Mielőtt nekifutnánk az évadzárónak, ami jól megkavarja majd címszereplőnk stabilnak és kiszámíthatónak hitt életét, ebben a részben foglalkozzunk egy kicsit Booth lelkével és a hősember háborús mesterlövész múltjával.
Az arlingtoni nemzeti temetőben összeégett holttest hever Charlie Kent sírkövén. Boothtól megtudjuk, hogy Kent a Nemzeti Gárda tagjaként került Irakba, ahol az élete árán mentette meg az egységét a rájuk támadó lázadóktól. Emellett tehetséges kosaras volt, a sajtó épp aznap emlékezik meg róla, a halála évfordulóján. Booth dühös, hogy valaki a katonák dicső halálának emlékhelyét használja tüntetésre. Bones az áldozatról szolgál némi infóval: a 20-as éveiben járó afroamerikai férfi, aki egyáltalán nem biztos, hogy a tűzben halt meg. A Fehér Házból sürgetik az azonosítást, Bones szerint azért, hogy árulónak bélyegezhessék, harcra buzdításként. Booth morog: nem kell a pszichológia, elég motiváció volt az neki a harcra, amikor épp rálőttek.
Pár lépéssel odébb Booth egy régi bajtársa sírkövére lel, James Richards felderítő volt, és Bootht már a gondolat is bántja, hogy közel feküdt az új ügyük helyszínéhez, mert hisz benne, hogy ott van valahol, és figyeli őket. Persze tudja, hogy Bones szerint ez nem igaz, de meglepő módon a nő most nem csak simán rábólint erre, hanem megértő is: „Tudom, arra gondolsz, hogy jó ember volt. Ez elég nekem.” Ez kedves volt.