Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 6x02 - Szorul a hurok

2018. május 24. 09:00 - Gabba

"Az ember lényegében az, amit rejteget" - André Malraux

Juhhéé, máris rám került a sor életem első négyes gruppenében, azaz csoportos hogyvoltozásban. Ott hagytuk abba, hogy Renard vezetésével megjöttek a fecskék, javítják a fészket, pardon, nem, ez Gryllus Vilmos, szóval megjöttek a rohamrendőrök szétdúlni Bud műhelyét, hogy elkapják a körözött Nicket. (Pedig a körözött túró finomabb.)

A százados kiadja a parancsot a támadásra, Nickék az ablakon át lesik a készülődő csapatot, Bud nyüszítve parázik a háttérben. Trubel kész a küzdelemre, de Monroe nem annyira, gyorsan bejelenti, hogy Rosalee terhes. Pont most?, visít fel Bud, de aztán korrigálja magát és inkább gratulál. A híren Nick is meglepődik, és kész feladni magát, hogy megkímélje a társaságot, de a csajok egyhangúlag lebeszélik erről. Szerencsére érkezik a felmentő sereg Woo és Hank képében, letartóztatni jöttek Renardot Rachel Wood meggyilkolása miatt. Fegyverét elveszik és Hank felmenti a parancsnoklás alól, a támadásra kész egység tagjai csak pislognak, most mi vaaaan? Hankék megbilincselve a járőrkocsiba ültetik a főrendőrt és elhajtanak vele, a különleges egység vezetője viszont úgy dönt, behatolnak a műhelybe.

grimm_6_2_01.JPG

Betörik az ajtót, Nick ellenállás nélkül megadja magát, a TEK-esek megmotozzák és megtalálják nála a csodatévő botocskát. Hát ez mi?, teszik fel neki a kérdést, de a válasz nem Nicktől, hanem a bottól jön: energiahullámot bocsát ki magából, mire a támadó egység tagjai eszméletlenül összeesnek. Az utcán a parancsnoknő ideges, mi van már a támadással? Ekkor lövés dörren, egy előrohanó TEK-es szerint Burkhardt elmenekült, az egység összes tagja kocsiba pattan és indul üldözni. Persze ez csak átverés, mert Nick öltözött be maszkos rohamrendőrnek, és miután a zsaruk eltisztulnak, barátaink az egyik otthagyott páncélozott furgonnal elhajtanak. Biztonságos rejtekhely kell, Monroe javasolja a titkos alagutat, aminek a múltkor megtalálták a rejtett kijáratát, le is rajzolja, hol találják meg.

grimm_6_2_02.JPG

Renard a kocsiban Hankéket fenyegeti, ezt még meg fogják bánni, de a fiúk hasonló stílusban visszafenyegetik: ha baja lesz Nicknek, Sean kötözött seankaként fogja végezni a füstölőben. Ebben maradnak. Az őrsön általános megrökönyödést kelt a bilincsben bevonuló százados, akit barátaink a kihallgatóba visznek. Rachelről faggatják: hiába tagad, a lakás tele van az ujjlenyomataival, főleg a hálószoba, csak nem viszonya volt a sajtósával? Sean magabiztosan mosolyog, tegnap este a kampánytanácsadójával volt, Conrad Bonaparte-nak hívják, de már elutazott. (Na ja, az örök vadászmezőkre, de persze ezt csak a főrendőr és mi nézők tudjuk.) Hát akkor így nincs alibi, közli Hank, Renardot bezárják a kóterbe, de előtte még engedélyeznek neki egy hívást. Renard Adalindot csörgeti: szőkénk látogassa meg a böriben, mert ő fogja kiszabadítani.

grimm_6_2_03.JPG

A cella előtt egy takarító rab (cleaning manager) éppen a Karom jelét festi le a falon, kiderül, hogy szimpatizál a századossal, át is változik neki. Sean megkéri, csempéssze majd be neki a mobilját. Hank és Woo Franco rendőrrel azon mereng, meddig lehet a századost bent tartani, Franco közben elmeséli, hogy Bud műhelyében a TEK-esekre eszméletlen állapotban találtak rá és Nick meglógott. Trubel csörgeti Hanket és értesíti, hogy a titkos alagútban fognak elrejtőzni, Hank cserébe beszámol Renard letartóztatásáról. Nickék odaérnek a titkos ajtóhoz, Bud azon izgul, hogy a felesége izgulni fog miatta, hova tűnt. Lámpásokkal derítik fel az alagutat, Eve/Julis közben arról beszél Nicknek, hogy úgy érzi, mintha két éne (énje? hogy mondják ezt helyesen?) lenne. Ha lesz egy kis nyugalmas időszak, akkor majd el kell vinni a titokzatos vászondarabot, amibe a bot volt csavarva Rosalee-ékhoz, hogy megvizsgálják, hátha kiderül, honnan van az ereje.

grimm_6_2_04.JPG

Az emlegetett páros eközben a fűszerüzletben bóklászik, Monroe szerint nyissák ki az üzletet, mintha mi se történt volna. (Pont úgy, mint amikor a templomban elmarad a szertartás, arra is azt mondják: mise történt volna... Bocs, ne üssetek!) Csörög a telefon, Adalind érdeklődik, vigyáznának-e a két kis lurkóra, Kellyre és Dianára, mert neki el kell mennie pár dolgot elintézni. Rosalee-nak nincs kifogása, Monroe viszont azon aggódik, mi lesz, ha Diana játék közben egyszer csak például köddé válik. 

A böriben a cleaning manager becsempészi a felmosórongyba csavart mobilt Renardnak, remélhetőleg vízálló a készülék. A százados egy középkorú fószert hív fel, akitől azt kéri, segítsen elintézni ezt a kis fennforgást, juttassa ki a kóterből. Később behaluzza azt a jelenetet, amikor megölte Meisnert, na ja, kísért a múlt, ahogy szokása neki.

grimm_6_2_05.JPG

Alagút, Juliet a ruhadarabon mutogatja a többieknek ugyanazokat a jeleket, amiket a múltkori részben a támadóján látott, de rajta kívül senki nem lát semmit a vásznon. Julis szerint a  biztonság kedvéért jó lesz a botot is visszatenni a dobozába, Nick némi vonakodás után beleegyezik. Julis és Trubel elindulnak az alagútban, Nick még egy ideig toporog, aztán újból kiveszi a botot, Bud kétségbeesetten próbálja lebeszélni. Nickben küzd a vedd ki - tedd vissza érzés, végül legyőzi a csábítást és a botot a dobozba téve a megkönnyebbült hóddal a nyomában elindul a csajok után.

grimm_6_2_06.JPG

Monroe továbbra is izgul a bébiszitterkedéstől, kéne venni pár játékot, de vajon miket? (Ha adhatok egy tippet: mivel Diana egy boszorkányszörny és egy varázslószörny, Kelly meg egy boszorkányszörny és egy Grimm utóda, egy "Ki belez a végén?" társasjáték lehetne a legmegfelelőbb.) Végszóra megérkeznek a vendégek, Monroe félszegen üdvözli Dianát, majd némileg zavartan a fűszerekről, köztük a fahéjról kezd beszélni a kislánynak, de mielőtt levenné az üveget a polcról, azt Diana már mentális erejével leemeli és odalebegteti magához. Izgalmasakat fogunk itt játszani, fut át Monroe agyán a nem túl megnyugtató gondolat. Adalindnak nem igazán van terve, hogyan fogja tudni kihozni Renardot a böriből, de azért elindul.

grimm_6_2_07.JPG

Diana hamar beváltja a hozzáfűzött reményeket, és nemsokára vagy tíz üveget kezd lebegtetni, Rosalee és Monroe elképedten figyelik a mutatványt. Érkezik Trubel és Juliet, Diana érzékeli, hogy Julis megváltozott és ezt közli is vele. A nagylányok elvonulnak, hogy megvizsgálják a titokzatos vásznat, Monroe meg teljesen beparázik, hogy kettesben hagyják a kis boszival.

grimm_6_2_08.JPG

Börtön, Renard azt akarja, Adalind igazoljon neki alibit a gyilkosság estéjére: Mondd azt, hogy kettesben voltunk és Grimm meséket olvastunk fel egymásnak. Na ja, oszt' engem meg lecsuknak hamis tanúzásért, veti ellen a szókenő szőkenő. Különben is, nekem ott a két gyerek, azokat kell nevelnem, maradj csak inkább te itt a hűvösön, vesz búcsút Adalind és lelép.

grimm_6_2_09.JPG

Az alagútba megérkezik Wu és Hank, akik elmesélik Renard letartóztatását, cserébe Bud is elmeséli az ő csodálatos megmenekülésüket a rendőrök gyűrűjéből: A bot megmentett, a zsaruk bottal üthetik a nyomunkat, mondja izgatottan. Nicknek ötlete támad, mégsem kéne végleg bezáratni a századost, inkább rá kell venni, hogy ejtse az ellene szóló vádakat. Budot hazaküldik, a hód megkönnyebbülten húz el a családjához, Nick meg csörgeti Adalindot, hogy egyeztessen vele.

grimm_6_2_10.JPG

Hank és Wu elintézi, hogy a századost elszállíthassák a fogdából, és viszik Nick lakására. Nick ajánlata: Adalind alibit igazol a főrendőrnek, de az cserébe ejtse a Nick elleni vádakat és helyeztesse vissza az állományba. Persze kölcsönösen bizalmatlanok egymással szemben, hogy lehet ezt feloldani? Nem segíthet itt mán, csak a piócás ember, pontosabban Adalind, aki ekkor előlép, kezében egy kötéllel, amiből meg kell kötni a bizalom hurkát (vagy kolbászát, ezt nem értettem pontosan az angol szövegből). Adalind szerint ez olyan, mit a vérszerződés: aki megszegi, meghal. Nick tanúskodni fog Sean védelmében, utána pedig Renard minden vádat ejt Nick ellen. A csávók beleegyeznek, megfogják a kötél két végét, Adalind átváltozik és saját vérét rácsöpögteti a kötélre. Az teljesen vörössé változik, tekergőzni kezd, és végül akasztófakötél hurkot formál. Aki megszegi az esküt, azzal végezni fog a kötél, zárja a szertartást Adalind.

grimm_6_2_11.JPG

Szőkénk visszamegy a fűszerüzletbe, ahol a másik három csaj a titokzatos vászondarabot vizsgálgatja, különböző kencékkel kenegetik, hogy el lehessen olvasni a rajta levő szöveget. Pár szót már sikerült kisilabizálni, mocskos fidesz, bajszos szar, vagy valami ilyesmi, tájékoztatja Adalindot Rosalee. Trubel helyesbít: csoda és veszélyes, ez olvasható a vásznon. De sajnos többet nem tudnak megjeleníteni, ám ekkor belép Diana és Monroe. A kislány rámered a vászonra és neki mindenféle szimbólumok megjelennek, ám ezeket  a többiek nem látják.

grimm_6_2_12.JPG

Befut Nick és megkéri Dianát, rajzolja le, amit lát. Közben csörög Trubel mobilja, a Fal üzen neki, a két Grimmnek négy óra múlva el kell mennie egy titkos helyre.

Diana elkészül a rajzzal, de senki sem tudja, mit jelentenek a szimbólumok, ezért Rosalee rákeres a gépen. Hosszan klikkolgat, de sehol semmi, se az ókori Egyiptom, se Babilon idejéből. Julis szerint ezek a szimbólumok a pokolban találhatók. Trubel indulni készül, de Nick nem megy vele, itt kell maradnia védeni a várost. Trubel lelép. Eközben az őrsön nagy az izgalom, Hank megtudja, hogy két óra múlva összeül az esküdtszék Renard ügyében, Wu hitetlenkedik, de hát ez máskor több napig is eltart. Renard viszont főrendőr, Biri kedvence, plusz leendő polgármester, nyilván ezért a soronkívüli eljárás. Csörgetik Monroe-t a hírrel, Adalind már indulhat is tanúskodni.

grimm_6_2_13.JPG

A tárgyalóteremben Stanford bíró elnököl, ohó, őt hívta fel Renard a börtönből! Ezért aztán nagyon meg se lepődünk, amikor közli, hogy nem talált elég bizonyítékot a vádeljárás megindításához, úgyhogy Renard úr távozhat. Adalind, Hank és Wu nem hisznek a fülüknek, pedig van nekik összesen vagy hat, hát ezt most így mégis hogy? Renard gúnyos mosollyal odalép és közli velük, hogy mivel Adalindnak nem kellett tanúskodnia, a vérszerződés semmis, reggelre Hank és Wu adják be a lemondásukat. Utána bemegy a bíró irodájába, ott van az ügyvédnő is, mindkettő átváltozik. Ha polgármester leszek, tisztogatás lesz a városban, és a Grimmel meg a haverjaival kezdem, közli Renard.

grimm_6_2_14.JPG

grimm_6_2_14_1.JPG

A fűszerüzletben barátaink kétségbeesve latolgatják, mit lehetne tenni ebben a helyzetben, Nick arra kéri Adalindot, költözzön vissza Renardhoz, mert különben a főrendőr mindkettőjükkel leszámol. És ebben van is valami, mert ahogy kilép a bíróság épületéből, a százados már hívja is a rohamcsapat vezetőjét és kiadja az utasítást: Fogják el Nick Burkhardot!

grimm_6_2_15.JPG

Címkék: grimm
17 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2018.05.24. 10:18:19

"Ott hagytuk abba, hogy Renard vezetésével megjöttek a fecskék, javítják a fészket, pardon, nem, ez Gryllus Vilmos, szóval megjöttek a rohamrendőrök szétdúlni Bud műhelyét, hogy elkapják a körözött Nicket. (Pedig a körözött túró finomabb.)"

"aki ekkor előlép, kezében egy kötéllel, amiből meg kell kötni a bizalom hurkát (vagy kolbászát, ezt nem értettem pontosan az angol szövegből)"

Te állat, imádlak :D Tessék írni HV-kat, SOKAT!

Pácsó Ármándó 2018.05.24. 12:20:51

Nénnye! Asszem így írják! :-)

Gabba 2018.05.24. 13:22:00

@Pácsó Ármándó: hinnye! erre nem gondoltam :)

@Flankerr: kicsit rápihentem, az igaz, oszt' így sikerült :)

Pácsó Ármándó 2018.05.24. 16:47:02

Remek lett Gabba Mester, remek! :-))
És végre újra megcsillogtatta tudását BuD, a kedvenc betoji hód szereplőm! :-)
"Nickben küzd a vedd ki - tedd vissza érzés" - A rutinnal elmúlik a küzdelem érzése és marad a jól megérdemelt élvezet :-))

AaannnaaA 2018.05.24. 19:50:00

Nekem ez a kedvencem: "Ha adhatok egy tippet: ... a "Ki belez a végén?" társasjáték lehetne a legmegfelelőbb."
Ezen nagyon hangosan felröhögtem.
Köszi az írást! Izgalmas ez az évad, bár én sajnálom, hogy Biri kedvence átállt a sötét oldalra.

Gabba 2018.05.24. 21:09:38

@Pácsó Ármándó: na ja, az évek még a rutin :)

@AaannnaaA: Diana tényleg tök para, megértem Monroe aggódását. Bár az tök jó neki, hogy nem kell létrára másznia, ha csórni akar a legfelső polcon tárolt baracklekvárból :)

Kapitánylány 2018.05.27. 11:49:26

@Gabba: ooo, ez a hogyvolt! nagyon jó, élveztem minden sorát!

@AaannnaaA: szerintem kifejezetten jól áll a rossz oldal Biri kedvencének, csak annyi a baj, hogy Nick-et és a többieket vegzálja...

@Pácsó Ármándó: Bud igazi színfoltja ennek a sorozatnak, kár, hogy keveset szerepeltetik... :(

Pácsó Ármándó 2018.05.27. 12:49:01

@Kapitánylány: Kellene egy spinoff sorozat Budnak! :-)

Ki az a Biri?! :-)

Gabba 2018.05.27. 16:50:54

@Kapitánylány: na ja, főrendőrünket nem igazán tudnám pl. Rómeó szerepében elképzelni....

@Pácsó Ármándó: spinoffot támogatom :)
Birit várjuk, mint Godot-t

2018.05.28. 06:50:41

wahaha!!!! mit látok, kit látok?!?!
jövök is majd, megtenni észrevételeimet!
xD

2018.05.29. 17:26:47

...és már itt is vagyok! köszi a pusztító szóvicceket, továbbra is rajongója vagyok.
mindnek.
xD
képek Biri kedvencéről: oooaaarrrgghhh (ilyen hangot adok ki, amikor éppen elalélok!)
xD

Pácsó Ármándó 2018.05.29. 17:31:50

@Biriksz_Krokiksz!: De az orr- és gégészed szerint nincs komoly bajod? :-))

hopp! (törölt) 2018.05.29. 17:37:16

@Pácsó Ármándó: beütöttem a fejem, majd máskor igyekszem vmi puhára ráájulni.

Gabba 2018.05.29. 18:27:50

@Biriksz_Krokiksz!: vigyázz magadra, mert itt minden csütörtökön akció lesz, fix időben!

hopp! (törölt) 2018.05.29. 18:35:52

@Gabba: figyelek!

hopp! (törölt) 2018.05.29. 20:04:02

@Pácsó Ármándó: maga még mindig pimasz.
(van, ami sosem változik)
süti beállítások módosítása