Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Nagy Duett 6x02 - Van-e élet Pumped Gabó után?

2018. április 24. 13:39 - BBrigusz

Nem ér véget a buli, azt ígéri az intro, hogy még a múlt heti csúcsszuperfrenetikus adást is lehet fokozni a második élő showval. Claudia ismét kap egy táncos bevonulást, ami után tíz percig alig tud levegőt venni, szerintem ez nem igazán lett átgondolva. Az elfogadhatónak mondható fekete ruháját ezúttal egy ocsmány sárga szatén anyagdarabbal sikerült kiegészíteni, de hát ízlések és pofonok.  A zsűri változatlan, Nagy Adri dekoratív, Kasza bugyuta, Pápai Joci pedig ...hát...olyan Pápai Jocis.
0.jpg

Wolf Kati és Fodor Rajmund kezd egy mulatóssal, a Nád a házam tetejének elmutogatásán túl sokat nem nyújtanak, 25 pont. A Rippel-Tóth Andi páros egy Boney M nótával érkezik, a produkció ezúttal is a kevés ruha=sok pont-elvében született, és az énekespalánta részéről is zavarba ejtően hamiskás, a zsűri sem maradéktalanul elégedett, így rendkívül szigorúan kioszt nekik három nyolcast. Keveházi Krisztina és Szabó Ádám a számomra kellemes gimnáziumi emlékeket előcsalogató Ha az életben című nótával próbálkozik, nagy szerencsénkre a fiú hangja kellőképp elnyomja a balerina rikácsolását, egyértelműen a legértékelhetőbbek eddig, 27 pontot kapnak.

1.jpg

1a.jpg

A Rózsa Gyuri- Csobot Adél párosban van valami szerethető egyébként, lehetséges, hogy az idős bácsi-várandós nő kombóval szimpatizál titkon a tudatalattim. Adél telivigyorral tolja végig ezt is, kicsit sem látszik az orcáján a Bencus hiánya miatt érzett kínzó fájdalom, pedig az már a Fülöp-szigeteken forgatja a legújabb Survivort, mint tudjuk. Megkapják a max pontszámot, mindenki boldog. Gergely Róbert és Megyeri Csilla egy Majka-számot kapott a hétre, én kérek elnézést a műsorszámért, valahogy olyan kínos az egész, nekem pedig folyamatosan Phil Dunphy lebeg a szemem előtt a Modern családból, és nem tudok elvonatkoztatni. A zsűri megállapítja, hogy Megyeri Csilla jobban rappel, mint énekel, amúgy én is, csak szólok, 29 pont. ( köszi kommentelők, ismét megnéztem a rusnyanős, és bazárimajmos videókat és szarrá röhögtem magam) Első Tilda és Gönczi Gábor párosából laikusként abszolút megállapíthatatlan, hogy ki a profi és ki az amatőr énekes, ez azért kedvenc híradósunknak eléggé gáz. A produkció rendkívül unalmas, 27 pontot ér.
3.jpg

2.jpg

4.jpg

Pumped hozza a megszokott vadparaszt formáját, szegény kreppelt hajú mesterasszonya helyében biztos kiosztottam volna már neki pár taslit. Olyan az egész, mint egy rögtönzött karaoke-party valamelyik körúti kocsmában, hozzák a múltkori vonaglós-vetkőzős figurát, de még így is langyi az egész, kapnak azért 29 pontot. Kasszás Erzsiék egy meglepően elviselhető produkcióval állnak be a sorba, Erzsi echte Fiona, just sayin’. A páros egyébként jól működik együtt, jutalmuk 30 pont. Kucseráné és Nikolas Az éjjel soha nem érhet véget-tel készül, a ruházatuk láttán pedig egy csapásra kiég a tekintetem. Nikolas flitteres-sárkánymotívumos pólója a Mónika show fogatlan hozéármándóit idézi, Tápaiból pedig kihozták a szegény ember Lady Gagáját. Mindezt 27 pontért.

5.jpg

6.jpg

7.jpg

A reklámszünet előtt amúgy Claudia benyomja, hogy Kárpáti Rebeka közvetít nekünk valamit a facebook live-on. HOGY KICSODA? Már bocsánat, de honnan szedik ezeket a noname önjelölt műsorvezetőket?
Kamarás és Kollányi rögtönzött színházat rittyent a stúdióba egy Macskák-dallal , nekem abszolút nem jön be ez az egész,túlságosan megteremti a hazai terepet a színésznek, de persze ez az én szubjektív véleményem,azt viszont meg kell hagyni, hogy igényesen csinálják amit, hamis hangok is csak elvétve vannak, kapnak is 30 pontot a nagyérdemű zsűritől.

8.jpg

9.jpg

9a.jpgNa most az van, hogy összeadódnak a múlt heti pontszámok, az eheti pontszámok, meg a nézői szavazatok, így alakul ki egy sorrend. Ó, Kabát Peti, most segíts meg minket! Liptai ismét belebukik párszor a tragikusan megírt felkonf-szövegekbe, tényleg, annyira szörnyűek ezek, senkinek nem tűnt még fel? Kezdődik a dráma, kettő párocska marad a végére, kurvaunalmas roppant izgalmas a várakozás, Pumpedék meg Rippelék a sereghajtók, uccu neki ismét szavazni, nehogy nagy tragédia legyen itt és kiessen a kedvencünk (?!?!). Magyarország összes Marcellina-rajongója most egy emberként dőlhet a kardjába, megy ugyanis a levesbe a néni a bőgő Pumpeddel együtt, anyám borogass. Claudia próbálja kicsit drámaivá varázsolni a pillanatot, de éppen csak annyira hiteles, mint Kasza előre megírt poénjai. Mi lesz most veled, Gabó?

Címkék: a nagy duett TV2
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.04.25. 10:22:25

Jó látni hogy Gönczigábor nem csak a Tényekben csinál hülyét magából.

schanc 2018.04.25. 12:16:59

Én azért sajnálom, hogy Gabó esett ki, Tóth Andiék annyira semmilyenek. Gönczi Gábort meg messze felülmúlta "amatőr" partnere, és szerintem ez így lesz mindaddig, amíg versenyben lesznek.
Egyébként nagyjából körvonalazódni látszanak az erőviszonyok, szerintem a következő kiesési sorrend várható:
- a következő két alkalommal a Tóth Andi-Rippel Feri és a Gergely Robi-Megyeri Csilla páros valamilyen sorrendben
- aztán tippelnék a Wolf Kati-Fodor Rajmund és a Gönczi Gábor-Erdélyi Tímea párosokra
- esetleg az előzőekhez még bejöhet Szabó Ádám-Keveházi Krisztina és Takács Nicolas-Tápai Szabina, de őket inkább a 4-5. helyre saccolnám
- top3, akik eddig is mindig 30 pontot kaptak: Balázs Andi-Horváth Tamás, Csobot Adél-Rózsa György, Kollányi Zsuzsi-Kamarás Iván.

Pácsó Ármándó 2018.04.25. 12:31:00

@szociál: Már volt valami ilyesmi műsorban GG, talán táncolt, de nem biztos.

@schanc: Hasonlóan látom, talán Rózsa Gyuriék és Szabó Ádámék egy súlycsoportban vannak nálam

BBrigusz 2018.04.25. 14:32:54

@Pácsó Ármándó: @szociál

Mindenki nyugodjon le a pi_ba, Gönczi még az új TV2-s celebszülő-mutogatós műsorban is szerepelni fog. Félelmetesen univerzális!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.04.25. 18:48:08

@BBrigusz: reméltem is...egyábként nálam az a nagyduett végét jelenti

KapitányG 2018.04.26. 10:06:50

Engem iszonyúan idegesít, hogy Nagy Adri nem pontot ad, hanem pontot szeretne adni. Szinte mindig...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.04.28. 10:18:13

@BBrigusz:

:)

70 évesen is egy cipófejű kiskölökre fog hasonlítani, aki ezzel lefekszik pedofil :)

schanc 2018.06.03. 20:45:10

@schanc: Áááá, és a legvégén csak bejött egy rontás: Kollányi Zsuzsiék nem kerültek a top3-ba.
süti beállítások módosítása