Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lucifer 3x01 - They're Back, Aren't They?

2018. április 10. 13:00 - Szencsike

Üdvözlök ismét mindenkit a Lucifer hogyvoltjában, az előzményekről itt  lehet olvasni. A harmadik évad eleje több szempontból is különleges lesz. Egyrészt  a második évad eredetileg 22 epizódos lett volna, de áthelyezték az utolsó négy részt, amelyek a harmadik évad nyitóepizódjai lesznek. Kevesebbet látjuk Mézit, ugyanis Lesley-Ann Brandt a második évad forgatásakor már terhes volt. A szemfülesek a 2017 tavaszán levetített epizódoknál észrevehették, hogy mennyire takargatják a színésznő pocakját, majd 2017 júliusában megszületett a kisfia, Kingston Payne. Aki ismeri a 3. évad eseményeit, az tudja mi lesz a démonkánk sorsa, aki a Viasatos vetítést (kedd esténként 21:00-tól, duplarészekkel) vagy a hogyvoltot követi, az pedig itt megtudhatja. Majd, később, ha elérünk oda, addig is türelem.

1.png

Folytassuk a kedvenc ördögünk kalandjait, ott hagytuk abba, hogy a nagy büdös sivatag kellős közepén ébredt fel, és visszakapta az angyalszárnyait. Használhatná is őket, hogy hazajusson, de szerintem már csak büszkeségből sem akar róluk tudomást venni, de szerencsére valahogy kikötött egy főúton, ahol egy pénzszállító autó szedi fel. A sofőr látja a szárnyait, amiket be kell húzni, hogy beférjen az utasülésre. A sofőr ismerős, ezt a tagot vetkőztették le gatyáig, mikor elkapták ékszerrablásért. Luci L.A-be akar visszatérni, de az alkalmi sofőrje viszont semmiképp nem megy vissza a városba, sőt, Luci is mehet amerre lát. Viszont a távolból az érkező rendőrség szirénái harsannak, a sofőr szíve vágya az, hogy minél messzebbre akar elszökni, nem is Lucifer lenne, ha nem használná ezt ki. Kicsivel később a pénzszállító odaér a rendőrkordonhoz, Luci a sofőr egyenruháját viselve száll ki a járműből. Nyugi van, kolléga ő is, Decker nyomozó társa, igaz a jelvényszámát nem tudja, de a melltartómérete 75 B. A kollégák ellenőrzik az állításait, Luci azonosítva, mehet végre haza.  Viszont ha Luci itt van, hol a sofőr? Nos, ő épp gatyára vetkőzve rohan keresztül a lángoló nap fényében a sivatagon.

2.png

Otthon édes otthon, ami csodaszép virágokkal és mindenféle finomsággal van feldíszítve, mert egy különleges vendég érkezik, a kórházból frissen kikerült Linda, akit egy jóképű ápoló fiú kísér. Lucifer miatt került bajba, hát most segít neki felépülni, sőt az ápolófiú is visszajön majd este hozzá, mint a különleges ellátás része. Lindának feltűnik Lucifer buzgósága, van itt más is ugye? Van hát, meg is mutatja a szárnyait, az apja újabb büntető-jutalma, mert elküldte Anyust egy másik univerzumba. De nem gond, megoldja, levágja ezeket is, Mézit kérné meg, de ő épp fejvadászkodik, szóval, ha már Linda kéznél van, és van orvosi képzettsége, lesz szíves kapja le a tollakat. Linda nem vág, orvosilag se elég felkészült ehhez, de Luci se gondolta végig, hogy miért is kapta vissza a szárnyait? Mert a fater egy irányítás mániás manipulátor, de nem lesz a bábja. Sőt, megkeresi azt, akit Apu ráküldött, de most inkább a szárnyakat vágja le. Linda nemet mond, mint terapeutaként és mint barátként sem vállalkozik a metszésre, és csak ismételni tudja önmagát, gondolja végig mit tesz, és lesz szíves megadni az ápolófiú számát.

3.png

Lucifer visszatért a rendőrségre, ahol mindenki úgy végzi a munkáját, mintha Luciferrel nem is történt volna semmi, így Lucifer hiába várja, még keresőcsapatot sem szerveztek neki az eltűnése után. Elsőként Dannel fut össze, ő jó mérgesen hátba vágja, de a frissen levágott szárnyak helye még fáj. Majd jön Chloe, két napja találkoztak utoljára, ő csak azt hitte az új hadnaggyal nem akar találkozni. Na, ez Lucifernek is új, de ez mindegy, van fontosabb dolog is most. Az üzenet? Az a bizonyos üzenet, igen, de erről majd később előbb meg kell tudni ki rabolta el őt. Chloén látszik, hogy ez csak egy újabb Lucifer-féle őrültség lesz, sőt még bizonyítékot is kap rá, mikor Luci előadja az „Apám elraboltatott engem” teóriát. Ugyanis Isten biztos felbérelt valakit erre, hisz nem piszkolja be a saját kezeit. Chloe figyelme már rég máshol jár, de ismerjük Lucifert, egyszerűen elviszi Chloét a bűntény helyszínére. A páros már a sivatagot járja, Lucifer még az ismerős bokrokat is beazonosítja neki, de sajnos sehol semmi elrablásra utaló nyom. Chloe továbbra sem hisz neki, de Lucifer kitart a sztorija mellett, mikor az üzenetet hagyta neki, valaki leütötte őt és elhozta. Az üzenet, hát persze, Chloe biztosra veszi, hogy azóta Luci kétszer is meggondolta magát, és most csak el akarja terelni erről a figyelmet, de valami más nagyon is felkelti Chloe figyelmét. Pár méterrel arrébb egy kéz áll ki a homokból.

4.png

Később Ella óriási átéléssel meséli el, hogy a halottunk valószínűleg megpróbálta magát kikaparni a földbe temetett koporsóból, de sajnos meghalt a nagy forróság okozta kiszáradás és egyebek miatt. Ez mind oké, de Lucifer háborog, hogy nem az ő ügyében nyomoznak, sőt, egyáltalán ki ez a pasas?! Az iratai szerint Steve Banales, Angelette Hotel tulaja, de Lucinak nem ismerős, de az emberrablók közösek voltak, ha már ugyanoda hozták őket a sivatagba. Szerencsére a munkát a Lancester megyei rendőrség is segíti, vagy épp hátráltatja, attól függ kit kérdezünk, ugyanis a tetthely L. A. határán van. Az egyik segéderő egy kulcsot és egy A betűt formázó kulcstartót talál, Dan gyorsan átveszi tőle, Luci már indul is, van egy nyom! Ellával menne, de ő biztos ami biztos még egyszer megnézi a helyet, nehogy kihagyjon valamit, vagy nehogy a lancesteriek kihagyjanak valamit. De leginkább az új hadnagyának nem akar csalódást okozni, isteníti a pasast, aki nem csak hogy kiváló rendőr, de jóképű is. Lássuk ezt a hadnagyot, megérkezett az új munkahelyére, a kollégák már várják. Van egy motorja is, ugyanis magával hozta a sisakot is, és nem egy szószátyár ember. Marcus Pierce hadnagy a bemutatkozása után már el is zavarja a csapatot dolgozni. Remek, még munkamániás is. Dan mutatkozik be neki elsőként, sajnos Pierce tudja róla, hogy ő a korrupt zsaru, azt hiszem Dan eláshatja magát. Lucifert is megismeri,  igaz kezet se akar vele fogni, hisz egy korábbi nyomozásnál 92 szexpartnerét kellett kihallgatni. Jön egy férfias „kinek a farka nagyobb” párbeszéd, hála az égnek Chloe is bemutatkozhat. Szegény lány megkapja, hogy Lucifer társa, de ő javít, Lucifer csak a tanácsadója, de az új hadnagynak ez egykutya. Ha az volt a cél, hogy Marcus Pierce-t ne kedveljük, hát sikerült elérni. Szerencsére egy valaki kitart mellette, Ella, még fánkkal is készült a hadnagynak, amit természetesen szívesen megoszt mindenkivel, hisz ő nem  egy pedálgép.

Érkezik Ámenka is, Lucival bemennek egy üres irodába, mi történt vele?! Luci már mesélné az elrablásának a borzalmait, de a tesó Anyuról akar hallani. Ja, ő, hát küldött egy üzenetet róla. Aha, amiben egy csomó hangulatjel volt, nem is értette, mit jelent. Luci megmagyarázza a jeleket, elküldte Anyust a lángoló karddal egy másik dimenzióba, mit nem lehet ezen megérteni?! Ámenka teljesen összetörik, hogy Anyus elment, a nyakláncát is visszakapta, de meg se hallja, hogy Luci az elrablásáról mesél. Tuti az apja tervelte ki és megbízott valakit,  aki tudja, hogyan kell őt ártalmatlanítani. Sőt, az A betűs kulcstartó is csakis Amenadielt jelenthet! Szegény tesó nem is figyelt rá, de akármit is hisz róla, téved. Nem kapta vissza az erejét, az idő lelassítása is egyszeri alkalom volt, azóta semmi, még a szárnyai se nőttek vissza. Hát ez aztán ironikus, de Luci nem mondja el, hogy bezzeg ő visszakapta a szárnyait, lehet nem akar belegázolni Ámenka elgyötört lelkébe, rendes tőle. Érkezik Ella, a kulcstartón talált egy ujjlenyomatot, de sokkal fontosabb az, hogy megismerkedhet Lucifer tesójával, még az erős karjai is lenyűgözik őt. Luci kizavarja a lányt, indulhatnak nyomozni, Ámenka problémájára is lesz megoldás, majd megírja mit kell tenni. Egy kérése van a tesónak, szavakkal üzenjen!

7.png

Chloe és Luci az Angelette hotelbe mennek, ott van a gyanúsítottjuk, Josh Hamid, Steve üzlettársa. Josh volt már büntetve, illegális tigristartásért. Mindketten pénzes családból jöttek, a hotel is inkább saját bulihelyként üzemel. Luci csodálkozik, venni valamit, hogy igazolják az életstílusukat, abszurdum… Khm…Lux…khmm…  Josht egy partin találják meg, a pasas elég lazán fogadja, hogy a rendőrség eljött érte, mintha csak egy poén lenne. Lucit fel sem ismeri, Chloét meg egy sztrippernek nézi. Steve halálát is röhögcsélve fogadja, mintha számított volna arra, hogy a haverja tervez ilyesmit, de ha Chloe valóban le akarja tartóztatni, hát érje utol. Szerencsére ez megtörtént, még Chloe pisztolyától sem ijed meg, és vigyorogva üzeni Stevenek, hogy le van nyűgözve. Luci szerint ez marhára nem vicces, így lehajítja az erkélyről, bele egyenesen egy medencébe, ez már vicces. Később Josh a kihallgatóban ül, már nincs poénkodós kedvében. Chloe fel se teheti neki az első kérdést, Lucifer már üvöltözik vele, ez így nem járja, nyugodjon le végre! Viszont Josh nem ismeri Lucifert, de akkor miért halt meg Steve? Halott, hát hogy a fenébe?! Josh elmeséli, hogy Steve-el gyakran találnak ki hülyeségéket egymás szívatására, a mostani emberrablás is ilyen volt, Steve pedig szervált Joshnak egy tigris korábban. A megtalált kulcsot adta az emberrablóknak, akiknek fizetett ezért, hisz ilyen szívatásokkal egy külön cég foglalkozik.  Az lett volna a feladat, hogy egy kis időre rabolják el, vigyék ki a sivatagba, majd hozzák vissza a hotelbe. Azt hitte eddig a bosszúját forralta, azért nem bukkant fel. És ráküldött egy Lucifer nevű fazont és a csajt a vetkőzős filmből, ezért se vette komolyan őket korábban. Most viszont itt az idő, hogy megkomolyodjon és meséljen egy kicsit.

8.png

Ámenka problémájára Luci megtalálta a megoldást, a tesót egy neglizsébe öltözött masszőrhölgy fogadja, alaposan átsimogatja, dögönyözi őt. A kis törölköző viszont nem lesz elég, hogy eltakarja az eltakarni valót, úgyhogy a tesó Luci öltözőszobájába megy, és a törölközők mellett ott találja a levágott szárnyakat, szörnyű, ahogy ezek a szépségek egyszerűen csak a padlón hevernek. A rendőrségen sajnos Ella nem tudja feltörni a kamurablók honlapját, és nincs más nyomuk, csak a kulcstartó és a másik áldozat. Ez utóbbi Chloénak is új, a másik áldozat Leo, az ürge. A tetthely közelében hajtott át rajta egy kocsi, valószínűleg a kamurablóké, szegény kis állatka már 16 órája halott volt, mire Steve a földbe ásott koporsójában meghalt. Szerencsére Leo testén megtalálta az abroncsok nyomait, sajnos csak L.A.-ban több százezernyi autón található meg ez a típus. Luci is kezd egyre elkeseredettebb lenni, és mivel megrekedtek, Chloe szerint ideje Lucifer elrablását is felgöngyölíteni. Őt is vajon szívatásból rabolták el vagy ártani akartak neki? Mivel az Apjáról van szó, az utóbbi az elfogadható magyarázat.  És vajon miért raboltatta el a saját apja? Mert dühös, hogy segített az anyjának egy saját univerzumba költözni, és ugye Isten nem szereti, ha a szabad akarat dönt. Chloénak ez elég képtelen mese, de Luci már annyira dühös, hogy majdnem elszólja magát a szárnyairól is, úgyhogy itt az ideje színt vallani, hisz a korábbi üzenetnek is ez lett volna a célja. A nagy vallomás előtt kiküldik még Ellát, majd lehúzza a rolókat az ablakokon. Mivel Chloe a bizonyítékokban hisz, és megérdemli, hogy tudja az igazat, hát most Lucifer megmutatja neki az igazi arcát. Bármi is legyen a nagy titok, Chloe mindig Lucifer mellett lesz. Luci koncentrál, Chloe is nagyon figyel, de szegény lány azt hiszi, hogy Lucifer hányni akar, olyan fura képet vág. Vagyis nincs többé ördög arc! Chloe viszont nem is igazán tudja, hogy mit gondoljon, úgyhogy elsiet, mielőtt Luci még jobban megalázná őt. De Lucifer továbbra is kitart amellett, hogy ő az Ördög.

A hadnagynak is néha jelentést kell tenni, sajnos a megrekedt nyomozásokat nagyon nem szereti. Lesz megoldás, egyszerűen el kell raboltatni valakit, Luci már vállalja is a csali szerepét, ám ez nem lesz jó, hisz ha ugyanők rabolták el, akkor felismerik. Most Dan lesz a kiválasztott, hisz őt a hadnagy feláldozhatónak tartja és még a vezetéknevét is elrontotta, Esperanza lett belőle Espinoza helyett. A csapat a terepen van, egy street foodot áruló kocsi a törzshelyük. Luci a kamu emberrabláshoz tölti ki a cég kérdőívét, Dan öltözik, kétségei vannak. A feladatot meg tudja csinálni, rutinos rendőr, de az amit a hadnagy mondott róla, az igaz. Ám a mélabúja valódi oka Charlotte Richards. Kihasználta őt a nő és most egyszerűen semmibe veszi. Chloe őszintén megérti, Luci inkább azon puffog, hogy nem hallja, amit ezek ketten beszélnek. Itt az idő, ha Dan felkészült, elrabolhatják végre. Luci még egy utolsó szóra megállítja őt, tudja hogy Charlotte miatt bús, de a nő mostani viselkedése egyáltalán nem Dan hibája. Még ha el is hiszi neki, attól még Luci volt az, aki belekeverte őt ebbe a Charlotte-zűrbe, inkább foglalkozzon a saját dolgaival. Dan elindul, Luci pedig rájött valamire, amire jobb lett volna, ha nem jön rá.

12.png

A rendőrségen Ella egy cuki kis koporsót készített a kis Leonak, de kopognak. Nem, nem Leo támadt fel, Ámenka érkezett, Lucit keresi. Küldetésen vannak, ezért a nagy csend. Sajnos Ella hiba kérdi,  nem tud segíteni neki. Ámenka észreveszi a koporsót, és mivel Ella vallásos lány, hát szóba kerül Isten. Ámenka csak gondoljon arra, hogy amin keresztül megy, az lehet csak az Ő tervének a része, hisz mindenkinek van valami célja az életben. Itt van Leo is, fontos bizonyíték egy gyilkossági ügyben, és csak hinni kell abban, hogy neki is megvan a célja. Vissza az utcára, Dan és a csapat hiába várakoznak, őt nem fogják elrabolni, ugyanis Lucifer átrendezte a kártyákat, és őt zsuppolják be egy teherautóba. Chloe telefonjára megy az értesítés, begyűjtötték a célpontot. Lucifert egy raktárba vitték, egy székhez van kötözve, az emberrablók pedig próbálnak félelmet kelteni benne, de ugyan már, ez Lucifer. A rendőrségen Chloe megfogadja, hogy sose hagyja egyedül Lucifert, Dan pedig megfogadja, hogy seggbe rúgja őt, mert megalázta Pierce előtt, de előbb meg kéne még találni. Érkezik Ella, Lucifer telefonját kidobták, a térfigyelő kamerákon se látszik semmi, profik. Na, ezek a profik már a székhez kötözve szenvednek, Luci meg vígan kérdezgeti őket. Nem szép a férfi szenvedést látni, de  vinnyognak és szerencsére beszélnek. A két pasas mostanáig sose látta Lucifert, Steve Banales meg a múlt heti ügyfelük volt, akit egy harmadik embernek, Samnek kellett volna visszavinni a sivatagból a hotelba. Na, ő lesz az, aki Lucifert is elrabolta, a csóka a Koreatown városrészben él, irány oda.

Rendőrség, Ella és Chloe újra átveszik az ügy részleteit, de sajnos Dan hozza a rossz híreket. A lancesteri kolléga, aki a kulcsot találta, valójában nem is rendőr. Ő lesz a gyanúsított, aki mint általában a legtöbb bűnöző visszatért a tetthelyre, és megpróbálta ellopni a bizonyítékot. Megnézik a helyszínen készült képeket, hátha azokon szerepel valahol a pasas és szerencsére van egy találat. A pasas háttal áll, de egy furgon mellett sétál. Ella felvidul, Leo nem halt meg hiába, kinagyítja a képet, a furgon abroncsai ugyanazok, mint ami Leon áthajtott és szerencsére a képen látszik a rendszám is. Lucifer megérkezett Samhez, a pasas már javában pakol, menekülni akar. Luci rárúgja az ajtót, Sam majd’ összeszarja magát a félelemtől, hisz felismerte őt. Sajnos Sam csak egy ember, nem pedig az apja démon vagy épp alakváltó teremtménye, aki elvégezte helyette a piszkos munkát. Nem, ő csak a kamu emberrablásokat szervező cégnek dolgozik, és ő vitte ki Stevet és Lucit is, de mikor Lucit kiszedte a furgonból, kinőttek a szárnyai. Luci azt hiszi, hogy Sam miatt nőttek vissza a szárnyai, akinek az Apja parancsol, úgyhogy átadathat neki egy üzenetet, miután megölte, hogy Luciferről csak és kizárólag saját maga dönthet. Igaz, a végszót elrontotta, hisz ismét előbukkantak a szárnyai. Biztos megint Sam idézte elő, lehet kapott az apjától valamit, de nem, semmi ilyesmi, a pasas retteg, nem tud semmit, de ha Lucifer apja a Kárhozott, akkor igen, végül is lehet az apja raboltatta el. Most Luciferen a csodálkozás ideje, nem ismeri őt, aki valami alvilági nagykutya, és mivel Sam életbenn hagyta Lucifert, halott ember, ezért menekül. Sajnos a Kárhozottat nem lehet megtalálni, ő keresi meg azt, akit kell. Lucifer megtudta amit akart, és végszóra megérkeztek Chloéék, viszik is Samet, Lucifer pedig megzuhant.

 

Chloe már a jelentést írja, de megjelenik előtte Pierce. Bármit akar mondani a hadnagy, el se kezdheti, ugyanis Chloe megvédi magát, és Lucifert. Az ügyet megoldották, habár Lucifer túlment a határon. Mindig sikeres csapatot alkotnak, és még jobbak lesznek, ha Chloe csak és kizárólag a munka miatt kötődik hozzá, nem fog hozzá érzelmileg közel kerülni, akármit is akart megmutatni neki. Másrészt pedig ő a legjobb nyomozó és van is mire felvágnia, hisz neki van a legjobb statisztikája. Oké, de Pierce csak azért jött, hogy szóljon, hogy Samet óvadék ellenében kiengedték, talán van egy befolyásos ismerőse. És sok szerencsét Lucifer akármijéhez. Lucifernek otthon sem lesz nyugta, Ámenka várja, a masszázs nem sokat segített, de tud a visszanőtt és levágott szárnyakról. Nem haragszik rá, ám saját magára annál inkább. A saját egója és az elvesztett hite állt az útjába, de most minden másképp lesz és hiszi, hogy mindez Isten tervének a része. Ha így gondolja, figyeljen, Lucifer szárnyai visszanőttek, sőt még az ördögi arc is eltűnt. Ámenka szerint ez azt jelenti, hogy megbocsájtott neki, és ha ő képes rá, akkor bárki képes erre. Luci szerint ez nem egy Isteni terv része, sokkal inkább a Kárhozotté. Miközben Luci Ámenkának mesél a Kárhozott eddigi munkájáról, megmutatják azt, hogy szerencsétlen Samet valaki csúnyán elintézte, felnyársalták őt. Az Apjuk lehet nem is csinált semmit, de egy sokkal gonoszobb teremtmény igen. Zenelista

Címkék: lucifer
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása