Elkezdődött a főzés a Mesterszakácsban, van jó hírem meg rossz is, a rossz, hogy két versenyzőtől máris búcsúzhattunk, a jó, hogy az affekta Tracy-t és a folyamatosan hiperventilláló, valamit az ezzel párhuzamosan a hisztérikus roham küszöbén egyensúlyozó Alejandrát nem nagyon mutogatták. A tizennyolc döntős beléphetett végre a konyhába, amit nem rezidenciának vagy villának vagy kisfaszomnak hívnak, hanem úgy, hogy konyha. A kamrát meg kamrának, nem az Álmok Spájzának, szóval, annak sincs hülye neve szerencsére, ez itt ugye nem az Összeesküvők. Nyugiszoba sincs. Meglepetés van, egy doboz az. És több is lesz belőle. A dobozban különféle alapanyagok vannak, a lehető legtöbbet felhasználva kell valamit virítani. A zsűri csak a legjobb három ételt kóstolja meg, aki nyer, óriási előnyt élvez a játék következő szakaszában. Az étel elkészítésére egy órájuk van. Szezám, tárulj!

Elégedett vigyorgás, a dobozban hatalmas lazac, eper, spárga, édeskömény, ricotta, leveles tészta és mogyoróburgonya, amit én ezentúl krumplinak fogok hívni mert a sertés is desznyó, ugye. Van még a dobozban pisztácia, balzsamecet és friss kapor. Mindenki lohol a kamrába, a zsűri sustorog, ezek az alapanyagok még egy profit is megizzasztanának, nemhogy egy amatőrt. Vajon mi a frászkarikát kezdenek az eperrel? És lesz-e valaki olyan tökös, hogy kihagyja a lazacot? Graham Elliot olívaolajban sütné a lazacot, spárgával és édesköménnyel, kapros-mustáros öntettel. Tony, a maradék egy darab kamionsofőrünk vigyorog, ez olyan, mint sokadikán körülnézni a spájzban: nem azt főzünk, amit szeretnénk, hanem ami van. Suzy nem bír magával, háromféle lazacot készít, ott a házi füstölő is, ni! A csaj kicsit veszélyes, az a kibírhatatlan stréber fajta, akinek legszívesebben belevernénk a fejébe az irodalom könyvvel olyat, hogy megsántuljon, de főzni nagyon tud, úgyhogy egyelőre békén hagyom. Tony mosolyoghatna, mert nyomorultul néz ki, a konyhát meg nem kéne felgyújtani, mert baszott drága volt.

Elnézést a késlekedésért, elég, ha annyit mondok, a luízenríkét a hajánál fogva húznám vissza Spanyolhonba? Autó után kötve. Félúton csere. Hajról farokra. Erről akkor elég is ennyi, mert felhergelem magam, az meg senkinek nem jó. Negyedik epizód, vége az elődöntőknek, a harmincnyolc szerencsés öröme pünkösdi királyság, az van, hogy ma a versenyzők fele kiesik. Hoppá. Üdv, ma a konyhatechnikai alaptudásotokat teszteljük, köszön Gordi, a platóról meg zúdul is le a több mázsa alma. Késtechnika. Az almák tetejét és alját le kell vágni, vékonyan meghámozni, hogy megmaradjon a gyümölcs formája, aztán felszeletelni. Így, se vékonyabbra, se vastagabbra. Nem gyorsaságra megy, a kulcsszavak: precizitás, pontosság, összpontosítás. Addig, amíg Graham Elliot vagy Gordi azt nem mondja, állj. Akkor megtudják, maradhatnak, vagy húznak haza. Mindenki kibírja röhögés nélkül, mit mondjak, én se lennék oda a gyönyörűségtől.

Az első versenyző, aki tovább jut, Saby, Gordon gratulál, tökéletesek a szeletek. Egyre több a sebesülés, egyre többen véreznek, az idő meg csak telik: egy óra szeletelés után még tizenöten szopnak a vágódeszkánál. A feszkót is vágni lehetne, nemcsak az almákat. Alejandrát - akinek százötvenezer dolláros diákhitel tartozása van - akárhányszor meglátom, nem tudom eldönteni, sír, menstruációs görcsök gyötrik, vagy éppen lábon hord ki egy infarktust, megkönnyebbülök, hogy versenyben marad, a végén itt esik össze holtan nekem. Dustin és Tracy maradnak a végére (Tracy az idegesítő, fogadkozós csaj), több, mint két órája tolják. Dustin búcsúzik, Tracy sajnos nem. Sajni, Joseph is kiesett, aki a feleségét ápolta, őt sajnálom, de a Zélet kegyetlen. Huszonnégyen maradtak versenyben és a megpróbáltatásoknak nincs vége, egy sokkal mozgalmasabb kihívás vár rájuk. Megint betolat egy kamion, rivaldafényben érkezik a következő főszereplő, mutatom:

Amerika legkedveltebb húsa. Többen megörülnek, de nem kopasztani kell, el kell készíteni. Ha nem tudják, semmi keresnivalójuk nincs a Mesterszakácsban. Egy órájuk van, a csirke legyen a fő alkotóelem, a hátul levő kamrából bármilyen más alapanyagot is válogathatnak hozzá.

Az utolsó kötényekért folyik a küzdelem az Amerikai mesterszakácsban, magyar étel most nem lesz, este újabb poszt igen, amiben már hullik is a férgese, Gordiék nem szarral gurítanak, ez nem a Megasztár. Még vér is fog folyni, az ám, de most Suzy kápráztatja el a zsűrit. Suzy első generációs indiai bevándorló család sarja, neurológus-kutató. Törékeny, madárcsontú csaj, nem mellesleg még szép is, lássuk, főzni tud-e. Hát elég jól. Pergamenpapírban sült tengeri sügért csinál, tandoori módra, saját készítésű garam masalával. A hal alatt kurkumás póréhagyma és mogyoróhagyma van. Kérek egy adagot, most! A pergamenpapírban sütés titka, hogy az étel a saját gőzében készül el. A kaja annyira jó, hogy még Dzsó is elragadtatja magát: nemcsak igent mond, de szerinte Suzy lehet az egyik döntős. Suzy örömében bőg, mi meg kapunk pár hülyét cserébe, helyreállítandó a világ rendjét. A nap beszólása Graham Elliot-é, aszongyahogy: amikor valaki csipesszel nyúl egy nemes halhoz, Isten valahol megöl egy kutyakölyköt. Azóta is felröhögök, ha eszembe jut, bravó! Még a végén megbocsátom neki azt a fehér keretes hemügét is.

A legfiatalabb versenyző érkezik, Max. Max tipikus karakter, tinivígjátékokban ő a mindenki legnagyobb megelégedettségére kegyetlenül pofára eső gazdag, gyökér nyikhaj, akiről kiderül, nincsenek belső értékei, így végül mégsem ő dugja meg a szalagavató bálon a suli legjobb nőjét, hanem a hülyehajú, nemkék szemű szimpatikus szegénygyerek. Amennyiben Max tinihorrorban játszik, őt nyírja ki a pszichopata láncfűrészes gyilkos először, a többiek nem kis örömére, rögtön hozzáteszem, ez tipikusan az olcsó vigasz kategória, mert a végén a többieket is szétfűrészeli, csak a barna hajú, barna szemű csaj menekül meg a végén, aki egyébként is pszichiátriai kezelésre szorulna, a gyilkolászás előtt történt tragikus események miatt. Ő majd szerepel a második részben is. Természetesen egy cseppet sem fog öregedni, akkor sem, ha a forgatásra hét év múlva kerül sor.

Szita-szita péntek után Amerikai mesterszakács szombat, nem mellesleg ma én is sütöttem egy olyan kalácsot, hogy még Gordi is megnyalta volna utána még a lábujjait is, tudom, az öndicséret büdös. Újabb jelentkezők szállnak harcba a kötényért, a zsűri éhesen várja a remekműveket, nekem is van bejelentenivalóm: nagyon tetszik a műsor, úgyhogy nagy kedvvel írok róla. Apropó, említettem, hogy ma sütöttem egy olyan kalácsot, ami után Gordi még a lábujjait is megnyalta volna? Vajon itthon miért nincs egy valamirevaló gasztro-reality? Gasztroangyal, haggyámálógva, nézzük a medencés fiút, Dustin-t. Dustin egy átlag srác és nem türkizkék fecskében pompázó latinlávör, amilyennek a medencés fiúkat a hálivúdi filmekben elképzelik, kissé átalakított brit klasszikussal érkezett. Kóbászos tekercs egy kis olasz csavarral.

A floridai srác szeret olasz kajákat főzni, olasz gyökerei vannak. Anyukájánál nemrég emlődaganatot diagnosztizáltak, ennek ellenére titokban iderepült, hogy szurkoljon neki. Ováció, anyu örül és izgul, a fikarcnyi hatásvadászatra áldásom adom. Gordi az utolsó falatig megzabálja a kóbászos tekercset a többiek elől. Az olasz csavar nem más, mint maga a kóbász, és az édes-csípős paradicsommártás. Egyre szimpatikusabb ez a Dzsógyerek, kézzel eszik. Én is szoktam. Dustin kötényt kap, anyutól meg puszikat, mi meg egy csapat szerencsétlenkedőt és soksoksok nemet.

Köszönet a beebeer unokaöcsinek. Hálám örök, és ezt nem félek sörben kifejezni.

Ahogy ígértük, itt az Amerikai mesterszakács második évada, Gordon Ramsay-vel és velem. Mellesleg itt van Graham Elliot, és Joe Bastianich is, amíg a lelkesítő ami szövegelés megy, elmondom, kik ők és mit nézünk egyáltalán. Az Amerikai mesterszakács egy gasztro-reality, ahol hobbiszakácsok küzdenek meg egymással negyedmillió dollárért, a címért, mellesleg egy szakácskönyvet is kiadnak. A hobbiszakács elnevezés ne tévesszen meg senkit, nem paradicsomos káposztát meg tojinokit főznek, rögtön az első epizód végén az arcunkba tolnak egy bárányszívvel- és vesével töltött birkagyomrot, amin persze csak a kákabélű olasz zsűritag akad ki, nekünk, akiknek a kocsonyából kikandikáló disznófül és a sült vér mindennapos kaja, a szemünk se rebben. Gordon Ramsay-t gondolom, senkinek nem kell bemutatnom, ő a bazmegolós-ordítós pasi A pokol konyhájából, másodállásban zseni. Graham Elliot fiatal, a harmincas évei elején járó Michelin-csillagos séf, különös ismertetőjele, hogy imádja Charlie Trottert és evett nála Barack Obama. Joe Bastianich tucatnyi étterem és pár borászat tulajdonosa, a Wall Street nem jött be neki, ezért fogta a sátorfáját, elutazott Olaszországba és megtanult főzni meg borászkodni. Elég jól. Ők a zsűri, közben még megy a szövegelés, ilyenek, hogy a végén csak egy maradhat, meg hogy mutasd meg, te vagy a legjobb!

Mielőtt kezdetét veszi a több hetes véres, verejtékes küzdelem, zárójelben jegyzem meg, juj, 100 hobbiszakács lehetőséget kap, ezt normálisan úgy mondjuk, hogy elődöntő. A hangulat nagyon ami, hatvannégy fogat villantó mosolyok, taps, mindenki lelkes és természetesen mindenki elvakultan hisz abban, hogy ő a kutya faszán a bukréta. A bemutatkozó zsűri egyszerre betojatós és lelkesítő, nem elég akarni, legyél a legjobb, vagy kiesel! Senki nem beszél élete második legjobb életéről, nem létezik a második legjobb szakács díja sem! Ja és még valami. A világ ötven legjobb éttermét vezetjük, ha azt mondjuk az ételre, hogy jó vagy rossz, igazunk van. Függöny, balra el, kezdődhet a show.