Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8459-8460. rész

2017. július 16. 12:00 - Gillotte

Ági megkapja a vérvételének az eredményeit, ami szerint mérgező anyag került a szervezetébe. Rögtön megy Attilához, és összerakja a képet: Brigitta azért járt hozzá, hogy mérgezze. Attila szerint ez meredek, úgyhogy mindenféle bosszúforralás előtt bizonyítékot kéne szerezni. Még jó, hogy Attilának, a detektívnek olyan dolgai vannak otthon, mint például egy nyomkövető, amit Ági Brigittánál elrejtve könnyedén rájöhet, milyen utakon jár a barátnak hitt nő. Ági már aznap este áthívja Brigittát, csacsog neki mindenféléről, majd kimegy rágcsáért, hogy közben kileshesse, ahogy Brigitta újabb adag mérget csepegtet az italába. Mivel tudja, hogy már nem szabad meginni a koktélt, rá is játszik, ájuldozik meg minden, Brigitta kimegy neki vízért, így Ági gyorsan belecsempészheti a nyomkövetőt Brigitta táskájába.

bk_junius26_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 8457-8458. rész

2017. július 16. 10:00 - Gillotte

Felvirradt a nagy nap, Alíz és Kristóf esküvője, és a Berényi Víz megnyitója is ma van, te jó ég, hogy fog ennyi minden beleférni egy részbe! Már eldőlt, hogy ki megy hova, Bözsi az esküvőre, Vili a megnyitóra, Novákék pedig otthon nézik köntösben a sorozatot, egészen addig, míg Tóbiás értük nem megy, és el nem rángatja őket az esküvőre, hisz márpedig oda tömeg kell! Berényiéknél mindenki Mikit várja, hogy indulhassanak Pusztaszemerére a megnyitóra, de Miki totál részegen dülöngél otthon, a nyomorult fel sem fogja Attila sms-ét. Nem várnak tovább, úgyhogy Petivel, a kameramannal kiegészülve útnak indulnak, és hamar odaérnek a megnyitó színhelyére, közben folyamatosan hívogatják Mikit, aki semmire nem reagál. Juli elkezdi mondani a megnyitó beszédet, amikor Vilibácsi megérkezik Miki kocsijával, és kitámogatja Mikit az autóból, de rögtön látja, hogy nem alkalmas az időpont, úgyhogy hiába vitatkozik Miki (,,de hát a kft én vagyok!” – és egyebek) az ocsmány viselkedésére hivatkozva visszateszi inkább a kocsiba, majd beszélget a többiekkel. Emília látja Bandin, hogy eldurran az agya, levágja a sört az asztalra, és ökölbe szorított kézzel menetel Vili felé. ,,Nem kéne annyit kavarni, öreg, ne is tagadd, hogy szidtad az anyámat!” – mondja neki. Vili márpedig tagad, úgyhogy Bandi akkora pofont ad neki, hogy a fal adja a másikat.

bk_junius23_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 8455-8456. rész

2017. július 15. 12:00 - Gillotte

Gizi le van törve, amiért vége a kedvenc sorozatának, Laci próbálja átsegíteni ezen a nehéz időszakon. A helyzet nem egyszerű, ugyanis meg sem tudják nézni az utolsó részt, mert menni kell a Berényi Víz megnyitójára. Laci rá is kérdez Mikinél, hogy milyen öltözet ajánlott, és Miki csak hadovál, úgyhogy Novák rögtön levágja, hogy elfelejtették meghívni, úgyhogy megsértődik. Sebaj, van másik program, Alízék esküvője, arra majd mennek. Kár, hogy mint megtudják, arra sincsenek meghívva, úgyhogy hurrá, lehet nézni a szappanopera utolsó részét. Néha én sem bánnám, ha egy bizonyos szappanopera utolsó részét nézhetném…

bk_junius22_1_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 8453-8454. rész

2017. július 15. 10:00 - Gillotte

Krisztián megemlíti Alíznak, hogy megvette a jegygyűrűjüket, de nem mutatja meg, csak az esküvőkor – már a kettejük esküvőjéig. Nem nagyon van idő ezen pörögni, helyzet van Sári-fronton, mivel a nő nem nagyon hisz Kristóf és Alíz igaz szerelmében, Alíz kitalálja, hogy rendezzenek egy hihető esküvőt, egy igazi bulit. Hjaj az Istenért, nem az a célja ennek a kínlódásnak, hogy ne kelljen sok pénzt költeni az esküvőre?! Tóbiás is így van vele, hát még Krisztián, ugyanis ez már jócskán eltér az eredeti tervtől, hogy aláírják a papírt aztán kész.

bk_junius21_2_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Twin Peaks 3x03 - Amikor odaérsz, te már rég ott leszel

2017. július 15. 09:00 - Rodnay Gan

Van az a magyar népmese, hogy Az égig érő paszuly. A kisfiúról, aki felmászik a növény szárán, egészen a csillagos égig, sőt, még azon is túl. Aztán odafent talál egy különös palotát, benne egy asszonnyal, aki gyorsan elbújtatja, hiszen jön haza a férje, a háromfejű sárkány, már hallani is, ahogy kintről dörömböl. Na, ez jutott eszembe, mikor a Twin Peaks harmadik részének kezdő jelenetsorát bámultam meredten. Mert Cooper ügynök is fent van az égben, zuhan át az űrön, egészen addig, míg el nem ér egy bíbor pöffeteghez, abba zuhan bele. Illetve hát konkrétan egy bíbor építmény loggia-szerűségére esik, alatta végtelennek látszó bíbor tenger, amit nézeget is egy darabig, majd bemászik az ablakon a bíbor szobába. Ahol ott üldögél egy ázsiai nő (bíbor ruhában, naná), és hát elég szemtelen szegény. Mármint, hogy nincsen neki szeme, egy sem. Közben pedig egy Deep Purple lemez szól (na jó, ez utóbbi nem igaz).

tp301.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
9 komment

Snatch 1x07 - Coming Home To Roost

2017. július 14. 15:00 - Scott Pilgrim

Ezúttal hat nappal korábban indítunk. Egy markolóautó túrja a földet, amikor egyszer csak rábukkan az aranyrögökre, amiből azóta már kád lett. Ugrunk a jelenbe, Vic éppen dühös, mert szerinte jól rajtakapta a nejét az öreggel. Lily viszont dühös, mert hát mit keres kint és miért nem húzza le rendesen a büntetését, ki is vonul a beszélgetésből shamingelve. Az öreg elmondja neki, hogy Bob Fink utánuk kajtat, és kicsit legyen már támogatóbb a feleségével, Vic kissé agresszívan reagál, majd elmegy egy gőzkieresztő sétára. Billy közben elmegy a romákhoz, hogy alakítsák már vissza az aranykádat aranyrudakká. Azt mondják, oké, egy feltétellel, és a drámaiság kedvéért most még nem árulják el az írók, mert ugrunk is rögtön Alhez, aki hazasietett az anyjához Chloe-val. Az anyja elmondja, hogy az apja megszökött az arany miatt, de nem mondhatja el neki, hogy nála van, sőt, tüntesse el ki időre az utcáról. Al elindul, Chloe ottmarad, és Lily-től kap egy anyai szúrósan nézést, hogy vigyázzon a fiára. Charlie-t közben megtalálja a hétvégi házban az inasuk seggrészegen az asztalon fekve, mivel havi egyszer ott jár. Közben kiderül, hogy a Flying Squad tényleg Dwyer emberei, ő nagyon megszorongatná Bob tökeit, de a felettese azt mondja, hagyja, fókuszáljon Vic-re.

vlcsnap-2017-07-11-00h13m55s117.png

Tovább
Címkék: blöff snatch
Szólj hozzá!

Rólunk szól (This Is Us) 1X18 (Évadzáró) - Moonshadow

2017. július 14. 13:00 - Bruti

Elérkeztünk ennek a nagyszerű évadnak a végéhez, nézzük, mit tartogat számunkra a finálé. Nem jött be az amire sokan számítottak, hogy Jack részegen balesetet szenved. Hál’ istennek épségben odaért a koncert helyszínére. Kicsit még filózik a kocsiban, mi addig visszarepülünk a múltba és megnézzük mi történt vele fiatalkorában. Egy bizonyos Mrs. Peabody-nak szereli az autóját, szerintem pont azt, ami később az ő imádott kocsija volt.

vlcsnap-00002_16.jpg

Tovább
Címkék: This Is Us
Szólj hozzá!

Barátok közt 8451-8452. rész

2017. július 14. 12:00 - Gillotte

Rudi és Milán elviszik a festményeket egy kietlen raktárba, aki történetesen azé a Kampó nevű bűnözőé, aki még Zsolt idejében volt. Most szabadult, de jó lenne visszajuttatni a börtönbe, úgyhogy az ő raktárában rejtik el a festményeket. Megejtik a dolgot – fedje homály, hogy hogyan jutottak be a raktárba – majd a közeli fülkéből felhívják a rendőrséget, miszerint azt a fülest kapták, hogy az adott raktárban lopott festményeket tárolnak. Az csak később derül ki, hogy Rudi eldugott magának a négyből egy képet nehezebb időkre.

bk_junius20_1_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 8449-8450. rész

2017. július 14. 10:00 - Gillotte

Alízék lassan leszervezik az esküvő időpontját, úgyhogy Rudi kicsit maga alá kerül. A barátai sínen vannak, neki pedig egy rakás szar az élete. Ezen senki nem tud segíteni, és nem is akar, mert mindenki elfoglalt az esküvővel. Alíz sütit süt Novákéknak, hogy megbocsássák a titkolózást, tényleg nem értem, miért lovagolnak ennyit egy ilyen teljesen elhanyagolható szálon. Bözsi akar egy kis összejövetelt Alízéknak, mert így illik. Egyébként nem akarnának nagy lagzit, még gyűrűket sem, de érkezik Sári, Kristóf húga, aki előtt elő kell adni, hogy szerelemből házasodnak, úgyhogy még lánybúcsút is kell szervezni, hogy hihető legyen. Jesszus…A lánybúcsúra ugyebár csak Bözsi és Gizi lehet hivatalos, mert nemigen lehet reklámozni a dolgot. Még jó, hogy Gizi megbocsátja a titkolózást, úgyhogy belemegy a dologba, segít a lánybúcsú rendezésében.

bk_junius19_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
1 komment

Fear The Walking Dead 3x08 - Kiborul a bili

2017. július 14. 09:01 - sixx

vlcsnap-00001_23.png

Jó, sejthető volt, hogy nem abba a mayhembe cseppenünk vissza, amivel vége lett az előző résznek, a frissen okádó és a halál szelétől megcsapott Nickkel, de akkor is erős váltás, hogy a sivatagban kóválygó, a szögesdróthatárzárkerítésen rés után kutató Oféliával kezdünk Aki a nyitójelenetben még faszán néz ki, és vize is van, de ennek hamar vége szakad, mármint az idillnek, mert lőnek rá, menekül, elesik, bújik, kést ránt, belát, eldob, a puska mindig jobb, mint a kés, ez a lényeg. A puska másik végén Jeremiah, aki csak akkor enyhül meg kissé, amikor Ofélia megszólal, és amerikainak bizonyul. Ettől még képes otthagyni a kősivatagban meghalni, mert a magafajták, mondja, a barna emberek, azok nem kellenek a farmra.

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása