Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Született feleségek 3x04 by easyfriend

2007. október 05. 08:05 - sixx

Lássuk, mit tudott felmutatni a tv2, hogy lenyomja a brutális izgalmakkal abbahagyott Vészhelyzet nyitóepizódját. Ott hagytuk abba, hogy Andrew hazatért Bree-hez, valamint Susan és a szívdöglesztő angol pasi között forr a levegő. Ismerve Susan kusza életét, ezek után nem meglepő, hogy azzal nyitunk, hogy Mike kinyitja a szemét és megmarkolja Edie karját, hogy jól beszarassa. A kis huncut, jó, hogy nem Drakula-jelmezben fogadta, mikor visszatért a kávézásból. Jön egy képsor arról, hogy milyen szörnyű pletykás hely ez a Lila akác köz, még a kómából se lehet úgy felébredni, hogy ne tudja meg rögtön az egész szomszédság. Kivéve Susant, aki alighanem kinyomta a telefonját, mert fontos közös fürdőzése van a Szívdöglesztő Angollal. Aki, valljuk be, mégse egy bekómált ex-sittes vízvezetékszerelő, és akkor a vicces akcentust még nem is vettük számításba.

Tovább
Címkék: ír az olvasó
komment

Született feleségek 3x04 by emgé

2007. október 05. 08:05 - sixx

Az epizód saját hogyvoltjával indítunk: Bree, Orson és Andrew, Andrew és a fiúk, Mike és a kóma – aztán felébredünk. Pontosabban Mike tér magához, itt hagytuk abba ugye a múltkor. És ki van jelen? Edie, csak hogy rögtön lehessen kavarni. A riadólánc: NoName nővér, dr. Craig, Ida néni, Lynette, Tom, Carlos, Gabrielle, Bree és a többiek – mindenki rögtön értesül a nagy hírről, csak Susan nem, mert épp fürdőzik Iannel.

Tovább
Címkék: ír az olvasó
komment

Született feleségek 3x04 by tm

2007. október 05. 08:05 - sixx

Mike magához tért a kómából. Ez a futótűznél is gyorsabb terjesztésre érdemes híreknek járó vörös kódot kapja a Lila akác közi lakók riadóláncában. Azt mondjuk elsőre nem értettem, hogy mi az isten haragjáért nem hívja senki egyből Susant a csoda ügyében, de aztán kiderül, hogy nem tökéletes a lefedettség az erdőben. Susan ugyanis ezalatt egy kis hegyi fészekben - a kétoldalú kommunikációra  képes férfiembertől teljesen megvadulva - tinédzserként fickándozikt a kómaözvegytárs Iannel. Amit mellesleg a múltheti idegtépő pöcsölés után igazán megérdemelnek.

Tovább
Címkék: ír az olvasó
komment

Született feleségek 3x04 by zolij

2007. október 05. 08:05 - sixx

Az előző rész úgy ért véget, hogy Edie épp a kómában fekvő Mike szerszámát nézegette és a méretét dicsérte, erre kedvenc vízvezetékszerelőnk nem magához tért? Kiváló időzítés. Persze egyből megindul a pletykálkodás, ez a Lila Akác köz (ki fordította ezt?) már csak ilyen. Az aktuális statiszta is megtudja a nagy hírt, kivéve Susant, akinek igazán fontos lenne. Persze ő is megtudhatná, ha nem épp Iannel kavarna a kádban.

Tovább
Címkék: ír az olvasó
komment

Így dolgozik Ön

2007. október 05. 08:00 - sixx

Kérem alássan, az Első Magyar Nemzeti Született Feleségek HogyVolt Bajnokság első köre után 4 jelentkezőt szeretnénk Önök elé tolni, mind a négyen vicceset írtak, sőt, mulatságosat, szórakoztatót és ügyeset. Van aki idézett, van aki nem, van aki Mike pártján van, és akad aki inkább menne el hegyi kunyhóba a brit lovaggal. Mi máris mindet úgy szeretjük, mint saját kutyánk kölykeit, és személyes favoritjaink is vannak, azaz nyugodtan elmutyizhatnánk a népítéletet, kiírhatnánk mindenféle szavazást, amit majd jól meghamisítunk, de nem, mi ennél sokkal rendesebbek vagyunk.

A második fordulóban ugyanis annak alapján hirdetünk győztest, hogy melyik szépreményű versenyző kapja a legtöbb pozitív kommentet. A félreértések elkerülése végett az "első", "batzpapucs" és "ez de szar bazmeg" NEM pozitív komment, a végső összesítésben ezeket nem vesszük figyelembe, viszont nem is moderáljuk ki, mert néha azért jót tesz a munkanapnak egy-egy letépett ajtós komment. A második forduló egy napig tart, azaz szombat reggel nyolcig rehet kommentelni pozitívan, eredményhirdetés hétfőn.

És akkor a versenyzők sorban itt, itt, itt és itt.

komment

Hogy volt: Törtetők 1x01 - Pilot

2007. július 08. 10:33 - index

Ismét hogyvoltozott egy olvasó, ezúttal bakfitty írta le milyen is volt a Törtetők című űberinsider sorozat pilotja. Jó szórakozást hozzá!

Na vajon milyen sorozat az, ami úgy kezdődik hogy egy baszomnagy citromsárga Hummerből kiszáll egy köpcös, félig szicíliai fazon, és a bikinis csajok mind odaköszönnek neki? Milyen az, amiben az első párbeszéd-jelentben elhangzanak a ”Nike”, ”pöcs” és ”Warren Beatty” szavak? Ez az Entourage, avagy magyarosan Törtetők (pedig a Slepp pontosabb fordítás lenne, de úgy kutya nem nézné), a férfiak Szex & New Yorkja Amerika másik partján és fordított nemekkel.

 

Szóval a köpcös gyerek Turtle, a nagy áttörés előtt álló nyálarcú színész, Vincent Chase sleppjének egyik tagja. Velük lóg még Vincent féltestvére Johnny ”Drama” Chase, az örökös mellékszereplő a kilencvenes évek szappanjaiban, és akinek az egyetlen nagy dobása a Viking Quest főszerepe volt (értsd: Drama = Kevin Sorbo). Ott lakik még Vince vendégházában Eric is, avagy röviden E (ejtsd Í), a kvázi főszereplőnk, szóval ők négyen hatalmas haverok, egy helyen nőttek fel, kitartanak jóban-rosszban, de inkább jóban, mert láthatólag kurvára élvezik az egészet ami rájuk szakadt.

Tovább
komment

Hogy volt: Vészhelyzet 1x01 - Pilot

2007. június 24. 09:49 - index

Megkértük egyik viccesen kommentelő olvasónkat, zaphodot, hogy írjon egy hogyvoltot a Vészhelyzet első epizódjából, ő megtette, mi pedig leközöljük. Nem ígérjük, hogy ebből rendszer lesz, de attól még tessék kommentelni lelkesen. Nekünk tetszett.

Green dokival nyitunk, két nagy talpat látunk, jó kezdet. Felébresztik, morog, alig lát ki a fejéből, de megy, mert Dougról van szó. Doug, aki Ross doki részeg mint a csap, szörnyű frizurája és rettenetes nyakkendője van, kis izlésficam befigyel. Green (akinek itt még csomó haja van) az ügyeletes doki, kicsit hunyna még, de máris 6:30, kezdődik a nap. Benton a szinen, tévében tömegbaleseteznek, jön az őrület, felkészülni, ömleni fog a vér, 12 sebesült, sziréna, mellkast pumpáló mentős. Átemelés, hordágyról vizsgálóasztalra, mindig ezzel kezdik. Azt nem értem, hogy kimerevített nyakkal hozzák be a sebesülteket, mert mi van ha épp gerinsérülés van, aztán meg rángatják őket egyik ágyról a másikra. Az nem árt a gerincsérülésnek vajon?

Doug józan, Holly meg itt még kövér, mennyivel jobban néz ki. Ross dokit hamar rendbehozta az infúzió már beteg közelébe is engedik. Mondjuk jó szaga nem lehet, ha előző este tényleg annyit ivott, mint azt sejtjük. Lehányja vérrel egy öreg nő, ez már csak egy ilyen vidám sorozat, ne vacsizzunk a nézése közben inkább. Bentonhoz ugrás, műtétet akarna magának szakítani, de beszól neki az egyik chief, hogy ne álmodozz faszikám, csuszti kis gyakornok vagy te még ehhez. Benton néz bután (ezt egyébként gyakran és magas fokon műveli). A vérhányós öregasszonyt Benton is megvizsgálja, hol lehetne felvágni, trancsírozni kicsit, leáll neki a szive (mármint a vérhányósé), kiütik, él, dobog. Azért amilyen dumákat itt megeresztenek, attól lassul a vérkeringésünk: "Kellesz nekünk", "Ne add fel". muhaha

Tovább
komment
süti beállítások módosítása