Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Happy Endings - Fuss el véle! 1x05 - The quicksand girlfriend

2013. április 12. 13:00 - igenapu

Mielőtt a lovak közé csapnánk, töredelmesen be kell vallanom valamit. Az 1x02 részt is ezzel a címmel illettem (The quicksand girlfriend), pedig az a Bo Fight volt, szóval ezt benéztem anno, nézzétek el nekem. Most pedig lássuk, miről szól az igazi "fojtóbulás" epizód. Azt kell látnunk, hogy Dave újra harcba szállt, éppen egy kalapos lányt fűz, sztoriban van, amit activity-sen el is mutogat, Max és Brad pedig a háttérből próbálja kitalálni, melyik módszert alkalmazza. Brad kiskutyamentésre tippel, Max szerint ez valami baseballos történet, reméljük az utóbbit, ellenkező esetben a kutyus rosszul járt. Na, de nem kell sokáig várni a megfejtésre, Dave csatlakozik hozzájuk és lelkesen ecseteli, mennyire bejön a csajnak és még a Végzet Templomás előadását is jól vette. Jön a lány is, megejtik a bemutatkozást is, a nevét Ándreának ejtik, a csaj viselkedése elég gáz, folyton Dave orrára pöcköl, de a kalapja állati jó. Dave bevallja a srácoknak, hogy nem áll készen egy kapcsolatra, azok felvilágosítják, hogy nem is kell, ez csak hancúr. Miután lelép a párocska, Max méltatlankodik egy sort, miért kell egyes embereknek tapizni a másikat, hogy érzelmeket fejezzenek ki, majd egy hosszas, a legapróbb részletekig kidolgozott kéz- és karmozdulatokkal tűzdelt búcsúceremóniát adnak elő Braddel, így kell ezt, ismerjük a szálka meg az erdő esetét.

51.jpg

Tovább
Címkék: happy endings
komment

Happy Endings - Fuss el véle! 1x04 - Dave of the Dead

2013. március 26. 13:00 - igenapu

Eljött a zombi apokalipszis, legalábbis ebben az epizódban, Max, Brad, Jane és Dave egy zombis filmet néznek, mindjárt fel is merül a kérdés, mi a stratégia ellenük, a beolvadás, vagy felvenni velük a harcot? Általános vélekedés, hogy Dave-nek menne a legjobban a beolvadás, már most is úgy él, mint egy zombi, nőknek való gabonapelyhet eszik és nincsenek álmai. Dave cáfol, neki igenis vannak álmai, saját éttermet szeretne, most is csinált a barátainak steakes szendvicset. Jane szerint egy zombitámadásban Max nyúlna ki először, említett ezen annyira elképed, majd felháborodik, hogy kétszer is kiköpi a kaját a szájából. Szerinte Jane a leggyengébb láncszem. Max ellen szól, hogy nincs kondiban, nem ért semmihez, Jane gyenge pontja a férje, hiszen szereti, és ez lelassíthatja. Brad látja már, hogy ennek nem lesz jó vége, Jane mindennel és mindenkivel versenybe száll, iszonyatos versenyszellem lakozik benne. Kezdődik a zombilimpia, első szám a futás. Max még öblöget egy kis sörrel közvetlenül a start előtt, mondanám, hogy nem szarral gurigázik, viszont nem is nyeri meg a versenyt, sőt, határozottan kinyúlik a végén.

41.jpg

Tovább
komment

Happy Endings - Fuss el véle! 1x03 - Barefoot Pedaller

2013. március 15. 13:00 - igenapu

Barátaink a reggelizőben ülnek, Max úgy zabál, mint egy disznó, a többiek rosszallóan nézik. Jane meg is jegyzi, hogy a földeken dolgozó parasztoknak kell ennyi kalória, akik aztán 12 órát güriznek, mire Max ártatlan arccal, viszont csámcsogva képes azt válaszolni, hogy végülis ráér. Dave felfedezi újságolvasás közben, hogy a régi kedvenc zenekaruk, a Barefoot Pedaller hamarosan koncertet ad, mindannyian lelkesek, el kellene menni. Kiderül, hogy Penny az együttes groupie-ja volt, illetve csak a Tommy nevű taggal kavart, szerinte a Jenny című számot is ő ihlette, a többiek unott arccal hallgatják végig az anekdotázást. Penny Alextől kérne segítséget, aki elvileg bizonyítani tudná, hogy Tommy bele volt zúgva Pennybe, azonban Alex nincs ott. Dave gyanakodva kérdi, tán csak nem miatta nem hívták Alexet reggelizni? Ááá, dehogy, felelik, majd mindenki elkezd készülődni, sürgős dolguk akad, Dave-et szinte betuszkolják a taxiba. Az időzítés remek, ekkor tűnik fel a sarkon a mit sem sejtő Alex és reggelizni invitálja a többieket. Persze senki sem eszik, kivéve Alexet, na meg Maxet, aki még mindig gusztustalanul tömi magát. Alex megemlíti a Pedaller koncertet, Max azonnal rávágja, hogy nem ér rá, kár, hogy még az időpont sem hangzott el, mondjuk megpróbál úgy tenni, mintha de, de nem.

31.jpg

Tovább
komment

Happy Endings - Fuss el véle! 1x02 - The quicksand girlfriend

2013. március 08. 11:00 - igenapu

Diszkriminációs vitába csöppenünk bele mindjárt kezdésként, a fekete és a meleg próbálja sajnáltatni magát, senki sem veszi be, hogy ez most tényleg komoly. Bradnek ráadásul fehér felesége van, ami még mindig megbámulást vált ki az emberekből, a többiek azzal vigasztalják, hogy a gyerekük legalább extra szuper szexi lesz. Max viszont melegként nem házasodhat, nem jut a mennybe, igaz, egyikre sem vágyik, de ez nem gátolja meg abban, hogy ezekkel érveljen. Közben azért kiderül ám, hogy igazából Dave cuccait pakolják, átköltözik Maxhez. Alex összegez, hát ennyi volt, Max beszól neki, hogy már az esküvőn annyi volt, róla sem a tapintat szobrát fogják megmintázni.

21.jpg

Tovább
Címkék: happy endings
komment

Happy Endings - Fuss el véle! 1x01 - Pilot

2013. február 27. 13:00 - igenapu

Belecsapunk a lecsóba, esküvővel kezdünk, templomival. Elérzékenyült vőlegény összegzi az együtt töltött éveket, felsorolja az összes klisét, miközben a menyasszony, Alex, enyhén szólva is feszeng, mintha nem is tudom, egy marék hangya lenne a bugyijában, amitől most már nagyon szeretne megszabadulni. A koszorúslányok idülten mosolyognak, de legalább normális ruhát kaptak. Nem hangozhat el a holtomiglan tartó igen, ugyanis beviharzik, vagyis inkább begurul, besiklik hátulról egy görkoris, hanyagul felöltözött figura és szerelmet vall Alexnek, majd fellebbent néhány kellemetlen titkot a házasulandók életéről, elkényelmesedés, rossz szex, csak hogy a lényeget emeljük ki. Dave, a vőlegény kikéri magának, potenciális szívinfarktus jelölt idős vendégek is vannak itt. A görkoris hívja Alexet, tartson vele, közben a vőfélyek/tanúk,vagy hogy hívják őket, azon tanakodnak, hogy meg kéne verni a betolakodót, fekázás és pufi melegezés is elhangzik, vicces, na. Alex gondolkodik kicsit, majd megindul kifelé, a görkoris utána. Mindenki felhördül, a barátok közhelyekkel próbálják nyugtatni a lesújtott vőlegényt.

1.jpg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása