Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Reaper 1x14

2008. október 20. 17:00 - Sonrisa

Hozzánk is elérkeztek végre a sztrájk utáni részek. (Mielőtt valaki megkérdezné: Az első évad csupán 18 részből áll.) A kényszerpihenőre való tekintettel rövid emlékeztető címszavakban: Újra szent a béke Samék és Tonyék között – Sam és Andy összejöttek, aztán mégse – Sam úgy döntött, hogy Andynek nem fedi fel titkos démonirtós énjét – Devilfőnök továbbra sem mutat semmi emberi érzelmet, neki csak a munka számít – kiderül, hogy a démonok nem vetik el annak esélyét, hogy egyszer szembeszállnak Ördögpapával – Tony meggyőzi Samet arról, hogy céljaik közösek (és rém fura a közvetlen kapcsolat közte és a nagyfőnök között, ezt kellene kihasználni)

A kórházban vagyunk, Andy ágyban fekszik, szemmel láthatóan egészséges, a doki állapotfelmér, s nem mellesleg megemlíti, hogy előfordulhatnak hallucinációk. Andy helyesel is, talán látott valami furát. De a baleset előtt! Höh? A lényeg, hogy ezeket a zöldségeket nem kell komolyan venni, dokikám ad is egy doboz tablettát a lánynak, és ennyi. Majd lehajol egy eldobott papírgalacsinért a kórteremben. Az orvos! Itt valami nem stimmel. És igen, következő pillanatban már meg is van a válasz, a három vigyorgó jóbarát (ugye Sam, Ben és Sock) felbérelte a takarítót (aki 10 év padlófelmosás közben sajátította el a szakzsargont), adja be Andynek ezt a képzelgős trükköt, a doboz dilibogyó pedig borsmentás tic-tac volt. Cool. Főcím.

A három muskétás élvezi az életet a közös lakásukban: az előző lakó nevére csomó jobbnál jobb megrendelt cucc jön, persze nekik már nem kell fizetni érte. Egy kósza pillanatig eluralkodik a bűntudat, de Sock érvelése mindenkit meggyőz: ha a csávónak derogált bejelentenie az új lakcímét a szállítóknak, megérdemli, amit kap (pontosabban amit nem kap meg). Ördögpapa ezúttal egy egész kifinomult módját választja a szemfényvesztésnek: füstölgő WC-csésze… Devilfőnök csevegne, Sam kevésbé, fásultan érdeklődik az eheti Szökött Lélek után. Ezúttal egy kisstílű ügyvéd a delikvens, néhány hete patkolt el, most visszatért, és tovább élősködik kliensein. Szó szerint szárazra szívja őket, akárcsak Imhotep A múmiában azokat a kincskeresőket, akik elvitték a szent edényeket a ládából. Andy visszatér dolgozni. A baleset rádöbbentette arra, hogy az élet túl rövid, és nincs idő az időt vesztegetni, ezért randira hívja Samet.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x13 - Savkirálynő

2008. június 14. 11:16 - Sonrisa

Az AXN úgy döntött, hogy a 13. epizód után szünetet tart, és az évadból hátralévő 5 részt később tűzi műsorára. Addig a hogyvoltok is szünetelnek, ha folytatják, én is folytatom. Ha lesz valami pontos infó, azt kommentben jelzem/jelezzétek.

Emlékeztetőül: ott hagytuk abba, hogy Caddy kvázi szakított Sammel, és kiderült, hogy a szomszédban lakóknál nemcsak a nemi identitás (?) a problémás. Démonok. Az első esetben nem történt előrelépés, Sam kétségbeesetten hagy szívhezszóló üziket, a lány meg miért is hívná vissza. A második esetben viszont már történtek lépések: drasztikus megoldás kéne, nagyon gyorsan el kéne kotródni a lakásból. De! Van ugye egy aláírt bérleti szerződés, a kéró is király, a pénz sem veti fel őket, az meg végképp elfogadhatatlan, hogy visszasunnyogjanak a szülőkhöz. Viszont számtalan előnye is van a barátságnak. Hja, kemény dió ez. Végül  a kis csapat megegyezik abban, hogy az adu ászt, miszerint pokolfajzatok, semmi sem tudja überelni, ám költözni sem fognak, szóval elkerülik őket és szép lassan minden szál megszakad velük.  Ez így rendben lesz. Elméletileg. A munkaidőbe még StréberFőnökTed bosszantása is belefér. Sor kerül egy igencsak kínos beszélgetésre Andy és Sam között. Andy bevallja, hogy neki nem elég a jóbarát-státusz, ő Sam barátnője szeretne lenni. Cseppet sem szomorú, hogy Caddyvel nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szerették volna. 13 rész kellett hozzá, hogy ráébredjen erre, és bevallja neki, hogy szereti. Miért most? Főcím.

Tonyék elkerülése nagyon nehéz, főleg úgy, hogy a páros keresi barátainkat. Ben megtörne, de Sock erőt önt belé. Menni fog ez. Eddig. Kopogás, Stevék sétálnak be a lakásba, fincsi sárgabarackos muffinokkal, lehetetlen nemet mondani, s nem is kertelnek, rögtön a lényegre térnek: Mi történt, hogy kerülik őket? Hát, ööö, izé… kb. ez a választ kapják Sockéktól, meg valami hadovát arról, hogy térre van szükségük. Rendben, akkor távolságtartás, a meleg páros ki is sétál az ajtón, egy laza fenyegetés kíséretében. (viszik a muffinokat is, hüpp) Talán mégis jobb lenne költözni. Erősnek kell lenniük. Ha nem akarják démonvacsiként végezni. Ráadásul Sam még az Andytől hallottakon is rágja magát. Nem kevésbé lepődnek meg Benék sem, mint ő, amikor hallotta a vallomást. A hiba ott van, hogy ő még hivatalosan együtt van Caddyvel. Igaz, hogy nem beszélnek már mióta, és több ezer km távolság van köztük, de az „istenhozzád” még nem lett kimondva. Csak gondoltak rá. Sock szerint ez nem kéne, hogy problémát jelentsen.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x12 - Láthatatlan

2008. június 07. 10:10 - Sonrisa

Az előző rész végén ott hagytuk abba, hogy Sockot nem kicsit diszkréten kidobták a családi fészekből. Mivel egyik barátjára sem akart ráakaszkodni (azon már túl van), és a hajléktalanszálló sem játszik, ezért éjszakára beköltözött a WB-be. Egész jól feltalálja magát, ám azért ez mégsem az édes otthon melege. Belátja, hogy nem ez a legjobb megoldás, szóval indulhat a kérókeresés. Caddy és Sam között dúl a love, olyannyira, hogy a fiúk titkos kis bowling-összejövetelére is hivatalos lesz. A tradíció része a nagymenő ruha is, Ben és Sock hozza a formáját, az a bevonulás nem semmi. (crossover: Sock a koponyás bowlinggolyóját Dexter 2x01-es kalandjaiból, Masukától vette kölcsön) Caddynek semmi köze a játékhoz, ohne technika és stratégia, ám a srácokat azért alázza rendesen. Még a félrement golyó is visszaáll a pályára, tarolás. Ez ellentmond a fizika törvényeinek, Sam kicsit elbizonytalanodik. Főcím.

A WB-ben Sam megosztja kételyeit barátaival, akik egy cseppet nézik csak üldözési mániásnak. Részükről semmi gáz nincs Caddyvel, Sam már rémeket lát. Munkahelyi megbeszélés, az áruházban tolvaj garázdálkodik, ami biztonsági rendszer felszerelését tette szükségessé. Ted úgy beszél a bűntényről, mintha a szíve egy darabja tört volna össze, visszavonhatatlanul. Áldozd csak fel magad a munka oltárán, más hasznot egyelőre úgysem nagyon jelentesz a társadalomnak. Benék azonnal le is lépnek a munkából, mivel Sock talált valami lepuszult szobát, azt fogják lecsekkolni. Megnyerő környék, otthonos, igazi agglegényes lakás, az ára sem veszélyes, hol is van a gond? Ott, ahol Sock ráhamisította Samék nevét a szerződésre. Hárman vették ki a lakást, és szobatársak lesznek. Vázolja is az elképzeléseit a berendezésről. Samék kicsit vonakodnak, azért mégiscsak jobb lett volna előre szólnia, végül azonban belemennek. Sőt, örülnek is az egésznek. Nem kell a szülőknél lakni többet – ez olyan igazi macsós dolog, mint Batman barlangja, éljen a szabadság.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x11 – Kiéhezve a hírnévre

2008. május 31. 13:35 - Sonrisa

Flashbackkel indítunk a pilot epizódból, majd menjünk is tovább, a helyszín Sockék előkertje, ahol épp Bennel játszadoznak légpuskával. A vadász az előbbi, míg a vad az utóbbi. Ez az fiúk, majd csak kiköt valamelyikőtök az ügyeleten (én Benre teszem le a voksom). Sárga taxi fordul be a garázs elé, és feltűnik a Nő, aki Sockot a „világra szabadította”: Sockmami. Könnyes összeborulás, a las vegasi vakáció jól sikerült. Nagyon jól . Vegas nemcsak Amerika játszótere, a szerelem is rátalál az emberre. Jelen esetben az ázsiai western-imidzses Morris képében. Sock lába alól kicsúszik a talaj, ez jobban sokkolta, mint egy kisgyereket, mikor megtudja, hogy a kisbabát nem a gólya hozza. Vágás, Sam és Caddy épp olvadoznak egymás tekintetében, az idilli hangulatot Sock zúzza atomjaira (előtte egy kis közjáték: Caddy megtalálta az anno Andynek szánt nyakláncot, s azt hiszi, Sam neki szánta). Sock lehuppan az ágyra a gerlepár közé, depressziós sóhaj, le van törve, mint a bili füle. Csak a barátai maradtak nekik. Ezentúl nem ő a férfi a házban, hanem valami szerencsejátékon nyert cowboy. Letargia a maximumon. Főcím.

Sock beeszi magát az Oliver családba, mindenki kénytelen az eszmefuttatásait hallgatni. Sajnos Sam az, aki ismét jól megszívta, lévén, ő együtt is dolgozik vele. Egyik pillanatban egy jól irányzott ütéssel véletlenül (!) megküldi Sockot, aki átrepül az egész parkoló felett. Újabb IK (mostanában mintha eltűnt volna, nem?). Andy egy kis munkahelyi csínyen töri a fejét, majd szemfényvesztés, s Devilfőnökkel a kikötőben ácsorgunk. Az eheti Szökevény hajdanán egy kannibál volt, legutóbbi áldozata egy immár fej nélküli csöves, akit épp akkor halásznak ki a vízből. Remek. A mólon egy lepusztult, önjelölt rocksztár próbál meg zenélgetni, Ördögpapának meg támad egy jó ötlete. Sikert ígér az excsajáról nyávogó gitárosnak, Ryannek, aki cserébe oda fogja adni a lelkét. Csak ő még ezt nem tudja. Megérintette a „15 perc hírnév” szele. Sam rosszallását fejezi ki, de nem tehet semmit. Az embernek szabad akarata van és a rock’n’roll eleve a Sátán zenéje. Touché.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x10 - Készpénzkivétel

2008. május 24. 13:03 - Sonrisa

Elöljáróban csak annyit, hogy ettől a résztől kezdve számíthatjuk azt, mikortól megtörik az eddigi sztori-séma, új szereplők bukkannak fel, új szálak jelennek meg, eddigi mellékszálak válnak majdnem főszállá, és most már nemcsak a soul-hunting a kizárólagos feladat. Ha valaki elkezdett érezni egy viszonylagos hullámvölgyet (jómagam is), jelentem, annak vége.

Nyitásként a kis csapat épp egymást gyilkolja, de csak egy videojátékban. Csörren Sam mobilja, hadoválás kíséretében lelép – azért, hogy titokban Caddyvel találkozhasson. Ő az a lány, akit az előző rész végén láthatunk kb. 20 mp erejéig. A lány késett egy picit, épp elhalálozott egy családtagja: Walter, az aranyhal. Rest is peace. Akit/amit nem restellt elhozni a kvázi randira. Bogaras a csaj, vigyázz Sam! A lány elmegy lehúzni a WC-n az aranyhalat, addig felbukkan a fél órával azelőtt lekoptatott Sock és Ben. Meggyőződésük, hogy Caddy El Diablo ivadéka, és nem lenne túl szerencsés összejönni vele. Ők csak vigyázni akarnak Samre. Áh, a féltő barátság, mily megható. Főcím.

A WB-ben Sock épp azon ügyködik, hogy minél nagyobb kárt okozzon a cégnek – ezért mindent 2 centre áraz le. Ügyes. Megjelenik Andy, aki kicsit meglepődik, mikor kiderül, Sam becsajozott. Benék meggyőződése továbbra is az, hogy van vérrokoni kapcsolat Caddy és a Sátán között. Sam épp telefonszexszel(ne) Caddyvel, mikor kiderül, hogy csak Devilfőnök szívatja. Ő is furcsállja Sam ízlését. Rátérnek a munkára, az eheti szökevény hajdanán bankrabló volt, de összeveszett a zsákmányon a társával és agyonlőtték egymást. A pénzt akkor nem találták meg. Johnson visszatért, s vad költekezésben kezdett. Piti ügynek tűnik. A kis csapat nem is lacafacázik sokat, este már a kérdéses ház előtt dekkolnak, harcra készen. Az aktuális weapon egy ezüst öngyújtó. (tiszta Harry Potter, talán Dumbledorenak volt ilyenje)
Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x09 – Hamut a hamunak

2008. május 17. 10:24 - Sonrisa

Csodásan átlagos nap virradt ránk, csapjunk is rögtön a közepébe. El Diablo ezúttal gyanútlan vásárlóként jelenik meg a WB-ben, segítőnek naná, hogy Samet kéri. Fény derül a Szerződés apró betűs részére is: Devilfőnök egy csettintésére Samnek minden meg kell tennie, az csupán az ő jóindulatán múlik, hogy csak a fejvadászsággal kellett törődnie. Eddig. Most azonban vízvezeték-szerelés a lélekhajkurászás helyett egy nőnél, Miminél, aki eléggé csinos ahhoz, hogy az ember elkezdjen kételkedni benne, itt valószínűleg nem vérrokoni kapcsolatról van szó. A probléma oka pedig nem más, mint az, hogy a kis tündér a mosogatógépet szándékozott úgy használni, mint egy mosógép. Meglepő módon a fehérneműk akadtak el. Kiderül, hogy Mimi barátja Jerry. Jerry hívta a WB-ből Samet. Egy nyaraláson készült fotó alapján pedig Jerry = Devilfőnök. MIVAN!? Főcím.

Ben és Sock is hitetlenkedve fogadja a hírt, miszerint Ördögpapának van egy csini evilági szeretője, akinek fogalma sincs róla, hogy ő a Sötétség Fejedelme. Sock persze irigykedik rá, a Sötétség Hercege akar lenni. Ő Sock, hiába. Sam maga alatt van, az Andy-ügy jegelődött a nyakláncos baki óta, szóba sem állnak egymással. A jég azonban most megtörni látszik, Andy szívességet kér Samtől és ennyi. Lehet, hogy csak Sam ragozza túl a dolgokat. Sock elő is áll az elméletével: megcserélődtek a szerepek, Sam úgy viselkedik, mint egy csaj, Andy meg mint egy pasi. Csak, tudnám, hogy honnan jutnak eszébe az ilyenek. Gyors szemfényvesztés, s Sam egy koporsóban eszmél. Ami nem üres! Úgy síkit, mint egy csaj, ez Sockot igazolja. De gyorsan kiderül, egy ravatalozóban vagyunk, senki nem lesz élve eltemetve. Sam merész, és számon kéri Devilfőnökön az egész Mimi-ügyet. Hiszen lehetne annyi tisztesség benne, hogy felfedi kilétét. Erre azonban nem mutat hajlandóságot.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x08 - A zsaru

2008. május 10. 10:00 - Sonrisa

Haláli nyugalom mindenütt, peace és happiness, csak a légy zümmögését halljuk. (most csapott belém 220-ként a felismerés - crossover: a kocsiban haját igazgató nő - Gladys - nem más, mint Dolores a Dead like me-ből). Barátaink épp egy szék összerakásán fáradoznak, minimális sikerrel, mikor észreveszik Gladyst, mint vásárlót a WB-ben. Olyan arcot vágnak, mikor a kisgyerek megtudja, hogy nincsen Télapó és Jézuska. Socké a Nobel-díj, mikor felteszi a nagy kérdés: Mi van, ha a démonok is úgy élnek, mint mi? Ez a kérdéskör ugyanis még nem jutott igazán eszükbe. És nincs is annál hétköznapibb, mint egy hétvégi bevásárlás a barkácsáruházban. Sock-ot a válasz is érdekli, Gladys nyomába ered a polcok között. Kis trükközés után beáll a pénztárba, majd segít a nőnek bepakolni a kocsijába. A választ azonban nem kapja meg a kérdésre. Egy autó meg kis híján elgázolja a parkolóban. Főcím.

Munkahelyi megbeszélés a WB-ben, Ted kiélheti felsőbbrendűségi érzését, Sock pedig magasról tehet rá. Kiosztják a hónap dolgozója díjat (a győztes soron kívül tag lehet a „Világ Lúzerei Egyesüljetek - Anyuci kedvence” alkategóriában), a hónap kutyája díj pedig Samé. Sock felháborodik (hiszen már 9 hónapja ő kapja, respect!), ám kiderül, hogy ez a titulus eléggé aljamunkával jár. Rágókaparászás a parkolóvégi konténerekből. Itt jön be a következő filozófia a részemről: az embereket ősidők óta két kérdés foglalkoztatja: 1. Ki találta fel a „munkát”? 2. Miért nem verték agyon? Ráadásul Samnek jelentkezik az IK-ja is, egy piros madárka jelenik meg tetoválásként az alkarján. Aranyos. Azért egyre gázabbak a „képességek”, melyek segíteni hivatottak a soul-huntingban. Devilfőnök is tiszteletét teszi, szemfényvesztés, és egy elegáns francia étteremben vacsorázunk. Sam szokás szerint megint túlöltözött a kék kötényében és gumikesztyűben.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x07 - Szerelem, golyók és aszfalt

2008. május 03. 09:00 - Sonrisa

Megyünk az éjszakába, barátaink kicsípve, eltökélt szándékuk egy hatalmasat bulizni, s Samnek sem ártana, ha beújítana egy hölgyikét, talán sikerülne túllépnie Andyn. A soul-huntingos meló is parkolópályára téve, ma party lesz! A terv megvan, a megvalósítás már kevésbé, hőseink hármasban ücsörögnek 1-1 korsó sör mellett, és nyálcsorgatva figyelik a mellettük elvonuló csajokat. Sock azonban nem sokáig bírja a tétlenséget, berak egy tipikus egynyári slágert a lejátszóba, s láss csodát, hirtelen le sem tudja vakarni magáról a csajokat. Így kell ezt csinálni. Szerencsére figyel haverjaira is, így a következő pillanatban egy lánybúcsúztató tagjaival folytatódik a közös ivászat. Samet lesmárolja az egyik – vadidegen – csaj, Taylor, telszámcsere, talán lesz a dologból valami. Bármennyit is ittak a fiúk, az asztalon való táncolás egyiküknek sem bejövős, szóval a lányok gyorsan lekopnak, hőseink ismét egyedül iszogatnak, csupán a tucat üres koktélos pohár emlékeztet arra, hogy megvolt az esély. De elszúrták. Főcím.

Másnap WB-ben előkerül az aktuális weapon is, ami a régmúlt időkből, a technika hajnaláról való szalagos kazetta, a Szerelem, golyók és aszfalt című film zenéje. Egy filmet is csak akkor néznék meg ilyen címmel, ha fizetnének érte. A rajta levő „Radar Love” c. szám lesz a kulcs, Sam IK-ja során ugyanis ezt hallja mindenhol. Sock közben pedzegeti, hogy mi is lesz az előző nap felszedett Taylorral (tulajdonképpen Sam a kisujját sem mozdította, a csaj mászott rá). Meg kéne hallgatni a kazettát, a de WB ezúttal csődöt mond, semelyik ott árult termék nem játssza le. Ám megjelenik Andy, a nap hőse, kiderül, hogy a szüleinek van egy ilyen lejátszója, Sam pedig nyugodtan használhatja. A beszélgetés kellős közepén megcsörren a telefon, Taylor az, kínos pillanatok, felesleges magyarázkodás, Andy meglepően lazán veszi, hogy barájta/munkatársa becsajozott.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x06 - Leon

2008. április 26. 16:02 - Sonrisa

Nem kell lehunynunk a szemünket az emlékek után kutatva, megteszik helyettünk a sorozatkészítők, mindenki felidézhet mindent. A gyorstalpaló után azonnal egy változás: nem reggel vagyunk, rögtön bele is csapunk a dolgok közepébe, barátaink épp cserkészik is be a Szökött Lelket (az érthetőség kedvéért ő lesz az 1-es számú). Az az érzésünk támad, mintha az epizód utolsó 5 percét néznénk. Lemaradtuk valamiről? Barátaink megpróbálják szép szóval meggyőzni Pokolszökevény Leont, nem segít, a srác egyik karja egy félautomata fegyverré alakul át, nyomatékot adva szavainak. „Sokat dolgoztam a mentális egészségemen, hagyjatok élni”. Brühühü, hát nem megható. Persze a Pokolba sem fog visszamenni. Az edény egy majmos havazósgömb. Király! Elfogás sikerül, megy ez fiúk. Főcim. Márcsak le kéne passzolni a Szökevény1-t. De nincs kinek, Gladys szabin van. A helyettesének meg fogalma sincs arról, hogy munkahelye a Pokol bejárata lenne. Na most mi lesz? Ezek szerint megtörik az eddig dramaturgia, az eheti epizódban a „Mi van, ha nem adjuk le a Lelket?”-szitut láthatjuk.

A WB-ben Ted Jack Sparrownak beöltözve demonstrálja alkalmazottjaink, hogy közeleg Halloween. Andy még mindig mérges Samre, kis kavarodás, és Sam megint önfeláldozó lesz, neki kell beöltözni egy „Jack-o-Lanternek” (töklámpás), osztogatni a kuponokat a bejáratnál. Sock is próbálkozott, valamiért őt elutasították. Kíváncsi vagyok, mi volt az indok. Ezt azonban már sosem tudjuk meg. Sock rájön, hogy az elfogott Lélek az hógömbben képes velük kommunikálni. Csak rájuk ne nyisson valaki, mert nem tudom, hogyan fogják megmagyarázni, hogy egy havazógömbbel folytatnak élénk diskurzust. Persze Leon ki akar jönni a gömbből, ám meglepő módon nem azért, hogy rendezzen egy kis ámokfutást. Már itt elkönyvelhetjük, hogy Sock majd a pártját fogja, Sam és Ben pedig képviseli az ellenkező (ez esetben jókisfiús) oldalt.

Tovább
Címkék: reaper
komment

Reaper 1x04 - Varázslat

2008. április 16. 08:00 - Sonrisa

Gyors flashbackek az előző részekből, ha valaki nem követné a sorozatot. Szinte már szokásunkhoz híven reggel vagyunk, készülünk a munkába. Örökérvényű tipp: fogmosás után soha ne igyál narancslevet. Sam elindul a ház előtt parkoló kocsija felé (nagyon menő), ám a kulcs hirtelen köddé válik. Ez lenne az eheti ideiglenes képesség? Kéne egy fuvar, de persze senki nincs otthon, szóval menőzzünk még egy picit, és taxival megyünk a WB-be. Fizetésnél azonban újra jelentkezik az IK – most a pénz válik kámforrá. Aztán a pénztárca. Szerencsére Ben feltűnik a láthatáron. Sam értetlenül áll az eltűnő dolgok előtt, mígnem barátja közli, hogy a kocsikulcsát megtalálta a zsebében. Szóval a tárgyak egyik helyről a másikra vándorolnak. Hmm. Hőseink megint mindennel foglalkoznak, csak a munkával nem, festékkeverőből ácsolt rodeóbikával mulatják az időt. Kreatív, nagyon kreatív. Az egyik festékesbödönben felbukkan a hiányzó pénztárca is. Főcím.

Egy gyanútlan vásárló, ó mily’ furcsa, odasétál Samhez érdeklődni az egyik termékről, hogy képzeli, naná hogy cserébe egy artikulálatlan halálsikolyt kap. Sam lelki szemei előtt ugyanis lejátszódott, ahogyan az ürge hason szúrja. A túl sok horrorfilm lehet az oka. Közben megérkezik a kárhozat gyomrában gyártott doboz, ezúttal azonban mozog. Ám mielőtt kiderülne, hogy milyen szörnyecske van a ládában, benyit Andy, és megint egy amazon szerepét játszva, koncertet (Lángoló Ajkak? Brrr!) ajánlva próbál randit szervezni. Viszont most legalább biztosra megy, ugyanis Bent, Sockot, és Josiet is elhívja majd, így mégsem lesznek édeskettesben. Indul a tervszövögetés, azonban megjelenik a lenyalt hajú Főnök, nyomás az irodába, naplopók! Az egyik összetört festékesdoboz (a kukából túrta ki Ted! Mindig tudtam, hogy valami nem stimmel a sráccal) szomorú mementóként utal barátaink reggeli kis „vandálkodására”. Ezt a szentségtörést pedig nem lehet szó nélkül eltűrni, a WB Ted otthona, fitogtatja kicsit a pozíciójából eredő hatalmát, és figyelmeztetésben részesítik őket.

Sam belenyugszik, Sock azonban fellázad. Megtagadja, hogy elfogadja Ted hatalmát maga felett. Tetszik a hozzáállása! Sam kiviszi az üres sörösdobozát (!) a konténerhez, erre megjelenik Ördögpapa, és az ősrégi orrpöcckölős trükköt használva átvezetésnek, szemfényveszt. Egy totálkáros kisteherautót látunk, körülötte a szétszóródott rakomány, piros almák mindenfelé. A sofőr azonban már az ütközés előtt halott volt, vajon mi történt? Mint egy varázslat? (fura hasonlat). Sam: Merre van a lélek? Devil: Én nem a Google vagyok. LOL. Persze a háttérinfó most is nulla, mint kiderült azért, mert Devilfőnök nem igazán van körülvéve lojális alattvalókkal, simán hátbatámadnák. Csoda, hogy egy kávét kap reggel. Hajaj, nehéz lehet a Pokol Urának lenni. Sam beveti a percekkel azelőtt hallott Sock-féle lázadós dumát, mire Ördögpapa hirtelen lelécel, Samet pedig majdnem elcsapja egy kamion. Kétszer. Ezek után persze, hogy megtanulta a leckét: soha nem mondj ellent az Alvilág urának.

Tovább
Címkék: reaper
komment
süti beállítások módosítása