A múlt heti cliffhanger óta egyfolytában remeg a kezem, még most is alig találom a betűket a klaviatúrán, Lemay doki kivégzése után most Constance-on a sor, a nyitó képsorokban őt kísérik fel a vérpadra. Aramis cellája ablakából figyeli a gyászos menetet, a Rochefort mellett álló Treville visszafojtott dühvel közli a félszeművel, ez közönséges gyilkosság. Ez igazságszolgáltatás, és itt az ideje, hogy maga is eldöntse, melyik oldalon áll, válaszolja a rohadék. A bátor Constance nem engedi bekötni a szemét, a hóhér felemeli a bárdot, én meg veszettül szorítom a székem karfáját. Constance lehajtja a fejét és az emelvény deszkájának rése között megpillantja D’Artagnant. A muskétás egyetlen lövéssel leteríti a hóhért, a döbbenten álló vörösköpenyesek között meg Athos rendez dúlást. A két testőr gyorsan a lovakhoz fut Constance-szal, a pisztolyát célzásra emelő Rochfort-t Treville fegyverzi le. Választottam oldalt, sziszegi neki, ezért meg fog halni, sziszegi vissza a gróf. Az lehet, de nem a maga kezétől, oltja le Treville és rohan a társai után. Kivágtatnak az udvarról, miközben az ott maradt gárdistákat hatalmas robbanás szórja szanaszéjjel, yesss, így kell ezt!, masszírozom megkönnyebbülten görcsbe rándult kezemet.

Az előző rész végétől folytatjuk, a vérző szemű Rochefort Vajákos Biri nénit faggatja, meg fog-e gyógyulni a szeme, az öreglány nem mond semmit, abból nagy baj nem lehet, viszont szerez egy csinos tapaszt a sérülésre. Rochefort parancsot ad a palota lezárására, lélek se ki, se be, mert neki nagyon fáj a sebe (bocs) és a királyhoz sem mehet senki, csak ő. Majd titkos dobozából elővesz néhány értékesnek tűnő iratot és tanulmányozni kezdi őket.

Porthos és Aramis lovagol egy vidéki kúria felé és megdöbbenve veszik észre, hogy valami agresszív lovas két fiatal lányt üldöz, majd miután utoléri őket, ostorral ver rájuk. Lovagjaink ezt persze nem hagyják és rárontanak a férfira, aki dühösen visszaszól, ezek a lányok megloptak engem és a feleségemet. A szerencsétlenek könnyek közt elismerik a vádat, a férfi bezárja őket egy melléképületbe. Porthosék bemennek a kúriába, ahol találkoznak a szintén agresszívan fellépő házigazdával, de Belgard márkival, aki számonkéri rajtuk, mit keresnek itt. Treville szerint maga az apám, közli erre Porthos.

Muskétásaink előkelő hölgyet kísérnek Mantovából Párizsba, Louise hercegnőt, Lajos király unokahúgát, akit férjhez adni készülnek a svéd koronaherceghez, hadd erősödjön a két ország szövetsége. Menyasszony és vőlegény ugyan még életükben nem látták egymást, de mint tudjuk, a dinasztikus házasságok nem az égben, hanem a földön köttetnek. A muskétásokon kívül a hercegnőt személyes kísérője, Francesco és még két fegyveres kíséri. A csapat kis időre megáll pihenni, elvégre még egy hercegnőnek is vannak testi szükségletei, bár Louise ezt szemérmesen levegőzésnek és végtagmegmozgatásnak hívja. A környező kukoricásban viszont gyanús mozgást vesznek észre a muskétások és már nyakukon is van egy csapat álarcos haramia! Heves tűz- és kardpárbaj tör ki, Francesco a hintó fedezékébe kíséri a hercegnőt, amíg Athosék rövid, de heves küzdelemben sorra legyakják a támadókat. Az egyik hullát átkutatva Porthos egy zacskó spanyol pénzt talál, ebből egyértelműnek látszik, kik lehettek a felbujtók.

Az eredeti cím egy ismert bibliai idézetre utal, Pál apostol első levele a korinthosziakhoz, 13. fejezet: Mert most tükör által homályosan látunk…  Pénzérmét pörgető magányos férfival kezdünk, akiről egyelőre nem tudjuk, kicsoda. Váltunk a királyi palota kertjébe, ahol Lajos vidáman magyarázza a társaságnak a napfogyatkozás létrejöttét, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül. Természetesen ő maga játssza a Napot egy tükörrel a kezében, a Földet a királyné személyesíti meg, a köztük álló Hold szerepére Lajos Miladyt kéri fel. De felség, én Vénusz vagyok, dévajkodik a ribanc, Athos nem is bírja nézni ezt az egészet és inkább lelép, vissza a laktanyába.

A matarészeg Athost ismeretlen emberek ismeretlen helyre hurcolják és egy székhez kötözik, nem nehéz megjósolni, hogy ebben a részben a melankolikus tekintetű testőr körül forgolódnak majd az események. A laktanyában barátai a trágyát lapátoló Treville-t győzködik, Athos nyomtalanul eltűnt, meg kellene keresni, de a lefokozott kapitány nem ért egyet az aggodalmakkal, Athos nyilván részegen hever valahol, volt már ilyen és lesz is még, majd előkerül. Közben azt is megtudjuk, hogy Athost saját jobbágyai rabolták el, mert ugyan már többször is írtak neki levelet, de egyikre sem válaszolt és nem is intézkedett. Szakítottam korábbi életemmel és nem szoktam a leveleimet sem felbontani, közli Athos a körülötte álldogáló falusiakkal. Ez bizony helytelen, mert így nem is értesülhetett róla, hogy Renard, a szomszéd földesúr milyen válogatott módszerekkel igyekszik kárt okozni neki és a szerencsétlen parasztoknak.

Hej de, népfelkelés van a mi utcánkban, vagy legalábbis készülődik, egy erdőszéli táborban parasztok és más közemberek gyülekeznek, vezetőjük egy Emilie nevű fiatal lány a Duron nevű faluból. Isteni sugallatra a gaz spanyolok ellen készül seregével, Fülöp királyt egyenesen az Antikrisztusnak tartja. A lány időnként eszméletét veszti, anyja, Josette szerint ilyenkor szól hozzá az Úr és látja el utasításokkal. Emilie-nek rövid idő alatt több ezer követője támad, pedig akkoriban még nem is volt Facebook, és szavai olyan hatást fejtenek ki, hogy a spanyol származásúak már kezdenek félni. Például Párizsban két spanyolt, akik közül az egyik Perales követ titkára, a csőcselék kirángatott a kocsijából és a nyílt utcán meglincselt. A muskétások felkeresik Emiliet a táborban, hogy beszéljenek vele, de személyi védelmezője, Raymond csak nagy nehezen engedi őket a lány közelébe. Porthos a tűzfegyverek és ágyúk hiányára figyelmezteti Emiliet, hogy akar így Fülöp ellen vonulni, de Emilie szerint a győzelemhez elég, ha Isten velük van. Tisza Jeanne d'Arc feeling, nem? De.

Egyszerre több szálon indulunk, Rochefort valami prostival múlatja az időt, akit királynői cuccba öltözet és így kényszeríti, hogy valljon neki szerelmet, na tessék, ez a csávó reménytelenül szerelmes Annába! Az éjszakai laktanyába csuklyás alak hatol be, a kapuőrt leüti és már Treville nyakához szorítja a kését, azonnal vigyen a királyhoz!, szólítja fel a kapitányt, ám az éberen alvó Athos és D’Artagnan gyorsan lefegyverzi. A behatolóról megtudjuk, ő Tariq Alaman, volt spanyol tábornok, akinek fontos híre van: elbocsátották a spanyol hadseregből és most Franciahont akarja szolgálni.

Eredményes vadászatról tér vissza XIII. Lajos, és a sikertől felbuzdulva új hóbortot talál ki: köznapi emberként akar elvegyülni a párizsi éjszakában, nyilván Harun al Rasid és Mátyás király képe lebeghet előtte. Az egyik kísérőtől elkéri a ruháját és aznap este már a bulinegyed egyik sikátorában készül a muskétások társaságában egyszerű közemberként a kocsmázásra és uram bocsá', kurvázásra. A zubbony lógó csatját azonban közemberként sem hajlandó bekapcsolni, némi toporgás után D'Artagnan siet a segítségére.

A Duna tévén folytatódik kedvenc kardozós sorozatunk, így hát újra klaviatúrát ragadunk, hogy kövessük az eseményeket. Temetési szertartással nyitunk, Richelieu bíboros az írók akaratából jobblétre szenderült, pedig jó karakter volt, keverhette volna a kakit még a második évadban is, szerény véleményem szerint. XIII. Lajos magába zuhanva ül, mi lesz vele a kiváló államférfi és támasz nélkül?