Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8929-8938. rész

2018. június 18. 12:00 - Gillotte

Juli tehát elmondja Attilának, hogy Miklósba szerelmes. Attila arcán látszik, hogy ugyanazt gondolja, mint mi: te jó ég, ha a negyedik Berényit, azt a Zolit nem írják ki a sorozat elején, Juli még azzal is összefeküdt volna! Attila elmegy kiszellőztetni a fejét, és hiába jön Juli azzal, hogy meg akarja menteni a házasságukat, Attila kijelenti: válni akar. Azt hiszem, sokak nevében mondom, hogy ideje volt már, hogy Juli csúnyán megszívja, mert ez nem állapot, hogy virágról-virágra (Berényiről-Berényire) száll! Attila tehát válni akar, és rögtön költözni, de Juli önfeláldozóan bevállalja, hogy ő költözik el, mert ő okozta mindezt. Átmegy Nórához a szomszédba, ahhoz a nőhöz, akit Attila anno vele csalt… így érnek össze a szálak. Nóra helyében itt vettem volna revansot: kisanyám, menj a híd alá, de Nóra gond nélkül befogadja Julit.

bk_jun11_15_1.jpg

Tóbiás megérkezik Bencével Rómából, és Kristóf még ott van a házban. Eléggé teper Tóbiásnál, mert szeretné rendbe tenni a dolgokat. Bencével nagyon kedves, a kissrác mondja is neki, hogy ,,appa”. Tóbiás teljesen begőzöl, mi a jó Istennek kell kedvesnek lenned a gyerekkel?! – teszi fel a kérdést. Miki vet véget a veszekedésnek: hívja Tóbiást, hogy menjen el valami bizonylatért most azonnal. Mit lehet tenni, Tóbiás elmegy, Kristóf marad otthon a gyerekkel, majd egyszer csak kap egy hívást egy őrmestertől: ,,ön van megadva elsőszámú kontaktnak, arra az esetre ha baleset történne Nagy Tóbiással”. Kristófot leveri a víz, rohannia kell a kórházba, mert Tóbiást elütötték. Új rekord: egyetlen epizódon belül hárman vannak kórházban – Hanna, Zsolt és Tóbiás. Utóbbit kiengedik, de úgy néz ki, mint C-3PO, mert mindét karja gipszben van. Miki ennek ellenére is melót ad neki, úgyhogy nincs választása Tóbiásnak, el kell fogadnia Kristóf segítségét, aki begépeli neki a Miki által kért árajánlatot. A törött kezű Tóbiás büszkesége itt parancsolj megállt, úgyhogy elküldi Kristófot, mert ugyan, elboldogul ő. Persze, úgy, hogy Bencét is el kell látni? Hát nyilván kiderül, hogy nem boldogul, úgyhogy Kristóf visszamegy segíteni. Gizi és Laci is segédkeznének, de annyira nyomulósak, és idegesítőek, hogy Kristóf bevállalja, hogy átpasszol valami tárgyalást a húgának és inkább marad Tóbiással.

bk_jun11_15_2.jpg

Gigi sokat gondol Zsoltra, és arra, hogy vajon Krisztián miért nem törődik a bátyjával. Zsoltot eközben a kórházban meglátogatja az a Sonny nevű díler, akinek Zsolt terítette a drogot. A csávó a szék támlájának hassal ül le, szétvetett lábakkal, mert úgy a menő. Megszorongatja Zsolt fájós lábát kicsit, hogy nyomatékosítsa: jobb, ha Zsolt előkeríti az elveszett drogot, vagy az árát. Gigi elmegy meglátogatni Zsoltot, aki megkéri a lányt: hozza vissza a drogot, ami a kezében volt, amikor megtalálták a parkban, különben őt kiherélik. Gigi hazamegy, elkéri Krisztiántól a drogot, aki nem adja oda, hisz jobb, ha Gigi kimarad Zsolt bajos ügyleteiből. Sajnos már késő, ugyanis az a Sonny nevű kretén hazáig követi Gigit, beront a lakásba és fegyvert fog rá. Még jó, hogy Zsolt megsejti, mi van, úgyhogy elszökik a kórházból, és kiszabadítja Gigit. Nem lövi agyon a dílert, úgyhogy nem folyik vér, de továbbra is vissza kell szereznie a drogot, ha kedves az élete. Visszakérni Krisztiántól, de nem megy: Krisztián a szeme előtt önti a lefolyóba a cuccot. Zsolt lefekszik aludni, hiszen neki vége, legalább kialussza magát előtte. Mire felébred, Gigi kifizeti a drog árát a dílernek, és vesz több üvegcse fájdalomcsillapítót, szóval alsóhangon másfél milliót költ Zsoltra. Mennyit hagyott erre a férje?! Ha ez nem lenne elég, Gigi be is fogadja Zsoltot, míg talpra nem áll. Zsolt nem hisz a fülének, nyilván Ádám sem, de volt valami ügyük régen, úgyhogy Ádám a békesség kedvéért rábólint, hogy Zsolt velük lakjon.

bk_jun11_15_3.jpg

Balázs és Peti elmondja Alízéknak, hogy mi történt Hannával, mert Isten tudja, miért, eddig titokban tartották. Hanna nem szeretne látogatókat, úgyhogy nem mennek be, viszont megjelenik a rég nem látott nagynéni, Klaudia! Nagyon kisimult az arca, jót tesz neki az olasz élet (kinek ne tenne jót…). Nyilván ő fogja végleg kivinni Hannát a sorozatból, már kezdi is fűzni, hogy Olaszországban mennyivel jobb specialisták vannak. Klaudia tényleg Hannának akar jót, annál is inkább, hogy nehezen viseli el Balázs képét, pláne hogy újra együtt vannak Hannával. Balázs azonban nem adja könnyen Hannát, úgyhogy nekiáll a villa akadály-mentesítését tervezni!

bk_jun11_15_4.jpg

Timike megint tervezget: mivel az anyja nem hajlandó befizetni neki az újabb tandíjat a svájci iskolába, önállósítja magát. Épp meghallja, amint Miki instrukciókat ad Bandinak, hogy hogyan fizesse be a saját, londoni tandíját az András-féle alapból. Bankkártya itt, PIN-kód ott. Timike tehát kiszolgálja magát, bár Juli pont belép az irodába, de Timi lenyugtatja azzal, hogy csak a telefonját hagyta el valahol, majd fogja magát, és befizeti a tandíjat. Ottó barátjának is eldicsekszik a dologgal, hogy mennyire ügyesen megoldotta, ráadásul mivel mindenki úgy fogja tudni, hogy együtt voltak moziban, ki se derül. Ottónak nem ér annyit ez az egész Timis-ügy, hogy össze-vissza kamuzzon mindenkinek, úgyhogy megkéri a lányt, hogy többé ne találkozzanak. Ügyes fiú! Timike nem esik kétségbe, bocsánatot kér az anyjáról, öleléses kibékülés, jaj mami, már nem is akarok Svájcba menni! Ja, nyilván senkinek nem fog feltűnni, hogy több millió forint hiányzik a számláról. Amikor Timi visszavinné a bankkártyát az irodába, nehézségbe ütközik: Bandi is épp a kártyát keresi, mert a fiókban volt, és nem találja sehol, ha Miki megtudja, kinyírja. Na, most légy okos, Timike!

bk_junius11_15_5.jpg

Miki nem nyugszik bele, hogy a Szonja nevű nő nemet mondott neki, úgyhogy újabb randira csalja. Nem megy könnyen, de csak megebédelnek, várost néznek építész-szemmel, majd Szonja elviszi Mikit a kedvenc kilátó-helyére. Szépen is megy minden, míg a nő ki nem hajol egészen azon a megépített teraszon, mert az olyan jó. Miki teljesen leizzad, gondolom felhozta a dolog az Andrásos emlékeket. Ugye, akinek nem tiszta a lelkiismerete…

bk_junius11_15_6.jpg

Natasa és Rudi szakítanak. Rudi eléggé szomorkás, de úgy érzi, bármennyire szereti Natasát, el kell engednie, mert együtt nem boldogok. Szegény Rudi, pedig már eljegyzési gyűrűt is vett. Natasa azért van elkenődve, mert szereti Rudit, de nem ugyanazt akarják. Kellemetlen. De fura, hogy Rudi szakított, meg voltam róla győződve, hogy ha vége lesz, akkor Natasa fogja kimondani a végső szót.

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.19. 03:47:56

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

jimjim 2018.06.19. 03:59:48

Valószinű inkább a saját csukafejesére emlékeztettte a polcoscsaj,bazért lett rosszul. Miki még úgysem volt pánikbeteg...

Karsa Tímea 2018.06.21. 23:17:15

@Lusuka: Ennyire látszik, hogy a Hogyvoltozásból nem lehet megélni? :D

Karsa Tímea 2018.06.21. 23:18:12

@jimjim: Talált, süllyedt, mondta a héten, hogy ez volt a baja :) De igaz, Miki már volt emlékezet kieséses, lebénult, rákos...a pánikbetegség valóban váratlan fordulat lenne :D
süti beállítások módosítása