Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Oz 1x04 - Halálbüntetés

2008. augusztus 04. 18:10 - the black ball

Amerikában mindenkinek vannak megvonhatatlan jogai. Joguk van hallgatni, joguk van fegyvert viselni. De az államnak van a legalapvetőbb joga: kinyírhatja őket.” Devlin kormányzó éppen azt taglalja a sajtónak, hogy Jefferson Keane lesz az első, akit kivégeznek 34 év óta. Az első, amiért kitörte egy rab nyakát. Peter Marie szerint azért az első, mert fekete és fiatal. Ha tüntetni fognak a halálbüntetés ellen Oz előtt, ő is beáll közéjük. Glynn közli, hogy ha megteszi, akkor ki van rúgva. Em City-ben hamar címlapra kerül a kivégzés. Tóbiás megkérdi Rebadow-tól, hogy már akkor is itt volt-e, amikor legutoljára kivégeztek valakit. Jobb! Őt végezték legutoljára. Pofás kis intermezzo Elvis Jailhouse Rockjával. Csak azért nem pusztult meg, mert pont akkor volt a nagy 1965-ös áramszünet. Ekkor találkozott először Istennel, aki bölcsen azt mondta neki: „Bob! Játssz oboán!

Tóbiás elmegy szippantani O’Reily-hoz. Elmondja neki, hogy a fellebbezést verje ki a fejéből, semmi esélye. Az ír szerint még így is jobb neki, mint Keane-nek. Hagynia kellett volna, hogy a latínók kinyírják, ha már azért voltak ott. Hoppáré! Ezt elbaszarintottad haver. Tóbiás már hősködni akar, hogy megmentse a fekát, mivel felültették. De O’Reily megfenyegeti jól. Később Tóbiás a gazditól megkérdi, mit tud az ügyről. Az közli, hogy felvették videóra az egész bunyót. Tóbiás szerint a szalaggal megmenthetné Keane-t. Öhm, helló? Nem nyaltál még elég bakancsot? Na mindegy. Be akar jutni a halálsorra, hogy beszélhessen Keane-nel. Azt hazudja McManusnak, hogy meg akarják ölni, ezért tegye védőőrizetbe. Rendben. Egész véletlenül Keane cellája mellé kerül. Tóbiás mondja neki, hogy megmenekülhet, de a fekát nem érdekli. Ha most meghal, akkor még talán menthető a lelke. De Tóbiás magasról leszarja Keane lelkét, ő gerjed az igazságra.

Tovább
Címkék: oz
komment

Oz 1x03 - Az Isten hidege

2008. augusztus 03. 19:30 - the black ball

Kezdetben Isten semmi volt, ezért megalkotta a dolgokat: a földet, az eget, a vizet, az állatokat. Aztán pár nappal vagy sokmillió évvel később életet adott az embernek. És azóta is szívja el tőle.” Bizony, vallásozunk egy kicsit. Mukada éppen Johnny gyászszertartását tartja, aztán jönnek a fekák, és egyenként bemutatnak olyan bandatagosat Johnny fotójának. Ezalatt Glynn fel nem fogja ésszel, hogy történhetett 3 haláleset két hét alatt. A sajtó baszogatja, a kormányzó FBI-osokat akar küldeni, ráadásul a lánya össze akar költözni a barátjával. Mivel a digók nyírták ki Johnny-t, a következő lépés Keane-től függ. McManus szerint a házassága megváltoztatta egy kicsit, most semmiképp sem alkalmazhatnak erőszakot. Em City-ben Adebisi már kérdezi is, hogy mikor belezik ki a digókat. Keane szerint nyugi van. De Adebisi nem bír magával, még azt is el kell kapniuk, aki köpött Schibettának. Keane tudja, ki az (O’Reily), és saját maga akarja kinyírni. Markstrom figyelmezteti Keane-t, hogy ő lehet a következő, akit a digók széjjeltrancsíroznak.

Augusztus szerint egy bandához tartozni olyan, mint egy valláshoz tartozni. Szabályokat kell betartani, vezetőnek kell engedelmeskedni. Ahelyett, hogy felebarátodat szeretnéd, a gengsztertestvéredet kell szeretned. Keane elmegy telefonszexet folytatni az asszonnyal. Csakhogy betoppan Said, így a mókának vége lesz. Rebadow Groves-nak fejtegeti, hogy Johnny-nak levágták a farkát, és a szájába rakták. Honnan tudja? Naná, hogy Isten mondta neki. A tornateremben Adebisi kicsit felbassza Joey agyát egy digóverős sztorival, úgyhogy egy súlyzóval(!) fejbe vágja a fekát, akinek természetesen nem szakad be a koponyája, á dehogy. Erre Keane elkezdi fojtogatni a büdös digót, Groves meg epekedve nézi az akciót. Nice!

Tovább
Címkék: oz
komment

Oz 1x02 - Hitvesi és egyéb látogatások

2008. augusztus 01. 11:00 - the black ball

„A dugás átok. Akárcsak a szerelem. És nem csak fiú és lány közötti szeretet. A barátokkal és a családdal is így van ez.” Augusztus nagyon lírai ma. Nino fapofával megkukkantja a pilotban grillkülönlegességgé sült Dino testét. Hogy ebből mekkora vendetta lesz, te úristen. Glynn válaszokat akar, hogy mégis a hogy a francba történhetett ez meg. Healy és McManus megint egymást baszogatják. Glynn egy Lenny nevű fickóra bízza az ügyet, fingom sincs ki ez az ürge, de itt van. Na megyünk kihallgatni. Schillinger szerint tuti a fekák voltak. Ő biztos nem lehetett, mert Vern bácsi mintaamerikai, csak azért öl, hogy védje a tulajdonát. Apropó, mi van Tóbiással? A tetkós élmény óta nem jött ki a dobozából. Wittlesey megkukkantja. Szerinte kérjen hitvesi látogatást, próbáljon a szabadulására koncentrálni. Legyen. Elmegyünk Peter Marie nővérhez, aki sopánkodik, hogy jaj, ezek a csúnya rabok sokszor átverték azzal, hogy kurvákat állítottak be feleségnek. Aztán burkoltan közli, hogy ne dugj az asszonnyal Tóbiás, hanem beszélgess vele!

A dobozban Schillinger szerényen lecseszi, hogy nem kérte az engedélyét a látogatáshoz. Hiszen ő már a tulajdona. Mondjuk horogkereszt helyett azt is beleégethette volna, hogy Property of Schillinger. Miután elordíttatja Tóbiással, hogy hadd dugja már meg a feleségét, mehet is. Genevieve áthalad egy gyors ellenőrzésen, ahol megkérdik tőle, hogy van-e nála dinamit, mert ha van, akkor azt ne vigye már be. Itt kint megőrzik neki. Tombol a bürokrácia hülyesége. Na, smárolnak egy jót odabenn, aztán Genevieve mondja, hogy a lányuk rajzolt egy képet, amin mindenki rajta van, még a kutya is, de apu nincs. Egyenesen a pofádba Tóbiás, muhaha. A csaj főzne spagettit, de hősünk a nagy ölelésre szavaz. A többit meg tessék elképzelni. Vagy ne.

Tovább
Címkék: oz
komment

Oz 1x01 - A rutin

2008. július 27. 15:00 - the black ball

Oz. Így hívják az utcán az Oswald Maximális Biztonságú Fegyházat.” Ezzel kezdi Augustus Hill a sorozat első okosságát. Ő lesz a tolókocsis narrátorunk, általában tényleg okosakat mond. Már az első jelenetben sem szarakodunk, egy leendő börtönivadék leszúr egy másikat, majd az odavonaglik egy harmadik, jól fésült, öltönyös felé, aki erre vadul elkezdi ütögetni a rácsokat, láthatóan nincs hozzászokva az erőszakhoz anyuci pici fia. És lényegében még bent sem vagyunk a börtönben. Egy Tim McManus nevű fickó ezután közli Glynn igazgatóval, hogy neki kell Tobias Beecher (öltönyös), Miguel Alvarez (leszúrt) és Donald Groves. Utóbbinál Glynn nagyot néz, hogy mi a faszt akar McManus egy pszichopatával, aki megette a saját szüleit. Megtudjuk, hogy ez a McManus vezeti a börtön kísérleti egységét, ami stílusosan az Emerald City, vagyis Smaragdváros nevet kapta. McManus azok közül az ingerszegény hülyék közül való, akik azt hiszik, hogy képesek megváltani a világot. Ő itt át akarja nevelni a rabokat, hogy vissza tudjanak majd térni az életbe. Amikor McManus eget rengető baromságokat csinál, akkor ez lebeg a szeme előtt.

Glynn beleegyezik, de akkor vinnie kell Paul Markstromot is, mert ő az unokatestvére. Együtt a család. Még mielőtt benézünk Em Citybe, jöjjenek a szabályok: tiszta cella, edzés, tanulás, drogtanácsadás, munka. Nincs erőszak, ordibálás, dugás. Ez a mindennapi rutin. Aztán újdonsült rabjaink segítőt is kapnak a beilleszkedéshez. Groves kapja Rebadow-t, Oz legöregebb rabját. Groves pszichopatásan megnyalja a tenyerét, yummie. Markstrom kapja Jefferson Keane-t, a fekagórét, ők már mutatják is egymásnak ezeket a menő kézjeleket. Tóbiás meg Dino Ortolanit kapja, egyenesen a helyi maffiavezér jobbjáról. Kiderül, hogy Tóbiás mattrészegen elgázolt egy kislányt, így váltott jegyet a földi pokolba. Ha tudná, hogy mennyit fog ezért még szívni... Most pedig irány Em City!

Tovább
Címkék: oz
komment

Oz 1x00 - Watch your back!

2008. július 26. 18:30 - the black ball

Beüzemelés előtt körülnézünk egy kicsit Ozban. Sok helyszín nincs, van egy kajálda, konyha, irodák, könyvtár, tornaterem és persze a cellablokkok. A legnagyobb Em City lesz, itt nem rácsos cellák, hanem üvegkalitkák vannak, mindenki lát mindent. A többi szektor majd szép lassan előjön. Hogyvoltilag az első két rész olyan lesz, amilyen, aztán majd meglátjuk. Mivel majdnem egy órásak a részek, jelenet meg rohadt sok van, ritkán lesz esély zanzásításra, ergo nem lesz rövid.

Na de nézzük a bandákat. Kezdjük az egyik legnagyobbal, a négerek drogos tömörülésével: ők a Homeboys. Simon „Mr. Eko” Adebisi, Jefferson Keane és Poet itt a góré. Van az Árja Testvériség, érthetően nácikból, rasszistákból, kukluxosokból áll. A góré Vern Schillinger.

Tovább
Címkék: oz
komment
süti beállítások módosítása