Hogy volt?

Babilon Berlin 2x08 – Nem minden arany, ami fénylik (évadzáró)

2018. április 13. 11:00 - szde

Eltelt egy hét, de Gereon még mindig a vízen lebeg és üvölt, majd észrevesz egy táblát a dombon, annak fémrúdját kiszabadítja, majd visszaugrik a vízbe Lotte-ért. A parton immár újraélesztéssel próbálkozik, eleinte sikertelenül, majd Lotte hirtelen felül – csak Mick Az utolsó zsaruból 20 év kóma után ült fel ennél gyorsabban és jobban – és kiköpi a fél tavat. Főcím.

vlcsnap-2018-02-15-10h55m48s181.png

Gereon cipeli Lotte-t az úton, a lány még eléggé kivan, mert csodálkozik azon, hogy a Nap és a Hold egyszerre van az égen és ugyanakkorák, hirtelen tegeződnek is, Gereon pedig hősiesen a városig fogja cipelni a lányt, ha kell. Szerencsére megjön a szupercsapat a kocsival, elég lassan értek ide, mit ne mondjak, és hogy ha meg akarják állítani a vonatot, akkor át kell vágniuk a mezőn. A fotós-sofőr visszaviszi Lotte-t a városba, Gereon a két állandóan veszekedő nyomozóval indul el az erdőn (AZ NEM MEZŐ) át. A sínek mellett pont találnak egy stoptáblát, a vonat is jön, és József Attila módosított hobbiját kipróbálják – felugranak az egyik vagonra.

Lotte kórházban, jön hozzá látogatóba a fotós, és meg siratom Jänickét. Gereon az egyik vagonon áll, láthatóan elég szilárdan, nem egy TGV ez, úgy érzem, majd jön egy madárraj és lezuhan. Erre a két nő – mármint Lotte és Helga – egyszerre ébrednek fel álmukból, egyik a hotelben, másik a kórházban, tisztára cuki jelenet, ahogy aggódnak a szeretett férfiért.

vlcsnap-2018-02-15-11h01m11s947.png

Érkezik a vonat a 127-es kilométerkőhöz, Wolter keresi a TY2305-öt, meg is találja, felmászik, és ámul-bámul a rakás arany láttán. Kint minden Wolter-embert lelőnek, jönnek a kalaposok – nekem meg beugrik, amikor Fehérváron láttam a Don Carlost a színházban, akkor az inkvizítor és csapatát öltöztették fel így –, akik amúgy JSZAF emberei, akkor ő is ideért. Gereon már a megfelelő vagonban van, fegyvert fog Wolterre, aki szerint főhősünk nem hős, csak egy áruló erkölcs nélkül, aki az előírás szerint jár el. Erre Gereon bedühödik és Hulkká változik belelő az erkölcsrendészbe, aki az egyik aranyrudat a sokk miatt elejti. Nem vagyok egy nagy aranyrúd szakértő, vitrinben láttam eddig csak ilyet (és nem az otthoniban, hanem egy múzeumban), de szerintem nem kéne széjjeltörnie és szénné változnia egy esés következtében. Erre a konklúzióra jut Wolter is, egy röhögőgörcs következtében, majd amikor kimászik a vagonból, JSZAF emberei meglövik.

vlcsnap-2018-02-15-11h08m29s349_1.png

vlcsnap-2018-02-15-11h09m08s550.png

vlcsnap-2018-02-15-11h10m31s218.png

vlcsnap-2018-02-15-11h13m20s177.png

Gereon lassan bukkan elő, őt nem lövik le, az emberei meg gázt szivárogtatnak, most átmentünk ilyen batman-es filmbe, mármint amikor még Christian Bale volt Batman. Wolter sehol sincs, a vonat is elindul (na, hol lehet Wolter?), Gereon továbbra is jót áll magáért a vagon tetején. Wolter fegyvert fog a vasutasokra, majd kimászik, hogy leszedje Gereont. Lövöldözés, a vagon, amin Wolter áll, léket kapott. Ugyanezen vagon kerül elköttetésre Wolter által, aki boldogan integet Gereonnak a távozó vagonon állva, majd egy laza mozdulattal rágyújt. Ő sem járt sokat kémiaórán, hogy ilyet nem csinálunk gázszivárgásnál, de mielőtt rájönne élete legostobább döntésére, felrobban a vagon.

Híradás: Gretát letartóztatták a tanácsos elleni merényletben való szerepéért, gázrobbanás történt egy orosz vonaton.

vlcsnap-2018-02-15-11h24m33s783.png

Az aranyat a helyszínen ellenőrzik, jön az orosz nagykövet, majdnem szívrohamot kap, hogy nem minden arany, ami fénylik, majd dühösen a vagonhoz vág egy rudat. Amiről lepattan a festék, és nyilván nem veszik észre, hogy maga a vagon lesz aranyból. Cseles.

Lotte érkezik egy csokor virággal Gereonhoz, de Helga és a gyerek már ott vannak, így kénytelen a háttérből figyelni az eseményeket. A sebhelyes arcú ezredes lett az új kormánytanácsos, az irodája fertőtlenítését kéri.

Gereon jön az új tanácsoshoz, aki gratulál neki, cigivel is megkínálja, majd rögtön munkára tér. Új részleget fog indítani, amolyan belső ellenőrzést, és szeretné, ha Gereon vezetné nemhivatalosan a dolgokat, de közben pedig hivatalosan a gyilkosságiaknál lenne.

vlcsnap-2018-02-15-11h18m08s740.png

A május 1-ei lövöldözések perén vagyunk, itt van doktor Sztálina meg Helga is, Gereonnak meg kell erősítenie Wolter állítását. Amikor azt nyilatkozza, hogy valóban ránk lőttek, lázongás tör ki, még Helga fején is „mi a franc volt ez?” nézés van.

vlcsnap-2018-02-15-11h20m20s339.png

vlcsnap-2018-02-15-11h22m33s122.png

vlcsnap-2018-02-15-11h23m56s348.png

Gereon érkezik az irodába, mindenki őt ünnepli, Lotte pedig Sveta lakására akar menni. Mielőtt elindulnának, a lány megkapja a jelvényét, ugyanis jóváhagyták a kérvényét, mostantól hivatalosan is bűnügyi asszisztens. Nőként. A gyilkosságiaknál. Sveta lakása üres, elég vastag a porréteg, a nő nyilván lelépett már régebben. A Sorokin családi portrét azonban otthagyta, Gereon szerint gyanús a dolog, mert a képen 8 gyerek van, de egyik sem lány, viszont Sveta beszélt a családi sofőr lányáról. A képen pedig mindenki halott, és talán Sveta a sofőr lánya, majd jobban megnézik a képet, és leesik nekik, hogy maga a vagon van aranyból. (Amúgy mekkora poén lenne, ha kiderülne, hogy Kurdakow az egyik gyerek a fotóról…)

Párizsban járunk, Sveta most itt lép fel az Éj kontesszája művésznéven, Kurdakow is megjelenik, kellett emlegetni. Miközben Sveta énekel, Gereon beadja magának a gyógyszert, Lotte pedig Jänicke szüleit látogatja meg, akik örülnek a lány kinevezésének. Ez a jelenet még az én érzelemmentes páncélomon is átjön, elmorzsoltam itt egy-két könnycseppet. Greta a börtönben hintázik, szerintem megőrült, a cellatársai sem bírják már a folytonos mozgását. Helga érkezik a sebhelyeshez vacsorázni, akkor ez a gyönyörű barátság folytatódik.

vlcsnap-2018-02-15-11h33m54s709.png

Gereon sétál haza, amikor Sztálina és csapata ki akarja végezni, ön azonban JSZAF, és az évadban utoljára látjuk a jó doktort, Schmidt-et. Na, most járunk ott, ahol az első évad első részén – és nagyon remélem, hogy korábban már pedzegettem azt, hogy Arno tuti nem halt meg, valamint a doktor arcának valami fura baja van, gázszivárgásba keveredhetett – mert most végre megtudjuk, mitől fél a legjobban Gereon. Ugyanis anno a háborúban nem ment vissza a testvéréért, hanem elfutott, otthagyva a haldokló Arno-t az ellenségnek. A félelme semmissé fog válni, ha kinyitja a szemét.

vlcsnap-2018-02-15-11h34m57s016.png

vlcsnap-2018-02-15-11h35m08s549.png

Gereon megteszi, én meg diadalmasan ugrálok fel-le, hogy megmondtam, Arno nem halt meg, ugyanis nem más, mint Schmidt doki.

A könyv, amiből készült a Babylon Berlin sorozat első két évadja, olvasói értékelések szerint 500 oldalból 450 tömény unalom, de bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki szintén annyira kurtának-furcsának érezte az utolsó rész lezárását, mint én, hátha jobban kirajzolódik a vége.

Volker Kutscher, a Tisztázatlan bűnügy írója, már 4 folytatást is alkotott Gereon Rath eseteinek, magyarul eddig csak a második jelent meg, amiben egy ünnepelt színésznő hal meg a forgatás ideje alatt. Az a könyv a filmkészítés és színház világában, 1930 Berlinjébe enged bebocsátást.

A sorozat alkotói hosszabb távon terveznek a szériával – alapanyag van bőven –, miután nemzetközileg is sikeres lett Gereon és társai kalandja (a Netflix vette meg a sorozatot, és baromi vicces az angol szinkronja). Egyenlőre nem tudni, hogy mikor, de fog érkezni a 3. évad.

Addig is mindenkinek köszönöm a két évadon át tartó figyelmet! 

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.