Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8705-8714 rész

2018. január 11. 12:00 - Gillotte

A gonosz Barna még bepróbálkozik azzal, hogy fenyegetődzik, de a svájci összekötő nevét úgysem tudják Mikiék, úgyhogy így mindketten buknak. Pech, ugyanis Mikiék tudják. Hiába kérdezi az egyszeri néző, hogy ugyan honnan, nem kapunk választ. Barna elviharzik, és majd’ rátöri Tóbiásra az ajtót, amiért elárulta, de Tóbiás meg se mukkan, úgy tesz, mint aki otthon sincs. A Barna-veszély ezzel nem múlik el, hiszen kisvártatva visszatér az irodába a hangfelvétellel, amin Attila telefonon hívja Ágit, és tisztán hallhatóan beszél arról, hogy hol van elkaparva a Herr. Miki nem vacakol az illemmel, leüti Barnát, és egy székhez kötözik, majd állnak felette, hogy akkor hogyan tovább. Juli és Attila megy a dolgára (menten kifejtem) és addig Miki őrzi a foglyot. Nóra kopog be, mert sürgősen szüksége van Mikire a lakásán. Miki bezárja maga mögött az iroda ajtaját, és idegesen Nórával tart. Az ügyvédnő úgy döntött, hogy megnyitja a közös boltot Gedeonnal, ehhez viszont szüksége lenne az osztalékára. Erre sajnos most azonban nincs mód… Eközben a székhez kötözött Barna nyüszít, mint egy csapdába szorult vaddisznó, de csak elvonszolja magát a levélbontó késhez, és kinyiszatolja magát fogságából.

bk_dec18_22_1.jpg

Most jön az a rész, amikor megkapjátok a választ arra, hogy hol van Attila, és Juli, és hogy miért nincs pénz kifizetni Nórának az osztalékát. Attila és Juli Ágival kiegészülve a helyre mennek, ahová a Herr el lett temetve. Érkezik a két segítő is, akiknek cirka 18 millát fizetnek ki a Berényi cég számlájáról cserébe azért, hogy kiássák a Herrt, és megszabaduljanak tőle. Minden simán megy, felpakolják a bezacskózott Herrt az autó platójára, de ekkor érkezik egy rendőr, hogy megkérdezze, hogy ,,mi a felforgás?”(tényleg ezt a szót használta!) – ugyanis ez egy magánterület amin Attiláék épp ténykednek.

bk_dec18_22_2.jpg

A filmfesztiválon, amin Peti elindította a filmjét pár hónapja egy producer csaj meglátta Peti filmjét, és felkereste Petit. Juhú, kész tündérmese! Hanna bánatára Peti nagyon jól kijön a lánnyal, akinek Peti minden filmbéli utalása ,,átmegy”. Hanna egyébként még mindig vergődik a dajkaanyaság téma miatt. Gigi közben nagyon izgatott a talán majdani gyereke miatt, annak is utánanéz, hogy Romániában lehet legálisan ilyen beültetést csinálni. Hanna nem olyan biztos a dolgában, és Giginek sem kéne, de nagyon beleéli magát. Ádámot csak egy dolog zavarja, hogy Gigi folyton úgy beszél a gyerekről, mintha majd csak a sajátja lenne, pedig megdumálták, hogy Ádám lesz a ,,donor”. Ádám egyébként nagyon sokat gondol a Kingával közös gyerekére, úgyhogy annál is inkább szeretné ezt a gyereket Gigivel. Ádám és Gigi tehát nagyon boldogok, Hanna közben megállás nélkül tipródik, nem tudja, mit tegyen. Végül átmegy Gigihez, és elmondja neki, hogy rájött, hogy az első gyerekét nem akarja odaadni senkinek, és habár eddig azt hitte, hogy az első gyerek távoli jövő, lehet, hogy mégsem olyan távoli (feltételezem, arra gondol, hogy Petivel lehet valami). Gigi rettenetesen kiborul, és biztos benne, hogy ez a büntetése azért, mert anno elrabolta Bencét.

bk_dec18_22_3.jpg

Megkezdődik Emíliánál Gizi és Laci párterápiája. A beszélgetés nem sokra vezet, úgyhogy Emília egy párterápiás játékot javasol: Gizi bújjon Laci bőrébe, és Laci Giziébe, ezáltal megismerve, hogy mit és miért reagál a másik egy adott helyzetben. Laci elváltoztatott hangon nyávog, míg Gizi mély hangon dörmög, egész jól elszórakoznak vele. Amikor hazamennek Laci közösen szeretne főzni valamit, Gizi pedig Laci hangján mondja, hogy ,,aztán elmegyek sörözni, nézem a meccset, Gizi pedig főz, mint mindig”. A terápia első alkalma tehát nem vezetett eredményre.

bk_dec18_22_4.jpg

Natasa ténylegesen abbahagyja az egyetemet, úgyhogy otthon Facebookozik, főzős műsort néz, és puzzlézik. Felhívnám a figyelmet a profi nem-termékmegjelenítésre, ahogy a Ravensburger puzzlét nem hangsúlyozták ki. Rudi noszogatja a lányt, hogy legalább az anyjának mondja el, hogy befejezi az egyetemet, mert minél tovább húzza, annál rosszabb lesz. Natasa átmegy az anyjához, elmondja neki, hogy a továbbiakban nem jár egyetemre, mert rájött, hogy az anyja akarja, hogy pszichológus legyen, nem ő. Emília eléggé begőzöl, hogy ez az egész Rudi miatt van, és a végén úgy összebalhéznak, hogy Emíliát nem érdekli, hogy mit csinál a lánya, de a továbbiakban megvon minden anyagi támogatást. Hát végülis ez tök érthető!

bk_dec18_22_5.jpg

Bandi szépen megcsinálja Viliéknek a gerincpárnás webshopot, és Luca teljesen ki van akadva, hogy az utálatos Bandi belepofázik ebbe. Vili menti Bandit, hogy Lucáék moziba mentek, úgyhogy ő kérte meg, és amúgy sem érti, miért kell Bandival ilyen utálatosnak lenni. Vili egyébként Mikinek is dicséri Bandit és azt, hogy milyen jó üzleti tippeket adott. Miki megdicséri az unokaöccsét, aki kedvetlen Luca és Milán miatt – na meg azért, mert Laura elmegy az apjával Párizsba egyetemre. Miki szerint nem várható el Lucáéktól, hogy hipp-hopp megbocsássanak, ki kell érdemelni a bocsánatot, de még az is lehet, hogy a legjobb barátai lesznek egyszer.

bk_dec18_22_6.jpg

Emíliának megjelenik a könyve, el is sírja magát a hír hallatán, de inkább bánatában, mint örömében, ugyanis rettentő szomorú, hogy senkivel nem tudja megosztani az örömét. Épp indul dedikálni, amikor összefut Rudival. Az izompacsirta rákérdez, hogy hova rohan Emília, aki futva elmeséli, hogy dedikálni. Rudi kötelességének érzi, hogy elmondja Natasának, mi van az anyjával, és Natasa elmegy az anyja dedikálására. Elmondja neki, hogy a kialakult helyzet ellenére szereti, és büszke rá. Emília folytatja a dedikálást, amikor régi ismerős teszi elé a könyvét aláíratni.

bk_dec18_22_7.jpg

Tóbiásnak születésnapja van, a 31-ik és némi unszolásra rábólint, hogy Alízék bulit szervezzenek neki. Tóbiás eléggé szomorú Kristóf miatt, úgyhogy Alíz azzal tervezi meglepni, hogy elhívja Kristófot a bulira. Hogy Kristóf meglepetésként ott teremjen, el akarják távolítani Tóbiást, úgyhogy elküldik a Berényi irodába piáért, és Tóbiás be van annyira nyomva, hogy belemenjen. A kulcsával benyit hát a Berényi irodába, ahol Barna pont kiszabadítja magát. Amint Tóbiás belép, levélbontó-kés szorul a nyakához, és Barna lekötözi őt a székhez ugyanúgy, ahogy őt kötözték le, és Tóbiás száját is lecelluxozza. Ezzel zárja a Barátok közt a 2017-es évet.

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása