Úgy tűnik Dargay András végre eljut ahhoz a bizonyos "másik" orvoshoz, aki képek alapján valahol a Mars expedíció és a 23. század határán rendel. De baj van: ezt is győzködni kell a Parkinsonról. Még a végén megint azt a diagnózist kapja, hogy nem beteg. Illetve mégis: lelki eredetű lehet a baj. Szorongásgátlót szed-e? Mert kéne....

Pénteken Dargay beszámol Adélnak a fejleményekről. Kénytelen bevallani, hogy megint nem kapott pozitív diagnózist. Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs/nem is lesz beteg. És addig mi a fenét csináljak?- kérdi a férfi. Tegyek úgy, mintha egészséges lennék? Vagy kezeljem magam betegként? Adél türelmesen felel: ez az emberi létforma egyik fő kérdése. Mindenkit érint és mindenkinek együtt kell élni e dilemmákkal.

De Adél más oldalról is közelít: mit tenne, ha 100%, hogy beteg? És mit tenne, ha 100%-ban biztos, hogy egészséges? És egyáltalán: miért ennek függvényében akar vagy nem akar megtenni bármit? Lépjen már ki ebből a bermuda-háromszögből és ettől függetlenül döntsön az életéről!

Dargay értetlenkedik: mit vár tőle a nő? Mit kellene cselekednie? Egyáltalán: Miért hívta a nő a héten? Ez nem lehet része a normál ügymenetnek.... Dargay provokál: ez most egy lezáratlan terápiás-ülés miatti telefon volt, vagy egy randira hívás? A férfi szerint Adél játszmázik vele, szó sincs a Sándoros eset megbeszéléséről. Szerinte Adél nyit felé a magánéletben is, ezért jött a telefon. Ráadásul otthonról, reggel, civil-időben. Dargay el sem tudja képzelni, hogy néha egy aszpirin csak egy aszpirin. Néha találkozunk olyan emberrel, aki arra gondol, amit mond. Minden hátsó szándék nélkül. Ilyenkor meglepődünk, hiszen mindannyian játszmákhoz, hátsó szándékokhoz vagyunk szokva...

De jó, akkor beszéljünk Sándorról: Adél - újragondolta a helyzetet és most már úgy érzi, Dargay azért akart mindenáron konzultálni az esetről, mert valós veszélyt lát. Van veszély? Dargay beszámol a fejleményekről: Júlia látogatásáról, a döntésről a terápia befejezéséről, a nő sérüléséről. A férfi az ingyenkezelésről is számot ad, Adél ezt megint keretszegésnek minősíti, nem veszi figyelembe a körülményeket.

Bár mind a ketten Sándor esetét elemzik, félelmetes mennyire elbeszélnek egymás mellett. Míg Dargay a konzultációban saját fantáziái megvalósulását látja és önelégült az érzéstől, amit az kelt benne, hogy a nő nyit felé, addig Adél szigorúan szakmai érdeklődést mutat, na meg egy kis lelkiismeret furdalást, amiért a múltkor olyan erősen elzárkózott a Sándor-ügytől.

Dargay egész messze merészkedik: ha nem itt és nem ilyen körülmények között találkoztak volna, Adél és ő szép pár lehettek volna. De csak volna... mert ahogy az ablak becsukásával küzdenek a nő gömbölyödő pocakot villant.

Hááát megint sikerült Andrásunkat pofára ejteni. Szemei kerekednek és már látom a sértett kishiú-arcot, amit ez az infó elő fog idézni benne. Visszavonna már mindent, de nyilván nem lehet.

Adél tovább magyaráz: szó nincs magán-érdeklődésről Dargay felé, de azért sok minden van a Sándor-féle esetben: a múlt héten nehéz helyzetet teremtett a férfi azzal, hogy a terápia utolsó percében iderángatta a páciensét. Most ezt vagy azért tette, hogy felkeltse Adél szakmai érdeklődését vagy azért, mert valós veszély van és a felelősséget át akarta nyomni a nőre. Azért telefonált a héten Adél, mert nem hagyta a nyugodni a dolog és nem volt elég infója ahhoz, hogy eldöntse, melyik verzióval áll szemben. Dargay valószínűleg meg se hallja a nő kérdéseit. Ilyen pózban üldögél és nem lát tovább Adél pocakjától. Nem említi, mert az nyílt kommunikáció lenne, és a mi Andrásunk a magánéletben nem épp híve ennek, de továbbra is sértett. Adél az, aki szóvá teszi és kéri - akkor beszéljenek a terhességéről. András kimondja - árulásnak veszi a nő állapotát: szerinte nem volt szép, hogy vallomásai után a nő nem hozakodott elő a tényekkel, titkolta elköteleződését és ezzel hagyta álmodozni. Úgy érzi, a nő hallgatása hozzájárul ahhoz, hogy ő hülyét csinált magából...

De a pszichiáter nem adja fel: szerinte Dargay nem képes objektív maradni Sándor esetében, mert azonosul vele: azonosul a magányával, elszigetelődésével és kiszolgáltatottságával. Dargay ezt is másképp látja: ő az azonosulás pozitív oldalát tekinti: ezzel együtt válik képessé arra, hogy "megnyissa" az Öreget, aki így verbalizálja az agresszióját és képessé válik kezelni azt.

Amikor már a bicska is szóba kerül, mint zálogtárgy, amit Dargay megkapott, na az  már végképp kiakasztja Adélt: Ha Sándornak ez kell ahhoz, hogy biztonságban tudja a menyét, akkor lehet, hogy az összes kis- és nagykést is likvidálni kellene a fiókból.... Dargay meg annyiba hagyta a dógot? Noooormális?

Dargay menni készül: ő már se Sándorról, se Adélról nem akar beszélni, haza akar menni, nyalogatni a sebeit. De Adél nem engedi. Igenis be kell avatkozni a folyamatokba. Az nem oké, hogy egy páciens kést ad a pszichológusának. Nem kell a rendőrségnek szólni, de a családnak mindenképp. András miért nem látja ezt? Vagy talán látja, de nem tesz semmit? Arra "számít", hogy az idős férfi tesz valami visszavonhatatlant és ő, a pszichológus, ezt nem akadályozza meg.... Hogy ezzel a "nemcselekvés"-sel bebizonyítja magának, a világnak, hogy Dargay András alkalmatlan a szerepére azaz szakmai öngyilkosságot kövessen el. A kétségei már rég megvannak, a pszichológusságból kezd kiábrándulni. Most produkál egy olyan esetet, ami "dönt helyette" a hogyan továbbról. Ahogy Adél beszél, a kamera közelít Dargayra, érzem, ahogy a férfi tudatáig hatolnak a mondatok, célt érnek. András hirtelen változik béna kacsából cselekvő pszichológussá. Adél még be sem fejezi a monológot, már kap a telefon után és hívja az érintetteket. Nem hagyhatja, hogy sértettsége, a szakmai kételyei veszélybe sodorjanak ártatlan embereket.

És akkor most én is felteszem a múltkor kommentben kapott kérdést: hol a fenében van ilyenkor az amúgy kötelező szupervízor?