Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8803-8812. rész

2018. március 19. 17:00 - Gillotte

Krisztián kihúzott internetkábellel, és ájultan hagyja az irodában Zsoltot. Amikor indulnak Rudival eltéríteni a pénzszállító autót Alíz pont bemegy a Rózsába és meglátja, hogy Zsolt az irodában fekszik, úgyhogy cserébe a patkányos akciójáért megkérik, hogy vigyázzon Zsoltra. Persze rázárják a várhatóan dúvad főnökre az ajtót, Alíz pedig kintről vigyáz rá. Zsolt hamar magához tér, és nehezen viseli a bezártságot, hamar elkezd dörömbölni, de annyira, hogy még a díszlet is beleremeg. Nagyon fáj a lába, a gyógyszerkészlete kiürült, úgyhogy sírva könyörög Alíznak, hogy engedje ki. A lány nem tudja, mit tegyen, mert rossz hallgatni a fogoly kínlódását, de kiengedni mégse kéne. Zsolt az utolsó erejével leveri az egyik polc tartalmát, majd csöndben megvárja, hogy Alíz kétségbeesve berontson az irodába, attól félvén, hogy baja esett a szeretett főnöknek. Amint Alíz belép, Zsolt elkapja a nyakát, és már-már fojtogatja amikor Krisztiánék befutnak, és helyére teszik a fájdalmakkal küszködő Zsoltot, aki később bocsánatot kér Alíztól, úgyhogy minden el van sikálva.

bk_mar5_9_1.jpg

Gigi és Ádám beviszik Homeless Hedgivet a kórházba, ahol magyar szokás szerint leültetnék egy időre, de Gigi akkora patáliát csap, hogy most azonnal orvost ide, hogy rögtön találnak is orvost, aki a vizsgálóba viteti a vérző lányt. A doki kisvártatva elsuhan mellettük, és nem ad felvilágosítást Ádáméknak, ugyanis ha nem Hedvig rokonai, sajna nem lehet. Ádám benyögi, hogy ők fogják örökbe fogadni a gyerekét, így már megtudjuk, hogy semmi gáz nincs, magnéziumhiány miatt görcsölt. Öröm van és bódottá, Ádám és Gigi tényleg örökbe fogadják a gyereket. Jófej Ádám, hogy sutba dob egy Óceániában történő fotózást.

bk_mar5_9_2.jpg

Attila és Máté a Bükkben van felújítani az új vityillót, úgyhogy nemet mondva Miki borozós meghívására Juli inkább egyedül tölti az estét. Forró fürdő, bor, és béna BK-s zene a háttérben. Majdnem minden tökéletes, amíg Juli úgy nem dönt, hogy az üres borosüveget ki nem teszi a bejárati ajtó elé, és az ajtó be nem csukódik mögötte – mindez egy szál törülközőben. Nincs kulcs nála, de ha lenne, akkor sem lenne kisegítve, mert Attila ép most szerelt gombkilincset az ajtóra, azért is záródott be. Juli rohangál össze-vissza, hátha befogadja valaki, de senki nincs otthon, csak Miki. Telefonálna, de felesleges, Peti Krakkóban van valami filmrendezői fesztiválon, Attilát hülyeséggel nem zavarja a Bükkben, úgyhogy Mikinél alszik Miki ágyában és pizsamájában. Nem kell aggódni, Miki kiköltözik erre az időre a nappaliba, úgyhogy nem történik semmi pikáns. Attila viszont nem örül, mikor másnap Mikinél találja meg a feleségét – haza kellett menni ugyanis, mert Máté belázasodott. Juli megkéri, hogy ne legyen már hülye, hogy azt gondolja, hogy bármi történt Mikivel! Míg Juli ellátja Mátét Attila lemegy a boltba csokiért, ahol Tóbiás utal rá, hogy talán nem kéne több csokit ennie…de Julinak biztos így is tetszik, nem azért mondja ám. A csoki Máténak lesz, de Attila érti a célzást.

bk_mar5_9_3.jpg

A Tóbiás-Kristóf kérdés végére még mindig nem került pont, Aíz még mindig össze akarja hozni őket, ezért újabb melegbulit szervez, ahová Kristóf is jön, mint csokiszökőkút-szállító. Tóbiás nagyon készül, Kristóf egy nála maradt pólójában megy. Rengeteget vacakol Tóbiás mire odamegy Kristófhoz, aki rákérdez a pólóra, mire Tóbiás hadovál össze-vissza arról, hogy nem volt más, amit felvehetne. Tóbiás épp invitálná Kristófot egy nyalásra a csokiszökőkútból, amikor megérkezik Boldizsár, aki nem más, mint Kristóf barátja. Még jó, hogy jövő hétre hagyják a Tóbiástól várható nyűglődést, amit a hír hallatán produkálni fog…

bk_mar5_9_4.jpg

Balázs még mindig kapálódzik Hannáért, úgyhogy kitalálja, hogy mivel Hannának támogatók kellenek a hajléktalan újsághoz, a Berényi Kft beszállhatna, mert a jótékonykodás az mindig menő. Miki rábólint, Balázsnak már csak azt kell megoldania, hogy úgy jusson Hanna fülébe a dolog, hogy ne tudja, kitől jött az ötlet. A srác szépen rávezeti Petit arra, hogy cégeket kéne találni, akik támogatnák a lapot, hm, ki is legyen, ki is legyen? Teljesen véletlenül a Berényi iroda előtt jön ez szóba, úgyhogy Peti feje felett villan a körte. Előadja hát az ,,ötletét” Mikinek, aki 3 millióval támogatja a hajléktalan lapot, és Balázst jelölte ki összekötő tárgyaló embernek. Peti és Hanna ezután forgatnak, Hanna is ad interjút Peti hajléktalan újságos dokumentumfilmjéhez, és Peti látszólag igen szépnek találja a lányt a felvételek alatt, így amikor kettesben vannak a villa kertjében, hangulatba kerülnek, és Peti megcsókolja Hannát, amit a lány rosszul fogad. Épp érkezik Balázs, úgyhogy el is rohanhat. Balázs érzi, hogy gáz van, úgyhogy Peti beavatja: igaz, hogy rámondtam az áment tesó, hogy udvarolj Hannának, de vissza az egész: én is szeretem. Peti ezután átmegy Hannához, szerelmet vall, ők egymásnak vannak teremtve, nem tud az ész érvekre hallgatni és csak Hanna barátja lenni. Hanna kiborul, hetekig tojtál a közeledésemre, és most egyszercsak holtomiglan?! Bevágja Peti orra előtt az ajtót, aki határozottan szeretne együtt lenni a lánnyal. Hát hajrá Petikém, Hannát valahogy ki kell írni, és valószínűnek tartom, hogy Balázs fogja vinni…

bk_mar5_9_5.jpg

Bözsiék intézik az új megrendeléseket, és meglepetten látják, hogy az ő drága barátjuk, Novák László is rendelt egy ,,Big bizarre”-t a Mátyás király térre. Bözsi teljesen kiakad: ,,ott megy a vén kéjenc meg a perverz asszonykája” – vizionálja a jövőt, hogy mit fognak szólni ha kiderül, hogy mikkel üzletelnek. Vili szerint csak Natasa ajánlotta Laciéknak, hogy újítsanak a szexuális életükön, biztos azért kellett a cucc. Bözsi virágnyelven kideríti Gizitől, hogy nem erről van szó, ugyanis bárhogy célozgatott, Gizi nem vette a lapot. Kitalálják, hogy feladó nélkül adják fel Nováknak a csomagot, így nem fogja tudni, ki az eladó. Vili épp indulna feladni a csomagot, amikor Laci megállítja és behívja egy sörre, úgyhogy addig a csomag a ház udvarán álló sövényesbe kerül, csakhogy mire Vili visszamegy, már csak a hűlt helyét találja – ugyanis Gizi közbe észrevette a csomagot, és bevitte addig a Rózsába, hogy el ne vesszék.

bk_mar5_9_6.jpg

Milán gondolkodik, hogy albérletbe mehetne, de nincs se pénze se munkája, úgyhogy Luca beáll a Rózsába, hogy keressen némi pénzt Milán lakhatására. Romantikus. Előkerül viszont Milán anyja, aki nagyon aggódik eltűnt fiáért. Natasa és Rudi Lucát kérdezi, hogy nem hallott-e Milán felől, de Luca tagad. Bandi a következő célpont, Rudi előadja, hogy egy eltűnt fiúért aggódik az anyja, ne kelljen a rendőrséget hívni! Nem is kell, Bandi ,,köp” amiért Luca nagyon megharagszik rá. Rendkívül izgalmas szál ez is!

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása