Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Tanár 1x02 - Pedig már majdnem összejött a Jónővel!

2018. április 09. 09:00 - zoltankiricsi

A Tanár minden rész elején egy elmebeteg kísérlettel indít, a múltkoriban kiugrott az ablakon, most pedig egy diszkógömb és egy gázpalack segítségével mutatja be a gyerekeknek a mit is? Semmi értelmeset. Mindegy, elment vele jó öt perc az órából, ez eleve tiszta nyereség a diákoknak, plusz lehetett közben mobilozni, ráadásul majd a dolgozatra sem kell érthetetlen definíciókat bemagolni a szervetlen gázokról, elég csak annyi, hogy „hova mész, hova futsz?” Amúgy a Tanárnak minden órája ilyen eszközigényes, ámde értelmetlen? Mert akkor valahol érthető, hogy miért jönnek ki műveletlen fők a magyar iskolákból. Mert mindig csak a diszkógömb, meg a kén hexaizé.

tanar2.png

Azt értjük, hogy a kazettás magnó csak poén (vagy nem), de az egész jelenet nem is attól rossz, hogy rossz, hanem attól, hogy olyan hosszan nyúlik, hogy közben többször van időnk rádöbbenni, hogy rossz. Nézzük a jó oldalát: a tapasztalt sorozatnéző ennyiből már leveszi, hogy van egy Zsófi, aki ennek a résznek lesz a problémaforrása. Ugyanis késve érkezik, homlokát barázdák szeldelik, nem tudja átadni magát az önfeledt szórakozásnak, mint a többiek, nem csápol a koncerten, nincs feldobva, és még sorolhatnánk.

tanar1.png

A Tanár a végén fejen áll, azt nem tudjuk meg, hogy miért, de nincs is időnk rajta gondolkozni, ugyanis utána gyorsan el is ájul. Ööööö, mert izé, szóval az van kedves gyerekek és nézők, hogy a kén hexafluoridnak nemcsak a neve nagyon csúnya, hanem nem is olyan humoros szórakozás, mint a hélium: gyakorlatilag fulladást okozhat. Ellenben nagy zárlati teljesítményű hálózatok megszakítóiban tök hasznos tud lenni. De az emberi szervezet nem ebbe a kategóriába sorolható.

Héihhá, óóó óhhá. (Mármint főcím).

A jól sikerült kémiaóra után a Tanár megpróbálja elkapni Zsófit, és kihúzni belőle, „mi a baj vele mostanában”, naná, hogy Zsófi nem azzal az emberrel fogja ezt megbeszélni, aki még az előbb egy asztalon táncolt. Ezért a tanár titkosszolgálati módszerekhez folyamodik és megkérdezi “a fiúktól”, hogy mi van a csajjal. Nem tudják. Köszönjük.

tanar3.png

Viszont összefut a töri-, vagy földrajztanárral, aki jelzi neki, hogy a kamaszok, akiket tanít, azok csak kamaszok. Végül is soha sem késő megtudni. Viszont a diszkógömb meg a kazettás magnó úgy látszik rendszeresített kelléke minden iskolának, mert a Tanár a Szertárba viszi vissza őket. Ekkor látják meg a Csecsemőt. Egyébként a második részre egyértelmű, hogy ebben az iskolában a Szertárban történik minden, úgyhogy a költségvetést le lehetett volna csökkenteni azzal, hogy minden jelenet itt játszódik. Ja, a csecsemő – hát azt meg nyilván nem tudni, hogy került oda, úgyhogy a Tanár be is mondja az iskolarádióba, hogy aki esetleg véletlenül a Szertárban felejtette, az jöjjön érte nyugodtan.

Persze, hogy Zsófié.

De hiszen ezt már akkor tudtuk, amikor a Tanár a kezdő jelentben felpattant az asztalra, és megkérdezte, hol van Zsófi.

tanar4.png

Nem kérdezzük meg, miért vannak gipszszobrok a Szertárban, hiszen ahol egy diszkógömb elfér, ott nincs olyan rakott szekér, amire nem lehetne még egy villával rakni, vagy valami ilyesmi. Ehhez képest a csecsemő nem is meglepő.

Amúgy a töritanár karaktere marha vicces, és jól is játssza Ötvös András, arról már nem ő tehet, hogy a Sorozattörténelem legnagyobb közhelyei című tankönyvből a csecsemő=lehányt ing poént lesték ki a forgatókönyvírók. De így legalább van átvezetés a Sorozattörténelem legnagyobb közhelyei Csecsemős poénok 2-re: mindenki azt hiszi, hogy a főhősé a csecsemő, pedig nem is.

Ja, merthogy végre előkerül a Jónő, akinek miután elmondják, hogy van egy csecsemő, ami nem tudni, hogy került ide, felteszi a kérdést: „de hogy került ide?” Na, de ilyenkor egy Igazi Férfi mit tesz: 3 percen keresztül dörgöli a Nő orra alá, poénnak álcázva, hogy „butavagy, szőkenő, én viszont szellemes”. Hát csoda, hogy szegény gyerek az egésztől elsírja magát?

Végre valahogy bevergődnek az Igazgatóhoz, aki teljesen váratlan, eddig el nem hangzott kérdéssel rukkol elő: „mit keres egy csecsemő az iskolában?” Zsófi válasz helyett jelzi, hogy a gyerek bekulázott és tisztába kell rakni az igazgató asztalán (lásd Csecsemős poénok 3). Arra azért jó ez a kakis közjáték, hogy Zsófi elmagyarázkodja, hogy véletlenül teherbe esett és nincs itt semmi látnivaló.

tanar5.png

A frontvonalak gyorsan ki is alakulnak az Igazgató szobájában: vannak a csecsemőpártiak, akik nem pontosan tudják, hogy mit akarnak. És van az Igazgató, aki szerint az nem teljesen jó ötlet, hogy egy 16 éves lány a Szertárban tartja a becsúszott gyerekét.

tanar.png

Tanár és Jónő beszélgetnek, ami körülbelül olyan, mintha egy autón a karosszéria helyére raknák a motort, lomha fogaskerekekkel. Jónő ugyanis az időjárás, vagy a kénhexafluorid helyett arról szeret dumcsizni, hogy hallotta ám, hogy Tanár mindenkit meg akar dugni. Ez így a témafelvetés, amiről tudjuk, hogy totál életszerűtlen, de hát nyilván azért van rá szükség, hogy ezt a „dug-e a férfi és a női főhős” feszültséget fenntartsák. És naná, hogy amikor Nagy Ervin szó szerint nagy arcával randira hívja a csajt, a háttérben már fizikai valójában is megjelenik a Vőlegény. Mit kell tudni a Vőlegényről? Krisznek hívják, motorral van, ehhez illő bőr hatású outfitben. Szinte tapintható a görcsös igyekezet, hogy ezt a csávót rendkívül ellenszenvesnek láttassák, pusztán csak azért, mert annak a csajnak a pasija, akire Tanár hajt. Legyünk őszinték: melyik férfi nem utálja a csaja körül sündörgő, levakarhatatlan Tanár-féléket?

tanar6.png

Már az előző részből kiderült, hogy a Tanár kb minden este a törzscsehójában piálja el a tanári fizetését. A csehó homályos, mintha dohányfüst szállna, de valójában már rég nem lehet dohányozni kocsmákban, mint tudjuk. Ja, amúgy a pultoscsajnak sírja el bánatát, miszerint: Krisz.

Aztán pár sör után Tanár nekiindul és meglátogatja Zsófiákat, mert egy igazi tanárnak nem ér véget a kocsmában a munka, szívén viseli diákjai sorsát és tanulmányi eredményét.

tanar7.png

Zsófiék szerény körülmények között élnek egy réges régi kopott lakásban. Rögtön sejtjük, hogy itt valami nem klappol, amikor Zsófi mindenféle kifogásokkal akarja megakadályozni a Tanárt, hogy beszéljen Zsófi anyjával. Először csak annyit látunk, hogy az anya vagy részeg, vagy drogos, vagy valami ilyesmi, mert csak bámulja a tévéjósdát és nem szól semmit. Aztán a szoptatásnál minden kiderül. Valójában a csecsemő nem is Zsófié, hanem az anyjáé, aki viszont se nem drogos, se nem részeg, hanem súlyos pszichés beteg, ami a szülés után alakult ki nála. (Az apa meg egy erőszakos alkesz.)

Konfliktus: most valahogy azt kell megakadályozni, hogy a gyerek az alkesz apához kerüljön, mivel az anya nem teljesen beszámítható jelen pillanatban. Úgyhogy a kavarás és kamuzás innentől annak a szent célnak az érdekében történik, hogy húzzák az időt, amíg az anya rendbe nem jön, és addig a gyámhatóság nehogy beavatkozzon.

tanar8.png

Tanár gondterhelten támasztja a falat a liftnél, amikor egy, a dugás határán egyensúlyozó, szenvedélyesen szárazszexelő párt pillant meg a liftben, ráadásul a férfi orvosi köpenyben. Éééés a Jónő és Krisz az, akik annyira nem bírnak magukkal, hogy egy erotikától túlfűtött hangulatú magyar kórházban esnek egymásnak, ahol a legtöbbünknek inkább örökre elmegy a kedve mindentől, nemhogy a dugástól. Tanár egy 13 éves kamasz érettségével birkózik meg a helyzettel, de legalább megtudjuk, hogy Nyelves Krisz egy orvos (aki még valamiért nem lépett le Magyarországról). Jónő egy „te mit keresel itt?” kérdéssel köszön, mintha az expasija leselkedne utána, pedig egy kurva közkórházról van szó, ahová még Tanár is bemehet kezeltetni az aranyerét.

Valójában a két karakter közötti viszony rosszul lett felépítve, mert körülbelül úgy viselkednek, mintha valamikor egy pár lettek volna, majd szakítás után menne ez a féltékeny egymás figyelgetése, mert valójában még mindig egymást szeretik. De a sztori szerint a helyzet ugye nem ez.

De arról, hogy Tanár egy vadidegen csajt cikiz azért, mert az csókolózik saját pasijával, térjünk vissza inkább a főszálhoz. Gyerek + iskola. Zsófi továbbra is az iskolában szeretné tárolni a csecsemőt, lehetőleg a szertárban, az Igazgató viszont marhára ki van akadva, mert a mai kamaszok olyanok, hogy egy szertárban talált bébi megindította a lavinát, és mindenki be akarja hozni a kisöccsét. Most komolyan, mondja valaki ezek után, hogy a mai fiatalokat csak a számítógép, a drog és maximum a szex érdekli. Dehogy! Minden időt a kisöccsükkel szeretnének tölteni.

tanar9.png

Az Igazgató mindenesetre megelőző csapást mér a jövőben esetlegesen szertárban landoló kisbabákra, és minden tanárral szexuális felvilágosítás órát tartat, ami ugye jujj, meg jajj. És hogy szerencsétlen Tanár helyzete még kilátástalanabb legyen az elkövetkezendő órákban, Zsófi hirtelenjében lepasszolja neki a kicsit, oszt néhány túlélő instrukció kiosztása után elviharzik. vagyis most jön az epizódnak az a szakasza, amikor a Bénázó Férfi Csecsemőre Felügyel (hányásos poén szerencsére már megvolt).

A csecsemőt a tanári asztal alatt tartja Tanár, aki persze felsír óra közben. Mármint a csecsemő. Mivel Tanár kezd belebonyolódni abba a magyarázatba, hogy az égésnek van ilyen csecsemő hangja, ezért inkább előre menekül és az ügyes „van kedvetek átverni az Igazgatót?” trükkel bevonja a diákokat is a konspirációba. A most következő jelenetsort második megnézés után sem értettem. A kisbabát, akit Tanár becsempészett észrevétlenül az osztályterembe, most feltűnően átcsempészi a Szertárba az Igazgató szeme előtt, aki persze észre is veszi, hogy itten valami fennforgás van. Aztán egy sporttáskában ide-oda hurcibálják teljesen értelmetlenül, miközben az Igazgató kapkodja a fejét. Azt se pontosan érteni, hogy miért csak a Szertárban lehet pelenkázni, és miért csak az osztályteremben lehet megetetni a gyereket? Miért nem lehet mindezt egy helyen?

tanar10.png

Igazándiból a félreértéses vígjátékok lényege az, hogy a főszereplő a végletekig hülyét csinál magából, és a félreértések, bonyodalmak a végletekig fokozódnak, miközben a néző jó esetben röhög. De ebben az epizódban mindenki maximum két percig bírja tartani magát, aztán mindent bevall mindenkinek, így tévedések vígjátéka is gyorsan lelankad. Most például hol máshol lennénk, mint a szertárban, ahol Tanár dolgozatjavítás közben vigyáz a csecsemőre, miközben Jónő bejön a szokásos többórás dohányzásos wellness hétvégéjére. Most komolyan, az x-edik ilyen jelenet után már nem is részletezzük nagyon: csaj rá akar gyújtani, Tanár nem hagyja, aztán mindent bevall, itt a csecsemő. Jónő újra felteszi az egyetlen kérdést, amit ebben az epizódban írtak neki: „te meg hogy kerültél ide?” Amúgy rosszul emlékszünk arra, hogy a tanárnő már látta párszor a babát ebben a részben?

És végül a nagy konspirációnak az a vége, hogy az Igazgató megtalálja a babát a Szertárban, vagyis kb az egyetlen helyen, ahol keresnie kellett. Így hát kivonul a gyámhatóság egy szigorú csajszi képviseletében dicséretesen gyorsan. Igazgató mindenkit lebasz, gyámhatónő törvényi előírásokat tart szem előtt, Tanár pedig romantikus zene kíséretében megvédi a Jónőt, aki ettől teljesen ellágyul, mert a fáskamrában, ahol felnőtt, nem ez volt a szokás, vagy mittudomén, de neki ez kábé a gyengédség netovábbja lehet. Az egész jelenetből Anger Zsolt a legzseniálisabb, mint majd minden jelenetében amúgy.

tanar11.png

A gyámhatónő közli, hogy az erőszakos alkesz apa tök szívesen magához venné a gyereket (persze, értjük, hogy a feszültséget kelteni kell, de basszus, melyik alkesz apa akar magához venni egy ismeretlen csecsemőt, akit még szoptatni kell?) Végül is mindegy is, mert közben Zsófi felszívódik a gyerekkel együtt ismeretlen helyre.

Tanár Zsófi anyjánál próbál nyomozni a pszichiátrián, aki segíteni ugyan nem tud, de sírva fakad, ami az orvosa szerint tök jó jel. Eközben viszont Jónő kifigyeli, hogy Feri valamiben settenkedik, szóval tudhat valamit Zsófiról. Úgyhogy Zsófit meg is találják valami pincében, úgy látszik ez a csaj imád az iskola legótvarabb helyiségeiben tanyázni.

tanar12.png

Az utolsó 5 percben váratlanul minden helyrerázódik és minden jó, ha vége jó. Még Tanárnak és Jónőnek is majdnem összejön egy meló utáni közös sörözés, de szerencsére megjelenik Krisz, aki behozta az otthonfelejtett uzsit Jónőnek, majd lesmárolja. Sajnos Tanár még mindig nem tud mit kezdeni ezzel, a felnőtt emberek között egyébként teljesen megszokott, jelenséggel.

Ha valaki lemaradt volna erről a részről, az RTL Moston pótolhatja.

Címkék: rtl klub
9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTB 2018.04.09. 11:18:10

ez a rész valami félelmetesen együgyű lett a hv alapján.
Klisé klisé hátán, abból is a legfárasztóbbak ... A félreértéses vígjátékoktól kiráz a hideg (kivéve a 60-70-80-as években készült francia műremekeket), ettől a résztől a falat kapartam volna.

&roid 2018.04.09. 17:06:31

Jónő?

Tehetséges feneke van, a mellei pedig csillagos ötösök, így blúzon keresztül, de ez a bamba arc elrontja az összhatást.

temperepempe 2018.04.09. 17:40:19

Elsőre nem értettem, hogy ki az a Jenő, és miért akar rágyújtani a szertárban, de aztán láttam, hogy csak félreolvastam, és a jónő volt az. Na mindegy, értelme kb. ugyanannyi, mintha Jenő lett volna. :)

2018.04.09. 18:10:10

ki ez, az Alicia Vikander tekintetű kislány a (5.) fotón ?!?
máris rohanok letölteni az epizódot ! :P :)

én kérek elnézést! :)

Gillotte 2018.04.09. 20:26:06

Az furcsa, hogy rögtön az volt a mondás, hogy ó, Zsófié a gyerek, de arra senki nem gondolt, hogy talán látszódott volna rajta egy 9 hónapos terhesség?

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2018.04.09. 20:32:10

@mentolos lecsó: ezek szerint nem néztél Terápiát. ;-)

Sztarenki Dóra.

D2 2018.04.09. 20:59:43

Mazochizmusból megnéztem, legközelebb már csak a hv-t olvasom, sokkal jobb!

schanc 2018.04.09. 22:18:27

@bonifac: Aki amúgy a Terápiában is Zsófi volt :)

Important roll 2018.05.27. 22:21:04

@Gillotte: Yep. Még ha a terhesség utolsó három hónapja nyárra is esik, azért tavasszal egy ilyen egyszálbél gyerek már eléggé úgy nézne ki, mint aki nem bírta kivárni, hogy kiszedjék neki a levest, és lenyelte az egész fazekat.
süti beállítások módosítása