Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Korhatáros szerelem - 1x06 - Anyósh

2018. január 10. 17:00 - Sancho Panka

Halálközeli élménnyel kezdődik a hatodik a rész, szó szerint és átvitt értelemben is, mivel párocskánk motorozgatás közben kis híján balesetet szenved, illetve a rettegett anyóspajtás is feltűnik a színen. A második.

11.png

Dórát ez az egész kicsit sem érdekli, őt inkább az anyós személye foglalkoztatja. Eszter azon kivételes emberek közé tartozik, akinek egyszerre két anyósa is lehet, Ő viszont nem ettől esik kétségbe, hanem attól, hogy nincs életbiztosítása, pedig kérdezzetek meg bárkit, az első opciótól jobban befosna.

Alex és Betti vigyázzállásban feszítenek a főnök előtt, akit a helyzet abszurditását fokozva háttal mutatnak. A lényeg a lényeg viszont, hogy mindkettőjük repül, mivel a fénymásolón hangosan, munkaidőben „hancúrozás” nem tartozik abba a körbe, amit egy munkáltató még tolerálni tudna, pláne, akinek képviselője az anyukája fotóját tárolja az asztalán. Vagy ha az a felesége, akkor még inkább érthető a felháborodás.

2.png

Dórát a szalonban csak nem hagyja nyugodni a téma, és felveti, hogy Eszter gyerekei kinek jutnának, ha Eszter mégis feldobná a talpát. Finoman célozgat, hogy keresni kellene valakit, aki mindenkihez közel áll, de Eszter első gondolata e definíció alapján Júlia, és nem Dóra, persze csak Márta után. Fel is hívja menten Júliát, és szembesíti ezzel a kérdéssel, de Júlia valahogy nincs elragadtatva. Aztán kiderül, hogy inkább István nincs elragadtatva, pedig azért 1. nem csecsemőkről beszélünk 2. ennek azért valahol természetesnek kellene lennie, de ebben a sorozatban kevés dolog van, ami nyomokban valóságot tartalmaz.

Otthon Dóra Bábinak panaszkodik, hogy neki is kellenének azok a gyerekek, mert milyen jó lenne, nem lenne lutri, hogy az ember lánya kit szül végeredményben, hanem rögtön lehetne tudni, hogy Eszter gyerekei azok. De Dóra persze ebből is önérzeti kérdést csinál, ő biztos nem elég jó ahhoz, hogy pótanyuka legyen. Hirtelen milyen nagy népszerűségnek örvendenek ezek a gyerekek, annak ellenére, hogy az eddigi összes epizódban csak azon fáradoztak, hogy hogyan tudnának minél nagyobb parasztok lenni. Viszont az összes jelentkező masszív alkesz, szóval a gyerekek csak jó helyre kerülhetnek.

3.png4.png

Este sor kerül a nagy találkozásra, persze hol máshol, mint a Malomban, Dusán már előre röhög. Eszter a mosdóban összefut régi iskolatársával, aki nem más, mint Vemhes Viki, a lány a 4/b-ből, aki 17 évesen kimaradt az iskolából, mert elment szülni, már volt róla szó egy korábbi részben. És természetesen hamar rájönnek, hogy a félbehagyott tanulmányok eredménye nem más, mint Dávid. Cserébe, ő azóta együtt van Dávid apjával, ami valószínűtlenebb, mint az, hogy valaki 17 évesen gyereket szül. Vemhes Viki mosolya a cselekmények ilyetén fordulata láttán nem teljesen őszinte.

5.png

Egy kínos este veszi kezdetét, régi sztorik felelevenítésével, még az is kiderül, hogy Eszter Dávid apjával is csókolózott a szalagavatón, ami a többiek arckifejezését elnézve úgy tűnik, hogy már egy kicsivel több információ a kelleténél. Közben a másik anyós is telefonál, kellő kárörömmel a hangjában, hogy Öcsi felügyelete másnapra nem megoldott, és Márta még véletlenül sem ér rá, hogy vigyázzon rá, hiszen nyugdíjas, és egész nap otthon van.  Eszter erre felhívja Júliát, hogy vigyázzon Gergőre, mert igaz, hogy az eddigi 16 évben, mióta egyedül neveli a gyerekeket meg tudta oldani, hogy Júliának ne kelljen rájuk vigyázni, most már nem tudja. Bennem felmerül, hogy ez hogy az istenben lehet, meg az is, hogy azért a másik gyerek, aki 16 éves, tán szintén alkalmas lehetne felügyelőnek, de ez rajtam kívül senkinek nem jut eszébe.

Eljő a nagy nap, Gergő átkerül megőrzésre Júliához, aki cipő vásárlást és kávézást tervez aznapra, aminél szórakoztatóbbat egy nyolcéves nyilván el sem tud képzelni, viszont felteszi korunk legégetőbb kérdését: Nem hazugság azt mondani a munkahelyünkön, hogy otthonról dolgozunk, ha home office-ban vagyunk aznap?

Vemhes Viki is vásárolni viszi kicsi fiát aznap, hogy legyen már neki egy rendes ruhája. Közben mindketten úgy tesznek, mintha őket nem zavarná, hogy a másikat zavarja az, amiről úgy tesznek, hogy senkit nem zavar. De aztán VV Viki csak előhozakodik vele, hogy vajon gondolkodtak-e már azon, hogy mi lesz mondjuk, ha Dávid 40 éves lesz. De Dávid 24 éves, ilyenkor az emberek a legritkább esetben szoktak azon gondolkodni, hogy mi lesz 16 év múlva, és még az is lehet, hogy ez nem olyan nagy baj.

9.png

VV Viki otthon Alexet vigasztalja, aki most úgy tűnik, hogy eddigi álláspontjával ellentétben cseppet sincs a MILF-ek ellen, sőt. Természetesen piálnak közben, a külföldi verzióban is ennyit ittak, vagy csak ezt sikerült adaptálni a magyar viszonyokból? Kiderül, hogy ha a sors keze úgy akarja, akkor úgy lesz, ahogy lennie kell, ha ez eddig nem lett volna egészen egyértelmű. Este közös vacsora szerveződik, Viki szeretné megismerni az összes gyereket, feltéve, hogy még megvan az összes.

Itt fellép egy kis probléma, mert Júlia alkoholos csokit ad Gergőnek, aki be is termeli az egész dobozzal, ennek megfelelően a kerti növényzet alatt okádik. Ez némi aggodalommal tölti el Zsülit (az a baj, hogy erről a névről Fásy Zsülike jut eszembe), így azt a megoldást dolgozzák ki, hogy nem adják vissza Gergőt addig, amíg ki nem józanodik, de a biztonság kedvéért stabil oldalfekvésben.

7.png

Eljő a vacsora ideje, Eszter már borozással melegít. Ismét kínos beszélgetés veszi kezdetét, nem tudom, minek erőltetik, ami ennyire nyilvánvalóan nem megy. Még a „Ha az életben” című Kispál klasszikust is eléneklik közösen, és annak ellenére, hogy állítólag ők ilyen alteros lányok voltak, nem tudják a szövegét, holott vélhetően a húsz év feletti magyar lakosságban ilyen személy elvétve akad, ezen a vacsorán meg mindjárt részt vesz kettő.

Dóráék közben a változatosság kedvéért nem otthon, hanem egy szórakozóhelyen piálnak, ahonnan részegen felhánytorgatja Eszternek, hogy őt nem veszi számításba, mint gyámot. A Zsüliéknél történteket figyelembe véve valójában teljesen mindegy lenne, hogy kihez kerülnek, így is-úgy is alkoholista lenne belőlük. A helyszínen Norbi exe is feltűnik, aki megsértődik, amikor Norbit Dórával látja smárolni, figyelmen kívül hagyva azt a két cseppet sem elhanyagolható körülményt, hogy Dóra egy nő, illetve, hogy ők már nincsenek együtt.

10.png

Másnap persze fény derül a turpisságra, hogy Zsüli leitatta Gergőt, és bár ez véletlenül történt, végül mégis Dóra nyeri el a képzeletbeli lehetőséget, hogy a gyerekek gyámja legyen, ha Eszter feldobná a talpát.

A végére azért csak kiderül, hogy mi volt az ismerkedő est célja, Viki eljön, és Eszter lelkére beszél, hogy gondolja át ezt jól, hogy tényleg el akarja-e venni Dávid ifjúságát. Ezt én a magam részéről szintén kicsit erősnek érzem, de Eszter azért komolyan elgondolkodik a dolgon. Azt is hozzáteszi, hogy csak mert kérdezted, pedig a büdös világon senki nem kérdezte.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.01.11. 09:09:03

Viktóriában megjelent a sorozat első milfje...
süti beállítások módosítása