Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Alienist 1x07 - Many Sainted Men (18+)

2018. március 14. 15:46 - AaannnaaA

Stevie elmondása alapján John portrét készít a gyilkosról – illetve csak próbál, mert nagyon nem jön össze. A doki szerint az a gond, hogy a saját elgondolásait viszi vászonra a fiú elmondása helyett. Ebből gyorsan üvöltözős vita kerekedik, amiben semmi meglepő nincs, mindenki ideges az elszalasztott alkalom miatt. Stevie vet véget a cirkusznak, mondván így senkit nem fognak megtalálni...

A halottasház előtt őrjöngő tömeg gyűlt össze, és verbálisan inzultálja az érkezőket és távozókat. Bevándorlók, akik saját gyermekeik miatt aggódnak, hisz az áldozatok mind közülük került ki. A holttestet már megvizsgálták az Isaacson tesók, most az eredményeket jött meghallgatni a Roosevelttel kiegészült csapat. Az áldozat szerencsére mégsem John pártfogolja, Joseph, hanem egy Ernst Lohnmann nevű fiú, aki Rosie néven futott a hímringyók között.

1.jpg

A sérülései hasonlóak mint a Santorelli fiúé azzal, hogy a mostani áldozatnak elvitte a szívét, ami eddig nem fordult elő. T’án Lajos2-nek vacsira? Mikor Lucius elmondja, hogy Rosie-t megskalpolták Roosevelt közbeszól: sok ilyen testet látott még régen nyugaton, az indiánok skalpolták és csonkították meg így az áldozataikat.

Laszlo felélénkül a hasonlóság hallatán, megkéri a nyomozó tesókat, hogy Sarával kiegészítve nézzék át az elmegyogyóktól kapott leveleket (emlékszünk ugye, a nő megkereste az ország intézeteit elmondva milyen típusú embert keresnek). Most ki kell válogatniuk azokat, akik valamilyen módon kötődnek a nyugathoz, indiánokhoz, stb. Ő maga egyedül marad a testtel egy percre, és szikét döf belé, aminek nem feltétlenül látom értelmét, de biztos van. Lapozzunk.

2.jpg

A halottasházból távozván Laszlo-t és Johnt bekóstolja a tömeg, kis híján lincselésig fajul a dolog, mikor gáláns megmentőjük érkezik, és hintóba lapátolja őket. Na jó, annyira nem gáláns, a járműben ugyanis Paul Kelly, a már ismert helyi maffiagóré várja őket. És igen, a csőcselék is az ő műve, válaszul arra, hogy Roosevelt bezáratta a kuplerájokat. Az az én javaslatomra történt – helyesbít a doki, ám a maffiózót ez sem hatja meg, kedélyes hangon csúf fenyegetést vág a fejükhöz, ha tovább akadályozzák a bizniszt. Szerintem átmegy az üzenet.

Közben egy kocsmai boxban Byrnes ex-rendőrfőnök és Connor ex-százados az újabb áldozatról beszélgetnek. Utóbbi elszólja magát, miszerint ezt már nem követhette el a Van Bergen sarj, lévén addigra halott volt. Dühös kirohanást kap válaszként: reménykedjen, hogy a holttest nem kerül elő, ellenkező esetben a gazdag család bosszújából hasonlóan végezheti, mint áldozata.

3_1.jpg

3_2.jpg

A főhadiszálláson nyomozóink Sara segítségével elkezdik átrágni magukat a levél hegyen. Luciusnak felkelti a figyelmét egy, mely bizonyosan nem a tettesről szól, a nő kérésére mégis felolvassa. Az elmegyógyintézet említett lakója (aki még mindig bentlakó ezért nem lehet ő a tettes) saját szemével látott háborús mészárlást (melyben indiánok is részt vettek), nyilván az átéltekbe betegedett bele. Az olvasottak erős benyomást tesznek mindnyájukra, és szerintem némileg a kutatást is befolyásolják.

Mindenesetre valamivel később Sara nyomra bukkan: négy korábbi pácienst, akiket nyugaton ért trauma áthelyeztek a washingtoni St. Elizabeth kórházba, egyiküket pedig továbbküldték az itteni elmegyogyóba. Kiengedték ugyan, de feljegyzéseik lehetnek róla. Az infó végülis biztató, érdemes utána járni.

4.jpg

Laszlo és John ezalatt felkeres egy tudóst, aki meglehetősen sokat tud az indiánokról. A férfi elmondja, hogy az áldozatokon talált csonkítások megegyeznek ugyan az indiánok módszereivel, azonban azok sosem tennének ilyet gyerekkel, mert azzal csupán azt ismernék el, hogy fenyegetésnek tartanak egy gyereket, az pedig gyávaságra vallana. A doki megcsavarja a feltételezést: az addig oké, hogy indián nem tenne ilyet, de lehet-e olyan átlagember az elkövető, aki „csupán” látott ilyen csonkításokat, de nincs tisztában vele mit jelentenek az indiánok számára. A válasz határozott igen.

Távozáskor Laszlo kifejti Johnnak, hogy így érthető a gyilkosnak a Santorelli fiúról írt levele, melyben indiánokat emleget. Nyilván ő látta vagy átélte a támadásukat (gyerekként, hiszen az országban 20 éve volt utoljára ilyen eset), ennek hatására lett maga is gyilkos és csonkít úgy, ahogy az indiánok.

5.jpg

Az eszmecsere után Laszlo a kórházba megy meglátogatni a sebesült Cyrust, de a beteggel még nem tud beszélni – a rá vigyázó unokahúgával annál inkább. Vagyis jobbára a nő beszél, lehordva hősünket a sárga földig, amiért alkalmazottját ilyen veszélynek tette ki. Szerinte túlzott elvárásokat támasztott a benga négerrel szemben, viszonzásul pedig a lovászaként tartja, holott a barátjának nevezi. Mondja ezt az a nő, akinek amúgy hősünk fizeti a tanulmányait. Oké ahhoz elég öntudatos, hogy ne tartson igényt a pénzre, és ígéri hamarosan visszafizeti, azzal távozik.

Cyrus hamarosan hazatér a kórházból, Laszlo pedig szinte körülugrálja. Aztán megrendült hangon elnézést kér tőle és Stevie-től, amiért belekeverte őket a dologba. Mindketten biztosítják, hogy erre semmi szükség.

6.jpg

John betér egy kocsmába, italt rendel, és újra nekiáll a portré rajzolásnak. Nem jut sokra, ismeretlen tag lép mögé, kloroformos zsepit szorít az arca elé, majd kisétál az ernyedt testtel. Mindezt fényes nappal, a kocsmáros vállrándításával körítve. Mehh! Mikor később magához tér nincs egyedül, Laszloval egy mozgásban lévő kocsi rakterében raboskodnak. A doki önként mehetett, mert ő nem kábulatból ébred.

Gyorsan kiderül az úti cél is: Connor százados hathatós közreműködésével J.P. Morgan magánkastélyába érkeztek (ami amúgy a Magyar Nemzeti Múzeum, csak mondom). Itt van Byrnes valamint Potter püspök (ők nyilván szabad akaratukból jöttek), és úgy tűnik a beszélgetés célja meggyőzni a pénzembert ki jár közelebb a gyilkoshoz. A megvívott kemény szájkaratéból hőseink kerülnek ki győztesen, Morgan rövid úton elzavarja a papot és az ex-rendőrfőnököt is. Segítséget (értsd: pénzt) ajánl a nyomozáshoz, ám John legnagyobb döbbenetére Laszlo nem kér belőle – mint utóbb megmagyarázza azért, mert nem akarja, hogy J.P. fingja a passzát szelet. Amúgy jogos.

7_1.jpg

7_2.jpg

Hősnőnknek sincs sokkal jobb napja, személyesen látogat el a ugyanis a Blackwellbe, azaz a helyi elmegyogyóba, ahova Washingtonból áthelyezték azon beteget, aki felkeltette az érdeklődésüket. A góré irodájáig hosszú az út, mely székhez kötözött ápoltak között vezet, meg is viseli Sarát rendesen.

Az igazgató nem túl segítőkész, csupán Roosevelt nevének említése bírja rá az együttműködésre. Akta nincs ugyan a nevezettről, egy fontos infó mégis kiderül: a washingtoni St. Elizabeth kórház, ahonnan a páciens ide került állami intézmény, méghozzá a megzakkant katonákat (és tengerészeket) tárolják ott, akiket leszereltek, mert pl. harctéren készültek ki. Többek között nyugaton. Ergo a tettesünk is katona lehet(ett) – már ha az eddigi következtetések helytállóak, és ő a keresett személy.

8.jpg

Este Laszlo beszél Maryvel, tippre a Cyrus unokahúgától kapott letolás hatására. Azt bizonygatja házvezetőnőjének, hogy már maga mögött hagyta fiatalkori tettét (emlékszünk, megölte az apját), és amúgy elég idős az önálló élethez, talán az lenne a számára a legjobb. A nő megrendül, majd bedühödik, földhöz csapja az első keze ügyébe kerülő tárgyat és elrohan.

Másnap Sara az otthona előtt várja Johnt az információkkal, melyeket összegyűjtött. Ugyanakkor szükséges lenne a St. Elizabethben tovább kérdezősködni (telefonon nem adnak infót), ezt vállalja is, ám John leinti és Kreizlerhez irányítja további utasításokért. A nő vadul tiltakozik, mire hősünknek leesik a tantusz – itt komoly nézeteltérés van. Hiába faggatja azonban barátnéját az összezördülés részleteiről, az csak a tényt ismeri el, majd zaklatottan a vállára borul.

9_1.jpg

9_2.jpg

A főhadiszállásra átcsámborgott Laszlo egyik intézeti neveltje (gondolom közel a kettő egymáshoz), valahonnan kést szerzett, és azzal játszadozik (szerencsére egyedül). A doki rámorran, elveszi az eszközt, majd a megpróbálja megnyugtatni. Ennek keretében ketrecben tartott majmot etetnek (házi kedvenc lehet? vagy inkább kísérleti alany?), majd mikor a gyerek megnyugszik aludni küldi.

Ekkor toppan be a feldúlt John, és miután a kiskorú elhagyta a termet verbálisan barátjának ugrik a Sarát ért inzultus miatt. Laszlo azonban undok kenyeret evett ma, és kimondja: Sara csak egy link alaknak tartja Johnt, és sosem fog rá máshogy nézni (kár úgy védenie). Barátja visszavág: ha nem vigyáz a szavaira, morcos vénemberként végzi, egyedül. Touché!

10_1.jpg

10_2.jpg

A cefet szópárbajt le kell öblíteni, gondolja John, és betér az első kocsmába jópár pohár alkoholért – nesze neked absztinencia. Nem tudja nyugodtan kiélvezni, mert megjelenik Connor százados, és mivel a tag közreműködött John múltkori elkábításában, az most meglehetősen zabos rá. Szerintem az ex-rendőr felbukkanása szándékos, hősünk mindenesetre azonnal bekapja a csalit, és utána rohan a sikátorba. A férfi jókora gyomrossal várja, na meg némi fenyegetéssel, amiért túlzásba viszik a nyomozósdit a dokival. A megfélemlítés nem sikerül, ezért nyomatékosítani kell egy jobb horoggal.

nevtelen.jpg

Ezalatt Laszlo magányosan készülődik vacsorához. Nyilván hatással voltak rá barátja szavai, mert megkéri az ételt felszolgáló Maryt, hogy csatlakozzon hozzá az asztalnál. A lány némi tétovázás után rááll a dologra. Pár perc múlva picit esetlenül, de Kreizler végre elszánja magát, hogy kimutassa az érzelmeit, és megcsókolja ő

Címkék: 18+ The Alienist
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2018.03.18. 16:44:15

"Bevándorlók, akik saját gyermekeik miatt aggódnak, hisz az áldozatok mind közülük került ki" - Lehet, nem kellett volna a gyereket prostinak adni!
Szerintem Laszlo azért bökdöste szikével a holttestet, mert a gyilkos lelkivilágába való beleéléshez kelhetett neki.
Akkor Potter püspök is nyomozott? Ez nekem eddig nem volt meg.

+t. :-)))

Flankerr 2018.03.19. 10:41:58

Alakul ez, alakul :)
Lemaradt a twitter link ;)

AaannnaaA 2018.03.19. 13:30:08

@Pácsó Ármándó: A püspök maga nem nyomozott, de érezhetően Connorék oldalán áll azért, mert ők gyorsan lezárnák az ügyet, míg hőseink túl mélyre ásnak, túl sok tyúkszemre lépnek (na meg Kreizler sem az a deklaráltan istenfélő fajta, ugye). Ám mint tudjuk nem mindig az egyszerűbb megoldás az igazi, úh. a pap akármennyire is nyugalmat kíván a hívek érdekében, most a rossz oldalon áll.
@Flankerr: Szándékosan maradt le, nincs mindig önreklám :) A "t" viszont az utolsó szó végéről figyelmetlenségből maradt le, mint Ármi kolléga jelezte.

Pácsó Ármándó 2018.03.19. 17:04:50

@AaannnaaA: Oké, köszi a hogyvoltot és bocs a szőrszálak hasogatásáért! :-)

AaannnaaA 2018.03.19. 17:09:46

@Pácsó Ármándó: Ne kérj, szeretem a hasogatást, mert jelzi, hogy követed az eseményeket. Szóval hasogatást ide, de izibe! :)
süti beállítások módosítása