Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Oltári csajok 1x79 - A farm, ahol élünk

2018. március 07. 14:00 - BBrigusz

Karola és Kálmán Gödöllőre készülődik éppen Erdészékhez, Lehel pedig ég a cselekvésvágytól, hogy elmondhassa Kornélnak az évszázad átverésének esetét. Bianca Cével és Márk meglepve értesül róla, hogy Dóra bosszúból lenyúlta a koncerthelyszínüket, úgyhogy a másnapi mulatságra helyet kell gyorsan találni.
1.jpg

Kornélapu büszke a fiacskájára, de azért szerinte ideje lenne már véglegesen elhagyni a gondnoklakot. Kornél máris meg akarja reformálni a budibizniszt, rengeteg ötlete van, juppí. Márk próbálja elsimítani a dolgokat Dóránál, mindhiába. Piros balfaszkodik, Lehel sürgetni próbálja, de az a nagy elhatározás, hogy nem szól Kornélnak az igazságról. Ismét a hazugságok mértékbeli összehasonlítása a beszélgetés tárgya, de ez már megszokott, szinte minden epizódban előjön.

2.jpg

2b.jpgKálmán Erdészéknél előadja, hogy lóiszonya van, így ki kell hagynia a közös programot, Jancsika pedig Márk segítségére siet, és felajánlja a Bürót, mint koncerthelyszín. Lehel beállít Csipkéhez, és baszogatja kicsit a kamuterhességgel. Kálmán a lovardában Angéla telefonos segítségével kutakodásba kezd, és arra a következtetésre jut, hogy Béla egy lépéssel előtte jár. Csipke érkezik Kornélhoz a házmesterlakásba, majd indokolatlan látványos rosszullétet produkál. Anyu Karolával barizik, megy a pletyi ezerrel.

2c.jpg

3.jpgKornél a mentőket várja, Lehelnek pedig nem sikerül elújságolnia neki az ugly truth-t. Kálmán pálinkázás közben puhatolózni kezd Bélánál, Kornélanyu pedig a kamudokival hamarabb fut be Kornélhoz, mint a mentők. Lebassza a kicsi fiát, ez is a te hibád, kussolsz és leülsz, én meg intézem Csipkét. Lehel figyelmezteti Pirost, hogy ha tovább bénázik, Csipke bejátssza a kamuvetélést, és akkor kopp van. Jani és Márk valami kihívást talál ki Biancának Cével, amiért paraszt volt, hát oké, legyen, ki kell tölteni valamivel az adásidőt.
4.jpg
Karolának feltűnik, hogy Kálmán simliskedik valamiben, és arra jut, hogy biztosan szakítani akar vele a  csávó, aki így kénytelen beavatni a nőt a nyomozásba. Piros bénázik egy sort az aggódó Kornéllal, nyilván nem mond semmi értelmeset. Karola nyilván nem bír megülni a seggén, és belepofázik Kálmán nyomozásába, megkéri Bélát, hogy segítsen neki lőni. Eközben Márk és Jani Biancát cével szivatják, engedjük el. Kornélapu is aggódik a nem létező gyerekért, Kornél pedig kiakad azon, hogy vele mindig történik valami komplikált, de hát egy telenovellában szerepel, ezt neki nem mondta senki? Karola egy hirtelen ötlettől vezérelve faggatni kezdi Bélát, Kornélanyu pedig arra utasítja a fiát, hogy még most vegye feleségül Csipkét.
5.jpgKálmán a vendégség közben (!!!) beugrott egy régi haverjához, és kiderített valami szupertitkos, bizalmas infot, aminek Angéla nem fog örülni, ráadásul mi is csak a kövi epizódban tudjuk meg.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása