Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Berlin Station 2x01 – Minden rendben lesz

2018. január 23. 13:00 - szde

Az első évad nem éppen érdekfeszítő tíz része után a Berlin Station alkotógárdája vagy lecserélte a forgatókönyvíróit, azok belehaltak az unalomba írás közben vagy eleve úgy tervezték, hogy az első felvonásban elveszítik a nézőik jelentős részét, és majd a másodikban megmutatják, mit is tudnak valójában, de azt biztos, hogy ebben az egy részben máris több volt az akció, a fény, a látvány meg úgy alapban a jó történetszál, mint az előzőekben.

vlcsnap-2018-01-17-16h43m17s863.png

4 hónappal később járunk, vonat megy Berlinbe, Daniel szakállasan meg kicsit megöregedve ül egyedül, most éppen Trevor Price névre hallgat. Közben a német fővárosban Esther hullaházba jön, 3 azonosítatlan testet hoztak be, ebből akar választani. Az utolsó férfi még hasonlít is főszereplőnkre, így rögtön le is csap rá.

Immár újra együtt meg a hullával igyekeznek Daniel új lakására, ahol főhősünknek nem tetszik, hogy hasonmása pucér, nem tudom, mire gondolt, hogy Armani öltönyben meg lakkcipőben fog feszíteni? Közben megtudjuk, hogy Daniel most a neonácikhoz fog beépülni, ezért a szakáll, meg a fizikoterápiát sem fejezte be, ugyanis kissrácként az apja megverte, ha megszegte a szabályokat, és rájött, hogy élvezi, ha fáj neki. A hullát a kanapéra helyezik, Daniel pedig egy jól irányzott mozdulattal fejbelövi.

vlcsnap-2018-01-17-16h47m31s180.png

Váltunk, immár Danielünk egy bárban iszik, a pultostól segítséget kér egy köteg 100 eurós kíséretében, a következő képen már a pultos kislány meg egy kopasz tag igyekeznek a lakás felé, érdeklődnek, hogy itt mi volt. Daniel gyorsan beavatja őket: pisztolyokat akart eladni, a lelőtt tag a vevő volt, a neonáció-duónk pedig segít neki, mivel bajtársak. A hullát a folyóba dobják, majd „békepipát” szívnak el. Főcím.

Napközben járunk, a Katedrális Ilonája beszédet mond, most itt Katerina Gerhardtnak hívják, politikusnő, aki próbálja meglovagolni a gyűlölethullámot, hogy a pártja, a PFG nyerje a választásokat. Ebbe már a CIA főhadiszálláson az új nagyfőnök, Ashley Judd avat be minket meg az embereit, valamint van egy neonáci rosszfiú, Otto Ganz, akit már figyelnek egy ideje meg a német választásokat is befolyásolni akarja. Kicsit személyesebb vizekre evezünk, Ashley tudja, hogy az emberei a háta mögött Suttogónak nevezik, paranoiásnak gondolják meg kontrollmániásnak, de ő úgy gondolja, a részlegnek sikerélmény kell. Robertünk is jelen van, ő maradt nagyfőnök-helyettes, el is mondja Ashley-nek BB Yatesnek a nagykövethez menet – a BB-t nem árulja el, micsoda, szerintem mondjuk Bonus Bunny –, hogy Daniel találkozott Estherrel. Új lány érkezik, April, aki évfolyamelső volt, Bonus Bunny személyesen választotta ki.

vlcsnap-2018-01-17-16h53m20s242.png

A nagykövettel udvarias csevej van, a pasinak minden kommunikáció leírása kel, Bonus Bunny láthatólag belemegy ebbe, Robert ki is akad rá, de a nő gyorsan lekezeli, hogy bizonyos fokig teljesíteni fogják a dolgokat, de nem teljesen. Daniel beépülése pedig minő meglepő, szigorúan titkos és nemhivatalos.

Daniel kiütve ébred egy random lakásban egy rakás neonácival, a lakásához rendőrök mentek, szóval oda nem mehet vissza, maradjon itt barátok közt, jóban rosszban.

Esther Bonus Bunny-val találkozik, Daniel előző este találkozott Otto lányával, Lenával, és be kéne kamerázni Ilona-Katerina lakását. Majd megígérik egymásnak, hogy vigyázni fognak egymásra.

vlcsnap-2018-01-17-17h00m38s636.png

Az ex-nagyfőnök, mostantól csak Stevie, az első évadból megismert étterembe jön, találkozik a nagyfőnökkel, aki rögtön munkát ajánl neki: lesz egy szupertitkos mini CIA-ja nemsokára, kicsi, hatékony, alacsony költségvetésű, legyen ennek a feje. Az utódjairól kérdezi, de Stevie nem ismeri Bonus Bunny-t, csak Robertet. Megtudjuk, hogy nagyfőnökné, polgári nevén Kelly, folyamatosan ingázik Provance és Berlin között.

A lakásba érkezik Lena, aki elmondja ugyanazt, mint a kivarrt pultos srác, hogy mindenkinek jobb, ha Daniel marad, mert itt vigyáznak rá. Ennek örömére el is mennek a helyi közértbe, ahol rongálnak, majd amikor a kopasz tag meg akarná támadni az arab kasszást és kislányát, Daniel nekiáll törni-zúzni, majd rohanva és eléggé állati hangokat kiadva rohannak az éjszakában.

vlcsnap-2018-01-18-10h12m00s496.png

Bonus Bunny megbeszélést hív össze Valerie-vel, Roberttel és Aprillel, ahol összepárosítja a két nőt, Robert lelkes, Valerie kevésbé, mert neki annyira sok dolga van. A párosítás nem vita tárgya, a feladat Katerina bepoloskázása, és ez is maradjon köztük, senki – tehát a nagykövet és Langley – nem tudhat róla. Egyenlőre.

Daniel Lenával beszélget a halott tagról, Berlinben még nincsen ügyfélköre, segíthetnének egymásnak, ebből előbb-utóbb szex lesz, mindent be tud szerezni, de kell a telefonja és tárcája. A kopasz tag hívja Lenát, Daniel pedig kihasználja az alkalmat és a mosdóban telefonál valakinek.

vlcsnap-2018-01-17-17h10m27s163.png

Robert Estherrel eszik, Daniel hívta, hogy fegyverek kellenek neki, a nő kicsit szkeptikus, nem akar csak úgy pisztolyokat meg puskákat adni az amerikaiaknak, de előbbit szívesebben, mint utóbbit. Cserébe már tegnapra kellett volna beszerelni a kamerát a politikusnő lakására.

Valerie fotózik, April jegyzetel, majd egyeztetnek: a riasztót könnyen kikapcsolhatják, special thanks to Esther, de a dadával még problémájuk lehet. Aki férfi. Mármint nem ez a probléma, csak Valerie-nek nem tetszik a dolog, szerinte minek szül egy nő, ha utána nem neveli fel. April nem ért egyet vele, ő teljesen odavan a nőként elért érdemeiért.

Bonus Bunny Roberttel tanácskozik, csak biztos visszaszerzései tervvel adnak ki fegyvert, másképpen nem, még bókol is kicsit káromkodósunknak: nagyon meggyőző tudsz lenni, ha akarsz. Közben otthon Stevie a nagykövettől kapott névjegyet nézegeti.

vlcsnap-2018-01-17-17h24m23s688.png

Daniel Lenával vár a fegyverekre, közben a kedves papáról beszélgetnek, Otto Stazi ügynök volt, parancsra kinyírta a rabokat, ezt mondta Esther, Lena kicsit másképpen tudja a mesét, de ha Daniel hűséges lesz, lehet a család tagja. Közben érkezik emberünk a fegyverekkel, el is mennek játszani egyet velük. Lena tök odavan, én is, szakáll ide vagy oda, Daniel kezében nagyon jól áll az az M4 gépkarabély. A lány még érdeklődik, honnan tud ennyi mindent Daniel a fegyverekről, Trevornak ez volt a munkája (katona volt, majd leszerelték, amikor belelőtt egy csomó iraki járókelőbe), és kéri a pénzt a fegyverekért. A lánynál nincsen egy cent sem, mert ez ellenőrzés volt, de elviszi apunak bemutatni, aki kifizeti el fogja mondani, hogy milyen háborúra készülnek, és akkor biztosan csatlakozni akar majd hozzájuk.

A politikusnőék elmentek otthonról, April indul bekamerázni, a hátsó ajtón simán bejut. Kis gikszer, hogy jön egy kocsi, így Valerie akcióba lép: az eltűnt cicáját Erzsit Aprilt keresi, a kocsit vezető pasas ki is jön érdeklődni, hogy mi a helyzet. Nagy kevesen felajánlja, hogy segít megkeresni a házikedvencet, csak ledobja a cuccait a lakásban. April időközben sikeresen feltette a kamerát, indulnak is, a pasas pedig a politikai tanácsadója Katerinának, ő a nő utódja, ha bármi lenne vele.

Danielünk kávézni megy, a pohárban van egy mikrofon, gyorsan beteszi a kabátjába, majd megy a rá váró kocsihoz.

Robert érkezik Bonus Bunny-hoz, aki nem ér rá kávézni, majd máskor, a kamerák a helyükön vannak, minden sínen van. Később Stevie-vel találkozik, aki elmondja az állásajánlatot. A választásról is beszélgetnek, Robert a zöldeknek szurkol, mert imádja a fákat, és sajnos folyamatban lévő ügyről nem beszélhet.

vlcsnap-2018-01-17-17h34m08s818.png

Daniel Otto-val találkozik, telefon le, motozás, a kivarrt pultos megtalálja a mikrofont, majd mondja, hogy isteni szerencse, hogy ezt megtalálta, neki az a dolga, hogy figyeljen Danielre Esther kérésére. És ne becsülje alá Otto-t. Bent az irodában a pasas örül a találkozásnak, fegyverekről beszélgetnek, Daniel magánzó, nem dolgozik senkinek, de Otto rövid úton kidobja, kárpótlásul ihat valamit a ház számlájára. Lena főhősünk után megy, apu most nem bízik senkiben, de ha nemet mond az nem is, szóval bocsi.

Valerie-t a politikai tanácsadó a lakása előtt várja, kereste a cicát, igazából az egyetlent már az első évadban kinyírta a rendezőasszisztens, majd elgondolkozott, hogy mit keres egy amerikai nő a választások előtt a politikusnő lakása előtt. Amúgy a nevét is tudja, majd megadja neki a névjegyét, így akarja felszedni Valerie-t, legalábbis a nő erre gondol.

Daniel beront Otto irodájába, és elmondja, hogy dolgozik valakinek, de az névtelen akar maradni. A pasas mégis látni akarja, mert ez bizony egy 750 ezer eurós biznisz lesz, és most vigye el hozzá.

vlcsnap-2018-01-17-17h38m14s465.png

Dél-Spanyolország, mindenki itt van – Otto, Lena, Kopaszka, Kivarrt Pultos, a csini mediterrán ház ajtaját – dobpergés – Hector nyitja ki, aki nem éppen örül régi haverjának. Daniel gyorsan update-eli a szituról, kábé könyörög neki, hogy csinálja azt, amit elmondott most neki, még meg is ölelheti, ha akarja. Ezt már Hector sem tudja visszautasítani, de csak egy vállveregetést ad, meg egy ígéretet: ha ők nem nyírnak ki, akkor majd én.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása