Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8241-8242. rész

2017. január 22. 11:19 - Gillotte

Ági nem hagyja a Herrt oszlásnak indulni az erdei házban, visszamegy érte, bár nem tudni, mennyi idő után. Kitolja az udvarra, előkészíti az autót, és közben Lizáék is megmutatkoznak, akik odáig követték. Liza bemegy az erdei lakba, és mondhatni sokkot kap attól, amit lát: Robi képei mindenütt, gyertyatartó az asztalon, nyilván ez az a hely, ahová a Herr be akarta zárni őt. Őrült módjára ront neki magatehetetlen nevelőapjának, felpattan az ölébe, és majdhogynem kárt tesz benne, csak Ági tudja lenyugtatni. Ezek után hazamennek, Liza Ottóval marad; a Mátyás király tér udvarán smárolnak, Ági pedig szépítgetni magát, és húzza a Herr agyát azzal, hogy vajon miket, kivel, és hol fog csinálni, és hogy mikor jön haza? Ki tudja. Eléggé megalázóan beszél a Herrel, sőt, a fal felé fordítja, hogy ne lásson semmi érdekeset, de emlékezzünk, Miki is eljátszotta egyszer a rokkantat, el tudom képzelni, hogy ha még nem is, előbb-utóbb a Herr is rendbe jön, és akkor állni fog a bál.

bk_januar17_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Sötét árvák (Orphan Black) 1X08 – Entangled Bank

2017. január 22. 11:19 - Bruti

Kezdésként Art kap sokkot, az előző rész felfedezése után, miszerint vagy hasonmások, vagy ikrek rohangálnak a rendőrségen. De annyira nem érti a dolgot, hogy egyelőre nem is verik nagydobra a kolléganőjével. Azt viszont tudják, hogy egy Sarah Manningot keresnek. Sarah közben ébredezik Paullal, de a fickó már a jövőn agyal. Dr. Lekkie ma fog találkozni Olivierrel és tuti keresni fogják Sarah-át is. Közben csörög Alison, aki úgy döntött, hogy elválik a férjétől, és mindent rendbe tesz maga körül, pl. a leskelődő szomszédasszonyt is.

vlcsnap-00001_5.jpg

Tovább
Címkék: orphan black
komment

Barátok közt 8239-8240. rész

2017. január 21. 10:00 - Gillotte

Ádám és Hanna egész jól megússza a rajtakapottságot, a fickó nem merül nagyon bele abba, hogy miért fényképezgetik ők a lányokat, úgyhogy csak fogja Ádám fényképezőgépét, kiveszi belőle a memóriakártyát, meghajlítja picit, majd földhöz vágja a géppel együtt. A Zsaru később előkerül és jól lebaszarintja Ádámot és Hannát, amiért magánakcióztak - bár tény, hogy őt nem lehetett elérni, mert kikapcsolta a telefonját, annyi melója volt. Ádám azért átadja a tönkretett memóriakártyát, és megpróbálják megfogadni, amit a Zsaru mond, és mostantól a saját dolgukkal foglalkozni. Hazamennek át, Ádám ejthet pár könnycseppet a fényképezőgépe miatt. Hanna bezabál Peti rántottájából, mert nem csináltak kaját az éjszakára, majd megkapja a napi adag lebarmolást is Petitől, hisz annyira aggódott. Ennek ellenére állítja, felnéz Hannára, és büszke rá, mert kevés ember csinálta volna ezt végig. Kell valami mondvacsinált dolog amiért Peti odalehet Hannáért…

bk_januar16_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Aranyláz Alaszkában 7x02 - Fentről nézve

2017. január 20. 14:00 - Chat Géza

Az aranyásók élete sem fenékig tejfel, de még csak habos torta sem. Aki ezt nem tudta, az valszeg egy Aranyláz Alaszkábant se látott. Én már majdnem ott tartok, hogy annyira sajnálom csóri Todd Hoffmant, hogy mindárt küldök neki postán egy kis Erzsébet utalványt, hogy nehogy éhen haljon. Nézzük, hogy mennyi aranyat és milyen kontentet bányásztak ki ezek a jóemberek!

Parkerék csapata

Tovább
komment

A titkok könyvtára (The Librarians) 3x05 - The Tears of a Clown

2017. január 20. 13:00 - Gabba

1996-ban kezdünk a kansasi Green Town nevű kisvárosban, ahol nagyon zajlik az élet: a vándor vidámpark az utolsó napját tölti itt, ezért aki él és mozog, itt nyomul. Az egyik standhoz csinos lány és kissé pufók kísérője lép oda, a csaj nagyon lelkes, bárcsak sose érne véget ez az ünnep, mondja a srácnak, aki közben rákészül a feladatra: vízipisztollyal kell betalálni a falra festett bohóc szájába, minél hosszabban, annál jobb. (Szeretnék elvonatkoztatni ezen feladat és a pisiszex közti hasonlóságtól, de bármennyire igyekszem is, nem megy.) A srác koncentrál és eltalálva a megfelelő ívet, hosszan spriccel a bohóc szájába, és végül meg is nyeri a díjat. Nem nagyon látjuk, mi az, de biztos nem rózsaszín tüllbe bújtatott műanyagbaba, amit Hungarisztánban lehet nyerni a céllövöldékben. A csaj viszont közben odébbment és most valami bűvésszel kokettál, pufók barátunk zavartan topog egy ideig, de aztán nem megy oda a lányhoz, inkább csalódottan hazabotorkál.

librarians_3_5_01.JPG

Tovább
komment

Barátok közt 8237-8238. rész

2017. január 20. 12:00 - Gillotte

Judit (Ottó anyja) közli fiával, hogy hazaköltözik. Szállást még nem talált, úgyhogy Ottó befogadja éjszakára, hisz ,,elférsz nálunk” – mondja. Úgy bírom, hogy minden egyes lakás a végtelenségig tágítható, egyszerűen sosincs olyan, hogy valakinél teltház van. Reggel azért Ottó jelzi anyjának, hogy habár elférne, sokan vannak, úgyhogy Judit elpályázik másfelé lakást keresni. Mindenképpen a közelben akar maradni, hogy a fia mellett legyen. Hát igen, az utóbbi pár évet megcsináltam nélküled ó anyám, de a felnőttkorúságig fennmaradó egy évvel már nem boldogulok egyedül. Ottó el is mondja Petinek, hogy marhára nem örül ennek, hogy hirtelen hazaköltözik az anyja, mert nem lehet tudni, hogy megint mikor lép le. Egy darabig biztos nem, ugyanis Judit Nórát látogatja meg, mint szintén rég nem látott ismertőst, tegeződnek is (ha agyonvernek, sem tudom, milyen kapcsolatban voltak) és megkéri Nórát, hogy hadd húzza meg magát nála. Nóra meg szerencsétlen nem az a fajta, aki csak úgy nemet mond…

bk_januar13_1_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Barátok közt 8235-8236. rész

2017. január 20. 10:00 - Gillotte

Gigi teljesen összetörik annak láttán, hogy Ádám egy másik nővel és egy babával mutatkozik, határozottan család benyomását keltve. Gigi nem szól egy szót sem, de ránéz a postaládákra, ahol meg is találja Ádám nevét, Zsófié mellett. Elmegy a parkba merengeni, még a testőrét is elküldi, hogy legyen egy kis privát szférája. Testőr? Nem is gondoltam, hogy ez a nő ekkora tényező, hogy testőr kell neki. Sétálgat, majd megpillantja Ádámot és Zsófit amint nevetgélve sétáltatják Bencét. Ebbe a részbe ennyi fért a témában, akit csak ez a vonal érdekel, térjen vissza később.

bk_januar12_1_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

The Originals 3x06 – Beautiful Mistake

2017. január 20. 09:00 - A_Rézi

A csatatérre hasonlító Mikaelson-rezidencián csend honol. Női ruhák szétdobálva, Aurora Klaus ágyában fekszik, Klaus maga pedig telefonál – és az arcát elnézve nem kaphatott túl jó híreket. A lány közelebb invitálná, de az ősi szerint jobb, ha kartávolságon kívül maradnak. Aurora nem tűnik sem meglepettnek, sem ijedtnek, inkább felajánlja, hogy elmond mindent, amit tud, a többieknek ugyanis elég húzós napjuk volt…

vlcsnap-2017-01-15-12h54m37s210.png

Tovább
Címkék: The Originals
komment

Barátok közt 8233-8234. rész

2017. január 19. 12:00 - Gillotte

Hanna a kapcsolatai révén megtudja, hogy az Ádám által talált pendriveon hat adás-vételi szerződés van, és mindegyik ingatlant hajléktalanok nevére vették. Ebből a hat ingatlanból öt már el van adva, egy maradt csupán Mukli József nevén, úgyhogy valószínűleg abban rejtegetik a lányokat. Hívni kéne a Zsarut, csak egy ideje elérhetetlen, így Hanna azt javasolja, hogy menjenek el ők ahhoz a házhoz, fényképezzen Ádám, lesz bizonyíték, aztán kész. Zsófinak nem tetszik az ötlet, de az motiválja, hogy vége lesz ennek az egész nyomozásosdinak. Hamár itt tartunk Ádikám, Gigivel kéne szakítanod. Ádifiú az elegáns sms-szakítás megoldásban gondolkozott, de Zsófi szerint ez túl nagy bunkóság, úgyhogy menj oda Ádám, legyen tököd. Ádám összeszedi magát, átmegy Gigihez, és szakít vele, arra hivatkozva, hogy még mindig a régi barátnőjét szereti, azt hitte, sikerül elfelejteni, de nem. Gigi kidobja Ádámot, majd felhívja legjobb barinőjét, Nórát. Nóra azt sem tudta, hogy pasija van Giginek, úgyhogy sok az új infó, de felajánlja az együtt kávézást, és lelkizést, természetesen az Univerzum epicentrumában, a Rózsában. Ó, Gigike, ha tudnád, hogy a te Ádikád már Nórával is együtt volt… Bőg egy sort Nórának, ,,jaj, ez sokkal rosszabb, mint mikor a férjem meghalt, ez túl hirtelen jött”. Mert a férjed szívrohama előre be volt jelentve, én is láttam a műsorújságban! Nórának a feje is megfájdul a sok siralomtól, bemegy a Rózsába Gizihez fájdalomcsillapítóért, hisz a lakásához egy egész emeletet kéne menni. Míg Nóra elvan, Ádám és Zsófi tolja ki a babakocsit a Rózsából, csókot is váltanak, amit Gigi jól meglát. Valahogy nem izgatja fel túlságosan az embert ez a szál…

bk_januar11_1_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Lucifer 2x02 - Liar, Liar, Slutty Dress on Fire

2017. január 19. 11:00 - Szencsike

Morningstar Mama színre lépett, de azt nem tudjuk még, hogy kötött ki a szőke nő testében. Először egy 40-es, néger hapi esett össze az utcán, talán meg is halt, majd pár pillanattal  később kinyitja a szemeit, amik furán felvillannak és mintha mi sem történt volna, feláll és Lucifert keresi. Sajnos kitévedt az autók közé és egy busz elcsapta. Ugrás L. A. egy kevésbé biztonságos negyedébe, ázsiai vs. jenki bandaháború kellős közepe, egy fejbe lőtt ázsiai fickó ébred fel villanó szemekkel, újra Lucifert keresve, de az egyik a hapi, aki megölte, újra fejbe lövi. Majd irány újra a belváros, egy hotelszobában fekszik a nyerő harmadik test, a Szőke Nő. Vérfoltos itt-ott a helyszín, ő rémülten nézeget körbe, közben a mobilja is csörög, lenyomja a hívásfogadást, egy cuki kislány keresi az anyukáját. Szőke Nő beleteszi a jeges bödönbe a mobilt, majd folytatja a sehova sem vezető sántikáló kószálást a szobában. Kiköt egy tükör előtt, igen, ez az új külső, és lám, a nyakába valaki belevágta a jégvágót. Csupa vér a szép fehér ingének a háta, nagy nyöszörgések közepette kihúzza, majd a seb másodperceken belül begyógyul. Majd megint Lucifert keresi.

1.png

Tovább
Címkék: lucifer
komment
süti beállítások módosítása