Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Korhatáros szerelem - 1x05 - Hattyúnyak gate

2018. január 06. 13:00 - Sancho Panka

Mindenkitől ezer bocs a csúszásért, beütött a bejgli, és én is majdnem úgy jártam, mint Öcsi a harmadik a részben. Alexet velem szemben nem hatotta meg a karácsony szelleme, mert úgy kibaszta Dávidot a lakásból, hogy a lába sem érte a földet, és beköltöztette helyére Lilit. Azért ez nem volt szép tőle, kevés ember lehet még ezen a világon, akit szórakoztatnak a kecskés videók, és Lili speciel pont nem néz ki olyannak, mint aki közéjük tartozik, viszont van egy csomó rózsaszín ruhácskája.

5.png

Tovább
Szólj hozzá!

Barátok közt 8685-8694 rész

2018. január 06. 10:00 - Gillotte

Ádám tehát bevállalja, hogy Gigi gyerekének az apja lesz, és hogy együtt nevelik fel a gyereket. Kár, hogy csak e nemes anyag-felajánlás után tudja meg, hogy Hannába lenne ültetve a mix, ami felvet bizonyos kérdéseket: nem veszi ki magát hülyén az ex-nőmbe ültetni a magomat? Hamar túllendülnek a problémán, és iszogatnak, hogy oldják a feszültséget.

bk_dec4_8_1.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Babilon Berlin 1x01/02 - Alea iacta est

2018. január 05. 15:00 - szde

Én még az a generáció vagyok, akinek az iskolai szüneteiben minden reggel hétkor elkezdődött a Szünidei Matiné (vagy mi volt a neve), lényegében ugyanaz, mint a most futó Kölyökklub, csak tartalmasabb gyerekműsorokkal. És a kilencvenes évek végén/kétezres évek elején még a német/keletnémet/nyugatnémet ifjúsági sorozatok (Charly - Majom a családban, Kicsi a bors, de erős, stb.) voltak a népszerűek. Ennek köszönhetően szerettem meg a német filmkészítést, így a vizsgaidőszakom végeztével leültem, hogy megnézzem a Babilon Berlin krimisorozatot.

vlcsnap-2018-01-03-15h30m01s588.png

Tovább
12 komment

Milliárdok nyomában (Billions) 1x05 - The Good Life

2018. január 05. 13:00 - orsika29b

Axe kerózik az Axe farmra friss Axe tojásért, csakhogy a kiskosarat nem lehet ráakasztani a kb 8500 dolláros Passoni versenybicaj szarvára, úgyhogy járgányt cserélnek a tyúkól - manager fiúval. Hazafelé gurulván Wags hívja, akkor tényleg eladjak mindent, komolyan? Mi lesz a befektetőkkel? Beszélj velük, hogy keressenek mást! - utasít Axe. És ha jövő héten meggondolod magad? - próbálkozik az igazgató. Először legyünk túl a mai napon - érkezik a válasz és vörös zsenink már bontja is a hívást. Hát kérném alássan, felettébb gyanús ez a kiszálltam, leálltam vonal, majd látjuk, hogy csak játék-e az egész. Végülis a bibliában is benne foglaltatik, hogy minden napnak elég a maga baja.

26145109_851039048399251_1525000101_o.png

Tovább
Szólj hozzá!

Barátok közt 8665-8674 rész

2018. január 05. 12:00 - Gillotte

Laci és Gizi között csak fokozza a feszültséget az, hogy Gizi lebarmolja a kislányt a sulibüfében, és a helyzet csak romlani látszik. Laci ugyanis a sulibüfében gályázik Pirossal, aztán suli után elviszik Stellát focizni, aztán limonádéznak hármasban, amit persze Gizi az ajtó takarásából meglát, és nagyon nem tetszik neki, hogy a család nélküle idilli. Sajnos Laci is így érzi, azt ecseteli nem sokkal később Vilinek, hogy szinte jobban érzi magát, ha Gizi nincs vele. Na, ebből is hónapokig húzódó dráma várható, aminek a végén a felek újra egymásra találnak, jaj, de jó, hogy ezt végig közvetíthetem!

bk_nov20_24_1.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Oltári csajok 1x37 - Mindenki randizik

2018. január 05. 10:00 - BBrigusz

Manfréd próbálja lenyűgözni Angélát, én pedig még nem döntöttem el, hogy vajon ezt most komolyan gondolja-e a csaj, vagy csak szívózik Törpojácával. Márk szerint ő tette túl magasra a lécet Angélánál, ezért vigasztalódik most a csaj mással, de azt nem hiszi el Jancsinak, hogy az illető igaziból miniatűr, mivel hozzá egy igazi macsó illik. Kornél a lift hívógombját szereli, amikor érkezik Piros, és megbeszélnek egy közös strandolást. El is újságolja Angélának a randi hírét, aki ad neki az új szupertitkos napvédő kenciből, és még az is kiderül, hogy ő is randizik Manival, tyűűűha.
1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Barátok közt 8675-8684 rész

2018. január 04. 17:00 - Gillotte

Hanna ismét élete cikkét akarja megírni, ahogy én is teszem minden egyes Hogyvolttal. Szabadúszóként nyomul, mely nem kevés önbizalomról ad tanúbizonyságot. Pár hónapja Gigi segítségével kiszabadítottak bordélyból lányokat, és kitalálja, hogy most ír Gigi bordélyos barátnőjéről, hogy mi van vele így a kiszabadulás után. Gigi megszerzi a lány számát, és megkéri Hannát, hogy hadd menjen el ő is az interjúra vele. Elmennek hát egy ’70-es évek bútoraival berendezett lakásba, és hamar kiderül, hogy a nő csak úgy tudja eltartani a lányát, hogy béranyaként tevékenykedik, most is 12 hetes terhes, és ha meglesz a gyerek, 5 milliót kap érte. Gigit nagyon elgondolkodtatja a dolog, és mivel már régóta nagyon szeretne gyereket, úgy dönt, hogy ha a volt kollégája túlvan ezen a terhességen, fizet neki, hogy szülje meg az ő gyerekét is. Gigi nagyon beleéli magát, csak sajnos a következő találkozás alkalmával Hanna drogot lát kiesni a terhes nőci táskájából, és mint mindenbe, nyilván ebbe is beleugat, és ugyan a nő állítja, hogy csak árulja, Hanna erősködik, hogy azt sem kéne, úgyhogy végül a csaj sztornózza az egész interjúsorozatot, amit beígért Hannának. A csalódott újságíró (?) elmeséli a történteket Giginek, aki felelős felnőttként nem akarna olyan nő méhéből gyereket, aki végigdrogozta a terhességét. Gigi nagyon elszomorodik, hogy nem jött össze, de ott van Ádám, aki szintén magányos, úgyhogy egymásnak esnek, és nekiállnak klasszikus értelemben járni. Hannát viszont érthetetlen okból nagyon bántja, hogy Giginek emiatt nem sikerül saját gyerekre szert tennie, mert a kijelölt béranya droggal üzletel, arról nem is beszélve, hogy így ő sem tudja megírni a cikket a béranyaságról. Ezen problémákat úgy szándékozik megoldani, hogy bejelenti Giginek: ő lenne béranya, aki megszüli Gigi gyerekét, pontosabban nem bér, hanem dajkaanya, mert ingyen vállalná. Gigi nem akar hinni a fülének, hihetetlen önzetlenség ez Hanna részéről, úgyhogy még hagyja őt gondolkozni. Ennek ellenére Gigi beleéli magát, és szól is Ádámnak, hogy vele vagy nélküle, de mindenképp akar gyereket, és Ádám mily meglepő, lenne a gyerek apja, úgyhogy a Gigi-Ádám kombót ültetnék be Hannába. Több mint bizarr.

bk_nov27_dec1_1.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Írjon hogyvoltot és legyen világhírű Ön!

2018. január 04. 16:00 - sixx

untitled_9.jpg

Pénz nincs benne, veríték és elhalt agysejtek annál inkább, viszont az kurva jó érzés meg ma, 10 évvel a blog indulása után is, amikor a villamoson valaki hangosan röhög azon a poszton, amit az ember írt, és te meg próbálod kitalálni, éppen melyik poén ütött be nála. Amikre most keresünk írókat :

  • Agents of SHIELD (ABC), az új évad nagyon fasza
  • Liar (HBO)
  • Godless (Netflix), limitált sorozat, egy évad, western
  • Minden Netflix-sorozat, ami nem volt
  • Minden HBO GO-n elérhető sorozat, ami nem volt
  • Minden olyan sorozat, legyen az amerikai, angol, olasz, cseh, finn vagy éppen albán, retró vagy vadiúj, amiről nincs írás a blogon egyelőre.

A jelentkezéshez tessen próbaírást küldeni a hogyvolt kukac dzsímélpontkom címre, "hogyvoltoznák" subjecttel. SIETVE!

17 komment

Oltári csajok 1x35 - Néha érdemes lefelé is tekinteni

2018. január 04. 13:14 - BBrigusz

Kornél a Büróban szenved valamiféle szereléssel, amikor egy random emberke érkezik, az álláshirdetésre jelentkezni, mondja ő. Hajni és Jani egy közös reggelizés közepette hogyvoltozzák a történteket, megszületik a megállapítás, hogy Angéla a gonosz nővér mesterien manipulálja Márkot, hogy övé legyen a kastély. Angéla, Szilvia és a Manó tanácskoznak, Anginak új ötlete van ugyanis; napvédő krém, ami Szilvia szerint faszság. Kornélnak segít az ismeretlen fickó, akiről kiderül, hogy mégsem ismeretlen, Kornélnak bevillan valahonnan, el is viharzik, és meghagyja Pirosnak, hogy tartsa fel őt, játssza el, hogy ő Karola.
1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása