Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 1x21 - Egy becsületbeli ügy

2011. május 02. 10:32 - o.n.

Mielőtt nekifutnánk az évadzárónak, ami jól megkavarja majd címszereplőnk stabilnak és kiszámíthatónak hitt életét, ebben a részben foglalkozzunk egy kicsit Booth lelkével és a hősember háborús mesterlövész múltjával.

Az arlingtoni nemzeti temetőben összeégett holttest hever Charlie Kent sírkövén. Boothtól megtudjuk, hogy Kent a Nemzeti Gárda tagjaként került Irakba, ahol az élete árán mentette meg az egységét a rájuk támadó lázadóktól. Emellett tehetséges kosaras volt, a sajtó épp aznap emlékezik meg róla, a halála évfordulóján. Booth dühös, hogy valaki a katonák dicső halálának emlékhelyét használja tüntetésre. Bones az áldozatról szolgál némi infóval: a 20-as éveiben járó afroamerikai férfi, aki egyáltalán nem biztos, hogy a tűzben halt meg. A Fehér Házból sürgetik az azonosítást, Bones szerint azért, hogy árulónak bélyegezhessék, harcra buzdításként. Booth morog: nem kell a pszichológia, elég motiváció volt az neki a harcra, amikor épp rálőttek.

Pár lépéssel odébb Booth egy régi bajtársa sírkövére lel, James Richards felderítő volt, és Bootht már a gondolat is bántja, hogy közel feküdt az új ügyük helyszínéhez, mert hisz benne, hogy ott van valahol, és figyeli őket. Persze tudja, hogy Bones szerint ez nem igaz, de meglepő módon a nő most nem csak simán rábólint erre, hanem megértő is: „Tudom, arra gondolsz, hogy jó ember volt. Ez elég nekem.” Ez kedves volt.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x20 - Gyilkos átültetés

2011. április 28. 10:00 - o.n.

Brennan, Angela és Booth a kórházban keresik fel Cullen igazgatót az aktuális ügyük részleteivel. Ennek oka az, hogy Cullen kamasz lánya, Amy a gyermek-onkológiai osztályon fekszik, sajnos rákot diagnosztizáltak nála. Egy olyan fajta rákot, ami igen ritka az ő korában, Bones fel is kapja a fejét, de Booth nyomatékosan közli vele, hogy nem másznak bele Cullen magánéletébe. Nem kérdezősködnek, nem elemeznek, csak elmondják amiért jöttek aztán húzás. Mivel Amy szerint Booth jó arc, erre a betegszobában kerül sor.

Amíg Cullen a szimulációt nézi az áldozatról, Angela beszédbe elegyedik Amyvel, lévén mindketten művészek. Amy épp tájképeket készít, és szeretne majd eljutni a Louvre-ba, a listáján a szerelem és az autóvezetés után szerepel. Mivel egy kísérleti gyógyítási eljárást próbálnak ki nála, erre talán még esélye is lehet, egyelőre bizakodnak. Booth élénk köhögésére ügyet sem vetve Bones is kérdezősködni kezd, de Cullenék sem tudják, hogyan kaphatott Amy ilyen rákot, a környezetében nem volt azbeszt, és beteg sem volt soha, ha nem számítjuk a tavalyi síbalesetet. Többszörös törés a lábában, csontbeültetésre került sor, Brennan elkéri a röntgenképet és azonnal be is viszi a laborba. Zack és Hodgins megerősítik, hogy a beültetett csont az állapota alapján nem a hivatalos kórlapon szereplő 25 éves donortól származik, hanem egy legalább 60 éves embertől.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x19 - Feketemágia

2011. április 25. 10:00 - o.n.

Volt már szó róla, hogyan nyaral Booth és Angela, ebben a részben azt láthatjuk meg, mivel tölti a szabadidejét Brennan. Szóljon, aki nem a munkára tippelt. Kedvenc antropológusunk New Orleansban segít azonosítani a Katrina hurrikán után talált emberi maradványokat, sajnos több hónap elteltével is akad még jópár eltűnt személy. Az ideiglenes hullaházban az SZTK-szemüveges kis Mike-gyerek hozza a következő áldozatot, a 361-est. Közben Legiere doktorral osztja meg előző esti élményeit egy lányról, aki a koporsókra gerjed, Brennan meg teljesen természetesnek veszi a szexuális dicsekvést, mint a hímek gyakori kapcsolatteremtési módját. Zack webkamerán keresztül segíti főnöke munkáját, akár oda is utazhatna, de egyrészt Brennan már csak egy napot marad, másrészt a koporsószexet sem garantálja. Zack annyira kocka, hogy ezen nem is röhög.

Legiere viszont udvarolni kezd, de kb. 2 mondat után felborít egy műszeres tálcát. Amíg összeszedi az eszközöket, jön egy másik jóképű doki és egy céltudatos nyomozónő göndör fürtökkel. Harding nyomozót az áldozat halála érdekli, a doki pedig észrevesz valamit a koponya foga mögé szorulva. Brennan megröntgenezteti Sammel, majd elfogadja Legiere vacsorameghívását, persze csak ha rendben lesz a röntgen. Legiere elégedetten mosolyog.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x18 - A kalózok kincse

2011. április 21. 12:00 - o.n.

Holttestet találnak egy Nemzeti Parkban, és mivel az szövetségi helyszín, az FBI alagsori hullaházába kerül az áldozat. Bőröstül. Bones nem is érti, Booth miért cipelte el őt oda, mit kezdhetne egy egész hullával, akárha gyilkosság áldozata. No, nem is emiatt van rá szükség, hanem mert a kissé zakkant halottkém egy csontdarabot talált az áldozat kezében, amit tisztítási céllal kicsit tönkre is tett, pedig bizonyíték lehet. Bones ideges és elrohan a csonttal a laborba, ahol aztán a radiokarbonos vizsgálat kimutatja, hogy kb. 300 éves. A további vizsgálatok alatt Zack, Angela és Hodgins azzal szórakoznak, hogy próbálják megtippelni kié lehetett. A harmadfokú szifilisz és a csont megtalálási helye, az Assateague-sziget alapján a kalóz a nyerő.

Hodgins szeme felcsillan, ohhó, Feketeszakáll legendás kincses barlangja, sokan kutattak már utána, de ez az első konkrét bizonyíték a létezésére. Booth szerint a kincs utáni vágy gyilkossági indíték is lehet, Hodgins rögtön szeretne részt venni a nyomozásban. Booth szeme is csillogóra vált a kalózok kincsének említésére, Bones meg szokás szerint nem érti, miért vigyorognak, Angela szerint ez olyan fiús hülyeség.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x17 - Koponya a sivatagban

2011. április 19. 10:00 - o.n.

Angela rendes évi szabadságát tölti: 3 hétig nyaral a sivatagban a fotós barátjával, Kirk-kel. Nem valami sok az a szokásos évi három hét, főleg hogy Kirk már napok óta kint van a sivatagban egy fotósorozat kedvéért, ahogy a kiborulás szélén álló Angie és Brennan telefonbeszélgetéséből megtudjuk. Ugyan tapasztalt vezetővel ment el, de a helyi seriff ajtaja elé egy koponyát tettek, Angela egyre jobban aggódik. Brennan otthagy csapot-papot-csontvázat és indul hozzá. Vonzó uticél a sivatag valóban, 45°C árnyékban és még rádiót sem lehet hallgatni a távolságok miatt.

A seriff ezerrel szervezi a Kirk és a vezetője, Dahni utáni kutatást, mert már nagyon fogytán lehet a vizük. A Navajo indián rendfenntartók segítenek, és ígéretet kap egy helikopterre is, csak szűkítsék le a területet. A seriff irodája egyben a megyei hullaház is, az íróasztala alatt egy dobozban figyel a koponya. Angela addig kérleli, amíg megengedi hogy Brennan megvizsgálja. Fehér férfi, a kora pont mint Kirk-é, a halál oka pedig egy jólirányzott tarkólövés, ez egyre aggasztóbb.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x16 - Az eltemetett titok

2011. április 14. 09:00 - o.n.

Na jó, ebben a sorozatban gyakori a rosszul megvilágított áldozat, de ez a mostani mindenen túltesz: egy szennyvízcsatornában fekszik mélyen a város alatt, és leginkább egy adag darálthúsra hasonlít, köszönhetően a sokméteres zuhanásnak és a patkányoknak. Bones, Zack és Booth nem vesztegetik az időt a labirintusszerű járatokban, inkább kötélen ereszkednek le a hullához, ami teljesen biztonságos lenne, ha Zack nem paráztatná be mindhármukat némi fizikai fejtegetéssel a biztonsági kötelek szakítószilárdságáról.

Bones pisztolyt kér, Booth vonakodik, nem is alaptalanul: mikor enged a kérésnek társa néhány jólirányzott lövéssel eléri, hogy a patkányok egymást falják fel, és ne az áldozatot. Érdekes lesz Booth kötelező jelentése arról, hogy miért lőtt a fegyverrel. A csatornában Bones egy őket figyelő sötét alakot vesz észre, rögtön üldözőbe is veszi, de a fickó lámpa nélkül is meglép előle, úgy tűnik hazai pályán menekült, ez érdekes.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x15 - Két titokzatos hulla

2011. április 11. 09:08 - o.n.

Új szinonimát hallottam a „nagyon jó”-ra: pengés; köszi Dia. Szóval ez a rész egyértelműen ilyen volt: határozottan, vitathatatlanul pengés. Indításnak itt van rögtön Brennan, aki az irodájában csetel egy Firstimer34551 fedőnevű illetővel, persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, jő a főnök némi munkával, Brennan gyorsan dönt: vacsorameghívás elfogadva, Doc206 kijelentkezik. A Goodman által hozott eset egy hat éves hulla betoncipőben, 38-as golyónyomokkal a koponyájában. Kivételesen nem kell azonosítani, az FBI szerint James Cugini, a hírhedt maffia-tag holtteste került elő, a csapattól a gyilkosra utaló bizonyítékokat várnak. Brennan-nek különösen tetszik a feladat. Zack letisztítja majd a csontokat, és az antropológusnő „elég lesz reggelre” megjegyzésére Angela és Hodgins már rá is harapnak, faggatni kezdik a netes randiról.

Booth jó érzékkel épp ebben a pillanatban fut be, magához is ragadja menten a kérdezősködés jogát, mi van a hagyományos zsúfolt termen átnézős-szemkontaktusos-hatalmába kerít a varázs módszerrel? Hát az van, hogy Brennan szerint varázslat nem létezik, napersze. Booth elhozta évszázados barátját, Jamie Kenton-t, övé a Cugini-gyilkosság, Bones szerint ők ketten a legjobb FBI-ügynökök a világon, Angela szempillákat rebegtet. Booth azért jött, hogy egy megkínzott és kutyák által széttépett holttesthez vigye Bones-t. Az áldozat fiatal nő, a szemek kinyomása egy két évvel azelőtti esetre utal, ahol a gyanúsított ellen Booth nem tudott közvetlen bizonyítékot szerezni, így megúszta. Hodgins-nak elküldik a kutyák ürülékét, Bones kicsit későbbre teszi át a vacsorát, Booth meg féltékenykedik egy sort, hiába. Az eddig sem egyszerű alapfelállást tovább bonyolítja, hogy útban az étterem felé Brennan-t majdnem fejbe lövik, csak azért ússza meg mert épp lehajol a telefonjáért, elejtette miután a netes pasija hívta a dugóból, szólt hogy késni fog. Főcím.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x14 - Egy kínos ügy

2011. április 07. 09:00 - o.n.

Brennan és Zack egy golfpályán lezuhant magánrepülőgéphez mennek ki. Miközben a golfautón megközelítik a helyszínt, Zack azon szomorkodik, hogy Booth már megint nem dolgozik velük – sorozatban harmadszor. Brennan nem érti mi oka van erre, hiszen Booth szóba sem áll vele, Zack szerint ez olyan pasik közti „nem veszek rólad tudomást, ezzel érzékeltetem, hogy érzékellek” kommunikáció. A repülőnél a biztonsági ember 5 utasról tájékoztatja őket, de pár perces körbenézés után tudósaink máris hatra emelik a gép szénné égett áldozatainak számát. Továbbá egy fehér színű csontdarabot is találnak, egyértelmű, hogy akitől származik nem volt a gépen.

Goodman irodájában gyűlik össze a kis csapat, hogy megkapják az utasítást: magasrangú diplomaták utaztak a gépen, a külügy szeretné tudni, ki volt a titokzatos hatodik utas. A fehér csonton hiába voltak trancsírozásra utaló vágásnyomok, most a politika a gyilkosság elé kerül. Brennan-nek ez nem tetszik, ezért megpróbálja Booth-t belerángatni az ügybe, de hiába, az FBI-nak a golfpályákon nincs hatásköre. Persze Booth rögtön civódni kezd a nővel, ha ennyire hiányzom hívj fel és elviszlek ebédelni, Bones próbálja Zack-re fogni, de ez teljesen reménytelen, nyilvánvaló, hogy Booth csak azért adta be a srácnak ezt a pasi-dolog dumát, hogy ne kelljen vele szóba állnia, főleg ne lelőnie.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x13 - Csontváz a csomagtartóban

2011. április 05. 09:00 - o.n.

Azt hiszem, túl sok Dr. Csont-ot nézek. Tegnap egy zsebkendőbe csavart tejfogat találtam a farmerom zsebében, és elsőre az villant át az agyamon, hogy „gyerek, kora 5 és fél év, saját maga távolította el a mozgó fogat”, és csak ezután jött a „basszus, nálam maradt Flóra kiesett foga, most őrizgethetem egész hétvégén”; na mindegy.

Bones könyvet olvas a munkahelyi kapcsolatok javításáról és nagyon komolyan veszi, ezért beszélgetést kezdeményez az új ügyükről Booth-szal, de persze rögtön ki is derül, hogy nem őszinte érdeklődésből. Mi mindenesetre megtudjuk, miért kerül egy little salvador-i közúti szabálysértéses eset az FBI-hoz: a kocsi Virginiai rendszámú, egy banda állhat a háttérben. A feltételezés rögön bizonyítást nyer: a sofőr tarkóján a környék legrettegettebb bandája, a Mara Muerte tetoválása díszeleg. Bones jelenlétének oka pedig a csomagtartójában furikázott, pokrócba csavart hulla.

Az áldozat nő, nemrég áshatták ki. Mivel a sofőr kezén földnyomok vannak, Brennan spanyol-tudását villogtatva faggatja, de nem ér el vele semmit. A bámészkodók is menten elillannak, amikor tőlük kérdezi, hol a legközelebbi temető. Az járt jól aki a legkorábban elindult, mert amíg Booth a megkopott spanyol-tudásával cukkolja Bones-t, megjelenik egy fekete autó és hőseink máris egy lövöldözés kellős közepén találják magukat. Amíg mindenki a földre veti magát, a korábban megbilincselt sofőr nagy magabiztosan futásnak ered, Booth hiába veszi üldözőbe, kereket old.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

Dr. Csont 1x12 - Szuperhős a sikátorból

2011. április 01. 09:00 - o.n.

Kivételesen a reggeli hírekből értesülhetünk róla, hogy néhány kiskamasz talált egy oszló hullát. Tornacipős-öltönyös Booth a helyszínen, a főnöke sürgeti az ügy megoldását, hiszen már most nagy a sajtófelhajtás. Az áldozat valami fura jelmezben van egy sikátor végében, a kiérkező Brennan és Zack megállapítják, hogy erőteljesen csapódott be oda. Hogy leesett-e vagy ledobták, csak a következő hétre derítik ki, mert Brennan épp egy 9600 éves csontváz nemzetközi vizsgálatában vesz részt. Booth beveti legsármosabb mosolyát (csak a tisztelet jeleként, na persze, haha), hogy előrébb kerüljön a listán, de ez csak akkor sikerül, amikor a laborban a törésekből öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot állapítanak meg.

Hodgins a hulla táskájában rajzos irodalmi műalkotást talál, más néven egy képregényt. Zack nem olvas ilyeneket, pedig Hodgins-szal együtt én is azt hittem. A fogai alapján meg is van az azonosítás: Warren Granger, 17 éves magántanuló srác az áldozat, 2 hónapja tűnt el, Booth és Brennan már indulnak is az anyjához és a nevelőapjához.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment
süti beállítások módosítása