Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hatalmas kis hazugságok 1x04 - Vihar előtti csend

2017. március 20. 11:00 - zsitta

b1.jpg

Ott tartunk, hogy csóri Madeline elég szomorú, hogy Abigail az apjához költözött, és Chloe hiába cukiskodik neki zene válogatásával, nem igazán bírja megvigasztalni. Ráadásul az sem segít a helyzeten, hogy Nathan (vagy inkább Bonnie) vacsorázni hívja exfeleségét és annak új férjét magukhoz, hogy a jövőben elkerülhessék a súrlódásokat, vagy mi. Ha valamiben Maddie és Nathan egyetértenek, akkor az az, hogy rohadtul nincsen kedvük egymás fejét nézni még kajálás közben is.

Később Celeste és M megdumálják, hogy másnap találkoznak egy megbeszélésen, ahol a polgármester is jelen lesz, mivel le akarja állíttatni az Avenue Q-t. Mivel Perry fültanúja a beszélgetésnek, és mert egy irányításmániás barom, elkezdi emiatt basztatni feleségét - még az „akarok egy harmadik gyereket” kártyát is beveti, nehogy a nőnek karrierje, vagy önálló véleménye lehessen. Ez igen, a férfiak mintapéldánya vagy, öcsém. Mondjuk ami azt illeti, szerintem Maddie estéje sem lehet jobb, amikor arra toppan haza, hogy a férje a kanapé tetején állva egy Elvis jelmezben énekel.

Tovább
6 komment

Hatalmas kis hazugságok 1x03 - Álomélet

2017. március 07. 09:00 - zsitta

Oké, én értem, hogy szépen lassan fedünk fel minden titkot meg ilyenek, de árulja már el nekem valaki, hogy az introban miért vonul végig Maddie táskás szemekkel és egy alvómaszkkal a homlokán? De tényleg, könyörgöm, mondja már meg valaki, légyszi, kösz.

Szóval a sztori, felvonul az ajtó, Jane a tengerben van, mármint csak képzeletében, aztán Ziggy visszazökkenti a valóságba a pizzafüggőségével. Mindeközben Renata-t majd szétveti az ideg, mert csóri Amabellának már többen lemondták a fenomenális szivárványkirálylány buliját Olafék miatt. Ha azt gondolnánk, hogy csak a hat éveseket köti le ahogy hercegnők és hóemberek korcsolyáznak, nagyot tévedünk, hiszen a seggfej Perry pontosan azon sértődik meg, hogy Celeste nem viszi őt magukkal a jeges buliba.

b1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hatalmas kis hazugságok 1x02 - Az anyáskodó

2017. március 02. 08:03 - zsitta

A második héten kezdenek jobban kibontakozni a szereplők közötti szálak, és egyre inkább elindultunk a szép felszín alatti csúnyaságokhoz is. A kihallgatások folytatódnak párhuzamosan a történettel, bár egyelőre ez annyit jelent, mint egy hatalmas puzzle pereméből kapni néhány darabkát.

Csóri Ziggy nagyon nem szeretne bemenni az első tanítási napjára egészen érthető okokból, mivel egy elkényeztetett kiscsaj kipécézte magának és fojtogatással vádolja. Közben Celeste férje halálra sértődött, mert egy kontrollmániás kis buzi, de később Madeline-nel együtt jógázni mennek, hogy kiengedjék a gőzt. Hiába lazulnának, mert felfedezik az órán Maddie exférjét a nőjével párhuzamosan, amin M jól felbassza magát, hiszen a csajnak saját jógastúdiója van, de nekik pont ott volt kedvük nyújtózkodni, ugye.

b1.jpg

Tovább
15 komment

Hatalmas kis hazugságok 1x01 - Valaki meghalt

2017. február 22. 08:41 - zsitta

Az HBO új sorozata, a Hatalmas kis hazugságok olyan színésznőket sorakoztatott fel, mint Nicole Kidman, Shailene Woodley vagy Reese Witherspoon, így tök egyértelmű, hogy egy belekukkantást mindenképpen megér. Sztori a következő, tökéletes anyák és apák élik az életüket a kedves kisvárosukban, tele titkokkal, gyorsan felnövő gyerekekkel, meg nem értett párbeszédekkel, és egy váratlan gyilkossággal. Így elsőre eléggé hajaz a Született feleségekre, na de csapjunk a lecsóba.
1b.jpg

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása