Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Leftovers 3x06 - Certified

2017. december 21. 09:00 - Szencsike

Egy kedves fiatal hölgy beszél arról, hogy mennyire nehezen sikerült teherbe esnie. Megvolt a lombik is, de semmi. A férjével már elkötelezték magukat az örökbefogadás mellett, majd egyszer csak megtörtént a csoda, a hölgy teherbe esett. Kisfiú, Sam lett a neve. A születése után fél évvel a hölgynek el kellett mennie a mosodába, vitte magával a gyereket is, akit a kocsiban hagyott. Fél pillanatra elfordult, majd a gyerek eltűnt. A sorozatnyitó legelső epizód pontosan ezzel kezdődött: az eltűnt kisbabával. És ismét a múltban járunk, a hölgy az akkor még terapeuta Laurie-nak meséli mi is történt, mikor eltűnt a világ 2%-a, beleértve a gyermekét. A hölgy sokáig a parkolóban ült és várta, hogy visszatérjen, sőt a világ még most is arra vár, hogy visszatérjenek azok, akik Eltávoztak. A férjével ellentétben ő nem tud tovább lépni ilyen könnyen. A kis hölgy nem is sejti, hogy Laurie azért vág fura képeket, és nem is tud semmit se mondani szegénynek, mert ő azt látta, ahogy a saját magzata tűnik el…

1.png

Később Laurie már a gyógyszerei között kutat, válogatás nélkül veszi be azt, amit talál, majd megírja a búcsúlevelét is.  Először az irodája ajtajára ragasztja ki, majd inkább leszedi, és levelestül lefekszik a kanapéra. De elaludni sem tud, gyorsan az elsősegélydobozért siet, előkeresi a hánytatót, megissza a fél üveget és kihány mindent. A hányás után szép lassan összeszedi magát, majd meghozza a döntést: fehérbe öltözik. Leveti a régi ruháit, a gyűrűit, előkeres néhány fehér göncöt és irány a Bűnös Maradék, az irodája előtt pont álldogálnak ketten, tőlük kérdezi meg, hol a felvételi iroda.  A jelenben vagyunk, Laurie az ausztrál pusztában egy VW kisbuszt vezet és eljut Garvey papához. Az öreg nincs meglepve, hogy itt látja a nőt, sőt még a nő szeme körüli monoklit is megdicséri. Kap egy ajándékot is, Matt küldött neki egy új Könyvet, és egy bocsi üzenetet, hogy nem került bele korábban. Úgy tűnik azonban, hogy Laurie-t megelőzte a férje és Michael is, ők már itt vannak, sőt, a papa elmondja, hogy ismét megkérték Kevint, hogy haljon meg. Bármi készül itt, Laurie benne akar lenni.

Ugorjunk vissza korábbra, késő este Laurie egy házat figyel, ott két nő lakik, Dr. Bekker és Dr. Eden. Sajnos a házőrző kutya megkóstolja Laurie lábát, így idő előtt be kellett fejeznie a kémkedést. Visszatotyog a kisbuszhoz, ahol Nóri és Matt várja őt, Nóri azonosítja a nőket, és most csak várni tudnak. Vissza a farmra, Papa azt meséli el, hogy került Grace otthonába, és elmeséli mi történt a másik Kevinnel, a hullát meg is mutatta az újonnan érkezőknek. A terv most is az, hogy Kevin meghal, megkeresi Sunday urat, aki megtanítja neki a dalt, amit a feltámadása után a Papa is megtanul, és volt világvége, nincs világvége. Laurie igyekszik józanul szemlélni a dolgokat, lényegében mindenki hasznot akar húzni szerencsétlen Kevinből. És meglepetésre Laurie nem fog keresztbe tenni a kis csapatnak. Kevin épp kilovagolt, hogy gondolkodjon, de még Laurie is biztos benne, hogy vissza fog jönni. Kopognak, mindenki befeszült egy pillanatra, Laurie megy ajtót nyitni, egy rendőr Grace-t keresi.

Ugorjunk vissza a kisbuszhoz, még mindig este van, Laurie a búcsúüzeneteket nézi, ő is úgy érzi, hogy öngyilkosságra jelentkeztek azok, akik Dr. Bekker és Dr, Eden projektjére jelentkeztek. Segítene Nórinak is, de ő inkább Kevin után küldi őt. Őt John és Michael intézi, ha kell a jelenléte, majd szólnak neki, de csak nem hagyja békén Nórit, hadd nézze meg ő is a csoda/öngyilkos gépet. Ez nem csak az öngyilkosságról szól, ha Nóri az akarna lenni, akkor búvárkodni menne, az egyszerűbb, csak el kell intéznie, hogy ne kapjon elég oxigént. Olyan természetesen meséli el mit is tenne, vagy mit tehetne Laurie, aki képzett búvár, mintha mindennap ezen gondolkodna. Vagy ott van Matt, aki nem vallaná be, hogy kiújult a rákja, csak csendben imádkozik egy isteni beavatkozásért. Matt se nagyon tagadja, de még mindig remél, hiába vérzik az orra. Nóri közben tovább agyal, Laurie elemezze ki őt, ha már a tenyérjós biznisz ennyire megy nekik Johnnal, neki mit mondana? Mit mondanának, ha a gyerekeivel akarna beszélni? Ők Eltávoztak, nem foglalkoznak ezekkel. Matt a szüleiket javasolja, legyen. Laurie nagyjából felvázolja, mit és hol keresgélne róluk, de Nóri nagyon a gyerekeivel akar beszélni. Nem lehet, Eltávozottakkal nem „kommunikálnak”, próbálták, de többen is rátámadtak Johnra emiatt. A halál, a gyász egyszerűbb, ezt le lehet zárni, akiknél Eltávozott van, ők még mindig reménykednek, hogy viszontláthatják őket és nem tudják lezárni magukban az elvesztésüket. Nóri le akarja zárni, nem mondja ki ugyan, de benne van, hogy bármit is jelentsen ez.

7.png

Vissza a farmra, Grace, a Papa és a rendőr a birtokon sétálnak, bent a többiek csak reménykednek, hogy ne fedezze fel a holttestet. Kitárgyalják mi történt az érkezésük után, jobban mondva veszekednek egy jót, Laurie-t Nóri ütötte meg, aki Mattel együtt egy titkos küldetésen van, és remélhetőleg nekik segít. Kint sajnos nagy baj lesz, Papa leütötte a rendőrt. Menjünk vissza a kisbuszhoz, nem sok minden történik, Nóri cigizik, és egyre csak küldi Laurie felé a jeleket, hogy valami nem stimmel vele. Fáj a hasa is, ki kellett vennie a spirálját, Laurie azt hiszi, hogy újra próbálkoznak Kevinnel a gyerek-ügyben, de nem, Nóri rég feladta és a cigizésre is rászokott. Laurie öngyújtóját használja, amit alig akar visszaadni neki. Nóri erre Lilyre asszociál, majd Laurie ki akarja kapni a kezéből a cuccot, mire Nóri belekönyököl Laurie szemébe, így kapta a monoklit. Viszont a házból közben kijön a két doktornő, és elhajtanak a kocsival.

8.png

A farmon a rendőrt berakták a kisbuszba, ami egyébként lopott, a Papa elviszi egy biztos helyre. Ezzel csak még nagyobb galibába keverték magukat, de mindegy. Papa szerint ennek amúgy is két vége van, ha beüt a krach, már mindegy, ha Kevinnek sikerül megakadályozni a világvégét, akkor ő így is, úgy is börtönbe kerül. Grace elkezdi főzni a vacsorát, Papa siet, hogy hazaérjen. Laurie és John is lelkizik egyet, John sose fogadta el, hogy Evie meghalt és ezt sose mondta el Laurie-nak. A nő meg azért vette rá őt, hogy beszélgessen a halottakkal, mert azt hitte, így könnyebben feldolgozza a lánya halálát. Ő azért akarja, hogy Kevin megkeresse Evie-t, mert meg akarja üzenni neki, hogy szerették őt. Ez nagyon megható, még Laurie szeme is bepárásodik. John valahol mélyen érzi, hogy ez őrültség. Grace egyik halott gyermeke szerette a hajókat, ezért a rokonok nekiálltak hajót építeni. Majd jött az öreg Garvey papa az özönvizes sztorijával, és hisznek neki. Viszont ha most Laurie azt mondja, hogy ez csak kitaláció, csak egy őrült képzelgés, és menjenek haza, akkor felül az első hazafelé tartó gépre. De nem, Laurie szerint ezt már végig kell csinálnia.

9.png

Vissza a kisbuszos szálhoz, nagyban követik a doktornőket, Nóri elmeséli, miért is robbantott a francia tengerész: azt hitte, egy óceán mélyén lévő vulkánban van egy tojás, amiből okt. 14-én kikel egy hatalmas szörny. Mindezt a Jelenések könyvéből vette, Matt szerint ez csak egy metafora, nem szabad komolyan venni. És Laurie mit mondana egy ilyen betegnek? Nevet egyet, Ne vétse el! Megszólal a telefon, Michael az, Papa megelőzte őket, Kevin vele van, megadja Grace címét, azonnal jönnie kell. Laurie a hívás után tudósít a többieknek, Nóri szerint ez rendben van, a nagy napon mindenki legyen a családjával. Vissza a farmra, Grace és Laurie főzik a vacsorát, beszélgetnek a családjukról, és Grace azt szeretné megtudni a halott gyerekeitől, hogy hova lettek a cipőik? Mikor elindultak a gyerekek megkeresni a szüleiket, gyalog mentek, és a pusztában haltak meg, de a cipők eltűntek. Grace körbejárta a vidék boltjait, de semmi. Grace elsiet teríteni, Laurie pedig észreveszi, hogy egy gyógyszeres doboz van az asztalon. Vacsizzunk, Papa visszatért, lényegében ez az utolsó vacsora. Grace lefekszik, ha Kevin visszatért, ébresszék fel. Papa nagyon lelkes, kiosztja a szerepeket, ő lesz Péter, John János, Michael választhat Bertalan és Simon közül. Inkább passzol, ám az öreg ragaszkodik szerepjátékhoz. Laurie magára vállalja Mária Magdolnát, de nem, az Nóri lesz, Matt Máté értelemszerűen, de ők ugye nincsenek itt. Laurie-nak Tamás jut, hisz még Mapletonban, amikor az öreg elkezdte a hangokat hallani, egyedül Laurie hitt neki, majd szép lassan a zárt osztályra került. Laurie viszont mást választ: Júdást. Mindenki arról beszélt, hogy Jézus milyen különleges, egyedül Júdás kételkedett benne igazán és elárulta őt, mert hitt ebben. Ez a szerep sokkal inkább neki való. Viszont öngyilkos lett, veti közbe Michael és elmeséli, hogy mi is történt Júdással az árulása után, amit Laurie nem tudott. Közben a Papa elegánsan a táljába borul, elaludt, Michaellel együtt. Laurie teljesen nyugodt, John is lassacskán elbódul, és a padlóra zuhan. Laurie bocsánatot kér a kutyától, tőle vette el a bogyókat.

10.png

A kisbuszos társaság követte a doktornéniket, valahol a tengerparton, egy pihenőnél álltak meg, ott két jókora teherautó várja őket. Nóri szinte elvarázsoltan figyeli a társaságot és egy régi sztorit emleget Mattnek. Egy baseball meccsen voltak, a szüleik halála után, Nóri nem értette a szabályokat, inkább a nézők labdázását figyelte a pálya másik részén, amibe hamarosan bekapcsolódott mindenki. A labda odarepült hozzájuk, Matt vissza akarta ütni, most mosolygott igazán a szüleik halála óta. De az ütés nem volt jó, egy túlbuzgó jegyszedő meg egyszerűen elvitte a labdát. Nóri nem értette, hogy ezt miért kellett, de Laurie szerint azért, mert ha a labda a játéktérre került volna, káosz lenne. Nóri sírni kezd, Laurie vigasztalja. Nóri marad, Laurie viheti a kocsit, sőt Matt is marad, legyen csak a családjával mindenki a fontos napon. A Könyvet is vigye el az öregnek, és sajnálja, hogy nem írta őt bele a kurva könyvbe. Sőt, Kevintől is bocsánatot kér, amiért egyáltalán beleírta. Nórival játékosan megegyeznek, hogy immár hivatalosan is a páciense, remélhetőleg fognak még találkozni.

Vissza a farmra, Laurie a verandán várakozik, és igen, Kevin visszatért. Megbeszélik a társakkal mi van, és Laurie csak privátban akar Kevinnel beszélni, mert a többiek úgyis lebeszélték volna, ezért altatta el őket. Tudja, hogy mit kértek tőle, el akar búcsúzni. Cigivel kínálja, és az öngyújtó azért volt ilyen fontos neki, mert ezt kapta még Mapletonban Jilltől, de bedobta a csatornába, úgy halászta ki, mikor észbe kapott. Ugyan, Kevin megölte a leányzó hörcsögét, mikor elutaztak valami programra. Mielőtt hazajöttek volna, akkor jutott eszébe, hogy etetni kéne a szegény párát, de meghalt. Ezek után régi mókás sztorikat mesélnek el, nagy nevetések közepette, majd Laurie egyszer csak elmondja, hogy az Eltávozáskor terhes volt és látta, amint a magzat eltűnik. Egyikük se akart volna több gyereket, de így már mindegy is. Laurie rákérdez, hogy Kevin fél-e, de azt mondja, hogy nem. A hely valóságos, igazán élőnek érezte magát és visszatérhet. Mindketten remélik, hogy vissza fog térni, megkapja az öngyújtót is emlékbe, ugyanis Laurie nem fog itt maradni. Nóri eltűnt 'eltűnt"? Mindenki eltűnt… Nagyon filozofikus válasz, majd Laurie szépen elsétál.

Később Laurie kihajózott, és elmegy búvárkodni de az érkező vihar miatt sietnie kellene, a kapitány türelmetlen. Én csak azt remélem nem „úgy” fog búvárkodni… Már magára kapott minden felszerelést, mikor megszólal a telefon. Jill keresi, valami régi filmről kérdezi őt, mert fogadtak Tommyval, aki ott van a lánnyal és ugratja, hogy amiről kérdezi az anyjukat, csak kitaláció. De mégsem, mert Laurie emlékszik a filmre. Nagyokat nevetgélnek, dumcsiznak, Laurie mindkét gyermekét szereti, és ennyi volt a hívás. A kapitány sürgeti őt, hogy megy-e vagy marad, én szívesen írnám azt, hogy ez volt az a bizonyos jel, hogy ne legyen öngyilkos, de Laurie belecsobban a vízbe. 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása