Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Angel 2x12 – Véres pénz

2008. november 04. 14:00 - foxglove (törölt)

Angel és a többiek még mindig külön utakat járnak. Jobb, ha szoktatjuk magunkat a gondolathoz, mert ez a felállás jó darabig nem fog változni. Lássuk, ki mivel tölti az idejét. Wes és Gunn például Rizikóznak, Cordy lakásán. Ez nem túl izgalmas. Mind a hárman egyetértenek abban, hogy felesleges várniuk Angel hívását (bocsánat, az új szabály az, hogy az A betűs szót nem szabad kiejteni), így megpróbálnak a saját lábukra állni. Wes és Gunn lelkesen tervezni kezdik az új névjegykártyát és az új cégmottót, és észre sem veszik, hogy Cordynak látomást kap. Végre nem egy nagy, zöld démon, hanem egy kétfejű, tűzokádó démon ellen kell harcolni, bár látni ugyan semmit nem fogunk már ebből.

Angel esti programja pedig abból áll, hogy az utcán, sétálgatás közben nekimegy egy szőke lánynak. Helyesbítek: fiatal, szőke, kékszemű lánynak. Azt hiszem, ennél többet nem is kell mondani, Angel ízlése elég kiszámítható tud lenni. A lánynak egyébként komoly előtörténete van a Buffyverse-ben. Először a Buffy 2x07-ben szerepelt, mint Chanterelle, aztán a 3x01-ben, már Lily néven. Utóbbi epizódban, Buffy Anne Summers tiszteletére vette fel az Anne nevet, és onnantól kezdve szerencsére már végig ezen a néven fut, így most is. Anne egy fiatalokat segítő jótékonysági központban dolgozik (szintén Buffy hatására), éppen oda szállít egy doboznyi adományt. Angel ügyetlen, irulós-pirulós beszélgetésbe elegyedik vele, aztán mindenki megy a saját dolgára. Eddig ez semmivel sem tűnik izgalmasabbnak a Rizikónál, de azért nem is ilyen egyszerű a helyzet.

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x11 – Átértékelés

2008. október 21. 14:00 - foxglove (törölt)

Az előző rész végén Angelnek 1 másodperc alatt sikerült elérnie azt, ami például Housenak majdnem fél évadon keresztül tartott: kirúgta a csapatát. Cordy, Wes és Gunn mehetnek hárman háromfelé. Angel ezalatt mindenféle mély dolgokat csinál, például elégeti a Darla-szkeccseit, és az alagsorban edz. Bokszol, fekvőtámaszokat nyom, és közben monológokat mond. Mivel a közönsége eltávozott, leginkább saját magának. Érdekes. Szóval, a lényeg az, hogy valamire készül, de nagyon.

Hollandék borospincéjében hullák egymás hegyén-hátán, Darla és Dru vacsorájának maradványai. A rakás legalján Lindsey fekszik. Egyszer csak felpattannak a szemei. Csak nem…? Csak nem vámpírrá tették? Nem. (Fenébe.) Lindsey nagyon is élő. Egy rendőr azt tanácsolja neki, hogy vizsgáltassa meg a sérüléseit, de Lindsey egyre csak azt ismételgeti színpadiasan fájdalmas, értetlen hangon, hogy csak őt hagyták egyedül életben. Ó, miért?! Közben a helyszínelők egyike bejelenti, hogy találtak még egy túlélőt. Hogy az a.... Ennyit a különlegességről. Ráadásul pont Lilah az. Lindsey reakciója leírhatatlan.

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x10 – Családi összejövetel

2008. október 14. 11:00 - foxglove (törölt)

Az előző rész végéhez képest pár órával később járunk időben, Angel testileg-lelkileg még mindig a történtek hatása alatt van. Lelkizésre szerencsére nincs idő, mert az átváltoztatás ugyan megtörtént, és Darla technikai értelemben véve halott, de a „feltámadásig” még van pár óra. Angel keres magának egy szimpatikus karót, és elindul megkeresni Darlát, elszántabban, mint valaha.

Mivel a W&H épületébe vámpíroknak még mindig tilos a bejárás, az első útja Lindsey lakásához vezet. A lakás azonban töküres, se Lindsey, se Darla, se bútorok. Csak Lindsey ingatlanügynöke árválkodik ott egymagában. Angel szeretné megtudni, mi Lindsey új címe, egy közös barátjukra hivatkozva, akinek sürgős orvosi ellátásra van szüksége. A nőnek csak a W&H címét hagyták meg, ellenben a „közös barát” kifejezést hallva beugrik neki, hogy biztosan Lindsey kuzinja, a bájos, bár kicsit furcsa angol nő az a bizonyos barát. Aki terhes. És a csillagok alatt szeretné világra hozni a babáját. Ez csakis Drusilla lehet, a kulcsszó a furcsa.

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x09 – A próbatétel

2008. október 07. 14:00 - foxglove (törölt)

Az előző részekben Darla felváltva felbukkant és eltűnt, Angel pedig felváltva tervezte a megölését és a megmentését. Legutóbb Darla azt kérte tőle, hogy változtassa át, de Angel újdonsült morális elveivel ez már nem igazán egyeztethető össze. Ráadásul a Wolfram és Hart is keresi a nőt, és Angel igyekezete ellenére ők találják meg először. Lindsey a W&H irodába viszi Darlát, Hollandnak van némi mondanivalója számára, és akármi is legyen az, Darla nagyon nem örül neki. Angel és Gunn már csak egy üres, különösen lepattant motelszobát találnak, aminek nemhogy szép kilátása sincs, de az is csoda, hogy nem kóricálnak benne patkányok szabadon. Darlának nyomós oka kellett, hogy legyen, amiért ezt a helyet választotta. Angelnek erről eszébe jut valami….

…1765-ből. Franciaországban vagyunk, Darla és Angel egy Holtz nevű, különösen elvetemült vámpírvadász elől menekülve egy bűzös istállóban éjszakáznak. Angel azon tűnődik, hogy lehetséges az, hogy tudomást szerzett róluk. Nos, talán nem kellett volna a legdrágább fogadókban megszállni és megenni az inasokat, mondja Darla elnéző, „ezt a fiút sem az eszéért szeretem” mosollyal. Témánál vagyunk, Darla incselkedő hangulatban van, csakhogy egy bedobott, égő fáklya elrontja a hangulatot.

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x08 – Rahmon ládája

2008. október 01. 15:00 - foxglove (törölt)

Éjszaka van, egy rendőrőrsön vagyunk. Két zsaru a kihallgató-szoba előtt tanakodik. Az egyik szerint a gyanúsított játszik velük, a másik szerint mentális problémái vannak. A leírás alapján akár Angel is lehetne a fickó, de nem ő az, hanem Wesley, aki tényleg elég zavarodottnak tűnik. Valami szörnyűség történt az elmúlt órákban, aminek a következménye egy fej nélküli hulla és egy súlyosan sérült nő. És az egésznek Angelhez van köze, legalábbis a bejátszás, amin a vámpír éppen egy szőke nő nyakába harap, ezt sugallja.

Pár órával ezelőtt. Wesley próbálja feldolgozni a látványt, amit Cordelia új frizurája okoz. (Túl. Sok. Tupír.) Valahogy mégis sikerül kicsikarnia magából egy bókot, amit Cordy vegyes érzelmekkel fogad: először is az ominózus hajvágás 10 napja történt. Másrész, elég nehéz megbocsátania, hogy Wesley Virginia révén bejáratos lett a hollywoodi körökbe, főleg, hogy most is éppen egy premierre készül, talpig díszben. Wesley kiengeszteli a lányt egy tiszteletjeggyel. Angelnek más dolga akad, és kivételesen nem a Darla miatti búslakodás, hanem Gunn-nak viszonoz egy szívességet éppen.

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x07 – Darla

2008. szeptember 24. 16:00 - foxglove (törölt)

Angel a sötét szobában ül és rajzolgat, amivel önmagában még nem is lenne probléma, csakhogy Darla portréját rajzolgatja. Wesley aggódva megkérdezi, hogy nem szeretne-e valamiről beszélgetni, esetleg. Nem. Hát jó. Pedig kéne, a szobát már teljesen beborítják a Darla szkeccsek. Lindsey közben hasonlóan elborult állapotban találja Darlát, a létező összes tárgyat összetörte már maga körül, és most véres kézzel kuporog egy sarokban, katatón állapotban. Lindsey-nek lelkiismeret-furdalása van Darla miatt. Darlának szintén lelkiismeret-furdalása van, csakhogy ez neki új, tekintve, hogy pár száz évig nem is volt lelke.

Mialatt Lindsey ápolgatja Darla testi-lelki sebeit, a nő álmodozva megkérdezi tőle, hogy van-e barátnője. Nincs. Ó. És pasija? Az sincs. (Darla kicsit készen van.) Darlának erről eszébe jut, hogy milyen jó kis páros voltak ők régen Angelussal, csak azóta megváltozott a helyzet. Most már ellenségek vagytok? – kérdezi Lindsey. „Rosszabb” – feleli Darla kacarászva – „Lelki társak.”

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x06 – Angel köpenyében

2008. szeptember 23. 09:00 - foxglove (törölt)

Wesley a szokásosnál is jobb formában, vagy rosszabban, kinek mi tetszik. Az ő esetében ez azt jelenti, hogy minden lehetséges alkalmat megragad, hogy elessen valamiben, vagy felborítson valamit, és sajnos egy leendő ügyfél éppen szemtanúja a szerencsétlenkedéseinek. El is megy a kedve rögtön, hogy alkalmazza Angelt. Angel ezalatt a Wolfram és Hartba készül betörni. Megint. Kicsit begőzölt Darla miatt. A legutóbbi, Lindsey-féle betöréshez képest a terv egy hangyányit egyszerűsödött: nagyon gyorsan kell szaladni a vámpírdetektorok elől. Gunn, Cordelia, és Wesley a Wolfram és Hart liftjében megvitatják, hogy Angelnek sürgősen segítségre van szüksége.

Angel először Lorne-nál próbálkozik, de Lorne sajnálattal megállapítja, hogy ez meghaladja az ő képességeit. Ügyes, nagyon ügyes próbálkozás, hogy ne kelljen Angelt énekelni hallania. Viszont ajánl egy szakembert, egy T’ish Magev nevű bölcset, főállású csakra-és lélekgyógyítót. Angel démonpszichológushoz megy!

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x05 – Drága fiúm

2008. szeptember 10. 15:00 - foxglove (törölt)

Angel ébren van, és ez újabban már igazi eseményszámba megy. Igaz, nem sokáig bírja, ahogy leül, vissza is alszik, pontosabban ismét hagyja magát szexuálisan inzultálni Darlától. Sok mindenről nem maradt le, Cordy és Wes éppen lokalizálják az esedékes látomás helyszínét. Most éppen egy vallási háborút vívó szerzetes-démon csapattal(!!) kell szembeszállniuk (jobb sarokban: pirosköpenyes démonok, bal sarokban: feketeköpenyes démonok). Angel harcmodorként azt választja, hogy kinéz egy pirosköpenyest, és azt püföli ütemesen, amíg a többiek szorgosan végzik a piszkos munkát. Cordy mentegetőzik Gunn előtt, izé, Angel mostanában elég rosszul alszik.

Angel a harc után holdkórosan sétálgat az utcákon, amikor a forgatagban egy vörösruhás szőke nő sétál el mellette. Darla.

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x04 – Az érinthetetlen

2008. szeptember 09. 14:00 - foxglove (törölt)

Kellett emlegetnem Stephen Kinget 2 résszel ezelőtt, mert ennek az epizódnak a főszereplője egy frusztrált, vörös hajú lány, aki telekinetikus erővel rendelkezik. Angel Hotel. Angel támolyog le, a Darla-álmoknak köszönhetően meglehetősen pilledten. Wesley gyanakodva méregeti Angelt, és az álmairól kérdezi, de mielőtt válaszolhatna, jön Cordy aktuális látomás-rohama. Paraméterek: fiatal lány. Sikátor. Begerjedt fickók.

Angel késve érkezik, már folyik a helyszínelés. „Na, mit tudunk eddig?” lép oda a közeghez. A rendőr kicsit zavarban van, de Angel tapasztalt, fásult nyomozó-előadásmódja kellően meggyőző ahhoz, hogy beszámoljon a részletekről. Lány sehol, csak néhány fickó holtteste, akiket egy szemetes konténer préselt halálra. Nem egyszerűen rájuk esett, hanem úgy tűnik, hogy valaki oldalról nekik lökte. Angel megy vért szaglászni, és hogy szegény rendőr zavara teljes legyen, az igazi nyomozó lép oda hozzá: „Na, mit tudunk eddig?

Tovább
Címkék: angel
komment

Angel 2x03 – Az első benyomás

2008. szeptember 03. 11:30 - foxglove (törölt)

A démon karaoke-bárban vagyunk, sajnos éppen lemaradtunk Angel előadásáról, pedig 2 dalt is elénekelt. Lorne a ’szándék a fontos’-stílusban dícsérgeti Angelt, aki egészen bele is pirul a bókokba. Lorne homályos jóslatot ad az összetört szívekről, aztán rázendít egy érzelmes, romantikus dalra. Angel körbekémlel a bárban, és meg is találja a partnerét. Darlát. Lassúzás közben Angel lágyan Darla fülébe susogja, hogy azért fura ez az egész, hiszen megölte. Darla kedvesen megnyugtatja, hogy ő már túllépett ezen. Csók. A teremből közben Lorne kivételével mindenki eltűnt, ami azért van, mert ez egy álom volt. Angel ziláltan ébred a saját a szobájában, egyedül.

Ex-Hyperion Hotel, most már Angel Nyomozóiroda. Cordy és Wesley berendezkedni próbálnak. Gunn lép be, idegesen, és Angelt keresi. Angel viszont éppen alszik, és éppen Darláról álmodik, mint tudjuk. A következő vendég David Nabbit, lila palástban és műkarddal a kezében. Jaj. Valaki írja már ki szegényt. Angel végre felébred, David pedig ünnepélyesen bejelenti neki, hogy készen áll, hogy megvívjon a jó ügyért, csak mondja, mire van szüksége. Pénzügyi tanácsra, feleli Angel. David csalódottan ajánl neki néhány hasznos tippet, Angel persze minderre értetlenül mereszti a szemeit, Cordelia viszont egészen felizgul tőlük.

Tovább
Címkék: angel
komment
süti beállítások módosítása