Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az ember a Fellegvárban – 1x10 Kiút

2016. március 07. 11:00 - Qedrák

Karate Jules és Hipszter Frank megnézik megint a felvételeket, és a szájuk továbbra is tátva marad a látottaktól. Nem túl kellemes megnézni magad főbe lőve… Juliana még néhány könnycseppet is ejt. Azon tanakodnak, hogy mi az ördög volt ez, sőt, Juliana mintha felismerni vélt volna valakit Frank mellett térdelve, de a férfi nem emlékszik rá. Végszóra Kamionos Joe jelenik meg, és közli a két jómadárral, hogy nem talált kiutat, ez van srácok. A válaszul kapott hallgatás viszont neki is feltűnik, és csodálkozva érdeklődik, hogy mi történt. Juliana terel, a szerelmes tekintete is mintha egy kissé elszürkült volna Joe irányába. A Kamionos kéri a filmet, Frank megtagadja a kérést, kitör a verekedés. Hipszterünk kezdeti fölénye hamar elolvad, Joe a földre küldi, de Juliana nekiáll az igazságról kérdezősködni, nehogy elfajuljanak a dolgok. Joe nem felel, csak kikapja a filmet a kezéből, és elhagyja az iskolamozit.

julianajoeiskola.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban – 1x09 Szívesség

2016. február 29. 11:00 - Qedrák

Karate Julest és Kamionos Joe-t bedobják egy zárt helyiségbe elmélkedni. A férfi neki is látna lebontani a berendezést, de az, mint általában, erősebb szokott lenni. Juliana elpanaszolja, hogy már a buszon kellene ülnie, amivel elpályáznak Friscóból, mert Frank bajba került. Vált rá a kamera, Ed győzködi, hogy szálljon fel, és hagyja a picsába a nőt, de ez nem működik ilyen egyszerűen, és maradnak. A fogságban lévő Joe ismét beszél, sajnálkozik, cserébe Juliana elmondja, hogy megtudta, hogy a Kempetai rajta fog ütni a Bambuszpalotán. Rendes ez a nő, mindent elmond neki, ami eszébe jut, minden náci ügynök ilyen partnert kíván magának.

julianafogsag.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban – 1x08 Világvége

2016. február 22. 13:00 - Qedrák

Lemuel Washington éppen horgászni tanítja az egyik csemetét, ha már a Semleges Zónában nem fogható a Fishing&Hunting. A társai felkeresik egy kódolt üzenettel, amiben azt írják, hogy hozza el San Franciscóból az új filmet. Ed közben éppen Kidónak készít mintafegyvert, nagyon keresik a merénylőt. Juliana meglátogatja a szüleit, hogy beszámoljon Trudy haláláról. A Kempetai lelőtte őt, közli, és Arnold nem akarja elhinni, rá is kérdez, hogy honnan tudja, hát onnan, hogy valaki látta a holttestét. Anne nem akarja elhinni, de se Juliana, se Arnold nem tudja az ellenkezőjéről meggyőzni. Frank ezalatt Ülő Bika nyakláncán dolgozik, mikor agresszíven zörögnek az ajtaján. Csak Ed az, elmondja, hogy eljött a Kempetai, és tudják, hogy a gyárban készült a pisztoly. Le kell lépne, közli Ed, le is akarok, feleli Frank, vedd már meg nekem a buszjegyeket, kérlek. Edet minden baromságra rá lehet beszélni, még arra is, hogy a saját pénzén vegye meg a jegyeket, én már komolyan azt várom, hogy mikor vall szerelmet Franknek.

washingtonkod.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban – 1x07 Igazság

2016. február 15. 11:00 - Qedrák

Oberúristen akkor sem vághatna csalódottabb pofát, ha Hitler elvesztette volna a második világháborút. Jelentőségteljesen becsukja az ajtót maga mögött, majd szónoklatot tart arról, hogy mennyire csalódott. Hogy az irodájában éjjel kell megtalálnia őt, és hogy végig hazudott neki, majd felmutatja Juliana arcképét, amit Frank rajzolt.

oberuristenlooking.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban – 1x06 Három majom

2016. február 08. 09:00 - Qedrák

Szól a hatvanas évek menő zenéje, mindenki a Győzelem Napjára készül, egy apuka a kislányával együtt díszíti fel a kertet a horogkeresztes zászlókkal, a bakfis láthatóan boldog tőle. Joe is kicsípte magát, és egy nagy csokot virággal tart Oberúristen családjához. Smith kivételesen nincs egyenruhában, hanem fehér ingben, nyakkendőben, és gombolós pulcsiban fogadja a vendéget. A ház már feldíszítve, a kötelező Sieg Heil után Joe mondja, hogy látta Oberúristen a tévében, a felvonuláson, és nagyon menőnek találta. Smith még egy Sieg heilt odaint a szomszédnak.

gyozelemnapja1.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban – 1x05 Az új norma

2016. február 01. 11:00 - Qedrák

Lövésekkel kezdünk, majd látjuk Franket a pisztollyal, miközben a japán kisfiú és apukája egyenesen rá néz. Hipszterünk elrohan, de elejti a nyakláncot, amit Julianának hagyott ott. A pulpituson pánikol a hercegnő, de érkezik a katonaság. Drótszemüveg-szan utasítást ad ki a fényképezőgépek elkobzására, és a bejáratok lezárására. Frank lélekszakadva menekül, és a pisztolyt berakja egy ház alá. A koronaherceget elszállítják, Wegener és Tagomi szomorúan kostatálja, hogy elpuskázták a titkos adatátadást. A tudományos minisztert elkülönítik a vendégektől, a hercegnő pedig Tagomit hívatja rendületlenül a mentő felé tartó csapatból, de az elhárítja a meghívást. Wegener bajban van, mindenkit átkutatnak, úgyhogy a mikrofilmet a szájában teszi, és lenyeli. Ez sem segít rajta, mert külföldiként őrizetbe veszik. A téren közben megjelennek a katonák és a kutyás alakulatok, és a sajtótól, demokratikusnak egyáltalán nem nevezhető módon, elszedik a gépeket. Tagomi itt bukkan rá a nyakláncra.

wegenermotozas.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban – 1x04 Jelenések

2016. január 25. 09:00 - Qedrák

Juliana kétségbeesetten menekül a kihalt épületben, a duplacsövű puskával felszerelt fejvadász pedig lelkesen, és egyúttal vészjóslóan követi. Kamionos Joe közben odakint káromkodik, hogy szem elől tévesztette őket. A padló recseg Juliana léptei alatt, már-már úgy tűnik, hogy sikerül leráznia az őt üldöző férfit, de nem nyert: a western csizmás őrült gyakorlottabb ebben a manőverben, és sarokba szorítja Julianát. Joe időben bukkan fel, és egy deszka segítségével kiüti a seriffet. Hiába menekülnek ki, a teherautó sehol, úgyhogy elbújnak egy másik épületben. A seriff néhány perccel később kirohan utánuk, merre mentek, üvölti az albínó néger srácnak, mire az elmutat messzire. A seriff bepattan a kocsiba, és utánuk hajt. A távozása után megköszönik a srácnak a segítséget, majd megkérdezik, hogy merre lakik Lemuel Washington. Az albínó habozik egy kicsit, de végül útba igazítja őket.

albinoneger.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban – 1x03 Rajzolt nő

2016. január 18. 09:00 - Qedrák

Kamionos Joe felviszi a motelszobájába Julianát, aki teljesen magán kívül van, meg is itat vele néhány korty rövidet. Egyedül sétálgat este az utcán, otthagyja a paliját, és idegenek szobájába megy fel felest inni, azt kell mondjam, hogy Juliana sem lesz már a konszolidált nőideál megtestesítője. Joe elmeséli, hogy ő is ölt már embert, egy útonállót, aki meg akarta ölni őt, a nő pedig érdeklődik arról, hogy miképpen tud együtt élni ezzel. A nő rájön, hogy Joe elolvasta a levelét, de ezen hamar átlendülnek, a férfi haza akarja vinni Julianát, de ő folytatja a küldetését, origamizó náci ügynökök ide vagy oda. Joe nem szarozik, elmondja, hogy belekeverte ezzel őt is, és mindkettejüket megölik, ha ez kiderül, Julianáról pedig sugárzik a lelkiismeretfurdalás. Az, hogy ő is egy náci ügynök, nem árulja el. 

joejuliana1.jpg

Tovább
komment

Az ember a Fellegvárban 1x02 – Napkelte

2016. január 13. 10:00 - Qedrák

Hipszter Franket a Kempetai egy sötét kocsiban viszi a dutyiba, de hogy jobban érezze magát, jól meg is ruházzák, és a falhoz láncolják. Juliana ezalatt rosszul alszik, ami érthető, mégiscsak más pénzén lébecol a semleges zónában. Meglátja Kamionos Joe-t cigizni, csatlakozik hozzá, majd elhívja kocsikázni. Juliana gyanakszik, de aztán leszereli a csábos mosoly, és kifurikázik Joeval napfelkeltét nézni a közeli vízerőmű völgyzáró gátjához.

napkeltesziklashegyseg.jpg

Mire visszatérnek, az eső már esik, Joe tudakolja, hogy van-e férje Julianának, naná, hogy van. A nő a sofőrködésről kérdezgeti Joet, aki utálja a melóját. Ha pedig melóról van szó, Juliana meglátja, hogy a tegnap még morcos néger kocsmáros pincérnőt keres, úgyhogy jelentkezik is nála, és meggyőzi az alkalmasságáról. Joe-t közben a motelban keresték telefonon, de nem derül ki, hogy ki, mindenesetre az origamizó figura itt is feltűnik.

New York, Nagy Német Birodalom, igazi kertvárosi idill, Oberúristen Smith családja reggelizni készül. Müzli, narancslé, tej, rántotta, mindenki illedelmes, de Smith azért megkérdezi a fiát, Thomast, hogy miért a reggelizőasztalnál tanul. A hitlerjugendes egyenruhában feszítő fiú panaszkodik az egyik társára, aki nagyon menő tanuló, de nonkonformista, és szidja a rendszert. Az apa kikérdezi, majd megnyugtatja, hogy látod Thomas, a te céljaid, hogy büszkévé tegyed az iskolát, a családodat, meg az országot. A vetélytársad nonkonformizmusára ellenben ráment az ország a háborúban, ezért nagy kegyesen megengedi Thomasnak, hogy tanuljon reggeli közben. Cseng a telefon, Joe az, Oberúristen utasítja, hogy ne legyen feltűnő, de ha már arra jár, figyeljen egy nőre, aki valamit szállít oda San Franciscóból. Joe megkérdezi, hogy filmet hoz-e, de Oberúristen közli, hogy nem az ő dolga kérdezősködni, ő csak végrehajt.

csaladireggeli.jpg

Franket meztelenre levetkőztetik a japánok, Drótszemüveg-szan meg is kérdezi tőle, hogy miért nincs körülmetélve. Frank szerint ők keresztények, de Kido udvariasan közli vele, hogy nem a zsidók döntik el, hogy kik a zsidók, de ez a japánokat amúgy sem érdekli, ők csak betartják a birodalom faji törvényeit. Éppen ezért Frank tesóját, Laurát, és a gyerekeit meg kell semmisíteniük. Kido felajánlja, hogy nem szükséges mindez, csak árulja el, hogy hol van Juliana Crain.

frankborton1.jpg

A nő munka közben is az órát figyeli, mindjárt 12 óra öt perc, és hát ez van a jegyre írva. Egy Biblia-olvasó figurát szolgál ki, elbeszélgetnek arról, hogy be van tiltva a könyv a Csendes-óceáni Államokban, de a Semleges Zóna sok érdekességet tartogat. Joe szájharmonikázik, majd a tévécsatornákat váltogatja, ahol vagy japán, vagy német propagandaműsorok mennek, felváltva a Disney-mesékkel. Drótszemüveg-szan a japán központba megy, ahol a németekkel tárgyalnak. Szóba kerülnek a filmek, amelyeket az Ember a Fellegvárban forgatott, a németek szerint az illető halott, a japánok szerint életben van. Oberführer Diels megkéri Kidót és Tagomit, hogy fogják el, Tagomi pedig emlékezteti őt és a nagykövetet, hogy japán területen vannak.

japannemettargyalas.jpg

A bibliás figura fizetne, és bölcsességeket mesél, hogy mi van, a napon túl. Juliana megkérdezi, mire a fickó elmondja, hogy olvassa el a 12 könyv ötödik fejezetét. Így megy ez a konspiráció, kérem szépen, vegyél egy Bibliát a könyvesboltban. Oberúristen és az Erich nevű segédje munkába kocsikázik, szóba kerül, hogy Joe még nem tudta felvenni a kapcsolatot az ellenállókkal. Erich megjegyzi, hogy még Riefenstahl sem tudott olyan életszerű propagandafilmet forgatni, mint az Ember a Fellegvárban, Smith viszont kételkedik benne, hogy ő forgatta volna. Erich elmondja, hogy a Führer a filmek megszállottja, de Oberúristen szerint a Führernek nem szokása a megszállottság. Idáig jutnak, mikor az ellenállók lecsapnak a kocsira. Szitává lőnek mindent, de Smith megússza, a sofőr és Erich nem. Oberúristen nem szarral gurigázik, elintézi az ellenállókat, köszönhetően annak, hogy a szitává lőtt segédje az utolsó mozdulatával még odaveti neki a saját pisztolyát.

oberuristen.jpg

A gyárban Politizáló Ed megkérdi a műszakvezetőt, hogy mi van Frankkel, nem jött be, telefont nem veszi fel. Felajánlja, hogy utánanéz, a műszakvezető pedig levonhatja a béréből, aki erre egyből megenyhül. Frank a cellában elkezd beszélgetni a szomszéddal, úgy tűnik, a japánok nem csak a házak falát készítik papírból. Randallnek hívják az alkalmi beszélgetőpartnert, és elmondja, hogy ő haver, ő adta a filmet Trudynak, de Frank szerint ez nem a barátság jele, és amúgy is kímélje meg őt a propagandaszövegektől. Randall gyorsan vált, azt mondja Franknek, hogy akkor mondja el a japánoknak, merre ment Juliana, úgyis tudja.

Julianát a főnöke éppen elengedi tíz percre, fel is keresi a könyvesboltot, amit a bibliás csávó ajánlott. Az eladó ecseteli, hogy a bibliaárusítás nem illegális, de nem is legális, viszont pont van egy példány abból a kiadásból, amit a nő keres. New Yorkban teljes a felfordulás, Oberúristen tiszta ideg, közlik vele, hogy Erichet a szíve mellett találták el, állapota kritikus, jah, és egy másik Oberakárkit az SS-ből szintén nem találnak. Összehangolt támadások, bosszúból az ellenállás vezérének megöléséért, konstatálja Smith, de van egy foglyuk. Igen, van, de ezek a szemita tetvek kiirthatatlanok, mire Oberúristen ledorongolja a jelentéstevőt, hogy hiába nevezi őket férgeknek, attól még komoly károkat okoztak. Ki kell találniuk, hogy ki szivárogtatta ki az útvonalát.

oberuristen_kozpont.jpg

Ed felkeresi Frank lakását, de senki sincs ott, ellenben látja a felfordulást. Randall és Frank közben beszélgetnek, hipszterünk szabadulni akar, de nem tud. A lelkes szomszéd ecseteli, hogy a film megváltoztatja majd a világot, Frank is egyetért vele, az övét máris megváltoztatta, azért rohad a börtönben. Egyébként is milyen ostobaság az, hogy az amerikaiak legyőzhetik a nácikat meg a japánokat. Randall azonban csak nyomja tovább az optimista szövegét. Joe máris szaglászni megy Juliana után, és felkeresi a könyvesboltot. Az eladó éppen dohányzik, ejnye-bejnye. Kamionosunk vesz egy könyvet, mellesleg megkérdezi, hogy a lány, aki az előbb betért, mit vett, de az eladó letagadja, hogy jött volna ide bárki is.

konyvesboltjoe.jpg

Juliana éppen a Bibliát olvassa, grashopper, jé, ez van a filmtekercs dobozára is ráírva. Felhívja Franket, de az nem veszi fel, helyette akcentussal beszélő figura szól bele a kagylóba. Wegener türelmetlenül dohányzik, míg Tagomi pálcát vet, majd bevezetik, és előadják egymásnak, hogy előbbi textilmintákat hozott a miniszternek. Mikor minden tiszta, rátérnek a lényegre: le kell mondani a találkozót, mert Diels az SS-től felkereste őket. Nagyon akarnak egy lányt, aki filmet csempész. Wegener nem érti, hogy ez miért fontos, de Tagomi elmondja, hogy ők bizony elhallgatták ezt a németek elől, azok mégis tudnak róla, ezért a japánok között kémek vannak. Wegenert nem érdekli, Tagomit kioktatja arról, hogy a pálcái nem semlegesíthetik az eddig vállalt kockázatokat.

wegenertagomi.jpg

A Kempetai szélházában Laura és a két gyermeke várakozik. Drótszemüveg-szan üdvözli őket, majd csináltat róluk egy szelfit. A főfelügyelő segédje betereli az anyát és a két gyereket egy szobába, ahol a tévében a Bolondos dallamok megy, majd bezárják őket. Kido felkeresi Franket, elé teszi a fotót, és elmondja, hogy Zyklon-D-vel, egy fejlett gázfajtával fogják elintézni őket, ha nem mondja meg, hogy hol van Juliana Crain. Kido azt is elmagyarázza Franknek, hogy Juliana nem szereti, nem érdemes érte meghalni, a szomszéd cellában felüvöltő Randallt pedig gyorsan megvereti az őrökkel, elvégre ne szóljon közbe, ha ő beszél. Ad gondolkodási időt Franknek, derék ember ez a Kido.

kidofrankszelfi.jpg

Joe lemezt tesz fel, és hallgatja, miközben a falatozót tartja szemmel, ahol Juliana pincérkedik, és éppen a bibliás figurával egyezkedik. Átmegy Julianához, de a cigit nem nyomja el, ott még nem tiltották be. Joe meg is kérdezi a nőt, hogy ki volt az, és tréfásan utal rá, hogy féltékeny a bibliás fazonra. New Yorkban helikopterek köröznek az égen, Oberúristen pedig bennmarad estére is, dolgozni, Joe pedig pont hívja őt. Elmondja Smithnek, hogy van itt egy figura, aki papírmadarakat hajtogat, talán ő a kapcsolata, le kellene csekkolni. Alig teszi le a telefont, Juliana kopogtat be hozzá, és visszaadja a pénzét, majd ad neki egy levelet is, hogy ha nem térne vissza, akkor juttassa el San Franciscóba.

julianajoekavezo.jpg

Laura gyerekei unott arccal nézik a mesét nézik a tévében, látványosan menni akarnak, de az asszony nagyobb figyelmet szentel a plafonba vágott zuhanyrózsáknak. Megpróbál kimenni, de az ajtó zárva van, a kopogására pedig nem reagál senki. Randall a cellában Franket győzködi, azt mondja, hogy a japánok félnek a filmtől, és tök mindegy, hogy hipszterünk mit csinál. A szomszédot elviszik a cellából, Frank próbálja leállítani a japánokat, nem sok sikerrel. Joe felnyitja Juliana levelét, ami az anyjának írt, megtudja a nevét, és az egész filmes sztorit. Nahát, nálam is van egy film, úgyhogy el is megy egy bezárt moziba, amit feltör. Zord hely ez, néhány Marxékat zsidózó plakáttal van kidekorálva, de legalább a vetítőgép működik.

joemozi.jpg

Kido lemegy Frankhez, az idő lejárt. Frank remegve közli Drótszemüveg-szannal, hogy ne őket ölje meg, hanem inkább őt, de a válasszal elégtelenre vizsgázik. Juliana kimegy a találkozóra, közben Joe megnézi a filmet, majd elgondolkodva üldögél felette egy darabig, amíg Oberúristen fel nem hívja New Yorkból. Szopás van Joe, közli Smith, az embered, aki papírmasé figurákat hajtogat, valójában a rivális náci szervezet, az SD alkalmazottja, sok ellenállót kinyírt már, kerüld el, ha lehet. Franket felöltöztetik, és kihurcolják az udvarra, közben látunk egy képet Lauráról és az elálmosodó gyerekekről. Nincs idő az alvásra, legalábbis Franknek, gyorsan kikötözik egy oszlophoz, ami mögött a hevenyészett falban egy csomó golyó ütötte lyuk van, lényegesebb azonban, hogy a másik oszlop tövében ott van Randall hullája. Jön a kivégzőosztag, célra tartanak, de Drótszemüveg-szan leállíttatja az egészet, mert elfogják a rasszista öregasszonyt a buszról, aki ellopta Trudy táskáját Julianától. Csak három hamis filmhíradó volt nála, nem a Grasshopper lies heavy.

frankkivegzes.jpg

Julianát az origamizó Biblia-árus le akarja hajítani a víztározó gátjáról. Hiába az aikido, az SD ügynök eleinte fölényben van, majd megérkezik Joe, de nem kell közbeavatkoznia, mert Juliana végül egy jól irányzott dobással leküldi a gátról a pasast, akinek a madárhajtogatás nem segített abban, hogy megtanuljon repülni. A nő teljesen ki van borulva, én itt embert öltem, meg engem is majdnem kinyírtak, Joe pedig nyugtatgatja, ráadja a kabátot, meg a filmet, és gyorsan eltereli a helyszínről Julianát. Frank rajza azonban kiesik a zsebéből, és itt marad. Ed várakozik a Kempetai székházában, mondja Franknek, hogy hazaengedik. Letartóztattuk az igazi gyanúsítottat, közli Drótszemüveg-szan, elmehet. Frank először elmosolyodik, nem Julianánál van a film, tök jó, de jön a fekete leves, mikor megkérdezi Kidót, hogy mi a nővérével és a gyermekeivel. Hát sajnos, túl későn tudtuk meg, hogy nem te vagy a gyanúsított Frank, nekik már harangoztak. A férfi kiborul, Ed és a japán felügyelő segédje fogják le, de Drótszemüveg-szan közli vele, hogy Frank eleget szenvedett, ő pedig nem egy szörnyeteg, bárhogyan is vélekedik róla. A hipszter még megmondja neki, hogy ha zsidókat akarna ölni, akkor tudja, hogy hol találja, de Kidót nem lehet kizökkenteni, han solói nyugalommal azt feleli, hogy igen, tudja.

kidofrankelsobucsu.jpg

komment

Az ember a Fellegvárban 1x01 – Új világ

2016. január 08. 11:00 - Qedrák

Az Amazon Philipp K. Dick regénye alapján készült sorozatában bemutatkozik az a világ, ahol nemcsak a Panzer Generalban nyert a Harmadik Birodalom. A főcímzene az Edelweiss, amiről nekem a sör jut az eszembe, de a Mount Rushmore előtti ejtőernyősök, a Szabadság-szobornál lezuhanó gép, majd az Amerika-térképre kerülő császári napos, és birodalmi sasos plecsni hamar visszaránt a képernyőre.

usa_1962.jpg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása