Hogy volt?

Az Onedin család 8x09 - A Long Way Home (Hosszú az út hazáig) SOROZATZÁRÓ

2016. április 30. 12:00 - Gabba

Kedves olvasók, hát ez a perc is eljött, végére érünk kedvenc sorozatunknak, az esetleges szövegbeli elütésekért előre is elnézést kérek, de érthető okokból kissé bepárásodott a monitorom… Cliffhangerrel zártuk az előző részt, ehhez képest az úszva menekülni próbáló Van der Rheederől semmit sem tudunk meg, csak feltételezhetjük, hogy James elfogta és átadta a hatóságoknak. (Ez a fel nem oldás erősen hasonlít arra az érzésre, amikor a reményteljesen induló randi végén a csaj azzal lohasztja le ágaskodó... önbizalmunkat, hogy inkább legyünk barátok.) James mindenesetre szabad emberként grasszál, most éppen családi pikniken vesz részt a többiekkel, bár kissé félrehúzódik tőlük és a homokba szórakozottan egy számot rajzol: 50,000. (Én is szórakozott vagyok, mert majd’ elfelejtettem a német címet: Eine Frau um Kap Horn, asszony a Horn-foknál.) Ötvenezer font mindenesetre szép kis money, nekem pont jól jönne, de vajon mit forgat a fejében főhősünk? Ja, és a család nincs jelen teljes létszámban, mert hogy, hogy nem, Caroline-nak megint fáj a feje és nem tudott eljönni, hogy is van az az előző posztban emlegetett vicc arról a bizonyos gorilláról?

onedin_8x09_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
30 komment

Az Onedin család 8x08 - Guilty - In All Innocence (Bűnös ártatlanság)

2016. április 23. 10:00 - Gabba

Izgalmakkal teli részhez érünk, erre erősít rá a német cím is, miszerint Auge um Auge, szemet szemért. Popcornt, szotyit, ücsit, cigit, viszkit és más egyebeket bekészíteni, ha ebből semmi sincs kéznél, akkor elég lesz a körmöt rágni. Elizabeth-tel kezdünk, aki minden követ megmozgat James kiszabadítása érdekében, most éppen hirdetést adat fel: 50 guinea jár annak, aki Jack Pendleton nyomára vezet. Sz Sz biztos bene, hogy Van der Rheede pénzelte le Pendletont, hogy rejtse el a nyakláncot James hajóján, de ehhez kéne a hajószakács tanúvallomása. Sam szerint is mielőbb a végére kell járni a dolognak, mert kopik az Onedin név hitele, példának okádék ő már több üzleti partnerét elvesztette mostanában, mert azok visszaléptek a börtönhírek hallatán. Elizabeth még egy dolog miatt aggódik: már vagy egy hónapja nem kapott levelet Danieltől. Still I’m sad, néz maga elé elmerengve, és sorra dudorássza a dal különféle változatait.

onedin_8x08_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
33 komment

Az Onedin család 8x07 - Vengeance (Bosszú)

2016. április 16. 12:00 - Gabba

Baljós cím, mert bizony összegyűltek a viharfelhők főhősünk felett, ebben megerősít minket a német verzió is: Blinder Haß, vak gyűlölet. Tengeribeteg olvasók ezúttal előnyben, mert semmi tajtékos hullámzás nem lesz, végig a szárazföldön maradunk. Tengerpart közeli kis temetőben kezdünk Tom temetésével, a sírásókon kívül csak Baines van jelen, aki megfogadja, hogy mihelyt lesz pénze, rendes sírkövet fog csináltatni kis barátjának. Majd elindul Liverpoolba, hogy rendezze a dolgokat James Onedinnel.

onedin_8x07_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
34 komment

Az Onedin család 8x06 - The Price of Pride (A büszkeség ára)

2016. április 09. 12:30 - Gabba

Ahogy az ismert klasszikus mondás tartja, nem ma fogunk leszokni a cigiről, de a piáról sem, mert megint pofán ver bennünket a BBC, ennyit előre elárulhatok. Ha az angol címből nem fognánk gyanút, tekintsük meg a németet, Der Lauf des Schicksals, a sors keze. Az ominózus összezördülés után Onedinék visszaérkeznek Liverpoolba, Baines és James között enyhén szólva fagyos a hangulat. Tom próbálkozik az összebékítéssel, de sikertelenül, James el is küldi, inkább szerezzen kocsit. A két régi (volt) harcostárs egymás tekintetét kerülve vált pár szót, hosszú időt töltöttünk együtt, így James, talán túlságosan hosszút, kontráz Baines. Végül azért kezet fognak, Onedin sok szerencsét kíván Bainesnek az új hajóhoz, a kapitány cserébe üdvözletét küldi Mrs. Onedinnek, később majd benéz az irodába, hogy elszámoljon Dawkins-szal és felvegye az elmaradt járandóságát.

onedin_8x06_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
53 komment

Az Onedin család 8x05 - Jonah’s Luck (Jónás szerencséje)

2016. április 02. 10:00 - Gabba

Címmagyarázattal kezdem: a látszat ellenére szárazföldi patkány vagyok, életemben egyszer ültem vitorláson és randizni se a városligeti csónakázó tóra járok, ezért fogalmam sem volt, mit jelent az angol címben található kifejezés. Gugli barátom azonban segített: a matróz szlengben a Jónás olyan személyre utal, aki balszerencsét hoz a hajósokra, nyilvánvaló utalásként a bibliai Jónás próféta tengerbe vetésére és az óriás hal általi elnyeletésére. Magyarra tehát balszerencsének lehetne fordítani, a német cím viszont az epizód másik eseményére fókuszál: Zauberei und Elfenbein, varázslat és elefántcsont, ebből mi lesz? Lejjebb kiderül.

Árverésen kezdünk, a Frazer Társaság túl akar adni egy régebbi hajóján, hogy az így befolyó pénzt a jövő hónapban elkészülő William Frazer nevű modern gőzös befejezésére fordíthassák. Elizabeth és Dunwoody is jelen van, most éppen a Vénusz nevű gőzösért megy a licit. (Nem tudom eldönteni, hogy anno Elizabethről vagy a Bananarama slágeréről nevezték-e el ezt a hajót.) Az ár 6 000 fontról indul és gyorsan emelkedik, a kikiáltó végül 11 000-nél csapja le a kalapácsot, Sz Sz és Humpty Dumpty elégedett mosollyal néz egymásra, a vevő az Egyesült Királyság Társaság, ez király. Az aukció délután 2-kor folytatódik, akkor a Tengeri Tajték nevű vitorlás kerül árverésre.

onedin_8x05_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
43 komment

Az Onedin család 8x04 - The Honeymoon (A mézeshetek)

2016. március 26. 10:00 - Gabba

Spoileres cím, gondolhatnánk, de nem lenne igazunk, mert mindjárt a nyitó jelenetben a menyasszonyi és vőlegényi ruhában esküvőjükre tartó James-szel és Margaritával kezdünk. Ha viszont előbbre akarunk kukkantani a történetben, olvassuk el a német címet: Hochzeitsreise nach Sumatra, nászút Szumátrára, oda én is elmennék, csak ne lenne annyi a szúnyog. Szóval álompárunk konflison viteti magát a templomhoz, a násznép ezalatt az Onedin házban gyülekezik. Elizabeth azon pörög Samuelnek, hogy Margarita mindig Isabelnek szólítja, és ez őt mennyire zavarja, ráadásul sokkal fiatalabb Jamesnél. És az meg milyen már, hogy a násznép itt hesszel, az esküvő még nélkülük zajlik a templomban? Sam igyekszik lenyugtatni a pi…, szóval a szőke nagynénit, hogy így Margaritának is könnyebb, hiszen az ő a rokonai nem tudnak részt venni a szertartáson. Különben is Sz Sz nézze a jó oldalát a dolognak: mivel a menyasszony katolikus, így ők megspórolnak maguknak egy látogatást a pápistáknál.

onedin_8x04_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
18 komment

Az Onedin család 8x03 - Blood Ties (A vér szava)

2016. március 19. 10:00 - Gabba

Ha eddig azt hitték a Fekete vitorlák rajongói, hogy más sorozat nem is játszódhat karibi vizeken, hát most nézhetnek egy nagyot: a mostani epizódban Onedinünk ugyanis Barbadosból szállít Guyanába. Lesz itt kérem izgalom, ezt sugallja a német cím is: Liebe und Kanonendonner, azaz szerelem és ágyúdörgés. James Barbadoson rakodik, hogy mit, az nem derül ki, de nem is érdekes, a lényeg, hogy csak egy fél hajórakomány jön össze, de ez is több mint a semmi, minden pénzt meg kell fogni ugyebár a múltkori komoly érvágás után. (A hajó nevét az egész epizód alatt nem sikerült kisasolnom, de talán a Soren Larsen lehet, mostanában mindig azzal járnak.) Baines Turner másodkapitánnyal éppen valami ósdi ágyút emel a fedélzetre, aminek James nem nagyon örül, de Baines lelkesen érvel: Ez állítólag az ismert karibi kalózvezér, Henry Morgan egyik ágyúja, nagyon értékes, bár kissé rozsdás. Turner és Baines szakértő szemmel vizsgálgatják az ágyút, közben lelkesen dudorásznak egy témába vágó nagyszerű dalt.

onedin_8x03_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
14 komment

Az Onedin család 8x02 - Revenge (Elégtétel)

2016. március 12. 10:00 - Gabba

Átívelő szállal folytatjuk a történetet, ez nem nagyon jellemző kedvenc sorozatunkra, becsüljük hát meg. A cím körömlerágó izgalmakat ígér, hát még a német verzió: In die Falle gegangen, csapdába esve. Az előző epizód végétől kezdünk, a bolgár herceg távozása után Baines már hazafelé készülődne, mert tart az oroszok ellencsapásától, James viszont nem siet. Ha már ilyen messzire eljöttek, csak nem mennek haza üresen, kedvenc eredeti tőkefelhalmozónk ugyanis hírét vette valami elszállításra váró nagyobb mennyiségű dohányszállítmánynak. A Duna áradása miatt nem tudják az ültetvényről hajóval a tengerpartra eljuttatni, ezért szárazföldi szállítóeszközt kell szerezni, most olcsón fel tudom vásárolni és így a dohánnyal jó nagy dohányt szakítok, fejtegeti. James, James, ne hódolj már annyira mammonnak, figyelmeztetném, de hát ennek beszélhet az ember.

onedin_8x02_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
19 komment

Az Onedin család 8x01 - A Royal Return (Királyi visszatérés)

2016. március 05. 10:00 - Gabba

Kihagyás nélkül fordulunk rá a sorozat utolsó, 9 részből álló évadára, amint ígértem, nincs félrepilinckázás két évad között, ahogy azt eddig tettem, pedig most is lenne ötletem... De egyelőre titokban tartom jövőbeni terveimet, hiszen az epizód német címe is azt mondja: In geheimer Mission, azaz titkos küldetésben. Indul a főcím és a nyitó stáblista, az egyik állandó szereplő neve azonban hiányzik, mit csinált már megint ez a szemét BBC?, tör rám a kínzó kérdés. De ezzel most még nem foglalkozom (izguljanak egy kicsit az olvasók is), mert a Huyton állomáson gyorsvonat érkezik az Á vágányra, Á mint Álámér, a vágány mállátt kérjük vigyázni! Elizabeth libeg le az egyik kocsiról, udvariasan elhárítja egy szakállas férfi segítségét, majd a fogadására megjelent Dunwoodyval kezd beszélgetni. Szőkénk most érkezett vissza Konstantinápolyból, azaz Isztambulból, ahová az előző évadzáróban nevezték ki Danielt nagykövetnek, ugyi. Némi anyagi nehézségek merültek fel a Frazer cégnél, ezért küldött Dunwoody táviratot, Elizabeth bevallja, nem is bánja, hogy vissza kellett jönnie, mert már kezdte nagyon unni a diplomáciai fogadásokat.

onedin_8x01_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
10 komment

Az Onedin család 7x10 - Homeward Bound (Hazafelé) ÉVADZÁRÓ

2016. február 27. 10:00 - Gabba

Az eredeti címről ismét egy pompás dalmű ugrik be, javaslom, hallgassuk meg, mielőtt továbbmegyünk.

A német cím az epizód másik vonalára fókuszál, eszerint Ein Junge gegen das ganze Schiff, egy kisfiú az egész hajó ellen, lássuk, mi sül ki ebből.

A liverpooli kikötőben kezdünk, a Black Pearl kabinjában Baines boxleckét ad éppen Tomnak, a hajósinasnak. A testgyakorlást James érkezése szakítja félbe, akitől megtudjuk, hogy kivásárolta Seth Burgesst a Black Pearl tulajdonjogából és az új szerzeménnyel az Antillákra készül, Baines lehetne a kapitány. A vén tengeri medvének nem nagyon fűlik hozzá a foga, ő már csak maradna a vitorlásoknál. James felveti, hogy Tomot kapitányképző iskolába kéne küldeni, a tanfolyam 50 fontos díjának rendezését nagyvonalúan magára vállalja, Baines elégedetten hümmög, szerinte is tehetséges a fiú. Tom azt sem tudja, hová legyen örömében, James jókedvűen elhívja egyenruhát vásárolni, van egy olyan érzésem, hogy fiaként kezd tekinteni a srácra.

onedin_7x10_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
11 komment