Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Homeland 5x01 - Separation Anxiety

2018. május 11. 17:00 - AaannnaaA

Kedves olvasók, mint az évad elé szánt ajánlóban írtam, az ötödik etap magyar vetítésének hiányában jönnek ki most a hogyvoltok; nézzük hát hogyan alakul kedvenceink sorsa.

Székhelyünket ezúttal Berlinbe helyezzük át, Carrie – kissé meglepődöm a dolgon – misén vesz részt, majd áldoz, ahogy azt kell. Ezalatt a városban számomra nem túl bizalomgerjesztő ábrázatú fiatalember érkezik online pornóval foglalkozó klubba, annak is a hátsó helyiségébe, ahol haverjával (a tulaj fiával) üzemeltetik a szervereket. Most azonban teljesen mást csinálnak: készítettek egy videót, amivel kifigurázzák a terrorista toborzó videókat, és ezt akarják feltölteni az egyik helyi csoport toborzó oldalára. Meg is teszik, hatalmas vigyorgások közepette.

Ám miközben középső ujjat mutatnak a rosszfiúknak, honlapjukon összetalálkoznak valaki mással, aki ugyanúgy a terroristák után kutakodik. Mi pedig látjuk, hogy a másik érdeklődő a berlini CIA központ egyik informatikusa. A honlap illegális behatolói rövid ideig szemlélik egymást, aztán a fiúk észreveszik, hogy be tudnak törni az ellenfél szerverére, és meg is teszik. Mire a CIA-s észbe kap, 1361 file landol a hekkerek gépén, akik ekkor jönnek rá, kinél is jártak. Mindkét fél ledermed, erre senki nem számított!

1_1.jpg

1_2.jpg

Hősnőnk kislányát hozta óvodába – ahogy elnézem Frannyt, tippre négy-öt évet ugrottunk előre az időben az előző évadhoz képest. Miután a gyereket leadja, bemegy a munkahelyére, amely nem a CIA, hanem a Düring Alapítvány, ő a cég biztonsági főnöke. Főnöke, Otto Düring épp a libanoni nagykövettel beszél, az ügyvédjük – Jonas Hollander – társaságában.

A nő meglepődik a vendég láttán, lévén a jövő hétre várták, de főnöke csak a látogatás végén világosítja fel, miszerint a nagykövet meghívta őt Libanonba, és mennek is, méghozzá három nap múlva. Egy ottani menekülttábort látogatnak meg (mármint Otto, Carrie és még pár biztonságis), ahova tömegesen érkeznek a szíriai menekültek. Hősnőnk kiakad: nem vagyunk felkészülve minderre, ám főnöke leinti – arra van még három napunk. Pff!

2.jpg

Quinnt is látjuk végre, lehet fellélegezni: eszerint túlélte az öngyi küldetést, melyre bánatában ment a Carrie iránt táplált viszonzatlan szerelem miatt. Meghallgatásra érkezett a CIA központjába, ahol Saul és Dar Adal vezénylete alatt kell beszámolnia pár fejesnek a szíriai helyzetről, ahol több, mint 2 éve tartózkodik, és hajt végre különböző megbízásokat, melyeknek egy közös pontja van – helyi rosszarcok ritkítása, ha más nem, hát egyesével.

Nem meglepő módon nem beszél közös nyelvet a fejesekkel, akik nem értik mi értelme van kis egységekben likvidálni az ellenséget, mikor az továbbra is él és virul. Nos, akkor adjanak 200 ezer katonát, az több mindent megoldana. Vagy rombolják le Rakkát. Persze az amcsi kormányzat számára egyik sem alternatíva, így Peter szó nélkül távozik, a fing fűrészelése sosem volt az ő műfaja. (A beszéde annyira tanulságos, beteszem alább videón.) Adar szünetet rendel el, majd megvitatja Saullal a bent elhangzottakat. Az öreg azonban értesítést kap, miszerint Berlinben adatlopás történt, ezért további időhúzás helyett azonnal oda indul.

Ma van Franny szülinapja, a partyn nemcsak gyermekek és szülők vesznek részt, hanem Jonas is – az alapítvány ügyvédje és Carrie együtt élnek. A férfi pillanatra félrehívja kedvesét, és maga is kérleli, hogy segítsen főnöküknek eljutni Libanonba, ám a nő továbbra sem vevő az ötletre. Beszélgetésüket hívatlan látogató szakítja félbe: közös kolléganőjük – Laura – érkezett, aki a lakáson kívülre invitálja Carrie-t. Ott elmondja, hogy mailt kapott ismeretlen feladótól, vszg. hekker a tag, aki úgy néz ki CIA-s dokumentumokhoz jutott hozzá; át is küldött belőlük egyet, ami szerint az USA és Deutschland arra szerződött, hogy utóbbi helyett előbbi végzi a kémkedést németföldön. Azt kéri szőkénktől, hogy erősítse meg a dokumentum valódiságát.

Carrie még csak bele pillantani sem hajlandó – a CIA-val a kilépésekor kötött szerződés értelmében nem teheti –, de figyelmezteti kollégáját, hogy ha közzéteszi őket, azzal másoknak komoly kárt okozhat. Laura erre dühösen elrohan. A pár este még beszélget a dologról, Jonas azt tanácsolja szőkénknek, hogy csak azt tegye, amihez kedve van, ha nem akar Libanonba menni, akkor hagyja a francba.

4_1.jpg

4_2.jpg

A jó tanács pihenő közbeiktatása nélkül suhant át szőkénk fején – ezt onnan tudjuk, hogy másnap ellátogat a CIA berlini központjába, beszélni a részleg vezetőjével, Allison Carral. A két nőnek van közös múltja, ez rögtön kiderül, ám ez még nem jelenti azt, hogy Alison bármiben is hajlandó lenne segíteni. Carrie ugyanis segítséget jött kérni, némi infót ahhoz, hogy biztonságban legyenek Libanonban. Hát, azt már nem: vendéglátója szerint nem kaphat semmilyen információt, sem jófejségből, hivatalosan meg pláne nem. Esetleg, ha ő is ad valamit Otto Düringről... Erre persze nem hajlandó, ezért a beszélgetésnek itt vége szakad. Allison Sault várja, ezért javasolja a hátsó ajtó használatát – Carrie és exfőnöke ugyanis fasírtban vannak.

Szőkénk alig ér le a lépcsőn, látja Sault érkezni, ám nem hajlandó a hátsó ajtót választani, inkább ráköszön a férfira. Az öreg morcos, ő pedig érteni véli az okát: azért neheztel, mert úgy véli nem támogatta anno az igazgatói kinevezését. Téved, a férfi azért haragszik, mert a CIA után átállt a sötét oldalra – Düring családja a II. vh. alatt gazdagodott meg, és most ezért vezekel, Carrie pedig vaknak és süketnek tetteti magát, ha nem lát át rajta.

5_1.jpg

5_2.jpg

A sikertelen segítségkérés után szőkénk azt tanácsolja főnökének, hogy ne menjen Libanonba, mert nem tudja garantálni a biztonságát. A beszélgetés közepén betrappol Laura, és szóvá teszi, amiért hősnőnk a CIA ellenére nem hajlandó semmit tenni: sem Libanonba menni, sem a kapott dokumentumokat közzétenni. Carrie bedühödik: itt van Saul Berenson, a CIA Európáért felelős területi góréja, nyilván aggódik a doksik miatt, szóval jó lenne nem szórakozni velük! Laurának csak ez az infó kellett; szavaival akaratlanul megerősítette az anyagok valódiságát, rohan is közzétenni. Ha eddig nem lett volna unszi a csaj, mostantól vezeti a listát!

Düring oldani próbálja a feszültséget, elmondja biztonsági főnökének, hogy azért megy Libanonba, mert a menekülttáborban néhány napon belül elfogy az élelem. Odamegy, kitölt egy nagy összegről szóló csekket, és többeket ugyanerre fog bíztatni. De ez csak akkor eredményes, ha a helyszínről kéri ugyanezt más gazdagoktól, nem egy biztonságos szobából.

6.jpg

A berlini irodában Saul Allisonnal és a hibázó informatikussal áttekinti a veszteséglistát, és levonják a konklúziót: kikerült az összes dokumentum, amiben a németekkel közös megfigyelési programjukról van szó. Sajnos várható, hogy előbb-utóbb publikálni fogják, ezért tájékoztatni kell a másik érdekelt felet is a dologról.

Carrie ezalatt az alapítvány képviseletében Hafiz sejkhez megy látogatóba, a férfi városszerte ismert tanító. A nő tudja, hogy nincs közvetlen kapcsolata terroristákkal, de azt is tudja, hogy sok emberrel találkozik, ezért kereste meg őt. Üzenetet szeretne eljuttatni Al-Aminnak, aki a Hezbollah Berlinben rejtőzködő egyik vezetője, és aki segíthet a libanoni útjukat biztonságossá tenni (lévén a Hezbollah irányítja a tábort, amelyet meg kívánnak látogatni). A sejk megsértődik még a feltételezéstől is, hogy szóba állna terroristákkal, és szó nélkül faképnél hagyja vendégét. Biztató kezdet!

7_1.jpg

7_2.jpg

Allison és Saul találkozója a németekkel sem zajlik sokkal eredményesebben (vagy vidámabban), említettek teljesen kiakadnak a lopás tényén, és úgy döntenek ideje megszüntetni a közös terroristavadászatot. A tárgyalás vezetője ezzel bontja az asztalt és távozik, míg Quinn előző évadban megismert exnője, Astrid még szól pár szót az amcsikhoz. Én úgy értelmezem, hogy virágnyelven azt mondja, hogy folytassák, amit elkezdtek, legfeljebb a helyiek támogatását nem kapják meg ezentúl – a semminél azért egy fokkal jobban hangzik, még ha hőseink egyelőre nem így értékelik.

A kudarcos megbeszélés után Allison visszaindul az irodába, Saul viszont bordó kendőt tűz a mellény zsebébe, úgy vonul át a közeli téren, ahol Quinn jön vele szembe, majd halad tovább szó nélkül. Nocsak, szerintem nem véletlenül van itt kedvenc kőarcú ügynökünk, és a fura találkozó sem céltalan, csak még mi nem értjük.

8.jpg

Szőkénk újfent templomba jött merengeni kicsit, távozni azonban nem tud, mert az épület előtti biciklitárolóban egy nő összelakatolta a cangáját a sajátjával. Látja őt elmenőben, utána szól, hogy vegye le a lakatot, ám az sietősen továbbáll. Míg Carrie értetlenül bámul, két férfi ugrik hozzá, fekete zsákot húznak a fejébe, és furgonba tuszkolják.

Kihalt raktárépületbe viszik (még a kezeit is összekötötték), leültetik és rámorrannak, hogy várjon. Nem sokkal később besétál egy férfi, akit ő bemutatkozás nélkül, kinézet alapján felismer, ezért arra tippelek, hogy a sejk mégiscsak átadta az üzenetét, és Al-Aminnal van dolga. Némi szájkaraté után a lényegre térnek: Carrie kéri, hogy intézze el nekik a Hezbollah meghívását a táborba, mert anélkül nem jutnak be biztonságosan. Elmondja, hogy segíteni mennek oda, de úgy tűnik süket fülekre talál, a férfi párbeszéd helyett elmondja, hogy egykor Abu Nazir embere volt, plusz elvesztett szeretteit sorolja, és azt, hogy ők ketten ellenségek. Végül hátat fordít és távozik. Ez nem hősnőnk napja…

9.jpg

Ezalatt Quinn sem tétlenkedik, négy fős beszélgető társaságot figyel messziről, majd betör egy közeli lakásba. Gyakorlott kutató, mert pillanatok alatt kiszúrja az egyik helyiségben lévő asztalt, aminek a teteje felnyitható, benne pedig egyértelműen csőbomba készítéséhez talál eszközöket.

Vizsgálódás közben érkezik meg a lakás tulaja, aki nem más, mint a négyfős társaság tagja. Peter árnyékba húzódik, majd mikor a férfi közelebb lép, előugrik és lendületből képen csapja (méghozzá a bombagyártáshoz használatos csővel – igazán stílusos). A tag kiájul, lehet ügyködni. Megkötözi, majd saját eszközeit fordítja ellene: megépíti a csőbombát, két percre időzíti, aztán távozik a lakásból. Az időzítő lejártával a rosszarc a szobájával együtt atomjaira robban, gondolom a rendőrség meg majd jobb híján megállapítja, hogy a vesztét az okozta, hogy elkúrt valamit bombagyártás közben.

10.jpg

Laura Jonast hívja, mielőtt közzétenné a kapott dokumentumot – a férfi megállapítja, hogy a publikálással és a hozzá írt cikkel jogi szempontból nincs gond, de ő a nő helyében nem tenné közzé, jobb lenne megvárni, hogy kiderüljön mi lehet a hatása. A férfi figyelme ezen a ponton elterelődik a beszélgetésről, mert furgon érkezik a lakás elé, amiből kihajítják szőkénket, ő pedig az emeleti ablakból végignézi mindezt. Szó nélkül levágja a telefont, mire a durcás Laura dafke kiteszi a netre a cuccot, lesz ami lesz... Jonas lerohan hősnőnkhöz, aki kicsit zavarodott az átélt élmények hatására, de amúgy rendben van.

11.jpg

Késő este Quinn postahivatalba megy, pontosabban egy helyiségbe, ami levélszekrényekkel van tele, Saul már itt várja. Kulcsot ad át neki, majd megvárják, míg mindenki távozik, akkor kezdenek beszélgetni. A góré megkérdi, hogy ment a meló, mire Peter bólint – a célszemély mártír lett a paradicsomban. Na igen, gondoltam, hogy kedvenc ügynökünk nem a kisujjából szopta az aktuális célpont nevét. Saul egyértelművé teszi, hogy a németek innentől kiszálltak a bizniszből, ezáltal ők sem folytathatják hivatalosan a rosszfiúk üldözését. Peter tehát magára marad, ha tovább csinálja, az csak a saját szakállára mehet. Hivatalosan nem fogják tudni segíteni, és ha lebukik még azt sem ismerik el, hogy a cég embere. Ezentúl a postafiókban találja a következő célszemélyt, és a pénzt is a melóért – a közvetlen kapcsolat megszűnik

Quinn bólint, így rátérnek a most átadott anyagra. A borítékban egy nő (!) képe van, aki fiatalokat toboroz szíriai kiképzésre, ami után öngyilkos merénylők lesznek. Oké, mondja Peter, hozd a neveket továbbra is, tedd a postafiókba, én pedig elintézem, bárki legyen. Éljenek a magányos igazságosztók! Ugye.

12.jpg

Carrie Jonassal és Frannyval fekszik az ágyban, ám nem tud aludni, elgondolkodva bámulja a plafont, mikor megszólal a telefonja. Csendben beleszól, a túlvégen pedig ismeretlen hang közli: a Hezbollah meghívja őket a táborba.

Hogyvoltíró a twitteren - további tervek, megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

Címkék: Homeland
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2018.05.11. 20:38:33

Endlich, meghallgattattak az olvasói kérések, szuper!

Carrie végre talált egy nyugodt helyet, Kinder, Küche, Kirche, usw., de nyilván már nem sokáig fogja élvezni. Lelépett a CIA-től, na ja, de azért a Berlinben rejtőzködő terroristákról elég jól képben van...

Quinn visszatért és keményebb mint valaha, jól beszólt a CIA-s kötsögnek, pedig amúgy nem szokott sokat beszélni (ebben hasonlít rám :)
süti beállítások módosítása