. Hanem futni több ereje volt, mint most vallani erről, kérdi is, ugye nem kell majd tanúskodnia? Raina megnyugtatja egy kegyes hazugsággal, reméljük, hogy nem – és ebből lesz a galiba.

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x11 - Khan haragja

2008. február 14. 14:55 - mg_b

A cím már sokat sejtető, ha valakinek még rémlik a Star Trek II – Khan haragja című film és Mr. Spock halála, de óvatosan megjegyzem, a Gonoszság héja (Skin of Evil) jobban illene. (Utóbbi Az új nemzedék alcímű Star Trek spin-off egyik epizódja.) Valahogy az egész rész ilyen: majdnem olyan, mintha; majdnem jó, de; majdnem nézhető, csakhogy… Ejj.

Kommandósokkal kezdünk, repülőtér, csikorgó fékek. Egy szem rendőr tartja vissza a fotósok hadát, nincs itt semmi látnivaló. Dehogynem, bazmeg, Amir Khan van az egyik gépen, keresett fegyverkereskedő és bombagyáros, ráadásul épp berongyol az FBI, hogy átvegye az ügyet Starktól. Csakhogy neki van több embere a környéken, ráadásul ha az a jet fölszáll, CASEY MEGHAL! Jesszus!

Látjuk is Casey-t megkötözve, a fő események azonban továbbra is a repülőtéren történnek. Mindenki nagy telefonálásban, befut Jessica is, mi van a mi drága Casey-nkkel, Stark, ki fogja dugni Madeleine-t? Nemtom, Jess, de szereld le az FBI-t, jó? Mosolyogj rájuk, mutasd meg a combod, csak tégy valamit, mert CASEY ÉLETE VAN VESZÉLYBEN! Érted? És olyan fontos szereplő az a mihaszna bájgúnár, hogy majdnem el is hisszük, hogy számít ez számít is valamit. Mindegy, Jessica megértő, és elküldi az FBI-os faszit a francba, végtére is fél éven át nyomozott az állami ügyészség Amir Khan után, nem most fogják átadni egy szövetségi, tehát felettes szervnek. Fő a hitelesség. Az FBI-os persze nem ijed meg, Starkéknak van tíz perce kiüríteni a terepet, utána mindenkit letartóztat, akit ott talál.

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x10 - Anyai bűnök

2008. február 08. 14:06 - mg_b

Ott hagytuk abba, hogy Julie kimaradt estére dugni Eddie-vel, és Stark ezen jól felhúzta magát. Most meg eldördül egy pisztoly, de sajnos nem ő lövi le Eddie-t, hanem valami „bébi” egy kopasz csávót. Amúgy lepattant lakás, drog, cigi és pia, szóval képzelhetjük, Starknak marhára nem fekszik: miért olyan kiemelt ügy ez, hogy ő dolgozzon rajta? Hát a gyanúsított, Sara Metcalfe miatt, aki igazi gazdagpicsa, szerető anya és mintafeleség, és a helyszínen várta be a zsarukat. Önvédelemre hivatkozik, a kinyírt macsó meg a szeretője volt. Otthon kevés volt a fater.

Villásreggelivel folytatjuk, Stark, Madeleine és Raina rakják össze az ügyet: Sara és az áldozat, Jeremy Clinton azóta kapcsolatban álltak, hogy a pasas Los Angelesbe érkezett, a helyszínen pedig megtalálták kettejük és egy harmadik személy DNS-ét. A nyomok arra utalnak, tényleg önvédelem volt, na de akkor miért lőtt rá kétszer? Egyszer mellkason találni elég, utána már lehet menekülni – igen, Stark erre építi az ügyet: gonosz picsa, aki gyilkolni akart. Hogy a csaj megijedt és ezért kétszer húzta meg a ravaszt? Hát istenem, az igazság relatív.

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x09 - A Mónika-krónika

2008. január 31. 12:17 - mg_b

Kettősgyilkossággal nyitunk, mellbe lőnek egy autóban ücsörgő párocskát, s amikor a feldúlt Jessica beviharzik a tetthelyre, kiderül, hogy a jól szituált úr Dean Gorman helyettes körzeti ügyész volt. És nem, a mellette talált nő nem a felesége, pedig még gyerek is van. Na de akkor ki? Felsőkategóriás kurva, és valami azt súgja Starknak, nem politikáról beszélgettek.

A stáb rárepül az ügyre, kikérdezik az özvegyet (kegyesen elhallgatják a kurva foglalkozását, viszont fura, hogy senkiben sem merül fel, hogy az asszony lett volna a tettes), meg gyűjtik az infót a fasziról. Kétszer is kérte már az áthelyezését a drogellenes csoporthoz, de mindig elutasították, szabadidejében viszont saját szakállára nyomozott. Otthon fényképek és újságcikkek a falon, jelentések, megfigyelések, ki mit akar, kutakodhat. A fele is elég lenne, hogy a dílerek ki akarják nyírni.

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x08 - Szerelmi háromszög

2008. január 24. 14:47 - mg_b

Gázolással nyitunk, jól leolvassuk a rendszámot, aztán Sebastian Stark élvezkedik a padlón. Hiteles, nem mondom, én is valahogy így nyögnék, ha egy ilyen jó bige jógáztatna. De aztán meghallja a hírekben, hogy elütöttek egy lányt, és eluralja a pánik, mert Julie épp arra a környékre ment házibuliba. És persze nem veszi fel a telefont. Uccu kocsiba, irány a helyszín, remeg a néző: végre feszültség, végre igazi dráma! De a hulla valami néger csaj, Julie meg bömbölve veti Stark karjába magát.
Hát, ha kiderül, hogy ő gázolta el, akkor ez akár még érdekes is lehet, de egyébként a fene tudja…

Az áldozat Erica Hartford, egy ösztöndíjas szegénylány: puccos és fehérek lakta környéken ütötték el, és ebből még lehet baj, úgyhogy Stark seperc alatt felkutatja Isaac White-ot, a bizonyítékot hamisító kirúgott rendőrt a második epizódból. Talán emlékszünk még, neki mondta, hogy szüksége lesz hozzá hasonló emberekre (megnyugtató a tudat, hogy ilyenekkel dolgozik az ügyészség, de nincs erre valami szabály? úgy értem, nálunk már egy takarítói munkához is tiszta erkölcsi bizonyítvány kell, ez a srác meg…). Isaac persze kap az alkalmon, hogy megint jelvénnyel császkálhat, még ha csak ügyészi jelvény is, és beáll Stark csapatába. (Vajon kit fognak kiírni a sorozatból, hogy ne kelljen többet költeni miatta a gázsikra?)

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x07 - Deja vu

2008. január 17. 14:04 - mg_b

Szar dolog ügyésznek lenni, a legváratlanabb pillanatokban kell otthagyni egy dögös macát. Átéli ezt Stark is (az feltűnt már, hogy minden rész más csaja van?), amikor megtalálják egy eltűnt nyolc éves kislány, Emily Forrester holttestét. A szája körül ronda foltok vannak, a helyszín is ismerős Starknak, egyáltalán, az egész, és eszébe jut egy tizenöt évvel korábbi ügye, amelyet történetesen elvesztett, azért is fáj neki annyira a dolog. Akkor is eltűnt egy lány, azt is megölték, Jessica meg egy másik ügyész pedig bekaszniztak érte egy Charlie Davis nevű lúzert, Stark védencét. Személyes ügy lesz ez, na, nem kell ezt ragozni tovább.

A másik vonalon, mármint családügyileg, felbukkan egy bamba képű kölyök, és mindenféle leveleket ad át Julie-nak, hogyaszondja: ezek itt a frissen elhunyt apám levelei az anyádnak, szeretők voltak, vágod? Julie elég hülye hozzá, hogy egytől egyig elolvassa őket, aztán nekiáll hisztizni, hogy ezt miért nem mondtad el nekem soha, apa? Hiszen én gyűlöltelek végig, amiért tönkrevágtad a házasságotokat anyával, erre kiderül, hogy ő volt a hunyó? Kincsem, ne szívd mellre, nem úgy volt az… illetve úgy volt, de ne vegyük már el ezzel a vergődéssel az értékes időt a sokkal érdekesebb másik száltól, jó?Hát így. Vihar a biliben, sok kihatása nem lesz a dolognak, de legalább megint láttunk apa-lánya összeborulást.

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x06 - Halálos divat

2008. január 12. 09:17 - mg_b

Politikával kezdünk, divat lesz belőle: a latino polgármester az újraválasztásáért küzd, ezért közleményben tudatja a sajtóval, hogy büntetőeljárást kezdenek egy varrodai tűz ügyében, amelyben négy latina is meghalt. Jessicának és Starknak marhára nem fekszik az ügy, mert eddig soha egyetlen hasonló ügyben sem sikerült elítéltetni valakit, de nincs választásuk. Ráadásul a Martin Allende kölyök, Stark latino asszisztense váratlanul tököt növeszt, és ő is arról győzködi Starkot, hogy cselekedniük kell. Ez az ő epizódja.

A másik történetszál még mindig Julie dolgozata körül forog, és amilyen unalmas, olyan szájbarágós: hazudni sokszor célravezető, de negatív karmát hoz. Az igazgatóhelyettes megfenyegetése ugyanis csak annyiban érte el a célját, hogy nem függesztették fel Julie-t, meg jó eséllyel szemet hunynak majd, de egy iskolabizottság előtt még vallania kell. Drága apja arra bíztatja, hogy hazudjon: az igazság relatív, válaszuk a megfelelőt! Julie hazudik is – a vérében van, nyilván –, de utána jön a picsogás, hogy bűntudat meg minden. Most komolyan, elengedték egy figyelmeztetéssel, ügy végre lezárva, kell ez a nyafogás?

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x05 - Szorításban

2008. január 04. 13:48 - mg_b

Koleszos partival nyitunk, egymást nyaló-faló részeg ifjak a kertben, aztán megjelenik egy fél cipőjét elvesztett lány, tépett ruhában, tipikus zombijárással. Esküszöm egy pillanatra azt hittem, az Élőhalottak éjszakáját adják Shark helyett, be is izzítottam a felvevőt, de nem: ez a csaj beszél. „Segítsetek!”

Erőszak történt, Stark rárepül az ügyre: három futballista felkapta és leteperte, megdöngették jól. Majdnem mi is meghatódunk, amikor a kis Sydney bőgve elmeséli az esetet, és még Madeleine is együtt érez vele, ami nagy szó. Ennél csak az üt nagyobbat, hogy az egyik erőszaktevő Josh Carpenter volt, az egyetemi futballcsapat legjobbja, Casey szerint a legjobb irányító a placcon. „És akkor nem lehet erőszaktevő?”, kérdi csípős nyelvvel Madeleine, és mi máris tudjuk: a szexuális helyzet fokozódik.

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x04 - Russo

2007. december 22. 11:03 - mg_b

Bumm a fejbe, és kész a hetiügy: egy malibui villában kinyírtak egy kedves párt, egy közepesen jóképű macsót és egy szőke cicát, utóbbit egy tarkólövéssel, erősen kivégzésszerűen. Férj és feleség voltak a drágák, a ház viszont nem az övék, hanem egy bizonyos Harry Russóé. Stark arca elkomorul, amikor meghallja a nevet: régi kollégája a jóember, alattomos, mocskos magánnyomozó, akivel nem egyszer intéztette a piszkos ügyeit menő ügyvéd korában.

Jessica államügyészjónő első kérdése, hogy ki fogja kinek a tökét, meg tudod-e fingatni a fickót, Stark? Attól függ, ha nem tesz döglött macskát a szélvédőmre, mint egyszer az egyik nem kívánt tanúmnak, akkor van rá egy kis esély… Elhangzik még egy-két buzdító fenyegetés, mert választási időszak jön, és Jessica nem akar kiesni a pikszisből, aztán megkörnyékezi Stark gazdagficsúr beosztottját, Casey-t, hogy lesz szíves informálni őt, ha Stark gyanús dolgokba keveredne (amivel valószínűleg komoly lelki válságot okoz a fiúnak, bárcsak megmutattak volna belőle legalább egy hangyányit!), de ezen a vonalon kb. ennyi; szerintem a srác inkább csak dugja szép csöndben Madeleine-t, tök fölösleges bármi más szerepre.

Tovább
Címkék: shark
komment

Shark 1x03 - Doktor Frász

2007. december 13. 10:02 - mg_b

A hetieset egy szívsebész, dr. Sterling, illetve az eltűnt neje, de Stark szagot fog, és szerinte ahol eltűnt feleség van, ott mindig a féltékeny férj a tettes: ez már szinte klisé. És milyen igaza van, tehetnénk hozzá, főleg, amikor előkerül a szomorkodó kisgyerek, Ethan, akinek láthatóan titkolnivalója van. Meg a nagynéni, a férj húga, a harmadik klisé, aki Ethan minden lépését vigyázza, és elkergeti Rainát, aki megpróbálná kiszedni a kölyökből a féltve őrzött titkát.

Jessica államügyész asszony persze mindent megtesz, hogy pikírt megjegyzéseivel hátráltassa a nyomozást, és az sem segít, hogy Stark házkutatás nélkül szerez vérmintát a padlószőnyegről. Előrébb akkor lépünk, amikor Raina és Madeleine kijátsszák a szülői felügyeletet, és az iskolában kérdezik ki a kölyköt. Ethan az eltűnés estéjén hallotta veszekedni a szüleit, ami ellentmond a papa állításának, hogy ő aznap csak reggel látta az asszonyt. Snitt.

Kattan a bilincs, Stark meg elégedett, és máris győztesnek érzi magát. Csak aztán előkerül a holttest, nyaktöréses, és nincs rajta seb – de akkor honnan volt a vér a padlón? Hát egy évvel korábbról. Na jó, és a kiabálás? Hallgassuk ki a kölyköt hivatalosan! (Ezt ott nem akadályozza a törvény? Közeli hozzátartozóra terhelő vallomást tenni nálunk senki sem köteles, végképp nem egy gyerek!) De Ethan tagad, azt mondja, ő nem hallott semmit, és hagyják szépen békén, a bíró meg kiüti a srácot Stark kezéből, mert kényszer alatti tanúzásnak minősítené, ha Stark mégis tanúnak hívná.

Tovább
Címkék: shark
komment
süti beállítások módosítása