Beékelődve a VV posztok hömpölygésébe, jelentkezünk egy újabb Indys kalanddal, lesz benne kaland + dal. Több szempontból is különleges epizódhoz érkeztünk: egyrészt ugyebár félig-meddig hazai vizekre evezünk, hiszen a mostani események a mesés Erdélyben játszódnak. Másrészt ez volt az eredeti sugárzás szerint a 2. évad záró része, a 2x22, mivel azonban a sorit még a 2x18 után elkaszálták, ezt az epizódot már nem adta le az ABC. Ennek ellenére öreg Indys bookend készült hozzá, eszerint New Yorkban kezdünk a Staten Islanden, 1993 októberében, ráadásul Halloweenkor. Úgyhogy írás előtt még gyorsan meghallgatom a boldog emlékezetű egyetemi éveim alatt rongyosra játszott hasoncímű mettálszongot a Helloween zenekartól és erre biztatok minden kedves olvasót.

Miután egyetértettünk abban, hogy ez még mindig faszán szól, nézzük meg, hogyan próbál Staten Island fiatalsága csokihoz jutni a jeles ünnepen. Három barát érkezik töknek, Drakulának és farkasembernek öltözve Jones professzor házához és azon problémáznak, bemenjenek-e, mert az öreg tavaly is rohadt almát adott nekik csoki helyett. Végül mégis bekopognak, gyertek be!, hallatszik egy reszelős hang a házból. A lépcső tetején fehér lepedős alak imbolyog, de a felvilágosult gyerekek így is felismerik Mr. Jonest. Szóval nem hisztek a szellemekben?, kérdezi némileg csalódottan öreg Indy, miközben lefejti magáról a leplet. Én sem hittem bennük az első világháborúig, folytatja, és ezzel az átvezetéssel bele is kezd az aktuális történetbe.

Az eredeti sugárzásban ez volt a 2x17, öreg Indys bookend viszont ennek ellenére nem készült hozzá, ejnye már na. A címnek megfelelően Isztambulban kezdünk, ismerős alak lép be a Balkán Hírügynökség épületébe, de hiszen ez Harry Pearce a Spooksból, ami az egyik legmenőbb sori evör! Itt azonban most egy Stefan nevű ügynököt alakít, és az egyik szobában rátalál Indy barátunkra, aki továbbra is kémként tevékenykedik és most éppen Nils Anderson svéd újságíró szerepét játssza. (Felkészül Nils Holgersson és Hans Christian Andersen.) Valami titokzatos iratokról beszélgetnek meg egy bizonyos Kemal pasáról, egyelőre egy szót sem értek az egészből, de később majd biztos minden kiderül. Szó esik még egy bizonyos Mollyról, akit Indy nem akar belekeverni ebbe az egészbe, ahá, újabb szerelmi szál van kibontakozóban.

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a pártállam végül bedarálta az Indexet is, kedvenc blogunk ennek következtében nyilván szintén ki fog múlni. A posztolók leléptek, én is sokáig gondolkoztam, mit tegyek, végül arra jutottam, hogy ezt a sorozatot még végigviszem, aztán valszeg más fórumon folytatom munkásságomat. Addig is nézzük Indy barátunk újabb kalandját!

Amint azt a múltkori posztban jeleztem, ez az epizód nem volt része az eredeti sugárzásnak, sőt pár évvel később forgatták csak le. Így került rá a DVD kiadásra párban az előző, Hemingway-es résszel és emiatt öreg Indys bookend sincs hozzá. Az összekötő átvezetésből megtudjuk, hogy a lábadozó Indyt egy Sofia nevű nővér kíséretében elküldték Velencébe új feladatért. Szent Márk tér, gondolák, romantika stb., nem csoda, ha ilyen hangulatban az első új feladat Indy számára Sofia nővér elcsábítása rögtön érkezés után a helyi kórházban (ospedale), ami természetesen könnyen kivitelezhetőnek bizonyul. A sikeres akciót követően Indy az egyik múzeumban találkozik a helyi titkosügynök parancsnokkal, aki nagyon elégedett Indy eddigi katonai- és kémtevékenységével és megbízza egy új feladattal: Marokkóban kell a németek felforgató tevékenységét megakadályoznia.

A NER undorító csápjai tekeregnek Index anyánk habteste körül, ezért komoly aggodalommal bocsátjuk útjára Indy barátunk újabb kalandjáról szóló posztunkat, és csak abban bízunk, hogy kedvenc portálunk végül mégsem jut az Origo sorsára. Az eredeti sugárzásban ez volt a 2x10 epizód, ami 1918 júniusában játszódott, a DVD-re vágott verzióban viszont az évszámot átírták 1917-re, hogy ily módon Lucas mester tartani tudja a lineáris idővonalat. A chapter második része ugyanis 1917 novemberében fog játszódni Marokkóban. New Jersey-ben kezdünk, a helyi Ósan parkolója majdnem teljesen megtelt, szinte lehetetlen szabad helyet találni. Pedig ezzel próbálkozik két kocsi, keringenek a sorok között és ahogy az ilyenkor lenni szokott, egyszerre veszik észre ugyanazt a szabad parkolóhelyet. Amíg azon vitatkoznak, ki vette észre előbb, öreg Indy átsuhan köztük és öreg Plymouth szedánjával beáll az üres helyre. A csávók persze egyből rátámadnak, mit képzel, stb, de az öreg lenyugtatja őket egy világháborús történettel.

Indy tehát letörten poroszkál, pár óra múltán azonban utoléri egy ismerős teve, rajta egy ismerős csadorba burkolt ismerős hangú nővel. Maya az természetesen, hát Maya maga hogy tudott megszabadulni a beduinoktól?, kérdezi Indy. Maya nem tér ki a részletekre, a lényeg, hogy visszaszerezte Indy tőrét, de nem ölte meg a beduinokat, csak altatót kevert az italukba, utána meg ellopta a ruháikat, hogy ne tudják üldözőbe venni. Ügyes.

Ismét olyan epizódot tárgyalunk, ami annak idején nem került sugárzásra, így öreg Indyt most is kénytelenek vagyunk nélkülözni. Eredetileg ez lett volna a 2x21, és mivel az alkotók számos jelenetet forgattak hozzá, George Lucas úgy döntött, hogy a VHS-re újravágott sorozatnak ezt a részét jól feltuningolja ezekkel, plusz kiegészíti a hasonló témát feldolgozó „The Lighthorsemen” c .1987-es film jópár jelenetével. Ez azért is volt lehetséges, mert az epizódot ugyanaz az ausztrál rendező készítette, mint a mozifilmet: Simon Wincer. Így aztán mozifilm hosszúságú lett ez a rész, ezért a könnyebb emészthetőség kedvéért két részben tárgyaljuk.

A hátországból visszatérünk a frontra, ezúttal a Közel-Keletre, és mindjárt sivatagi csatajelenettel indítunk: a brit-ausztrál seregek támadják a Gázánál állomásozó török csapatokat. A szövetségesek nehéztüzérségi támogatás mellett rohamoznak, a parancsnoki döntés értelmében az ausztrálok hátramaradnak tartaléknak, a britek meg a lovassággal támadnak. Egy adott ponton leszállnak a lóról és kúszva haladnak az ellenséges lövészárkok felé, de a török tűzerő olyan erős, hogy egy idő után kénytelenek visszavonulni.

A járványveszély kellős közepén kedvenc blogunk újra életjeleket kezd mutatni, ezt a fejleményt gyorsan ki is használom és folytatom egyre keményebb öklű akcióhősünk ifjúkori kalandjait. Sőt, ha felidézzük eddigi számos intim kapcsolatát is, akkor kijelenthetjük, hogy nem csak az ökle kemény.... Az eredeti tévésugárzás szerint a mostani lett volna a 2x20 epizód, de amint azt már néhányszor jeleztem, a sorozatot a 2x18 után elkaszálta az ABC, így ez a rész, akárcsak a korábban már tárgyalt firenzei love story, csak VHS-en, illetve később DVD-n került a rajongók látókörébe. Ilyeténformán öreg Indys bookend sem készült hozzá, tegyük túl magunkat ezen a tragédián és inkább vágjunk bele a történetbe, ami a hogyvoltíró kedvenc kelet-európai városában játszódik. U Fleků söröző, Josefov, Károly híd, Vencel tér, Hradzsin stb, és természetesen a megunhatatlan figyelmeztető mondat a metrón: Ukončete prosím výstup a nástup, dveře se zavírají! Na meg az az örök emlék, amikor a 90-es évek közepén sikerült a Zsebcselek c. könyvet dedikáltatnom Hrabal mesterrel törzshelyén, az Arany tigrisben (U zlatého tygra).

Indy az esti órákban Amsterdamban találkozik egy titkos összekötővel, aki amúgy vak. A megbeszéltek szerint Indynek gyufát kell gyújtania, hogy felismerjék és azt is meg fogja tudni, hol kell találkoznia új kapcsolattartójával, Clouseau ezredessel. (Itt persze megint muszáj megállnom röhögni, mert eszembe jut a Rózsaszín párduc-filmek ütődött Clouseau felügyelője a zseniális Peter Sellers alakításában, és a tőle származó számos álfrancúz kifejezés a mödanszétól a randőrön át a mazsomig.)  Hosszas várakozás után végre felhangzik a kihalt utcán egy bot kopogása, na végre, már két órája gyújtogatom a gyufákat, hát nem látta?, támadja le Indy az összekötőt. Persze, hogy nem, hiszen vak vagyok!, vág vissza az. Majd közli Indyvel a következő úticélt, ami Prága, Indy a Ruská utca 150. alatt fog lakni. Maradjon a lakásban, mert augusztus 8-án pont délben telefonon fogják hívni, de csak egyszer, el ne mulassza, a háború sorsa múlik azon a híváson!, figyelmezteti a vak. Amúgy meg női alsóneműben utazik, Indy már hevesen tiltakozna, de a titkos ember megnyugtatja: az álca szerint fehérnemű ügynök lesz, nem transzi, ja és a neve Amadeus Schubelgruber. Hát ez meg milyen név, ki találja ki az ilyen fasságokat?, háborodik fel Indy, mire jön is a válasz az ügynöktől: Én. Indynek nincs több kérdése.

Kedves olvasók, hadd kezdjem személyes bejelentéssel: a négyszáz nemcsak gombócból vagy palacsintából sok, hanem a blogra írt posztból is, mindenesetre a mostani megjelenéssel sikerült elérnem ezt a számot. Nem tervezek nagy ünneplést, csak némi gellérthegyi tüzijátékot, József Attila-díjat, PEN Club felvételt, és öt kört a felcsúti kisvasúton (Bicskéig!). Külön öröm, hogy egyik személyes kedvencem kalandjainak ismertetése során érkezett el ez a jeles alkalom, ezért a sorozat multikulti jellegének jegyében álljon itt a dicső szám több nyelven is: angolul: 400; németül: 400; franciául: 400; spanyolul: 400; latinul: CD.

Az eredeti sugárzás szerinti 2x04 epizód különlegessége, hogy Terry Jones (igen, AZ a Terry Jones, a Monty Python-os) rendezte és játssza az egyik fontos szerepet, így nem okozok meglepetést, ha előre elmondom: ez a mostani az egyik legviccesebb és legkönnyedebb rész az egész sorozatban. Philadelphiában kezdünk, öreg Indy sétál be egy nagy épületbe, hogy előadást tartson. Persze először rossz terembe nyit be, de aztán egy másikban megtalálja a rá várakozó hallgatóságot. Már első megmozdulásával sikerül elnyernie a figyelmüket: leveri a mikrofont és az olvasólámpát a katedrán álló asztalról, majd ugyanazzal a mozdulattal szétszórja a papírjait is. A közönség nevetgél és "na ebből mi lesz?" arccal figyeli az öreg helyreállítási kísérleteit, de Indy nem igazán zavartatja magát. Tudják, ez engem arra emlékeztet, amikor az első világháborúban kémként szolgáltam és Barcelonában állomásoztam, kezd bele a hivatalos programban írtaktól eltérő spontán előadásába.

Az eredeti sugárzás szerinti 2x07 epizód Manhattanben kezdődik, öreg Indy egy fényképkiállításon szemlélődik, címe: Vlagyimir Lenin - Jelenetek egy forradalomból. Közeledik a záróra, a kurátor távozásra kéri Indyt, de az nem mozdul. Hosszan nézegeti az egyik képet, ami zászlókkal, transzparensekkel vonuló tömeget ábrázol, és a tömeg felé oldalról befutó kalapos fiatalembert, majd kijelenti, téves rajta a dátum. A kép ugyanis 1917 júliusában készült és nem októberben, ahogy a katalógus írja. A kurátor biztosítja az öreg kekeckedőt, hogy szakértő történészek munkája a kiállítás, de Indy leinti. Ez a transzparenst tartó fiú a kép elkészülte után még fél percig élt, mondja az elképedt kurátornak és belekezd a történetbe.

Az eredeti tévésugárzásban ez volt a 2x01, ennek megfelelően öreg Indyvel kezdünk, aki New Jersey fővárosában, Trentonban egy utcai postaládában kutakodik könyékig. Ám érkezik a szigorú, bár fiatal postáskisasszony és elhajtja az öreget, ne piszkáljon ott, mert minden, ami a ládában van, a szövetségi kormány tulajdona, amíg el nem jut a címzetthez. Rossz csomagot dobtam be, morog Indy, majd arról kezd beszélni, nem volt ennyi baja a postával az első világháború óta, amikor neki kellett célbajuttatnia egy értékes levelet. Mert bizony, annak idején kém voltam, mondja, de a csaj csak gúnyosan mosolyog: Na persze, mint James Bond. Az öreg ezt természetesen nem hagyhatja annyiban, és máris belevág a történetbe.