Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8819-8828. rész

2018. március 28. 16:00 - Gillotte

Miki ugyebár beígért 30 millió kölcsönt Krisztiánnak, de úgy döntött, hogy csendestárs akar lenni. Krisztián nem örül ennek, de tudja, hogy nincs más választása, ha meg akarja venni a Rózsát. Zsoltnak nem kell elmondani, amiről nem tud, az nem fáj – mondja Miki. Krisztián így is tesz, azt mondja Zsoltnak, hogy egy másik banktól kapott pénzt. Az idősebb Bartha majdnem elsírja magát örömében, összecsődítik hát a ház népét az udvarra, és pezsgővel kínálják őket, hogy együtt ünnepeljék meg a tulajdonosváltást. Az örömmámorban végre valahára Alíz és Krisztián újra egymáséi lesznek, jaj, de elegem volt már a nyűglődésükből! Persze ez is úgy történik, hogy Alíz kiönti a szívószálakat, egyszerre lehajolnak érte, véletlenül megfogják egymás kezét, és elkapja őket a szikra. Két felnőtt ember, akik már házasságot is terveztek, úgy vacakol, mint egy elsőbálozó. Krisztián örömét csak az rontja el, hogy hiányzik 100 ezer forint a kasszából, és nem tudnak rájönni, miért. Még jó, hogy Rudi pont látta, ahogy pár hete Luca a pénzt számlálgatta, amikor egy napig ott dolgozott. Krisztián még Zsoltot is megkérdezi, hátha ő nem tett el egy számlát, de nem így van, úgyhogy rákérdez Lucánál, aki persze nagyon kiakad, amiért meg van gyanúsítva, ráadásul Alíz is megharagszik emiatt Krisztiánra. Lucával végül sikerül elásni a csatabárdot, de Alízzal nem, úgyhogy ugyanott vagyunk, mint a hét elején. De jó, kezdjük elölről az egész nyűglődést!

bk_mar19_23_1.jpg

Homeless Hedvig mondhatni sokkot kap annak hallatán, hogy Gigi nemrég elrabolta Bencét, úgyhogy jó egy napig nem is hallanak Hedgivről. A lány beszélni szeretne Tóbiással, ami meg is történik. Nem halljuk, hogy mit mondanak, de a lényeg, hogy Hedvig úgy dönt: tutira Gigiéknek adja a gyerekét. Gigi nagyon hálás Tóbiásnak, úgyhogy fel is kéri keresztapának, és áthívja pizzázni négyesben. A keresztneveken gondolkoznak, Hedvig véleményét is kérdezik, és Hedvig látszólag elmerül a dologban, sajnos borítékolható, hogy meg fogja gondolni magát az örökbe adást illetően…

bk_mar19_23_2.jpg

Juli elkészül Máté jelmezével, reggel megy az irodába az interjújára, hogy aztán mehessen a gyerek előadására. Sík ideg, mert az interjúsok késnek, Máténak pedig kezdődik a műsora. Végre megérkezik a riporter és a fotós, de Juli már nagyon menne. Arról kérdezik, hogy honnan tudja Juli, mikor kell jó döntést hozni. ,,Például most! Indulnom kell!” – majd fogja magát és elrohan Máté előadására, de így is lekési. Máté nem érezteti vele, hogy mérges rá, inkább nem vesz tudomást az anyjáról, Attilának mesél, vele focizik, hiába próbálkozik Juli. A nagy üzletasszony elszontyolodva megy át Nórához, ahol Miki találja meg, és boldogan meséli, hogy elbeszélgetetett az újságíróval, és mondta neki, hogy mivel késett, ez a minimum, hogy hozott anyagból dolgozik. Miki még egy címlapot is kierőszakolt, állítja, úgyhogy igen nagyot koppannak amikor egy teljesen más nővel készült interjú kerül ki a netre. Miki nagyon felháborodik, de Juli elolvassa a cikket, és belátja, hogy ez az Aranka, akiről írnak sokkal királyabb, mint ő. Négy gyereke van, jótékonykodik, Himaláját mászik meg, meg minden, Juli pedig Máté és a munka közt sem képes normálisan lavírozni. Ki tudja igaz-e, de Miki azt találja mondani Julinak, hogy pár éve találkozott munkaügyben a nővel, aki egy feles után elsírta neki, hogy a férjével boldogtalanok, hogy a munka miatt annyit stresszel, hogy gyógyszereken él. ,,Szóval Julikám, te százszor jobb vagy, mint az a nő!” – mondja Miki. Csak össze akarják boronálni őket!

bk_mar19_23_3.jpg

Hanna fel akarja újítani a lakást, de hogy olcsóbban kijöjjenek, azt tervezi, hogy Ottóval ketten újítják fel. Ottó meghívja Petit és Balázst is, aminek Hanna nem annyira örül. Natasának elsírja, hogy az a baj, hogy szerette Petit, aki hónapokig elhajtotta, aztán jött Balázs, aki egy öntelt bunkó, de a maga módján romantikus, úgyhogy most ott tart a dolog, hogy mindkettő fiú nyeregben van. Hanna mindkét fiúnak azt mondja, hogy most mindkettejükkel csak a barátság lehetséges. A barátság jegyében elmennek a hajléktalan újság szerkesztőségéhez, ahol ott van egy nagydarab bunkó szomszéd, aki mindenáron meg akarja akadályozni, hogy odakerüljön a szerkesztőség, de a fiúk leállítják. Csakhogy a fickó kifigyeli, amikor Hanna egyedül fut, és elkapja, hogy álljon le, különben nagy baj lesz. Hanna egész jól tűri a dolgot, majd amint az ürge elhúz, sírva hívja Petit, aki Balázzsal odarohan. Előbbi szétverni indul a fickó fejét, Balázs inkább a rendőrségre menne. A várttal ellentétben azonban Peti az eszére hallgat, Attilához megy, aki kideríti, hogy az ürge feltételesen van éppen szabadlábon, és előadják neki Attilával, hogy könnyedén visszajuthat a börtönbe, ha kekeckedik velük. Attila a mondanivalóját egy hamisított hivatalosnak tűnő jelvénnyel nyomatékosítja. Míg Peti hősködik, Balázs azzal nyugtatja meg Hannát, hogy elmennek a villába, kiállnak a teraszra, és arra biztatja a lányt, hogy kiáltozza ki magából a stresszt. Elsőre furcsának hangzik, de aztán tetszik a lánynak az ötlet. A kakaskodás tehát folytatódik, annál is inkább, hogy amikor Hanna este hívja Balázst, majd sms-t küld neki, hogy menjen át, mert nem bír elaludni a történtek miatt, Peti kitörli a hívást is az sms-t is, Balázs telefonjából, aki éppen fürdik, és mit sem tud az egészről. Peti így Hannánál tölti az éjszakát ártatlanul, de reggel Hanna jelzi Balázsnak, hogy azért reagálhattál volna a hívásomra vagy az sms-emre, cseszed. Balázsnak rögtön gyanús lesz a dolog, hogy esetleg Peti a ludas, de a megtorlást a jövő hétre hagyja.

bk_mar19_23_4.jpg

Tóbiás épp a kisboltban dolgozik (nem tudom, nincs igénye arra, hogy néha pihenjen?!) amikor beállít Boldizsár, Kristóf új barátja, és csupa divatos kaját venne, mint chiamag és tápióka. Tóbiás kiküldi azzal, hogy menjen máshová, ha ilyen extra dolgok kellenek neki. Kristóf nem örül ennek, pedig Tóbiásék kisboltjában akarta bevezetni a vegán csokiját. (Én is vegán diétával kínlódok, BK Hogyvolt írók nem kaphatnak termékmintát?) Mindenesetre Alíz meggyőzni Tóbiást, hogy ne legyen hülye, elvégre nem ennek a Boldizsár gyereknek a hibája, hogy szakítottak Kristóffal. Tóbiás Kristófot meggyőzendő, hogy nem viselkedik gyerekesen, meghívja vacsorára mindkettőjüket, amit persze rögtön megbán, de nincs visszaút. Elmegy előtte edzeni, hogy formában legyen, és kibe fut? Kristófba és Boldizsárba, mert Kristóf is ki akarta gyúrni magát. A vacsorán borral készül, és lám, vendégeitől is ugyanazt a bort kapja, mert az volt Tóbiás és Kristóf első randiján a bor, amit ittak. Biztos jólesik Boldizsárnak ilyenekről értesülni. Mindenesetre Tóbiás tényleg pozitív, ezt Boldizsár is látja. Kaja után társasozást vet fel Tóbiás, mint program, elővesznek egy békebeli Gazdálkodj okosan!-t. Boldizsár ezalatt a mosdóba megy, majd visszaállít egyszál fütykösben. A reakció valami fantasztikus, Tóbiás ijedtében még Kristófba is belekapaszkodik. Boldizsárnak nehezen esik le, hogy esetünkben a társasozás társasozást jelent, nem hármas szexet. Átlendülnek rajta, tovább beszélgetnek, amikor is Tóbiás egy albatroszhoz hasonlítja magát, aki mindig visszatalál a párjához. Vérlázító, hogy nem egy nemzeti madarat hoztak fel, mint a gólya! Mindenesetre másnap Kristóf ajándékot hagy a távol lévő Tóbiásnak a kisboltban: egy papírból hajtogatott albatroszt. Albatrosz is in the air…

bk_mar19_23_5.jpg

bk_mar19_23_6.jpg

Milánnak felzárkóztató-vizsgát kell tennie, hogy visszamehessen az iskolába a kihagyott idő után. Natasa olyan anyuka-mód kérdezi ki tőle a Föld rétegeit, de nehezen bír a sráccal, aki inkább Lucával lenne. Natasa hamar belefárad a pótanyuka szerepbe, úgyhogy Rudi valami extrém izgalmasat szeretne kitalálni neki. Alapul veszi Tóbiás történetét, úgyhogy eladja Natasának, hogy mi lenne, ha ők is édes hármasban csinálnák? Natasa meg sem hallotta az ötletet, szívesen csinál ugyanis extrém dolgot, de csak a józan ész határain belül. Ezen a szálon belül semmi más nem történik, de feltételezem, hogy valaminek a felvezetése, úgyhogy nem mertem kihagyni…

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása