Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 5x03 - Truth Be Told

2016. május 23. 09:00 - AaannnaaA

A készítők ijesztőre fazonírozták az új főcímet: miközben Finch mondja nyugodt hangján a szokásos szöveget, bezavar Greer monológja a Szamaritánus céljához igazítva a mondanivalót...

A részt 2010-ben indítjuk (végre műkszik az időben ugrálás), a CIA-nál John és Kara Stanton kapnak új megbízást számunkra (és hősünk számára is) eddig ismeretlen felettesüktől. A neve Terence Beale, és azért hívatta két kiváló ügynökét, segítsenek kideríteni hogyan eshetett meg, hogy egy egész Stinger-rakéta szállítmány a tálibokhoz vándorolt. A szállítás titkos volt, ki kell deríteniük hol ereszt az a bizonyos lufi. Gyanúsított már van, Brent Tomlinson, ő tudott a szállítmány útjáról és tartalmáról is. Bizonyítani kell, lefizették-e a helyiek az információért, ez esetben ki kell iktatni – a CIA jó híre (is) múlik a dolgon.

1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 5x02 - SNAFU

2016. május 16. 11:00 - AaannnaaA

Szóval, ott hagytuk abba, hogy Finch beindítja a gépet, és… hát igen, gyorsan kiderül: nem úgy működik, ahogy kellene. És akkor finoman fejeztem ki magam. Pedig már két hónap (!) eltelt a leállása óta, ma épp az arcfelismerő rendszerével van probléma. Ebből egész mókás jelenet kerekedik, ugyanis összecseréli hőseink testét a hozzá tartozó arccal (és hanggal). Nincs más megoldás, ki kell kapcsolni, és tovább javítgatni. Meg nem ártana némi extra adag hardvert hozzácsapni, mert háromszáz játékkonzol kevés az üdvösséghez. Plusz kraft nélkül ugyanis nem jönnek a számok. Forrás ezen kiakad – nem a Szamaritánust kell legyőznünk és megmenteni Shaw-t, meg úgy egyáltalán a világot? De persze, csak mindent a maga idejében.

Ja, amúgy Forrás leköltözött a metróba, merthogy a gép segítsége nélkül nincs álcája, ami elég vicces. Mármint ahogy pizsiben flangál (csak sajna aludni nem tud, sok a tennivaló), és átad egy bevásárló listát Haroldnak. Az öreg zavarba jön, fél fülemet rá, hogy tampon is fel van írva… Elindul beszerző körútra; indítási energiaként kap egy jókora seggrepacsit lakótársnőjétől. Na jó, most drámát nézünk, vagy vígjátékot? Mert én percek óta röhögök.

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 5x01 - B.S.O.D.

2016. május 10. 09:00 - AaannnaaA

Gyaníthatóan jövőbe pillantással, Forrás felvételről lejátszott monológjával indítjuk az évadot, melyhez a képi körítés a teljesen szétcsapott főhadiszállás: sehol a metrókocsi, sehol a berendezés, és persze sehol hőseink – szóval baljós a kinézet és a szavak is; pont olyan, mint amit valaki akkor hagy hátra, ha a halálára (eltűnésére) készül. Gyanítom ezzel megalapozzuk a várható végkimenetelt, és azt, hogy a sorozatzáró hogyvoltjának utolsó mondata tükrözi majd a véleményem amit a készítőknek szánok : Fuck 'em all! Ne legyen igazam!

De ne szaladjunk előre, a monológ után visszaváltunk a jelenbe, azaz oda, ahol az előző évadot zártuk – menteni kell a gépet ezerrel.

1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 4x22 - YHWH (évadzáró)

2015. július 07. 15:00 - AaannnaaA

Szerelő egyensúlyoz egy villanyoszlopon, valamiféle elektromos dobozt szerel le és helyez helyette másikat üzembe, miközben a hírek arról szólnak, hogy az ország elektromos rendszere túlterhelődött. Az irodában Harold és Forrás konstatálja, hogy a Szamaritánus vszg bemérhette a Gép helyét, és most megpróbálja elvágni az energia-utánpótlását – mindenesetre a nővel azóta nem beszél, hogy hőseink eljöttek a kórházból.

Ekkor távolról telefoncsörgés hallatszik, méghozzá az egyik fal mögül. Miközben Forrás egy hatalmas kalapáccsal gyorsan nekiugrik, hogy betörje, Főncsi megállapítja, hogy a metróállomás felújításakor befalazhatták a készüléket, ami most csörög. Mikor elérik felveszi a kagylót, de a gép mindössze a nullát ismételgeti (pontosan kilencszer) – ezt vészjelzésként programozta bele, azt jelenti „haldoklik”. Aztán végül csak belök még három számot 3,1,4 (azaz pí), ez ugye a táska kódja (amit nemrég kerítettek, és most üresen áll), nyilván így kér segítséget tőlük. A nő kinyitja a táskát, belehajít egy laptopot meg még valami kütyüt, aztán indul neki a világnak. Főncsi ellenveti, hogy talán elő kellene keríteniük Johnt, hogy segítsen a veszélyes küldetésben, de Forrás nemet int. Némi gondolkodás után a férfi vele tart.

1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 4x21 - Asylum

2015. július 06. 15:00 - AaannnaaA

Negyvenes tanárnéni tart munkába és közben beszél férjével a reggel eseményeiről, mikor hirtelen rájön, hogy nem fog a járműve fékpedálja és hatalmas lendülettel a felüljáró korlátjának csapódik. Ám ez most nem az a jelenet, mikor megjelenik valamely hősünk, és megmenti; váratlan vendégünk ugyanis ezúttal Irányítás. Emberei kiszedik a félájult nőt a kocsijából, aztán hasonló alkatú (holt)testet tesznek a helyére plusz egy detonátort – így a tanárnéni hivatalosan halott, kíváncsi vagyok mire kellhet pont ő Irányításnak.

Kedvenc nyomozópárosunk tetthelyre érkezik, de mielőtt megtekintenék a holttesteket gyors szájkaratét vívnak: Lionel letolja társát amiért nem szólt neki, hogy a világ végére megy pszichopatavadászatra amiben kis híján ott hagyta a fogát, ám John nem felesel, hanem verbálisan a keblére öleli partnerét. Nofene.

1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 4x20 - Terra Incognita

2015. július 03. 15:00 - AaannnaaA

Főcím nélkül, In medias res csapunk a levesbe: lövés hangját halljuk amit kapkodó lélegzet és lassú léptek hangja követ, ám a forrást nem ismerjük meg, mert Főncsire váltunk, aki késő este John autójának hátsó ülésén osztja az észt, ezúttal Medvéről. A morgás tárgya pedig, hogy az eb újabb bőrkötéses díszpéldányú könyvet rágott meg, mire hősünk sztoikusan csak annyit felel, ha főnöke nem vesz ilyesmit, nem lesz mit megrágni. De ha nagyon nyűglődik, majd vesz ő másikat helyette. Hát, az nem lesz olyan egyszerű, jön a riposzt.

Ekkor újabb személy csatlakozik a kis csapathoz, méghozzá Carter, helló! Eszerint ma múltban mozizunk. Nyomozónőnk innivalót hozott a megfigyelőcsapat tagjainak, akik egy HR-közeli tagot hesszelnek; Harold viszont nem szándékozik maradni, lévén meg kell sétáltatni és etetni újdonsült társát – ezek szerint nem sokkal Medve érkezése utánra tértünk vissza az időben.

1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 4x19 - Search and Destroy

2015. július 02. 15:00 - AaannnaaA

Hőseink kihalt raktárhelyiségben vitatkoznak kora reggel; John azért hívta ide főnökét, hogy megtanítsa végre fegyverrel bánni, míg ő határozottan tiltakozik: nem, nem, nem és nem. Oké, kontráz Reese, én sem leszek mindig ott, hogy a segítségére legyek! Nos, az már úgyis a vég lesz, szóval tök mindegy, tudok-e akkor és ott visszalőni. Valahol igaza van, de rossz a nézőpontja – mondom én, ám Finch makacsul ragaszkodik az elképzeléséhez.

A vitát az egyik falon függő telefonkészülék csörgése szakítja félbe – szám érkezett. Mi pedig átváltunk a célszemély lakásába, hogy ott folytassuk a mozizást: a neve Sulaiman Khan, és épp vehemensen húzza a lóbőrt, csörgő telefon ide vagy oda. Végül beosztottja trappol a lakásába, és rázza fel azzal, hogy azonnal kapcsolja be a tévét, vészhelyzet van. Hogy pontosan micsoda? Nos, a cége összes mail-jét meghekkelték, minden üzleti titok kikerült a netre, róla pedig kiderült, hogy sikkantott a cégétől. Hát, jó reggelt!

1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 4x18 - Skip

2015. július 01. 15:00 - AaannnaaA

Késő este illegális (?) játékteremben John nyeri magát hülyére, miközben megfigyeli a legújabb célszemélyt. A nőt Frankie Wellsnek hívják (helló, Lagertha), a mai az első napja, rendkívül csinos és kb. ennyit lehet róla tudni. Ja, meg hogy egy floridai kisvárosban született. Hát, ez édeskevés. Percekkel később a nő véletlenül leönti pezsgővel a főnökét, és ezzel megszakad rövid életű játékbarlangos karrierje. A férfi annyira durván taszigálja ki a teremből, hogy John konstatálja, megtalálták az elkövetőjüket. Akiről azon kívül, hogy Ray-nek hívják, szintén nem lehet tudni semmit. De most nem ez a lényeg, meg kell menteni a célszemélyt, ezért hősünk vehemensen utánuk trappol.

Nem kis meglepetésére a szomszédos helyiségben Frankie épp határozott ütésekkel ártalmatlanítja főnökét, és a megjelenő Johnnak is nekiesik. Egész ügyesen verekszik, közel sem egy törékeny szőke, az biztos. Végül hősünk fegyvert ránt, ám ekkor berontanak a terem biztonsági őrei, így Frankie további magyarázat nélkül egyszerűen eloldalog; John pedig kínosan feszengve marad hátra, lévén a nő lenyúlta a jelvényét, így még igazolni sem tudja a fegyverhasználatot. De legalább a mobilját elejtette.

1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 4x17 - Karma

2015. június 30. 15:00 - AaannnaaA

Múltba pillantással kezdünk: 2010-ben járunk, nyilván nem sokkal a komp felrobbanása után, hiszen Főncsi tolókocsiban ül. Késő este gurul az utcán morcos hangulatban, majd letér egy sikátorba, hogy így közelítse meg az irodát. Igen, a régi irodát látjuk viszont, nekem rögtön összeugrik a gyomrom a látványtól. A szokásos „táblára” ezúttal Alicia Corwin fényképe kerül ki – emlékszünk ugye a kormány alkalmazottjára (és hányatott sorsára). Az irodában nincs tonnányi számítógép, csak egy, ennek segítségével hívja Harold Aliciát annak mobilján, hogy eltorzított hangon megfenyegesse, amiért megölte Nathan Ingram-et. A beszélgetés rövid de annál ijesztőbb, számomra pláne, hiszen a végén Főncsi, a fegyverek nagy ellensége egy saját készítésű bombát vesz a kezébe. Nem tudom mit akar vele, de nem sok jót tippelek.

A nőre mindenesetre rendesen ráhozta a frászt, hívja is feletteseit a hírrel, miszerint megfenyegették. Harold hallgatja a telefonbeszélgetést, és jegyzetel – nyilván, hogy többet tudjon azokról, akik ezt tették a barátjával, és vele. Ekkor a gép új számot ad ki, méghozzá az övét, ezúttal Harold Martin néven, ám ügyet sem vet rá. Ööö, nem úgy volt, hogy megjátszotta a saját halálát, még a szerettei előtt is? Plusz a kormány nem is tudott az ő tevékenységéről, ezért volt Nathan a cég arca?

1_1.jpg

Tovább
komment

A célszemély (Person of Interest) 4x16 - Blunt

2015. június 29. 15:00 - AaannnaaA

Ma minden kertelés nélkül a lovak közé csapunk: John már készültségben, figyeli az új célszemélyt, aki egyetemista, és a Harper Rose nevet viseli. Csak halkan kérdem, ha suli, miért nem Finch van itt? Vendégoktatóként, vagy bármi. Na mindegy. Harold megjegyzi, hogy Harper körül van némi furcsaság kezdve azzal, hogy a gép az egyetemi azonosítóját adta meg (vaj’h miért?), illetve, hogy saját szobát kérvényezett magának – talán baja volt korábbi lakótársával. A tények sorolásának az vet véget, hogy John felfigyel rá: a lány táskát cserél az udvaron valakivel. Hősünknek ez felkelti a gyanúját, és nekiindul, hogy kövesse bármerre megy az egyetem épületében. Közben Főncsinek akad némi bosszankodni valója, Medve ugyanis nemes egyszerűséggel megrágja a méregdrága cipőjét. Nagyon hangosan röhögök.

John folyosókon át követi Harpert, mikor egyszercsak rájön, hogy a női koleszban grasszál – kínos vigyorral fúj hátraarcot, de szerencsére látja hova tart a lány, és oda kevésbé feltűnő, ha követi: ez már a férfi részleg, úgy néz ki a pasijához jött. Csak a tag (Trey) szobájának ajtajában váltanak pár szót, Harper vállalja, hogy elmegy helyette dolgozni, mert a srácnak kis pihenőre van szüksége. Főncsi sorolja a tudnivalókat: Treynek hosszú a bűnlajstroma, aminek visszatérő eleme a fű (nem, nem az, ami a kertben nő, hanem amit búfelejtés és egyéb célból szívnak az érdeklődők). Most már értem a srác szobájából kilibbenő füstöt…

1.jpg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása