Hogy volt?

Oltári csajok 1x40 - Apa kerestetik

2018. január 12. 13:18 - BBrigusz

Karola szerint too much volt a letartóztatás, Kálmán meg szarik bele, épp random 50-es csávókkal chatelget, akik a Jani apja-wannabe verseny lehetséges győztesei a kocsmárosasszony legnagyobb örömére. Másnap lesz a közösségi randizás, Kálmán szervezésében.

Márk már megint franciakrémessel tömi este a gyereket, legalább egy „gyerekekről kezdőknek”-tematikájú könyvet beszerezhetett volna, de ennek hiányában a süti a vacsora. Piros és Kornél teázgatnak, amikor a fiú titokzatos hívást kap, jelenése van az intenzív osztályon. Noémi az apját basztatja munka közben, Piros meg Kornélt úgy általánosságban. Ilyenek ezek a tízévesek. Márkhoz be is bújik éjszaka az ágyba a kislánya, mondván nagyon rosszat álmodott és fél.
1.jpg

2.jpgÚj napra ébredünk, Karola izgatottan várja az ex-dugópajtásait, de okra semmi pánik ugyebár, Kálmán a terminátor is jelen lesz a romantikus találkákon. Karola szerint ő öreg és szánalmas, Kálmán szerint viszont egy jó nő, hát, lelke rajta. 
3.jpgNoémi nem eszi meg a reggelijét, cserébe elmeséli a szörnyűséges rémálmát, amin Márk indokolatlanul kiakad. Kálmán felveti, hogy oszt’ mi a tököm lesz, ha befut Jancsika, ez Karolának eddig eszébe sem jutott. Jön is Hajni, a felmentősereg egy személyben.

Ismét egy „Piros a virágboltban búvalbaszott”-jellegű jelenet, amiből már Lehelnek is kezd elege lenni, hát még nekem. A kihallgatott telefonbeszélgetés fényében Piros le akar lépni a melóból, Lehel ellenzi a Kornél utáni nyomozást, de végül persze belemegy.
4.jpgHajni már a lépcsőfordulóban betámadja Janit, irány a park together, beszélgetnünk kellene, mert olyan jó barik vagyunk. Érkezik is Karolához apajelölt nr.1, aki Krisztián, és egy faszparaszt, amúgy meg Miller Zoltán, és nem ő a nyerő, mert nem stimmel a vércsoportja.

Márk lerohanja Ildikót, aki nem felhőtlenül boldog a gondolattól, hogy a fiúval kávézgasson, de nem a lányairól lesz szó, hanem óvónői segítség kellene a srácnak. Hajni egy kis nosztalgiázással próbálja feltartani Janit a parkban, Márk pedig Ildikónak mesél Noémi rémálmairól. Megszületik a megállapítás, hogy Márk nem eléggé következetes apa, de legalább lelkes, még jegyzetel is.

Piros befut Kornélhoz, aki kb. annyira vágyott erre a látogatásra, mint egy pattanásra a falloszán, gyorsan ki is penderíti a csajt. A következő apajelölt Nádas György, még virágot is hozott, ő a mimózalelkű hősszerelmes, aki boldog lenne, ha ő lenne az apa, és sejtette, hogy erről lesz szó. Na már most ezt mégis hogyabüdöspicsába, már elnézést. Kálmánt gyorsan illeti egy kedves „szobadísz”-megszólítással, majd közli, hogy nem dugtak anno Karolával, így nem lehet ő a fater.

5.jpg

6.jpg

7.jpgHajni még egy bokaficam színlelését is beveti időhúzásképp, miközben Karola a hármas számú jelöltet várja. Piros a kukák mögé kuporodva kémkedik Kornél után miközben Lehellel telefonál, és követi is a lovagját egészen a kórházig, de ott szem elől téveszti. A harmadik apajelölt helyett annak felesége érkezik, Jenőt ugyanis elvitte egy szívroham pár éve. Kiderül, hogy a Karolával való légyott idején a feleség már terhes volt, így Karola nem mond semmit a lehetséges apaságról.
8.jpgLehel érkezik a kórházba, hogy hazarángassa Pirost, de a csaj hajthatatlan. Noémi bevallja, hogy befalt este 4 darab krémest, ami lássuk be, kicsit túlzás, de mindegy, lényeg, hogy ezért volt a rossz álom és az étvágytalanság. Piros és Lehel meglátják, ahogy Kornél egy doktornőt ölelget, indul is a szokásos szomizás.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.