Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Az elnök emberei 7x13 - Lendületben

2007. április 04. 00:55 - sixx

A múlt heti atomreaktoros hepaj után senki nem csodálkozik azon, hogy Santos esélyei megnőnek a végső győzelemre: szinte minden államban előretör, és ettől úgy szaladgálnak a stábtagok, mint pók a falon, felkeltenek mindenkit a szállodában, pezsgőznek, ölelkeznek, és Josh és Donna esetében végre valahára elcsattan az első csók is, ami után egy heves dugás következne, ha Santos nem pont ekkor lépne be a szobába, goddammit.

Vinickék tábora ennek éppen az ellenkezőjét mutatja, mindenki kétségbe van esve, jaj most mi lesz, ráadásul az elnökjelölt meg is van fázva, aminek Josh nagyon megörül később. A kazah helyzet fokozódik, az ENSZ beszart és nem küld senkit segíteni, pedig mind az oroszok, mind a kínaiak megindulnak, világégés képe sejlik fel előttünk, de Jed Bartlet úgyis kitalál valamit. Ki hát, menjünk mi, amerikaiak, a világ rendőrei, és üljünk be a két atomhatalom közé védőpajzsnak.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x12 - Nukleáris baleset

2007. március 28. 12:30 - sixx

Az Elnök embereire egy-két alkalomtól eltekintve soha nem volt jellemző a cliffhangeres befejezés, de  az előző epizód pont ilyenre sikeredett, és a folytatást látva van egy olyan érzésem, hogy a 11. epizód csak arra kellett, hogy ezt felvezesse. Nukleáris katasztrófa fenyeget, Kalifornia végveszélyben, jaj most mi lesz? Mi lenne, hívjuk az elnököt, oszt majd ő megoldja. CJ tájékoztat, leolvadhat a mag, mert mittudomén, nagyon szar a helyzet, na.

Miközben Santos és Santosné fiataloknak tart kampánybeszédet és mond vicceseket, Josh és Donna is tájékozódik a fenyegető veszélyről, és az ország másik végében megszólal Bruno telefonja is, azaz mindenki képben van. Vinick majd összeszarja magát, hiszen a San Andreo-i erőművet ő vitte át a megfelelő bizottságoknál, "nyomást gyakorolt" ahol kellett, nesze neked politika.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x11 - Valami bűzlik

2007. március 21. 15:07 - sixx

Nem volt az rossz epizód, csak éppen semmivel sem volt jobb, vagy másabb, mint az eddigiek, nem emelkedett ki egyetlen jelenet sem a többi közül, akár fillernek is nevezhetnénk, de nem tesszük, mert szeretjük a sorozatot.

CJ-nek baja van, nem is kicsi, hiszen egyrészt Kína és az oroszok éppen egymás torkának esnének, másrészt Szudánban a nemzetközi békefenntartókra vadásznak a gerillák és ölik saját népüket halálra, ráadásul az elnök veje állítólag dugja a babysittert. Az első két dolgot Kate Harper és nemzetközi közvetítők bevonásával, illetve valami fenyegetés bevetésével még meg is lehetne oldani, a másik azonban kényes téma, hát persze, hogy Will Baileynek kell kinyomoznia. Mert ő annyira tapintatos és ügyes, hogy ihaj. Nem mintha CJ és a francia nagykövet tárgyalása oly sikeresen sült volna el, sőt.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x10 - Csapatmunka

2007. március 14. 04:08 - sixx

Alelnöki vitára készül (feltehetően) mindkét tábor, mi persze Santosékat, a jó demokratákat követjük nyomon, és kapunk egy nagy adag "de jó színész volt ez a John Spencer" jelenetet, a pali ahogy a bizonytalan Leot hozza a vitára való felkészülés alatt, no meg a magában vívódó, pályafutásának végét érző, idős politikust, az valami félelmetes. Josh és Lou attól tart, hogy Sullivan feltörli Leoval a padlót, valahol jogosan.

A sajtó tudomást szerez Leo meglehetősen aggasztó teljesítményéről, Josh kiborul kissé, de én valahogy már ekkor is sejtettem, hogy túl egyszerű ez így, szándékos kiszivárogtatás-szaga van. (GyF beszéd, valaki?) A republikánusok persze örülnek a hírnek, de Sullivant nem érdeklik a pletykák, "mindent bele Leo ellen" ez a heti szlogen.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x09

2007. március 07. 01:11 - sixx

A hetedik évad első olyan epizódja volt ez, amit akár Sorkin is írhatott volna - ha nem lett volna egyértelmű már az első perctől kezdve, hogy az esküvő csúszni fog a kazah balhé miatt. De ne fanyalogjunk, mert valóban jól sikerült, klasszikus TWW rész volt ez, olyan, ami után az ember azonnal nézni akarja a következőt, és ez a lényeg.

A címből kitalálható egyik szál az esküvő, illetve annak csúszása, mindenki készül, Will Bailey persona non grata a két héttel ezelőtti ara ríkató tevékenység miatt, de Kate Harper meghívja a buliba - valami lesz közöttük, ez nyilvánvaló. Itt jegyezném meg, hogy Mary McCormack fekete estélyiben akármelyik sorozatban megjelenhetne egy kicsit, nagyon örülnék neki.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x08 - Döntő fejlemény

2007. február 28. 01:51 - sixx

Furcsa volt ez az epizód, főleg azért, mert a főszál kiszámítható volt és kissé unalmas, de Toby és Josh közös jelenetei ezt valamelyest ellensúlyozták, és akkor még nem is beszéltünk az esküvőszervezővé előlépett Will Bailey ámokfutásáról, vagy az egyre központibb szerepet játszó orosz-kínai-kazah konfliktusról.

A lekutyázott főszál arról szól, hogy a vita után négy pontot nyerő, és ezért elégedett Santos stáb próbálna utánamenni a fekete szavazatoknak, és leszerveznek egy vidéki haknit valami templomban, de persze szar kerül a palacsintába, mert egy latino származású rendőr lelő egy fekete kölyköt, aki éppen autót lop, műanyag fegyverrel ugyan, de csak ellopta, kurvaélet.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x07 - A vita

2007. február 21. 01:00 - sixx

Minden idők legrövidebb hogyvoltja következik: Arnold Vinick republikánus és Matthew Santos demokrata elnökjelölt nyilvános tévévitáját láthattuk 50 percben (ha nem vágta meg az RTL), kiváló színészek egy formabontó epizódban, hiszen ez annak idején élőben ment. Nincs értelme a vitatémákat boncolgatni, nálam Santos kicsivel jobban jött ki a dologból, de Vinick nagy zsivány. Találkozuk jövő héten.

komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x06 - Kényes téma

2007. február 14. 00:30 - sixx

A jó öreg abortusz téma köszön vissza az epizódban, illetve Toby kirúgásának utóélete - azaz annak komplett hiánya, no comment, mondja a Fehér Ház, oszt jónapot. Josh és Donna ismét összetalálkozik, és persze veszekednek egy kicsit, remélem később majd lesz módjuk levezetni a szexuális feszültséget, mondjuk egymáson.

A két elnökjelölt stábja nem tud megegyezni a vita/viták időpontjáról, Josh kissé ideges miatta, Santos nem különben, Bruno meg csak vigyorog azzal az önelégült képével, nem tett jót Ron Silvernek a jólét, olyan kalácsfeje van, hogy ihaj. Az angol címben említett vacsora (The Al Smith Dinner) egy katolikus dzsembori, ahol illik megjelenni, meg egyébként is, lehet szavazatokat gyűjteni a bigott oldaltól, miért is ne. Vinnick és Santos egymástól x kilométerre jut ugyanarra a következtetésre: majd az alelnökjelölt elmegy.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x05 - Beismerő vallomás

2007. február 07. 01:10 - sixx

Nem sok kérdést hagy fent a levegőben a magyar cím, de mondjuk nincs is mit: Toby tette, oszt jónapot. Ezt az epizódot az eredeti sugárzás alatt is leesett állal néztem, a Toby Zieglert alakító Richard Schiff igazán megérdemelt volna érte legalább egy Emmyt, mert valami félelmetesen jó volt végig.

Ott folytatjuk tehát, ahol abbahagytuk: Toby bevallja CJ-nek, aki azonnal Babish irodáját hívja, és nem tudja pontosan, hogy sírjon-e vagy ököllel essen a liberális eszmék lánglelkű mártírjának. A jelenet igazi feszültségét a zene és háttérzajok teljes hiánya adja, tökéletes csendben ülnek egymás mellett, mi pedig mire észrevesszük magunkat, már a kanapéról is majd lecsúszunk, miközben a talpunk is ökölbe szorul. A hogyvolt ezúttal nem időrendben, hanem szálanként jön, tessék kibírni.

Tovább
komment

Hogy volt: Az elnök emberei 7x04 - Beteljesült jóslat

2007. január 31. 01:07 - sixx

Kérem szépen ebben a részben derült ki az, hogy jó írók ekkora szereposztásnak is tudnak megfelelő forgatókönyvet prezentálni, a Vinnick kampány nyúlfaknyi jelenlétén kívül mindenki megkapja a maga öt percét, nagyon erős, és persze az utolsó jelenet miatt meglehetősen ütős kis epizódot kaptunk. Két főszál és azokon belül számos mellékszál fut párhuzamosan, melyek szépen összeérnek a harmadik felvonásra, Toby, Toby, micsináltál?

A Santos kampány próbál az "üzenetre" fókuszálni, ezen a héten az oktatás a központi téma, ezzel lehet választást nyerni, és ezen lehet nagyot bukni is, így nem csoda, hogy Josh megint hiperaktív módba vált, amikor Santos egy teremtés kontra evolúciós kérdésre kissé félreérthető választ ad. Persze nem Santos lenne, ha egy huszárvágással nem tenné jóvá az elszólást (?): egy rögtönzött szülői értekezleten kifejti, hogy az evolúció tényeken alapul, így azt kell oktatni az iskolában, míg a teremtés a hiten, aminek semmi keresnivalója nincs errefelé - egyetértünk vele, a Föld nem 6000 éves, és kész. A végére még arra is van lehetősége, hogy odavágjon egyet Vinnicknek: tessék őt is megkérdezni, hogy mit gondol a dologról (ez a bigott vallásos réteget is tömörítő republikánusok számára nem jön jól).

Tovább
komment
süti beállítások módosítása