Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Élet a Marson 2x08 (SOROZATZÁRÓ)

2012. augusztus 25. 10:00 - G_Norton

A BBC volt olyan aranyos, és az évadzáró felvezetését a 40 évvel ezelőtti stílusban oldották meg, külön kiemelve, hogy színes sorozatról beszélünk, most kezdődik. Összefoglalóval indítunk, hogy mi minden baj érte Sam Tylert a második évadban: utálja a környéket (meg tudom érteni Liverpool jobb lett volna), nincsenek a hangok a tévén, rádión keresztül, a Hyde 2612-es mellékén hívták egyszer, majd maga a hívó is megérkezett, Frank Morgan. Nem sokkal később Morgan azt mondta Samnek, hogy hamarosan kimentik, és Sam hazamehet, de van egy fontos feladata, amit meg kell csinálnia. Ennyit a summary-ról, Sam rádión keresztül megtudja, hogy a hosszú kóma oka egy az agyában kifejlődött tumor, amit ki akarnak szedni, Dr. Morgan szerint sikerülhet is, ha Sam elég erős hozzá. Sam igencsak megzavarodott ettől, erre jön egy telefonhívás Morgantől, hogy eleget bohóckodtak már, most be kell fejezni a munkát, akkor Sam hazajöhet Morgannel együtt. A feladat: elpusztítani Gene Huntot, a korrupt és hozzá nem értő osztályával együtt.

01.jpg

Utoljára villan fel a főcím, megőrültem-e, esetleg csak simán Marty McFly lettem, ez most kiderül elvileg, tessék kényelmesen ülni. A szokásosnál is „pain in the ass” lett Sam, mert a góré ezúttal is egy sikátoron keresztül vágja le az utat a tetthely felé, csak itt a háziasszonyok keresztbe feltettek szárítóköteleket, meg rájuk a ruhákat, amiket a Cortina most leborotvál, közben a góré gyorshajtást követ el, és még be is szól a háziasszonyoknak, a faszér’ kell mindig útban lenniük, hát nem is értem. Senki sem hal meg a Carmageddon-járat közben, a tetthelyre kiérnek gyorsan, közben Chris szerez egy csipkés bugyit, és a kocsin is rajtamaradt néhány alsónemű. Szóval van egy halottunk, egy bányász, Danny Croucher, aki tudomást szerzett egy vonatrablás előkészületeiről, és a rendőrséghez fordult. Sam arca csupa kérdőjel, mégis akkor mi a fenének nem vették védelem alá, azért, mert a góré kiküldte az utcára, hátha elő tudja csalogatni a rablókat. A góré szerint majdnem működött a terv, hát ez már csóri Dannyt nem érdekli igazán, még a góré is bizonygatja utána, hogy megtalálja a gyilkost, és kiküldi portyázni Christ és Rayt, hátha találnak valakit az üggyel kapcsolatban, mert a rablás még hátra van. A problem az, hogy nekem is veszett fejsze nyelének tűnik a dolog, mert az egyetlen nyom halott, ezt Gene Hunt alaposan elcseszte, na.

Tovább
Címkék: life on mars
2 komment

Élet a Marson 2x07

2012. augusztus 18. 10:00 - G_Norton

Bírósági jelenettel nyitunk, épp egy tárgyalás előtt a góré és Sam vizslatja nagyon Terry Haslamet, a környék egyik maffiavezérét, aki pedig az öklét rázza feléjük, a góré szerint biztosan azt gondolja magáról, hogy ő Bugner József. Vágás a tárgyalásra, a szétvert fejű Mackay a sértett, ő azt vallja, hogy legurult a lépcsőn, és úgy verődött szét az arca. Jön Hunt is elmondani a tisztes véleményét, aki szerint Mackay nem legurult a lépcsőn, hanem Haslamék verték ki belőle a meleg szart is, de csak némi hezitálás után teszi ezt meg. A fáradozása hiábavaló, mert az esküdtek szerint Haslam nem bűnös, a góré meg felhúzza magát a dolgon. A góré beszélne Davie Mackay-jal, de az inkább sürgősen elhúz, de még annyit odavet, hogy Gene elcseszte a dolgot, a góré utána Haslamhez megy oda, a grabancánál fogva ragadja meg, és megesküszik rá, hogy megöli.

01.jpg

Este a Railway Arms-ban  a góré olyan csúnyán berúg, mint ahogy még sose, mert amikor Samet akarja lecsapni, jó fél méterrel téveszti el a célt, és leszédül a székről a földre, mindezt azért, mert Sam nem hagyja vezetni. Sam furikázza el, a góré azonban Haslamhez irányítja a kocsival, ott pedig nagy üvöltözésbe kezd, keres egy követ, és betöri az üveget. Haslam is kimegy ordibálni és verekedni, kinyírná a górét, de Samnek sikerült betuszkolnia a főnökét a kocsiba, majd elhúzna gyorsan, a góré kisvártatva a stukkerét keresi, mert valahol elhagyta. Részegen kitántorog a kocsiból, és nekimegy az éjszakának, Samet elküldi a francba, és az így is tesz. Sam otthon aludna, de álmában csörög a telefon állandóan a sötétben, egy hang szerint majd ő a segítségét fogja kérni, sikolyok is hallatszódnak a kagylóból. Sam felébred, csörög a telefon, és a góré kéri a segítségét egy súlyos ügyben. Főcím.

Tovább
Címkék: life on mars
Szólj hozzá!

Élet a Marson 2x06

2012. augusztus 11. 11:00 - G_Norton

Sam rendszeresen hülyéket álmodik már a sorozat legeleje óta, bár még közel sem olyanokat, mint az egyik haverom, aki egy nagy tál puncsba ugráló goblinokról vizionált éjszaka, és még nem is szedett semmit akkor. Szóval Sam most a rég látott barátnőjéről, Mayáról álmodik, beszélni akar vele, reméli, hogy hallja, amit mond. Sam indul melóba, a góré pedig elviszi egy brutál autós ámokfutásba, sikátorokon is átfér a Cortina, mint a Harry Potterben a Kóbor Grimbusz, majd gondosan frankdrebinesen pont úgy áll meg a góré, hogy elcsapjon egy kukát. Sam Starsky és Hutch-hoz hasonlítja a górét, neki persze fogalma sincs a sorozatról még, mint ahogy Mike Tysonról sem hallott még pl. Valami lemezboltba mennek, Chris nagyban morfondírozik, hogy a földön fekvő hullával mi a fene végezhet, mert nem vette észre a mellkasán tátongó lőtt sebet.

01.jpg

Ray látott egy elrohanó faszit, de  nem tud személyleírást adni róla, paki volt, azok mind egyformák. Találnak a zsebében azért némi drogot, pontosabban török heroint, ami ekkor új cucc lehetett, mert máris komoly fogyasztónak nézik Samet, és mi tagadás, a hülye szövegeitől, látomásaitól tényleg olybá tűnik sokszor. Annie gyanakodva nézi, hogy ugyan a halott füléből miért folyik ki valami fura sárga trutyi, a góré felvilágosítja, hogy az bizony a tojásos szendvicsének a tartalma, majd azt firtatja, hogy ugyan minek kell nőnemű nyomozó-helyettes a csapatba. Annie lecsekkolja a hullát, höjj, hát ennek van pulzusa! A góré több bizonyítékot akar, ezért szegény fickó arcát leönti forró kávéval, aki erre mocorogni kezd, húbazmeg. Hunt alaposan lecseszi Rayt, aki azzal védekezik, hogy nem mozgott – cseszd meg, mondja a góré, hát Chris sem mozog, mégsem halott!

Tovább
Címkék: life on mars
3 komment

Élet a Marson 2x05

2012. augusztus 04. 14:00 - G_Norton

Nu, mesével vezetik fel az eheti Élet a Marsont, az anno nagyon népszerű Camberwick Greennel, mindenféle figurák kerülnek elő a varázsdobozból, ők a mesék tárgyai. A varázsdobozból ezúttal Sam kerül elő, szia Sam, hogy érzed magad? Sam sír, nocsak, nem vagy boldog, a csúnya Gene Hunt az oka? Sam bólogat, már megint egy köcsögnek rúgja szét a fejét? Vágás, Gene Hunt nagydarab figuraként kukafedél segítségével ver szét egy random nyomorultat, magyar változat szerint a Mazsolában szerintem minimum az lenne, hogy berúgja Manócska házának oldalát, és széjjelveri szegényt, majd a Futrinka utcába érvén lerúgja a kerítést, mert arrafelé nem lehet kapni sört. Sam felébred, rázza a hideg, és izzad, mint az ökör, valami gáz van. Samet hívják telefonon, Chris az, érdeklődik, hogy még egy napot tölt betegszabadságban, vagy besegít egy ronda emberrablásos ügyben. Sam a tévére vet pillantását, és a balfasz Chris ott vigyorog a telefonnal a fülén, hát maga mégis mit csinál, Chris vigyorog, hát dógozok, főnök, de tényleg jobb, ha bejönne, néhány ember meghalhat, ha nem. Sam besétál, illetve bocs, sétálni nem tud, annyira fel van pörögve, hogy Boltot verné 100 méteren, egy utcai árus rádióját hallva kiderült, hogy elbaszták a gyógyszerezését, életveszélyes állapotban van, de tartson ki. Sam fordul a zebra felé, a rendőrnéni kezében egy „OH SHIT”-feliratú tábla van, egy másikon meg „OVERDOSE” szerepel. Beér egy irodába, ahol Simon Lamb próbálja magát felakasztani, de Sam a góré grabancát ragadja meg, szarul vezetsz, paraszt vagy, de a kedvenc mesémből maradjál ki, mert megjárod! Lamb kapva kap az alkalmon, és leugrik az asztalkáról, főcím.

01.jpg

Lambet sikerült leszedni a kötélről, vizet adnak neki, minden rendben van pillanatnyilag. Az ő feleségét, és gyerekét rabolták el, a rabló követeli, hogy Graham Bathurstöt engedjék el, különben a családja meghal. Sam dolgozik, nézegeti a táblát az ide-oda cikázó szemével, beszélnünk kell, góré. A góré szerint hátrább az agarakkal, inkább tojást süt rajta, azzal most többre menne. Sam átnézné az ügy aktáit, de össze-vissza vannak téve, Ray megy oda hepciáskodni, hogy egész éjjel fent voltak, ráadásul ő maga már 36 órája nem ment kocsmába, szarügy, cseszd meg. Sam agyába egy kép villan be, valamilyen bajszos fickónak az arca, majd éjszaka van, Ray pedig hangosan horkolva alszik, nahát. A góré hívja be Samet az üggyel kapcsolatban, Sam keze begörcsöl, baromira fájhat neki, a háttérben Chris és Ray röhögnek, tényleg rohadt vicces. Sam kínjában már egy tűzőgépet verne szét a görcsölő kezével, amikor végre abbamarad a fájdalom, na végre.

Tovább
Címkék: life on mars
10 komment

Élet a Marson 2x04

2012. július 28. 10:00 - G_Norton

Sam álmodik egyet hosszan, most nem a szüleiről, hanem Heather néniről, aki a beteg srácot mindig meglátogatta, a kölyök pedig nagyon szerette, mert mindig ott volt neki, ha baj volt. Sam felébred, a tévén szörföl a csatornákon, hátha kap valami üzenetet, akármit, de egy ideje megszűntek a hangok, szívás, nagyon úgy néz ki, hogy itt ragadt a ’70-es években. A főcím után munka van, egy lerobbant környéken találtak egy holttestek, a háttérben egy hölgy kiabál feléjük, köcsögök, faszverők, buzik, parasztok, szarevők, bűbájos, na. Sam gyorsan mondja a többieknek, hogy valószínűleg Tourette-szindrómás, nehogy lecsukják valamilyen mondvacsinált ürüggyel. A hullát a tourettes találta meg véletlenül, erőszaknak nincs jele (Chris lecsekkolta volna, hogy a bugyija a helyén van-e), Sam pedig csaknem belefeledkezik a nő hajának illatába, de semmit sem sikerült kiszippantania belőle.

01.jpg

A hullaházban Chris meséli, hogy csajozik, és tanácsokat kér, hova mikor nyúljon. A góré a felülről-befelé elvet vallja, elvégre nem prosti a csaj, Ray pedig az alulról-kívült, mer’ mégse akarja feleségül venni a csajt. Ray ad egy jótanácsot még: itassa le egy üveg pezsgővel, utána azt csinál vele, amit akar, na ez már Samnek sok, csúnyán rájuk bámul, de nincs haszna, ezek már csak a Porrá leszünk-ben fognak fejlődni. A halottkém szerint nincs erőszakos behatolásnak jele, ugyanakkor valahogyan kupán vágták, talán az úttesthez, vagy a falhoz. Sam még mindig a haját szagolgatja, a góré hagyatja vele abba, adja má’ meg a kellő tiszteletet. A halottkém franciául mer megszólalni, amitől a góré már támadási pozíciót vesz fel, de a pali csak annyit mondott, hogy a halál virága – azt találta ugyanis az áldozat kezében. A góréban ez rossz emlékeket idéz fel, 5 évvel azelőtt volt egy erőszakolós gyilkos, Manc, a Bicska, aki ugyanígy virágokat rejtett el az áldozatoknál, Terence Finn volt a böcsületes neve. Sikerült elkapniuk, életfogytot kapott, a város fellélegzett, a fickó pedig tavalyelőtt halt meg a börtönben, ezek szerint a rossz gyilkost kapták el – ugyanakkor Terence Finn is egy rohadt szarevő volt, megérdemelte a büntetését. Azaz a feladat egyszerű: elkapni a gyilkost, hogy a góré nője, meg a mamája biztonságosan élhessen a városban, nyomás, csürhe!

Tovább
Címkék: life on mars
3 komment

Élet a Marson 2x03

2012. július 21. 10:00 - G_Norton

Sam már egy ideje nem hall hangokat, mármint abnormális hangokat a rádióból és a tévéből, amik az ő vélt vagy valós kómás állapotáról szólna, de ez ippen most változik meg: a tévés Raszputyin a matematikai helyett egy Sam-egyenletet kezd el magyarázni, miszerint teljes lehetne a felépülés, azonban hosszú ideje nincs kognitív tevékenység, azaz miért volna ilyen hosszú ideje kómában, ha nincs agyi sérülése? Csatlakozik a rádió is, az agy sérülékeny, ki tudja, hogy melyik része sérült meg milyen mértékben? Mi van akkor, ha az ítélőképessége sérült? Na tessék, Sam ideges, ne basszanak már ki így vele, szerinte az agya totálisan rendben van, nem kell holmi ösztönökre, megérzésekre hallgatni. Annie csönget be, meló van, az IRA dinamitot akar robbantani egy kocsiban. Sam azonnal pattan, azonban furcsálja, hogy az IRA dinamitot akar robbantani egy kocsiban, amit el is magyaráz persze.

01.jpg

Ezek szerint az IRA sosem robbantott dinamittal, hanem házi vegyszerekből kotyvasztott bombákkal, a góré szerint kuss legyen már, 15 percük van, hogy kiürítsék a környéket a dinamit miatt. Sikeresen teljesítik eme feladatukat, és már csak a bomba robbanására várnak, Sam forgatja a szemét, ő még abban is kétkedik, hogy tényleg van egy dinamit a kocsira rögzítve, mert az IRA biztosan nem tehette. Sam le akarja csekkolni az autót, mire közbeszól a másik alfahímjelölt, Ray, hogy nézd már, mire nem képes, hogy felszedje Annie-t. Samnek már elege van a bajszos macsóból, ezért legyávázza, az meg ugrik a cukkolásra, és leellenőrzi a dinamitot – ami szinte az arcába robban. Sam döbbenten áll, a többiek Rayhez rohannak, életben van-e egyáltalán. Főcím.

Tovább
Címkék: life on mars
Szólj hozzá!

Élet a Marson 2x02

2012. július 14. 10:00 - G_Norton

Sosem sül ki jó dolog abból, ha Chris agyal valamin, márpedig amikor épp mennek a góré nélkül egy bűnözőt átvitetni egy másik börtönbe, ezt teszi: nem bírná ki a börtönben, ha a felesége meghalna valami miatt, és őt vádolnák. Sam emlékezteti, hogy még barátnője sincs, nemhogy halott felesége, de Chris szerint akkor sem bírná 3 napig a szörnyű körülményeket. Ray szerint szökhetne is, mint a Szökevényben is csinálta a színész, hogyishíjják, Sam kisegíti, Harrison Ford, de nem, hanem David Jenssen, biztos az amcsiknak is megcsinálták a maguk verzióját, mert az tény, hogy ’73-ban Ford még nagyban ácskodott, és csak álmodozott Han Solóról. A börtönben kiderül, hogy egy Dickie Fingers nevű palit kell elvinniük, amint Chris és Ray meglátja, azonnal bégetni kezdenek, mert Fingers éjszaka rossz lyukra ment, és rajtakapták egy birkával, mindannyian szoktunk hibázni. Fingers azért kell, mert elkövettek két csúnya rablást, és Hunt berendelte. Ray és Chris szépen elviszik, ne legyen már ilyen birka Mr. Fingers, hehe.

01.jpg

Az úton van egy kis gond, mert egy bazinagy furgon keménykedik, kisvártatva kéziágyúk kerülnek elő, Chris pánikol, és csakhamar egy fakerítésnek vezeti a kocsit. Az autóból kiráncigálják Fingerst, ő maga is meglepődik, hogy elrabolják, nem mindennap tapasztalhat ilyet az ember. Bent az őrsön a góré marha ideges lesz, ilyen hibát nem követhet el senki, hogy őfelsége, a királynő börtönbe zárt bűnözőjét elrabolják a rendőröktől, Sam mondja, hogy előre készültek a rablásra. Még mielőtt Hunt nagyon berágna, megjelenik ’Arry, ő már tudja is, hogy ki áll a rablás mögött: Arnold Malone, évtizedek óta próbálja elkapni a szemetet ’Arry, de eddig nem volt sok szerencséje. Annie közbekérdez, ha ennyi gonoszságot követett el Malone, akkor miért nem tartóztatta le? Arany virágszálam, sajnos ez nem ilyen egyszerű, de most elkapjuk. Samet és Christ kiküldik az utcára, hogy érdeklődjenek Dickie Fingers holléte felől, de nincs eredmény, illetve csak annyi, hogy Chris ledöbbent egy transzvesztita látványától.

Tovább
Címkék: life on mars
Szólj hozzá!

Élet a Marson 2x01

2012. június 30. 14:00 - G_Norton

Nya, itt az új évad, egyben az utolsó, mint már említettem, ezek a britek nem eresztik túl bő lére a sorozatokat, ha meg igen, akkor a főszereplők 95%-a kinyuvad, mint az MI5-ban. Szóval a múltkor az előző évadban Sam Tylert elcsapta egy autó, amitől 1973-ban találta magát, és már nem dísziáj, hanem díáj, ráadásul a főfelügyelő egy vérgeci barom, az egyik beosztottja egy őstulok, a másik pedig olyan hülye, hogy a földre dobott cerkában képes lenne elesni. Közben megoldott pár bűnügyet, és kiderült az apja titka is, megölt két embert a nagy pénz miatt, ezért menekülnie kellett. Na, Sam álmodik, most éppen azt, hogy egy kórházi ágyban fekszik 2006-ban, miközben egy suttogó állat jól megszadizza. Sam felriad, de nem erre, hanem arra, hogy a góré fogta magát, és egy mozdulattal kitörte az ajtót a keretéből, valami nagyon komoly bűnügy lehet a háttérben, és az is történt: valaki meggyilkolt egy faszit, a holttestét egy buszon találták meg. A górénak tehát ez akkora ügy, mint Shelley Winters segge, kint van a teljes Blikk-Új Ász csapat a helyszínen, tipli van.

01.jpg

Kiérnek a helyszínre, tényleg több újságíró van, mint krumplibogár a kertünkben, a góré egyszerűen arrébbdob egy példányt, húzzáe’. Sam szerint a pincéjében kéne tartania néhányat, hogy ha feszült, akkor hazamegy, és összeveri őket, de a góré nem egy Priklopil pepitában, az igazi ok emögött az, hogy nincs pincéje.  A hulla csúnyán néz ki, valaki jól beleverte a fejét az ablaküvegbe, majd pedig egy kemény tárggyal halántékon csapták, amibe bele is halt. A pénzét elvették, ugyanakkor az aranygyűrűket nem. A góré legszívesebben a kint rajzó firkásztaknyokat is megcsapná egy tompa tárggyal, de muszáj lemenni hozzájuk  a buszról, infót akarnak a vérszívók. Góré és Sam lemegy, egy újságíró tolakszik bele a képükbe, hát ez a második gyilkosság errefelé, miért nincs megoldva az ügy még mindig? Dolgoznánk cseszd meg, de útban vagy. Sam elkószál, a szemétbe hajított tévéből fütyörészés szűrődik ki, megjelenik benne egy sziluett, ez csak a kezdet, barátocskám, fáj mi, Tyler? Fehér fényt lát Sam, ami hirtelen elhalványul, a tévé mögül pedig egy csöves arca tűnik elő, valami ócska cuccot szeretne. Sam az újságírókhoz fordul, és a szokásos sablonszöveget nyomja le, naná, majd azt mondja nekik, hogy finguk nincs, hogy mit tegyenek, ez nem a Sherlock, itt a fószer meghalna, mert nincs mobil. A szokásos koppermondóka végét a góré mondaná el, Sam kicsit súg neki, bele kell még neki jönnie ebbe, ő idáig verte az újságírókat, nem beszélt hozzájuk.

Tovább
Címkék: life on mars
Szólj hozzá!

Élet a Marson 1x08 - Évadzáró

2012. június 23. 13:00 - G_Norton

Évadzáró epizód, ez mindig azt jelenti, hogy valami megoldódik, lesz egy cliffhanger, vagy pedig mindennek vége. Na az Élet a Marsonban majdnem mind a háromból csurran-cseppen majd valami, csak várjuk ki a végét. A legelején Sam dumálgat Ijesztő Kislánnyal éccaka, hogy mindent megtett, de nem jutott közelebb a hazajutásához, mire Sam azt válaszolja, okkal van itt, biztosan az is kiderül hamarosan. Aztán jön a szokásos eksön, autós üldözés, ámde a menekülő bűnözők zsákutcába szorulnak. Sam ellenkezése ellenére a góré kiszáll a kocsiból, nem kell ide TEK, ha ő is kéznél van. A kocsiban lévő egyik fickó egy kést lóbál a kezében, egy bukmékert bökött le vele, veszélyes állatfaj, mert nem csak hogy őrült, de még nagyon hülye is hozzá. Szökni próbálnak, góré is félreugrik, tehetetlenül figyelik, ahogy megmenekülnek a rohadékok – na ez nem ilyen egyszerű, mert oldalról beleszáll egy másik kocsi a menekülőkébe. A két nyomorult bele is hal azon nyomban, góréék átvizsgálják, hogy mi van a csomagtartóban: pornófilmek, guminő, és egy szálló címe. Azon nyomban odarobognak, góré berúgja a szoba ajtaját, és mindjárt őrizetbe veszik a halálra rémült embert – aki nem más, mint Sam apja.

01.jpg

Samnek beugrik néhány korai emlékkép, köztük az is, amikor az anyja mondja neki, hogy az apja ismét úton van, sokáig lesz távol, de egyszer visszatér, és szereti őket. Rögtön az őrsön el is újságolja ezt Annie-nek, aki az infót kétségbe vonja, mivel az az ember, Vic Tyler fiatalabb, mint most Sam. Bent az osztályon a góré alaposan meg akarja dolgozni Vicet, hátha tud valamit, Sam nem igazán szeretné, ha az apját agyonverné, és különben sincs nála semmi, szerinte csak rosszkor volt ott. A góré jön egy gyönyörű hasonlattal, miszerint van a nagy hal, ami aztán megpusztul, így a többi kis hal egyre nagyobb részt akarnak hasítani a másik kárára, hogy így jussanak fel a lajtorján. Ray is közbeszól, hogy ez Sam hibája, ő kapta el Warrent, most minden maffiatag megbolondult a városban, de a nyomozó-helyettesnek csak kuss van. Sam próbálja meggyőzni a górét, mert a késelés mögött a Morton-tesók állnak, akik Warren örökét próbálják megszerezni, de Vic Tyler ellen csak a szobacímet tudják felhozni, semmi mást. A góré azért ilyen zabos, mert még most akarja széjjelcsapni a maffiát, nehogy meg tudjon erősödni a városban, és Vic az egyetlen nyomuk. Jól van, rendben, de akkor is Sam hallgatja ki előbb.

Tovább
Címkék: life on mars
Szólj hozzá!

Élet a Marson 1x07

2012. június 16. 10:00 - G_Norton

Lassan közeledünk a szezonzáróhoz, ezért most kicsit felgyorsulnak az események, pedig ebből elnéztem volna még néhány részt, de hát a britek már csak így kicentizik a sorozatokat, mint Hodgson a lehetséges lerohanások számát. Szóval hőseink ippen egy egyetem épülete előtt gubbasztanak Ray überszar kocsijában, egy drogdílert akarnak elfogni. Hogy miért nem hagyják az egészet a drogkommandóra? Mert közülük Robinson nyomozó nem kérte fel csörögni a góré nejét a legutóbbi Bonfire Nights-on, aki ezt halálos sértésként fogja fel, és így torolja meg. Közben Sam felfedezi Trudy valamelyik alsóneműjét, aki Ray nője mellesleg, aztán egy alsógatyás krapek rohan ki az egyetemről, Annie és Chris utána, na az a díler, kapjuk e’! Már a kocsiból kijutni is nehéz, Sam szépen amortizálja le a kocsit, kifizeted, francokat, ilyen szar kocsid van, Ray. Krapek menekül, Sam utána, de kicsit könnyedén lerázza egy kis mutogatással, és menekülne tovább, de a góré kerül az útjába, húha. Ó, a tökömet, mondja a díler, a góré pont így gondolta, és tököntérdeli, na ezt neked, köcsög. Főcím.

01.jpg

Az őrsön megy a vita, hogy mi legyen a szatírkával, mert találtak nála három kis adag kokaint, Ray legszívesebben behajítaná egy cellába pár évre, viszont a három adag jelzi, hogy nem ő a díler, ő csupán az alkalmi fogyasztó, akiből szép lassan teljes értékű drogoz zombivá válik, azaz ha a valódi drogot akarják lefülelni, akkor a szállítót kell elkapni, azzal megvan az egész lánc is. Góré szerint ez felesleges baszakodás, inkább Billyből próbálja kiszedni a szükséges infót, aki nem mondja el, annak ellenére sem, hogy Ray odavágja egy szekrényhez is keményen. Góré más módszerrel próbálkozik: egy brutális ősemberhez teszi be Billyt, amitől majd bokán fossa magát, és mindent elmond. Sam elsőre nemet mond, még a végén kinyírja a szerencsétlent, az ősember meg is ígéri, hogy ha bárkit bevisznek hozzá, kitépi a gigáját, és ha kikerül, a góré nejét fojtja meg, nem egyszerű arcról van szó. Góré leszarja az aggodalmakat, berakatja Billyt a fickó mellé, és mindent Rayre bíz, ne hagyja őt cserben, addig ő megkajál Sammel valahol.

Tovább
Címkék: life on mars
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása