Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Knightfall 1x06 - The Pilgrimage of Chains

2018. február 12. 13:00 - Szencsike

Nézzük Adelinát, ugye követte Rolandot a kelmefestők házába, a gazfickó már rongyosra verte szegény lány arcát. Roland tudja, hogy azért nem hozta el neki  Parsit, mert időközben megtetszett neki a srác, de ettől Adelina sorsa se lesz könnyebb. De mégis, harangoznak, eljött az őrségváltás ideje, Adelina akkora lendülettel löki magát Rolandhoz, hogy kizuhannak egy ablakon, pont az utcán sétáló királyi katonák elé. Adelina elfogta azt, akit a Templomosok keresnek! Reggel már viszik is Rolandot a rendházba, ha szemmel ölni lehetne, Parsi kinyírta volna a tagot. Adelinát is elhozták, őt a rend orvosaira bízzák, Rolandot pedig börtönbe vetik. Draper jelenti Gawainnek, hogy Landry nem jött haza, sehol se találják. Gawain elrendeli a keresést, de Draper tudja, hogy ez veszett ügy, Landryt a Fény Testvérisége vitte el, nem fogják csak úgy hazaengedni őt. A bűnös Tankréd is megtudja a társától a hírt, és elmondja Gawainnak, hogyha a Testvérek elrabolták a Mesterüket, mostanra már halott lehet, hiába pattog miatta.

1.png

Akasztáson járunk, Oxford gróf életben maradt emberei kapják meg a büntetésüket az állítólagos szervezkedésért. Őszarkeverősége elégedett lehet, Fülöp megköszöni neki, hogy megmentette a királynét és az udvart is. Megtisztelő, de számára sokkal fontosabb, hogy az angolokkal újra barátkozhatnak. Az akasztást Izabella is végignézi, őszinte rémület tükröződik az arcán, amit Őszarkeverősége is észrevesz. Fülöp tovább dögönyözi az újdonsült hős lelkét, a szülőföldje, Montpellier közelében kaphat birtokot, illetve megilleti őt a lovagi cím is. Ő szerényen csak annyit felel, hogy meg se érdemli, de ugyan már, Fülöp még a tegeződést is felajánlja neki. Szintet léptek a kapcsolatukban. Izabella közben zokogva rohan el, nem bírta idegekkel az akasztást, hisz az ő keze is benne van az ártatlan angolok halálában. Őszarkeverősége menne utána, de Johanna megelőzi őt. Viszont ott van a titkos járat és a kémlelőnyíláson keresztül kihallgatja anya és lánya beszélgetését. Izabella zokogva vallja be Johannának, hogy minden Lajos miatt történt, de hogy pontosan mi is történt, azt képtelen elmondani, így csak Lajos hiánya miatt sír. A fal másik oldalán Őszarkeverősége is megnyugszik, a lány nem köpött, Johanna is csak a gyásznak tulajdonítja a lánya zavart szövegelését.

2.png

Az irodájába visszatérve Nicolas jelenti, hogy megérkezett a vendége, senki sem tud a jöveteléről és ez így is marad. Őszarkeverősége a Templomosokat ekézi, Fülöp nem is sejti, hogy egy lőporos hordón ül a lovagrend miatt, akik a Pápához hűek. A terve következő része a Pápa elintézése lesz, és így megszerezhetik a Grált is. A vendég nem más, mint Marlaux de Toulouse, aki Őszarkeverősége nagybátyja. A Templomosok végre visszakapták a Mesterüket, Landryt csúnyán megkínozták, de hazaengedték, láncokkal a kezén és a nyakán. A társak persze kérdezgetik, hogy mi volt, de Landry elég rejtélyesen csak annyit mond, hogy megszabadították őt. Gawain beszámol neki Rolandról, az eddig csak maga elé meredő Landry egész élénk lesz és elindul a börtönbe Rolandhoz. Landry veréssel akarja kicsikarni belőle a vallomást, de semmi, Roland nem törik meg. Landry Tankréddal akar tárgyalni, ő nem bánt meg semmit se. Ha nem, akkor fogja a vértjét és menjen a kovácshoz, kitaszítják a rendből.

Őszarkeverősége és Marlaux terve nem csak elméletben létezik, már seregük is van, 2000 ember, igaz Őszarkeverősége ötezret várt. De csak ennyire van pénze, ha több ember kell, adjon több pénzt. De nincs, mert a hercegnő-terv mindenét elvitte. Marlaux tudja, hogy a kedves rokon nem a politika miatt hiúsította meg az esküvőt, de a tervük szempontjából Izabella amúgy sem számított volna. Őszarkeverőségének igen, szóval még mindig képmutató, pedig Marlaux igyekezte kiverni belőle ezt a vonást gyerekként. A sok verésre emlékszik ő is, a magyarázat meg az, hogy Őszarkeverősége túlságosan is az apjára emlékeztette a nagybácsit. Remek ember volt, de máglyán égették el, és Őszarkeverősége lesz szíves összekapni magát és vigye véghez a tervét. A kertben Őszarkeverősége lecseszi Izabellát, játssza rendesen a szerepét, mert az akasztásnál elragadták az érzelmei. Izabella mindent meg fog tenni, és tudja, hogy számíthat a férfira, megöleli őt. Ott lesi őket Marlaux is, Őszarkeverősége gyorsan ellép Izabella mellől, mintha nem is történt volna meg az ölelés. A segédjeként mutatja be a férfit, gyorsan el is küldi őt dolgozni, de Marlaux sokatmondó pillantás után indul csak el.

4.png

A Templomosoknál Tankréd indul az utolsó útjára, leadja a kardot, a vértet. Ez a büntetés része, láncot kovácsolnak ezekből, hogy emlékeztesse a bűneire, majd egy évig és egy napig vándorol vezeklésül. Landry vétóz, ez azon testvérek büntetése, akik még visszatérhetnek a rendbe, Tankrédot azonban végleg kizárja. Gawain kíséri ki őt, Tankréd még megkéri a volt társát, hogy vigyázzon Landryre, mert valami rossz dolog történt vele. Lássuk ezt a rossz dolgot, 15 órával ugrunk vissza. Landry egy fa ládában ül, amit vízbe merítenek, kintről arab szavakat hallani. Landryt nagyon kevés választja el a fulladástól, de az arabok kihúzzák a ládát a vízből. Ezek után baltával vágnak bele a ládába. Jön egy pici beszélgetés, Rashid Landry anyja nevét kérdezi. Nem tudja, meg különben is, Godfrey az oka mindennek! Rashid jól ismerte őt, együtt védelmezték a Grált. Landry csökönyös egy fajta, nem fog semmit se mondani, úgyhogy folytatódhat a kínzás is, a ládát tűz fölé emelik. Vagy a lángok vagy a füst ölik meg Landryt, de Rashid mondja tovább. Ismeri a tekercs tartalmát, ami elégett, ugyanis ott volt, amikor megírták. Godfrey írta meg azt a tekercset. Egy kérdés volt rajta, hogy hívták Landry anyját? Makacs a fogoly, de az életösztöne még inkább, addig püföli a ládát, amíg ki nem esik belőle. Egy másik arab figyelmezteti Rashidot, túl messzire megy, de mit számít…

Ezek után viszont felakasztják, igaz egy jókora követ raknak a lába alá, azon álldogálhat, így nem fullad meg olyan hamar. Rashid már tudja, hogy Landrynak fogalma sincs arról, mire képes a Grál valójában, de ha végre válaszolna a nyamvadt kérdésre, szívesen elmondaná neki. Landry továbbra sem beszél, Rashid viszont tudja, hogy a királyné az ő gyermekét várja, ha most meghal, ők is szenvednének. Landry Johannát haluzza maga elé, Rashid a választ követeli, de a társa megint rászól Rashidra, így most egy ideig hagyják Landryt álldogálni. Menjünk a jelenbe, Őszarkeverősége elzavarja Malrauxt dolgozni, hadd készüljön nyugalomban a lovaggá avatására. A rokon jól érzi, hogy Izabella lenyűgözésében ez fontos lépés, de Őszarkeverősége állítja, hogy Izabellából kiváló angol királyné lesz, ami segítheti Franciaország ügyét is, ha már az apja képtelen rá. Malraux tudja, hogy az esküvő tönkretétele és a gyilkosság nem Oxford tervei voltak, hanem a drága rokoné. Igen, ezzel is csak Izabella javát akarja, de Marlaux nincs meggyőzve. Őszarkeverősége is kitart az álláspontja mellett, és lesz szíves hozni a seregét.

A jelenben Landry még mindig nem szedte össze magát, hiába imádkozik a kereszt előtt, még mindig a kínzás képei ugranak be neki. Miközben felakasztva ácsorog, Johannával beszélget, a nő egész realista, tudja, hogy nincs közös jövőjük. Az arab, aki szembeszállt Rashiddal, levágja Landryt a kötélről, el kell menniük, azonnal. Muszáj sietniük, hisz ez szökés, ám két társuk megtámadja őket, az arab legyőzi őket. Landry ismeri is, anno ő volt a sivatagban, aki megállította őket gyerekkorában. A palotában Fülöp lovaggá üti Őszarkeverőségét, rengetegen megjelentek az ünnepi alkalomra. Johanna is megköszöni a segítségét, hát igen, ő mindig hűséges a hazájához. Izabellától is bezsebeli a dicséretet, a lány duplán hálás neki, hisz megszabadította egy rossz házasságtól is. A lány egy privát találkára hívja a szövetségesét, ő érkezik először a férfi irodájába. Az asztalra kiterít egy jókora pergament, de lever néhány pennát. Össze akarja szedni, de a pennákat a levegő mozgatja, és Izabella felfedezi a titkos járatot, onnan jött a levegő. A lánynak ez csak egy jó kis kaland, ahogy a titkos folyosókon bolyong, ám felfedezi a kémlelőnyílásokat. Igen, a saját szobájánál is van egy, és lassan, de leesik a húsz fillér, Őszarkeverősége így tudta meg, hogy Lajossal együtt voltak. A lány dühöngve tér vissza a nagyterembe, és a vendégek előtt kérdőre vonja a férfit. Ő volt az, aki megölte Lajost, Fülöp elküldi a vendégeket és Izabella elmondja mi történt. Tényleg együtt voltak Lajossal, szerette őt, de Őszarkverősége kihasználta. Nem Lajos pletykált, de haragudott rá, és Őszarkeverősége ezt kihasználta, és elindult az a mesterkedés, ami megölette Lajost, és amiért meghalt Oxford gróf is. Fülöpnek is világos lesz, mi is történt valójában, nagyon kibukott amiért manipulálta őt. Ő maga Franciaország, ő dönti el mi a legjobb az országának. Ugyan már, csak Johanna miatt egyezett bele a katalán szövetségbe, hisz így akart a felesége kedvére tenni. Kellett mondani, Fülöp kiereszti a szunnyadó vadállatot, megveri Őszarkeverőségét, majd elviteti az őrökkel a férfit.

11.png

Landry eközben tovább emlékezik. A barátságos arab már kiért vele az erdő közelébe, egy tábortűz mellett pihennek. Szerinte a tekercsen valójában Landry születési helye szerepel, és ott van a Grál is. El ne mondja senkinek, ha tudja, mert Godfrey azt akarná, hogy maga Landry menjen el érte. Csak Godfrey nem bízott meg benne. Pedig nagyon szerette, amit Landry is tud a szíve mélyén (mekkora lenne, ha kiderülne, Landry Godfrey gyermeke…). Landry azon filózik, hogy Godfrey keresztényként, hogy lehet a Fény Testvériség tagja. Nemcsak szaracénok lehetnek tagok, jöhet bárki, aki védeni akarja a Grált, mert ez nem csak egy egyszerű ereklye. Még Landry is megvédte az ereklyét gyermekként. Landrynak most eléggé lassú a felfogása, de nem hülye, a szaracén túl barátságos vele, miért? Valóban csak egy magánakció volt, hogy kiszabadította, vagy Rashid küldte, hogy így férkőzzön a közelébe? A szaracén tagad mindent, Landry Rashidot hívja, hisz biztos benne, a nagyfőnök itt van. És nem is téved, egy egész csapatot hozott magával a férfi, aki már Akkóban végzett volna vele.

Izabella meglátogatja a börtönben az immár megutált Őszarkeverőségét, nem akarja hallani a magyarázkodását, csak feleljen a kérdéseire. Nagyon felzaklatta, ahogy kifigyelte élete minden pillanatát, beleértve a legintimebbeket is. Még azt is elérte, hogy a szerelme ellen forduljon, de Őszarkeverősége szerint ezt Izabella ezt magától megtette, erre kap egy nagy pofont. A férfi csak azt akarta, hogy a lány használja az erejét, hisz kiváló uralkodó lenne belőle. Ez se jó válasz, vajon amikor nézte, miféle vágyaknak engedett még a férfi?! Hiába esküszik meg Istenre, Izabella már rég elítélte, lógni fog, ő nyugodtan alhat, mert már senki sem figyeli. Ismét Landry, elmondja Rashidnak, hogy nem csak ők keresik a Grált, hanem Godfrey gyilkosai is, akik egyszerű útonállókhoz képest túlságosan is szervezettek. Hagyja, hogy megkeresse a Grált, és megfogja védeni azt, csak mondjon el mindent, amit tudnia kell. A szaracénok megtárgyalják az ügyet, íme az ajánlat. Akkóban maga Godfrey engedte be az ellenséges hadakat, ezzel elérte azt, hogy a Grál nem került rossz kezekbe. Ez volt Godfrey nagy próbája, Landryé pedig az, hogy át kell adnia azt a testvért, aki megölte a fiát. Ha átadja őt, Rashid elmondja, hogy találhatja meg a Grált. A jelenben Landry ráeszmél, hogy mindenkit elveszített, Johannát, a gyermekét, Tankrédot. Viaskodik a lelkével, hogy átadja-e Tankrédot vagy se. Gawain érkezik, hozott egy narancsot. Igen, a Fény Testvérisége hívja őt, hogy adja át Tankrédot. Akkor adja át, Tankréd amúgy is áruló, mit számít már, legalábbis Gawainnak nem számít már semmi. Landrynak viszont igen, ő Mester, nem fogja átadni Tankrédot, és egyedül fog menni.

Késő este van, Adelina elhagyhatja a rendházat, szépen meggyógyították őt. Parsi még épp utoléri, ad neki egy kis pénzt, hogy ezzel is segítse a zsidó társait, vigye őket biztonságba. A lány megöleli a srácot, ez a kettejük búcsúja. Ad neki mást is, egy kis tekercset, ez lett volna Roland üzenete. Landry, elérkezett a találkozás pillanata, csak ő jött, nem fogja feladni egyik testvérét sem, és a Grált sem akarja megtalálni. Átadja magát a szaracénoknak, ha így, akkor így, a Grál mindenki számára elveszett. Érkezik azonban Tankréd és Gawain, Tankréd feladja magát, ő abban hisz, hogy Isten nem akarja, hogy a Grált megtalálják, de ő nem Isten, nem hozhat helyette döntéseket. Vállalja a büntetést az elkövetett gyilkosságért, önként adja át magát a szaracénoknak. Landry lebeszélné róla, de Tankréd döntött. Megbánta a bűneit, Landry mint Mester megbocsájtott neki. Elbúcsúznak, Tankréd még azt kéri, hogyha muszáj, hát keresse meg a Grált, de védje meg az emberektől, majd a szaracénok csoportjához sétál. Rashid is állja a szavát, Landrynak vissza kell mennie oda, ahol Godfreyval először találkozott, ott megtalálja, amit keres. Ha megtalálta, akkor a szaracénok készen állnak a további tárgyalásokra és a szolgálatra. Másnap reggel elérkezett Őszarkeverősége akasztása, Fülöp elmondja a vádakat, Őszarkeverősége a haza érdekében cselekedett. Leplezi a bűneit, az ítélet halál. Viszik is a vesztőhelyre, ahol még ott vannak az angolok hullái is. Izabella szenvtelenül nézi végig, még apja vigasztaló szavai sem érdeklik. Sajnos azonban Őszarkeverősége életét nehéz kioltani, Marlaux vágja le őt a kötélről és öl meg mindenkit, aki az útjába áll. Fülöp és a katonák sem tehetnek semmit, a páros elmenekül.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása