Egy film akkor lesz igazán emlékezetes számunkra, ha találunk benne olyan szerepeket, eseményeket, helyzeteket, amikkel könnyedén tudunk azonosulni nézőként. Legyen ez a karakter jó vagy gonosz, gyenge vagy erős, jellegzetes vagy jellemtelen, valós vagy kitalált, a lényeg, hogy találjunk valami közöset magunkban és a „vásznon” lévő emberben. Véleményem szerint ez az azonosulás történhet akár Zsákos Bilbóval, akár Pityke őrmesterrel, elengedhetetlen szerepet kap a folyamat során a vágyak és remények találkozása. A filmbéli karakter próbál kitörni megszokott párkapcsolatának unalmas, poshadt kis pocsolyájából, lecsekkolom mit tesz, hogy dönt, hátha én is alkalmazni tudom, és HOPP, máris itt egy csatlakozási pont, egy csatorna, ami kialakult néző és szereplő között. És talán ezeknél még fontosabb is, hogy milyen eszközöket használ fel karakterünk a cél eléréséért. Tegyük fel: nem működik jól a kommunikáció Hose Armando és Esmeralda kapcsolatában.
Megoldás 1: Beszélgetésre bírom a páromat, megnyílok felé, hogy utána ő is könnyebben fogadjon be engem lénye legmélyebb valójába.
Megoldás 2: Odabaszok neki egy vak pulival, és a probléma varázslatos módon magától megoldódik majd!
Ugye, hogy nem mindegy…? Ezek után kérdezem én a Tisztelt Sorozatgyártó Bizottságot, hogy mi a picsáért nem tudnak normális konfliktusokhoz normális, ÉRTÉKKÖZVETÍTŐ feloldást találni?
