Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az Amazon egymilliárd dollárt költene egy kínai sci-fi-sorozatra

2018. március 28. 17:30 - sixx

jay-wong-poster-vertical-jaywong.jpg

Ha lenne hangmintám Frei Tamástól, hatásosan meg tudnám támogatni ezt a hírt, ami arról szól, hogy az Amazon, a világ legnagyobb szatócsboltja egymilliárd dollár is képes belefeccölni három kínai sci-fi regény sorozatverziójának elkészítésébe. A Remembrance of Earth’s Past regényfolyam első része után The Three-Body Problem munkacímen (The Dark Forest és Death’s End a másik kettő címe) futó projekt ezzel minden idők legdrágább tévésorozata lenne, amit a trónról egy ideig nem is nagyon tudnak majd ledönteni. 

Az Obama elnök által is kedvelt regényfolyamot az Amazon a Financial Times szerint a kínai YooZoo Pictures nevű cég elől happolta el akkor, amikor az első rész fejlesztése ismeretlen okból leállt, a jogtulajdonosok meg kaptak az alkalmon és elkezdtek házalni a jogokkal. Az egymilliárd dolláros befektetés érzékeltetéséhez egy másik szám: az Amazon "csak" 250 millió dollárt fizetett A Gyűrűk Ura sorozatjogaiért. A kínai sci-fi sztorijának középpontjában egy kormányszervek által árulónak tartott asztrofizikus áll akit politikai nézetei miatt meghurcolnak de évekkel később ő lesz az, aki idegen lények rádiójelét fogja a világűrből és aki elkezd velük kommunikálni is. És a tét egyre csak nő, írja a könyv ajánlószövege (sajnos még nem volt érkezésem olvasni).

Címkék: tv hír amazon
7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Annatar 2018.03.29. 09:27:07

Az első kötet magyarul is megjelent A Háromtest-probléma címmel. (europakiado.hu/konyv/746578/a-haromtest-problema/ )

Rég olvastam ennyire nyomasztó scifit, kiváncsi vagyok, mire mennek vele.

erkölcsi hulla 2018.03.29. 12:37:21

@Annatar: Fasza kis könyv volt, jó lesz a sorozat is. Kár hogy többéves lemaradásba vagyunk fordítás tekintetében, lehet hogy hamarabb látjuk majd a sorozatból, hogy mi történt a 2. könyvben.

steery 2018.03.29. 13:14:16

Pénzkidobás az egész. Töredék pénzért ezerszám vásárolhatnának ilyen vagy még jobb történet jogokat, olyan hatalmas túlkínálat van a világpiacon SF-ből.

Fellegjáró Marci 2018.03.29. 14:23:08

@steery: Szeva haver, milyen lesz az uj filmed? Látod az enyéim szarok lettek, azért mégsem lehet fillérekért vásárolgatni jogokat össze-vissza...

2018.03.29. 15:59:08

Néha a sci-fi és a valóság nagyon is kéz a kézben forog.
süti beállítások módosítása